Szittyakürt, 1985 (24. évfolyam, 1-11. szám)
1985-11-01 / 11. szám
6. oldal «ITTVAKÖfcT 1985. november hozva fel vádként. Pedig az 1848-as törvényhozás csak jót adott a nemzetiségeknek. Épp úgy felszabadította őket, mint a magyar jobbágyokat. 1848 nyarán az idegen érdekek szolgálatába állított szerbek és horvátok fegyverrel támadtak és élezték ki még jobban az ellenségeskedést. A bécsi kormány felelőtlenül megcsillogtatta előttük az önálló szerb—horvát állam lehetőségét. Megemlítendő, hogy a bécsi kormány már a 18. század elejétől kezdve állandóan akadályozta a magyarok és a nemzetiségek közötti békés együttélést. Azok a szörnyűségek, amelyek ebben az időben érték az erdélyi magyarságot, és a délvidéki magyarságot a románok és szerbek részéről, a bécsi kormány kirendeltségeinek szeme láttára folytak le. A borzalmak emlékei még századok múltán is nagy akadályt képeztek a lelki békesség létrehozásában. Az 1848—49-es szabadságharc leverésével Világos után a bécsi kormány vette át Magyarország kormányzását, mind a magyarságot, mind a nemzetiségeket megfosztották jogaiktól. Az 1867-es osztrák—magyar kiegyezés a dualizmus korszakát hozta magával. A nemzetiségi törvény engedményeit a szerbek nem fogadták el, változatlanul ragaszkodtak a külön területhez, vagyis a Magyar- és Horvátországból kivágandó bővített szerb Vajdaság keresztülvitelét követelték, aholis övék lett volna az uralkodó hatalom, hogy a többieket kisebbségként kezeljék. Nagy segítségükre volt a nemzetiségek izgatásában a külföldi (orosz) befolyás. A délvidéki szerbek Belgrádban járva egységes szerb nemzeti társadalommal érintkeztek. Az érzelmi öszszefüggés a Magyarországon túli testvéreikkel szénnél látható volt. Ezt tisztán látták a magyar államférfiak, tudtak a szerb állam anyagi támogatásáról, de a magyar kormány szemet hunyt fölötte. A szerbek Szent Pétervárról, a cári kormánytól kaptak állandó utasításokat, anyagi támogatást és reménységet a végső győzelemhez. Általános érvényű az, hogy a szomszéd államból átszivárgó és azzal az állammal azonos népfajú nemzetiséggel lehetetlen a magyar államiságot biztosító és respektáló békés állapot. A nemzeti kérdést csak azok tudják megoldani, akik teljesen tisztában vannak a problémával, és egy pillanatra sem feledkeznek meg feladatukról és kötelességeikről. A hazai magyarság többször beszél kötelességeinkről és a kisebbségekkel való megegyezésről — ami voltaképpen utópia —, de soha nem beszél jogainkról. A német történettudomány objektív kutatásainak köszönhető, hogy angol és amerikai tudósok a háború felidézésének vétségét nem kizárólag Németországra hárítják, sőt kétségtelenül az Entente hatalmak céltudatos és szervezett munkájának tekintik azt. Ami minket, magyarokat illet, az osztrák kormány bécsi levéltárnok tisztviselőjének, Gooss Roderich-nek közös minisztertanácsi jegyzőkönyvéből értesü lünk, hogy gróf Tisza István nemcsak Bosznia-Hercegovina annexálása ellen foglalt állást, de legenergikusabban tiltakozott az első világháború ellen. Az első világháború megindításáról elterjedt hazug híreket és a magyar nemzet ártatlanságát francia írók, a Tharaud testvérek művei is bizonyítják. Ami a nemzetiségekkel való bánásmódot illeti, példaképpen állhatunk egész Európában. Nem választottuk a porosz