Szittyakürt, 1986 (25. évfolyam, 7-12. szám)
1986-12-01 / 12. szám
1 r XXV. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM - 1986. DECEMBER Ára: 1.00 U.S. dollár A KÁRPÁTOKTUl LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. (Petőfi) »ITTVAKÖfcí A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA DOMOKOS SÁNDOR: F orradalom vagy szabadságharc i Minden gurusuny-karácsony napján újra születik az Isten Fiának kegyelme a bennünk lakozó szeretetben. Hisszük, hogy szent karácsonyunk meghozza nemzettestvéri szeretetben és az Úr Jézus áldásában való feltámadásunkat. Legyen ez a gurusuny-karácsony nekünk a régi tudásban új erőre kelés és a nemzeti öntudatban való feltámadás napja. Ebben a tudatban kívánunk minden nemzettestvérünknek áldással és békességgel teli karácsonyi ünnepeket. Hungária Szabadságharcos Mozgalom Nemzettestvéri Közössége FOGALOMZAVAR Napjainkban nem tudjuk úgy kezünkbe venni az újságot, vagy meghallgatni a televízió híradását, hogy elénk ne vetítődnének az emberi természet borzalmas árnyoldalai. Írország, Vietnam. Közel-Kelet, Dél-Amerika, Biafra, Tibet, vagy közelünkben Kanadában Quebec, itt az Egyesült Államokban Chicago, Detroit: mind olyan helyek, ahol bombák robbannak, lövések dördülnek, gyújtogatások, fosztogatások történnek, — valamilyen módon — összeköttetésben a „szabadság” nevével. Ifjúsági vezetők nyilatkoznak, harcot, erőszakot hirdetnek, szintén a „szabadság” nevében. Ez a szabadságmánia odáig fokozódott, hogy az átlagember előtt, már el is ködösödött a fogalmi különbség a szabadságharcos és a forradalmár között. Ez a zavaros látás sokszor cinizmussá fajul és nem tud különbséget tenni az 1956-os magyar szabadságharc és a Los Angeles-i zavargások között. Kérdés, hogy mi magyarok, felkészültünk-e arra, hogy tiszta éleslátással meggyőzően különbséget tudjunk tenni a két fogalom között és ezt a különbségtételt érvekkel is alá tudjuk-e támasztani. A magam szerény képességei szerint, erre a kérdésre szeretnék megfelelni. Különösen azoknak szánom mondanivalómat, akiknek nem lehet személyes tapasztalatuk az 56-os budapesti eseményekkel kapcsolatban. A magyar szabadságharcot három alapvonás különbözteti meg minden más hasonló megmozdulástól. A magyar 56-os szabadságharc hősies volt, szabad volt és demokratikus volt. Ezt a három fogalmat részleteiben szeretném tárgyalni, tényekkel és eseményekkel alátámasztani. „HŐSIES” A magyar szabadságharc azért volt hősies, mert a benne résztvevők nem óhajtottak semmiféle személyes hatalmi, vagy anyagi előnyt a saját számukra. Aki ott volt, az tudja, hogy a legszegényebb gyári munkás sem hagyta magát elcsábítani az utcán szanaszét heverő áruk kísértésétől. Szinte a csodával határos és — szerintem — a történelemben páratlan az a magatartás, amit az a kifosztott nép tanúsított. A kommunista üzletek „látszat-bőségének” árui ott feküdtek a járdaszélen mindenki előtt, de senki nem vitt belőle magának haza. Mindenki csak anynyit tett, hogy felemelte az árut és viszszahelyezte az üveg nélküli kiratatokba. Az utcákon tányérok voltak elhelyezve, azzal a felirattal, hogy adakozzunk hőseink árváinak. A tányérokon a forintos bankjegyek felett, csak egy kavics szolgált nehezékül a szél ellen. Ez volt minden őrizet. A nemzet lelkiismerete őrizte azt. Ezek a tények olyan egyedülálló lelki nagyságról tesznek tanúságot, amelyektől igen messze állnak a párizsi diáktüntetések, vagy a Columbia egyetemi zavargások, vagy a Students for Democratic Society csoportjainak romboló jellegű tüntetései. A hős lelki sajátsága az önzetlenség, a másokért való harc. Az ő küzdelme a többség életének felemelését célozza, a kisebbségi akaratnak erőszakos kényszere