Szittyakürt, 1986 (25. évfolyam, 7-12. szám)

1986-10-01 / 10. szám

1986. október

«IftVAKÖftT

11. oldal

Egyetemes Magyar Egyház — Torontó

Vallásos nemzettudat

Igét hirdet: Rév. Dr. Mihály Ferenc

Az, hogy valaki eljár egyik vagy másik templomba, még nem jelenti azt, hogy vallása is van. Mert mihelyt kérdezünk tőle valamit a vallása felől, vallásos öntudata azonnal csődöt mond. Térítési képessége pedig csak arra irányul, hogy növelje a gyülekezet létszámát és az adakozók táborát. Remélve talán öntudatlanul is azt, hogy a nekik hirdetett lehetetlenség a nagyobb tömegben eloszolva igazsággá válik, mint a majmok mesebeli gyűlésén kialakult vélemény, hogy: “Mi vagyunk többen, nekünk van igazunk.”

Az igazi vallás azonban független a többség vélt igazságától, mert az Igazság önmagáért van, melynek megismeréséhez a műveltség vezeti el az embert. A műveltséghez pedig sok bátorság kell.

Márai Sándor Napló című könyvében azt írja:

“ Tudnod kell, hogy az emberek nem ok nélkül ragaszkodnak a középszerűhöz, a zavaroshoz és vajákoshoz, az illúziókhoz és a szobatiszta félismeretekhez. Mert a műveltség annyi, mint az igazságnak — a minden dolgok igaz ismeretének — feltárása és elviselése. És az igazat elviselni mindig nagyon nehéz. A műveltséghez, vagyis a valóság és igazság megismeréséhez, rendkívüli bátorság kell. Az ember egész szívével, sorsával, lényével ismeri meg az igazságot és csak életre-halálra lehet művelt, mert minden ami igaz és emberi, tehát valóságos, az vérben, verejtékben és szenvedélyben fogan.” — Mondja a nagy író.

O azonban nem azt akarja mondani, hogy aki nem tud annyit, mint egy egyetemi professzor, az nem tekinthető műveltnek, mert a műveltségnek is fokozatai vannak.

Egy teológiai professzor, vagy egy orvosprofesszor, vagy egy biológus, vagy egy fizikus professzor a maga szakmájában bizonyára speciálisan művelt és nem kívánható el tőle, hogy más tudományokban is elérjen az általános műveltségnél magasabb fokot. Ugyanez vonatkozik a művészekre is.

A speciális műveltségben nagy szerepe van a saját tapasztalatnak, a saját felfedezésnek. Míg az általános műveltség az ismeretek megszerzéséből adódik.

A tudomány és a műveltség semmilyen fokon nem zárja ki a vallást. Vallásos minden ember lehet; az egyszerű pásztor is és a nagyszerű professzor is.

Modern meghatározásban a vallás: a megismerésben, gondolkodásban, érzésben, akaratban és cselekvésben kifejeződő meggyőződés, mely a világ erkölcsi rendjébe vetett hittel kapcsolódik össze, amely a cselekedetekért való erkölcsi felelősségnek, az egész magatartás igazságos megítélésének és a tökéletesség legmagasabb fokára való eljutás lehetőségének elképzelésében jut kifejezésre.

Az emberiség fejlődése folyamán, Földünk különböző kontinensein, sőt, különböző nemzetek között is sokféle vallási nézet fejlődött ki. És ez úgylátszik, a természet rendje. Jellemzően fejezi ezt ki a következő történet:

XIV. Lajos francia király misszionáriusokkal levelet küldött a sziámi királynak, melyben kérte, hogy csatlakozzon ő és természetesen népe is az Istennek egyedül tetsző krisztián valláshoz.