példát, mely lengyel birtokokra német telepeseket hozott. Ezt a szerbek, tótok, románok gyakorolták az első világháború után. Nyelvi téren nézzük csak a mai Franciaországban a breton és egyéb nemzetiségek kultúrális elnyomását, amiről mélyen hallgat a krónika. Széchenyi, Deák, Eötvös egyenesen ellenségei voltak a beolvasztásnak. Sajnos, ezzel csak magunk ellen dolgoztunk, mert mint az élő példák mutatják, csak az egy-népességű állam életképes, ahol pedig több nép él összezsúfolva, az életképtelen. Magyarország téves politikája révén vált ilyen vegyes lakosságú állammá. Ebben az államokat habzsoló, nagyzási hóbortban, megalomániában szenvedő Habsburg birodalomban kellett elpusztulnunk 1918-ban. Mi a Duna völgyében az ősi Magyar Birodalom közepén, eladnánk magunkat, ha lemondanának a magyar államfogalomról és feladnánk ősi határainkat. A határokért, természettől alkotott földrajzi egységért az utolsó rögig harcolnunk kell. Csak egy múltunk van és jövőnk is csak egy lehet, mert a nyomorúságos jelen állandósulása nem jövő ! Hűtlenség lenne, ha lemondanánk a magyar állameszméről. Hiszek benne, hogy a nép, mely hű marad önmagához, végén megéri történelmi hivatásának beteljesülését. A négy folyó és három hegy országa nemcsak földrajzi, hanem magyar nemzeti fogalom is. Régi történelmi határaink nélkül nem vagyunk sem nép. 1985. szeptember 29-én a New York Times-ban Henry Kamm keleteurópai tudósító tollából egy cikk jelent meg, amely egy magasrangú román kormánytisztviselő nyilatkozatát tartalmazza. A cikk célja a “House Resolution 56” lebuktatása az Amerikai Kongresszusban, mivel, amint a románok szeretnék elhitetni a Kongresszus tagjaival és az amerikai közvéleménnyel, ez a határozati javaslat, amely az erdélyi magyarság elnyomását szóvá meri tenni, Románia területi egységének a megbontását célozza. Ilyenkor a románok rögtön azt válaszolják, hogy ez csak kifogás, mert emögött az örök magyar cél, Erdély visszahódítása áll. Az a fenyegetés (ez is benne van a cikkben), hogy a románok inkább lemondanak a jelentős anyagi előnyökkel járó “Most Favored Nation” (MFN) státusról, mint hogy ilyen határozatot (amely az MFN státus fenntartását a magyar és más nemzetiségek kultúrális és nemzeti jogainak a Helsinkiben határozatba tett tiszteletben tartásától akarja függővé tenni) elfogadnának, azt mutatja, hogy munkánk nem hiábavaló, és hogy azt a román kormány nagyon is fontosnak tartja. Mi nem fogunk semmi irredenta vád ellenére sem meghátrálni, sem pedig az erdélyi magyarság emberi és kultúrális önrendelkezési jogaiért való küzdelmünket abbahagyni. Ebben az Amerikai Magyar Szövetség, a Munkacsoport és az Erdélyi Világszövetség teljesen egyetért. Nagyon figyelemre méltó azonban az, hogy a New York Times cikke szerint a legutóbbi, Ottawában tartott konferencián az amerikai delegáció hangsúlyozta, hogy a “House Resolution 56” logikus és azt hivatalos amerikai politikaként kezelte. Ez azt mutatja, hogy hivatalos köreinkben is kezd megszilárdulni az a meggyőződés, hogy az erdélyi magyarság ügyét többé nem szabad az Egyesült Államoknak sem elbagatelizálnia. Ugyanekkor azonban az Amerikai Magyar Szövetség készül az október 15-én sorrakerülő budapesti Európai Kultúrális Fórumra is, amely a madridi konferencia egyik utóülése. Az