nélkül. Ez az alapvető fogalom, amellyel a mi 56-os szabadságharcunk lényegében különbözik sok ifjúsági megmozdulástól, amely mindig egy kisebbség erőkifejtése. Ennek bizonyítéka volt az a diák—munkás egység, amelyet sem Európa, sem Amerika türelmetlen diákvezetői nem tudnak megvalósítani. Budapesten az apák harcoltak fiaikkal vállvetve. „SZABAD” Szabadságharcunk második fontos jellemvonása volt a szabadság fogalmának helyes értelmezése. Be kell vallanom, magam is sokáig úgy éreztem, fogságom éveiben, hogy a fizikai fogság a szabadságvesztés lényege. Csak később tanultam meg, hogy a lelki kényszer alatt való tartás, a kifejezés és szólásszabadság elfojtása nagyobb rabság, mint amit a börtönök cellái jelentenek. Aki olvasta Soldzsenitsyn könyveit (elsősorban a „First Circle” c. könyvére gondolok), az megérti az író üzenetét. Soldzsenitsyn azt mondja, hogy az ember a diktatórikus társadalomban fizikális szabadságától megfosztva lesz szabad. Szabad lesz, mert nincs többé mitől félnie. A diktatúrában élő „szabad” embert ezen látszat szabadságának örök félelme teszi rabbá. (Illyés Gyula: „Egy mondat a zsarnokságról”.) Fogságunk hatodik évében mi is rámázoltuk már a barakok falára, hogy „Halál az M.D.V.-re”, mivel nem féltünk már többé semmitől. Szabadok lettünk és kimondtuk azt, amit gondoltunk. A szabadságnak ezt a felismerését és értelmezését kell magunkévá tennünk ahhoz, hogy szabadok lehessünk. — Csak az igazság tesz szabaddá — mondják az írás szavai. A magyar 56-os ifjúság ösztönösen helyes erkölcsi érzékkel jön rá arra, hogy ellenfelét nem lehet erőszakkal megtéríteni. Rájön arra, hogy elnyomással nem lehet szabadságot építeni. Ezért nem sodródik a kommunizmus ellenzéséből a fasizmus szélsőségébe. Ez az érettség hozza azt az elhatározást, hogy a kiharcolt szabad választásokon induló négy párt közé felveszi a kommunista pártot is. Melyik ifjúsági szervezet nagyhangú vezetője az, aki az érettségnek ilyen messzemenő tanúbizonyságát tudná adni ezen a kontinensen? A mi 56-os ifjúságunk fegyverrel harcolt — fegyverrel szemben, de nem robbantott fel családi otthonokat, és nem gyújtott fel templomokat, iskolákat, lakóházakat. A szabadságharc első, győzelmes fázisában nem követett el embertelenségeket. Ennek tulajdonítható, hogy a Rákosi—Gerő zsarnokságnak minden nagynevű kiszolgálója átélte az 56-os forradalmat. Én magam láttam egyetemista diákharcosokat, akik az elfogott Á V H-s foglyokat megvédték a tömeg dühétől. Micsoda különbség ez a szabadságharcos magatartás azzal a magatartással szemben, amelyet Castro forradalmárai alkalmaztak Kubában a győzelem után! Szabadság nem épülhet fel elnyomással. Ennek az igazságnak a felismerésében küzdött Budapest ifjúsága 1956- ban és ezért volt ez a harc szabadságharc és nem fosztogató forradalom. „DEMOKRATIKUS” A harmadik alapvető különbség sok „nemzeti” jellegű szabadságmozgalom és a mi 56-os szabadságharcunk között az, hogy 1956 ifjúsági vezetői nem ismertek faji, felekezeti, nemzetiségi, vagy osztály különbséget. Minden megmozdulásuk demokratikus volt. Kiálltak amellett, hogy az egyénnek joga van eszmei szabadságához és faji jellegéhez. Ez az egyéni jog pedig elkerülhetetlenül szüli azt a jogot, amelyet nemzetközi vonalon, mint a népek önrendelkezési jogát ismerünk el. Az 56-os vezetőség tudta, hogy Románia, Csehszlovákia, Kelet-Németország és elsősorban Lengyelország feszült készenlétben áll a megmozdulásra. Ez az ifjúság tisztában volt azzal, hogy minden soviniszta megnyilvánulás, amely a magyar nemzetiségek ellen irányul, cseh, román vagy jugoszláv területeken, az elsősorban az ottani kommunista kormányok műve és nem a lakosság lelkületének a kifejezője. Az a