A sziámi király válasza a következő volt:

“Csodálkoznom kell azon, hogy az én jó barátom, Franciaország királya, ennyire érdeklődik olyan ügy iránt, amely kizárólag az Istenre tartozik. Vajon a világ mindenható Ura akkor,

amikor hasonló testet és lelket adott az embereknek, nem adhatott volna-e nekik egyazon vallási nézeteket, és törvényeket és istentiszteleti formákat is, ha azt akarta volna, hogy a Föld minden népe egy és ugyanazon hitet valljon?”

Nem más ez, mint kifejezése annak a hitnek, hogy minden népnek joga van saját vallásra, amely lelki és nemzeti óhajából fakad.

Vajon csak a magyarság tartja magát éretlennek a saját vallására?

A magyar vallás minőséget jelent a magyar ember részére, mert világnézetével emberi méltóságérzetet, történelemismeretével pedig magyarságtudatot plántál belé. Publicistáink Gábor Áron és Petres Judit, világjárásuk folyamán azt tapasztalták, hogy mindenütt a legműveltebb, a legiskolázottabb koponyák érdeklődnek a magyar vallás iránt, mert komoly megfontolás után úgy látják, hogy a külföldre szakadt magyarságnak az lenne az egyedüli mentsvára a megmaradásra.

“Sokan odaát többet foglalkoznak ezzel a kérdéssel, mint itt (Amerikában) és úgy érzik, hogy ha az emigrációs magyarság magyar jövőt kíván magának, akkor a nemzeti öntudatot el kell mélyíteni, mely szerintük csak úgy lehetséges, ha Rómával szakítva, megteremtjük az anglikánok példájára a nemzeti magyar vallást. Csodálkozva hallgattam ezt Párizstól Zürichig... de nem tapasztaltam Amerikában sehol azt a mély lelki szükséget, amit azok szavaiból éreztem, akik odaát szóltak erről a kérdésről.” — írja Petres Judit a Képes Magyar Világhíradóban.

De — természetesen — a magyar vallás eszméjének is vannak ellenzői, akik talán megrendelésre, dörgedelmes cikkekben igyekeznek a maradiságra amúgyis könnyen hajló hazánkfiait elriasztani, mondván, hogy minek még egy újabb vallás, hiszen van már annyi, hogy el sem tudunk közöttük igazodni. Ez igaz. Csakhogy a magyar vallás nem új eszme, hanem a magyar őstörténelem, a magyar ősvallás hamvaiból újjászületett nemzeti vallás.

Ennek a magyar vallásnak kifejezésmódja, lombja, virágai lehetnek újak, de gyökerei az ősmagyar múltba nyúlnak vissza anélkül, hogy lenéznénk, lebecsülnénk az emberi gondolkodás fejlődése kezdeti időszakának tévelygését, melyben a mágia és a vallás egymást követő fokozatain keresztül eljutottunk a tudományos vallásfilozófia mai magaslatáig, amelyről a mai krisztián — magyarul kereszténynek nevezett — vallások és szektáik nem akarnak tudomást venni. Számítva arra, hogy az emberek nem tudnak, vagy nem akarnak gondolkodni, hanem szeretnek minden készen kapni, akár jó az, akár nem. Ezt aztán más híján megszokják, kitapossák mint az új cipőt, magukévá teszik és körömszakadtig védik a fejlődés és tudomány ellen. Különösen vonatkozik ez a vallásos nézetekre, melynek kirívó példája — Sayce angol történész szerint —, hogy az emberiség hozzászokott ahhoz a gondolathoz, hogy Ádám zsidó volt és ettől nem akarnak tágítani. ” Nem akarnak tágítani annak dacára, hogy a tudomány már bebizonyította, hogy “Ádám” nem egy személynév, hanem csak egy mitológiai fogalom, melyet a krisztiánizmus Ótestamentumának nevezett zsidó mitológia írói, az akkor általuk ismert legrégibb és legműveltebb szittya MADA nép nevének viszszafelé olvasásából képeztek. Ezek azok a vakbuzgók, akik az igazság hallatára azonnal felhördülnek, hogy

“Nem engedem a vallásomat. ’’Mintha mi akarnánk azt tőle elvenni. Nagy zajt csapnak, mint a magányos ember a sötét erdőben, hogy félelmüket, letagadhatatlan lelki válságukat leplezzék.