Erdélyi Világszövetséggel és a Munkacsoporttal egyetemben a Szövetség egy olyan memorandumot dolgozott ki, amely részletezi az erdélyi magyarság kultúrális sérelmeit, és azt a már 1958 óta rendszeresen és következetesen folytatott román politikát, amely az erdésem nemzet. Ha célkitűzéseink közül végleg kiesik a nemzeti állam megvalósítása, akkora magyarságnak is vége van. Rá kell mutatni arra is, hogy a jugoszláv állam megalkotása mögött valóságban a nagy szerb imperializmus hatalmi törekvései álltak. A horvátság azonban elkeseredetten ellenállt a nagy-szerb elnyomásnak, és ez a szívós ellenállás vezetett oda, hogy a jugoszláv állam kezdettől fogva állandósult polgárháborúban élt. A legjobb horvát hazafiak életüket és vérüket áldozták, hogy újra kivívják szabadságukat. 1941 tavasza meghozta a független Horvátország megszületését és ezzel a Jugoszláviának nevezett különböző népekből összetákolt, de magát nagyszerbnek hívó államalakulat megszűnt. Ilyen viszonyok között ütött ki a második világháború és ezzel ütött a szlávok órája a történelem toronyóráján. Gróf Teleki Pál azt vallotta, “hogy ha belépünk a háborúba, és Németország veszít, amiben biztos vagyok, mi is veszítünk, — ha Németország nyer, lyi magyarság történelmének és kultúrájának a teljes megsemmisítésére irányul, egy olyan “szalámi-politikának” a módszerével, amely ma már sajnos, nagyon is előrehaladott állapotban van. Ezzel kapcsolatban Dr. Bakó Elemér, az Amerikai Magyar Szövetség társelnöke és kultúrális bizottsági elnöke, valamint jómagam október 1-én 11 órakor egy teljes óráig tartá megbeszélést folytattunk Walter Stoessel volt moszkvai nagykövet és helyettes külügyminiszterrel, aki Budapesten az amerikai delegáció elnöke lesz. A megbeszélés rendkívül barátságot légkörben folyt le és Stoessel nagykövet igen nagy érdeklődést tanúsított az erdélyi magyarság kultúrális problémái iránt. Memorandumunkhoz hozzácsatoljuk még a Kongresszus égisze alatt 1969- ben kinyomtatott “Erdélyi Bibliográfia” tartalomjegyzékét és bevezetését is, amely azt is bizonyítja, hogy csupán a Library of Congress gyűjteményében több, mint kétezer, különböző világnyelven és magyarul megjelent kiad-Néha jó elolvasni másodszor is egy könyvet. Sztálin lányának. Alujevának annak idején nagy sikert aratott önéletrajzáról van szó, amely ismét kezembe került. Benne sok érdekes adat: például testvérének (Josip), a VH tábornokának sorsa, akiről mindig azt hirdették a Szovjetben, hogy a németek kivégezték; húga megmondja, hogy öngyilkos lett. Másik testvére alkoholista és börtönbe kerül apjuk halála után. A lány megözvegyül második házasságában és sok kilincselés után sikerül kijönnie Indiába, hogy indus férjének hamvait, bár kommunista volt, utolsó kívánságaként a szent Ganges vizébe szórják. Szabad földön, nehéz lépésre határozza el magát, nem tér vissza szülőföldjére, gyermekeihez, hanem amerikai menedékjogot kér a Delhi USA nagykövetségen. (Ezzel kényelmetlen napokat szerezve a pro-szovjet Indira Gandinak és kormányának.) Könyvében cáfolja rokonságát a Kaganovicsokkal, s hogy egyáltalán zsidó beütés lenne benne, bár nincs ellenük sem, mint Sztálin, hisz első férje is az volt. Az USÁ-ban nagy sikere van a néhai vörös cár lányának, és bár írásaiban fel-felbukkan a honvágy, főleg