Szentiványi Sándor unitárius püspök szerint az egyén lelki válsága akkor kezdődik, amikor védelmezni, vagy mentegetni kezdi vallásának hibáit, és a válság okául mindent felhoznak, csak éppen a saját hibáikat nem. Majd azt mondja: A magyaroknak ugyanolyan joguk van saját nemzeti múltjukból meríteni, mint a Biblia népének volt.

Magyar viszonylatban a keresztény vallásoknak — teológiai tévelygéseiken kívül — a legnagyobb hibáik, hogy nemzetköziek, amit ők úgy fejeznek ki, hogy “nemzetek fölöttiek”. Ebből adódik az a tendencia, hogy első az egyház érdeke, és csak azután jön az államérdek. Amint a SZÍV c. katolikus hivatalos lap írja az 1960. október havi külön kiadásában, a plébánosokhoz írt utasításában, hogy:

“A magyar egyházközségnekfőcélja nem az, hogy érzelmi kiegysúlyozottságot biztosítson a kivándorolt magyaroknak, sem az, hogy nemzedékeken keresztül megtartsa őket magyaroknak új hazájukban, hanem az, hogy megtartsa őket hitüket buzgón gyakorló katolikusoknak. ” Mi ez, ha nem nemzetárulás?

Ezzel szemben mi a helyzet a zsidóknál?

Az “American Reform Judaism "feje, Rabbi R. Gittelsohn felszólította a reform rabbinátust, hogy a zsidóság életbenmaradása érdekében ezentúl ne nyújtsanak egyházi áldást zsidók és nemzsidók közötti házasságokra. ” (Hidfő, 1973. III. 25.)

Ez az utasítás megegyezik az esdrási és nehémiási ótestamentumi fajvédő törvényekkel. Nem kétséges, hogy joguk is van hozzá. De miért nem követhetnénk ezt a magatartást mi magyarok is? Ótestamentumi alapú keresztény egyházaink miért nem tartják magukat ehhez az — Isten Igéjének nevezett — ótestamentumi törvényhez? Miért hajtják meg alázatosan fejüket akkor, amikor krisztián papjuk a zsidó Ótestamentumból felolvassa Ezsdrás Könyve 9. részének első versét az idegenektől való elkülönülésről, vagy Nehémiás Könyvének 13. részét, mely szerint az idegeneket a gyülekezetből is kitiltották még akkor is, ha azok zsidó vallásúak, vagyis prozelyták voltak. Az idegenekkel való összeházasodást pedig eltiltották és az idegen házastársakat, feleségeket gyermekestői együtt elzavarták, amint az Ezsdrás Könyve 10. rész 3. verse előírja mondván: “ Vessünk ugyanis frigyet a mi istenünkkel, hogy elbocsátjuk mindazon asszonyokat és a tőlük szülötteket az én Uramnak és azoknak akaratja szerint, akik reszketve gondolnak a mi Istenünk parancsolatára. ”

Ezeket mint “Isten Igéjét”tanítják a mai krisztián egyházakban, de elfelejtik azokat sajátmagukra, saját híveikre is alkalmazni.

Ez az a szemforgató vallásosság, melyet mint képmutatást maga a Názáreti Jézus is elítélt.

Nem kétséges, hogy egy már meglévő házasságot felbontani sem nem erkölcsös, sem nem célszerű, sőt embertelen. Nem is erről van szó, hanem — mint Gittelson rabbi mondja — nem ajánlatos az idegenekkel való összeházasodás, mert az a nemzet halálát készíti elő.

Felmerült már sokszor és sok helyen, hogy a magyar vallás csak fajvédelem-e? Hogy magyar vallásra csak

az idegenbe szakadt magyarság megmaradása miatt van-e szükség?