gyermekei, barátai után, határozottan, elvesztünk.” Amikor Horvátország kihirdette önállóságát, Magyarország kénytelen volt bevonulni a szerbektől megszállt magyar területekre, annak ellenére, hogy néhány hónappal azelőtt barátsági szerződést kötött Jugoszláviával, amit azonban egyik fél sem ratifikált. Az 1941-es jugoszláv puccs, másszóval belgrádi államcsíny miatt a magyar—jugoszláv szerződés amúgy is elvesztette kötelező erejét, pláne mert a jugoszláv repülők magyar városokat bombáztak. A területek megszállását a magyar zsidóság erőszakolta ki Horthy Miklós kormányzónál, hogy így próbálják megmenteni az ott élő zsidóságot. A Bánátot nem szánhatta meg a magyar katonaság, mivel Antonescu román tábornok kijelentette, hogy akkor a román csapatok is bevonulnak a Bánátba. így a Bánát német megszállás alá került. A kegyetlen partizán-tevékenység miatt elrendelt újvidéki megtorló razzia felháborította a magyar népet. Az áldozatok között nemcsak magyarok, de magyarbarát szerbek is voltak. (Folytatás a 10. oldalon) vány volt Erdély magyar történelméről és irodalmáról. A bibliográfiát annak idején, az Amerikai Magyar Szövetség kérésére a Kongresszus Képviselőháza nyomattatta ki. A kötet, amelyet Dr. Bakó Elemér és Dr. Sólyom- Fekete Vilmos állított össze, “Hungarians in Rumania and Transylvania” címen jelent meg. Ezt megelőzőleg, szeptember 30-án a külügyminisztérium tartott, a szokásos formák közt, másfél órás megbeszélést a különböző etnikai és kultúrális szervezetek vezetőivel. Ezen magyar részről Gereben István, Pásztor László, Szekeres Zsolt, Lőte Lajos és Végh Jenő is résztvett. A gyűlés javarészt a budapesti konferencia gyakorlati kérdéseit tárgyalta, főképp azok számára, akik Budapestre utaznak. Külön érdekesség volt, hogy a gyűlésen résztvett az amerikai küldöttség számos, nem az állami adminisztrációhoz tartozó tagja is, akik közül többen igen pozitívan tárgyalták a kultúrális szabadság problémáit és kifejtették, hogy nézeteiket Budapesten is érvényesíteni kívánják. ismételten kijelenti, hogy soha többé nem kíván visszatérni Oroszországba. Ám, mint mondják, hogy a történelem nem ismeri ezt a szót, és íme, a második bombát robbantja a Sztálinlány, amikor harmadik hazájából, Angliából, sajtó és TV fényében nyilatkozik hazatéréséről a Szovjetbe. Hogy Amerikában így s úgy, de főleg gyermekei (általa nem is ismert) unokái és a szülőföld vonzásában cselekszik. Ezt mind megértjük, az érem emberi oldalát; de politikailag mégis csak az NKVD nagysikere ez, akárhogyan is forgatjuk a dolgot. Neki kellemetlen évei és napjai lesznek, az bizonyos. Georgiában, apja és öngyilkos anyja pátriájába internálták egyenlőre. Újabban már az egyenruhás rendőr is eltűnt a ház elől, de a canossai utat végig kell járnia. Első menetben, úgy gondolom, egy ellen-könyvet kell írnia, melyben bizonyos dolgokat vissza kell ennie. És mivel a Szovjet oly kényes szeplőtlen hírnevére, becsületére, Sztálin lányának vezekelnie kell. Megzsarolására mindig a hatalom kezében lesznek gyermekei, unokái és dédunokái — a Szovjet belügyi és igazságügyi komiszárok közismert módszereinek eszközeiként. Szederjesi Károly DR. SZÁZ ZOLTÁN: Román ellentámadás a “House Resolution 56” ellen, a Budapesti Kultúrális Fórum megnyitása előtt Lássunk tisztán...