Nem kizárólag. Mert a magyar vallás nemcsak hazafiaskodás, hanem világnézeti és erkölcsi mozgalom is, mert sem a hazafiság, sem a műveltség és a tudomány nem biztosítja a boldogságot és az emberséges életet, ha nem párosul egy magasabbrendű erkölcsi szemlélettel is.

Ezt a magasabbrendű erkölcsi szemléletet viszont csak a vallásos nevelés tudja az embernek megadni.

Évezredeken, vagy évszázezredeken át szabályozta a babona, majd a vallásos hiedelem az emberek és társadalmak együttélését és egymásmelleit élését.

Az ateisták azt mondják, hogy nincs szükség vallásos nevelésre, mert a vallásoktatás elbutítja az embert és a tudomány által már megcáfolt szamárságok elhivésére akarja őt kényszeríteni.

A másik magyarázkodó pedig azzal indokolja közömbösségét, hogy neki megvan a maga világnézete, és nincs szüksége vallásra. Ezeknek mondja Prohászka Ottokár, hogy: “Amely világnézet vallássá nem válik, az még ki nem virágzott és annak sem dísze, sem értéke nincs. Az egy olyan inda, amelyik csak a földön kúszik. ”

De az embernek szabad akaratot adott az Isten és ha kiábrándult egy vallásból, amit nem is maga választott, hanem már csecsemő korában beleszorították, akkor joga van magának olyat keresni, amely lelki igényeinek, emberi- és nemzeti karakterének legjobban megfelel.

Természetesen, a ránk rakott béklyóktól, a lelki béklyóktól nem könnyű megszabadulni. Segítségre van szükségünk és ezt a segítséget legkönnyebben egy nekünk megfelelő társaságban, közösségben találhatjuk meg.

Ilyen közösség a magyar nemzeti egyház, amelynek nincsen világhódító célja, nem akar vagyont gyűjteni a bankban. de igenis akar vagyont gyűjteni a magyar lelkekben, hogy megmaradhassunk legalább lelkileg annak, aminek Isten teremtett bennünket — MAGYARNAK!

Ha a világ elismeri a zsidóságot nemcsak Izraelben, hanem bárhol és bármilyen nyelven és bármilyen állampolgársággal zsidónak, akkor csak rajtunk múlik, hogy minket magyarokat is elismerjen úgy a Kárpátmedencében, mint bárhol a világon, bármilyen nyelven és bármilyen állampolgársággal annak, aminek Isten teremtett bennünket, MAGYARNAK, mert ez a mi vallásunk. Ettől még lehetünk jó polgárai, sőt a legjobb polgárai annak a hazának, amelyikben élünk. Példák erre magyar származású tudósaink, akik kimagasló teljesítményeket végeztek befogadó hazájukban, de magyarságukat mindig büszkén megvallották, mint például Erdélyi István professzor, a Sao Paulo-i McKenzie egyetem fizikatanára, vagy a szintén magyar föld szülötte Teller Ede, az atomenergia felhasználásának nagy mestere, és sokan mások.

Megvan tehát a lehetősége, hogy szülőhazánktól elszakadva is kiépítsünk magunknak egy lelki hazát, és felépíthessük az Ady Endre által Szétszóródás előtt c. versében hiányolt templomokat, mint lelki otthonunkat. Ő kálvinista létére is tudta, hogy a magyarságnak nincsen temploma, hanem csak Rómának és Genfnek, ami alapjukat, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológiát tekintve, egy és ugyanazon nemzetközi szervezet, más néven, de azonos céllal.

Azon, hogy nem jó úgy, ahogy van, már túl van a gondolkodó magyarság. Azon is, hogy ha nem változtatunk, akkor elveszünk.

Petress Juditnak az okos koponyák már azt is felvetették, hogy “Rómától elszakadva” anglikán módra kell meg-