Szittyakürt, 1985 (24. évfolyam, 1-11. szám)
1985-11-01 / 11. szám
1985. november St ITtVAKÖfcT 3. oldal “1956. október 23-án a magyar nép szabadságvágya győzedelmeskedett a világtörténelem legnagyobb zsarnoki hatalmán!” — Orosz Sándor ünnepi beszéde a HSzM októberi ünnepélyén — Mint a windsori magyar nyelvű rádió vezetője és szerkesztője, feleségem és egyben jó munkatársam is, valamint kislányunk nevében is meleg szeretettel köszöntőm kedves mindnyájukat a Hungária Szabadságharcosok Díszebédjén., 1956. október 23, dicső Nemzeti Forradalmunk 29. évforduló emlék ünnepélyünk alkalmából. Először vagyok itt, a clevelandi magyarok köztött, de jó szívvel és szeretettel jöttem, és hoztam magammal a velünk együtt érző, és emlékező igaz magyarok szeretetét. Őröm és jóeső érzés számomra, hogy itt lehetek a magyar emigrációban, szinte egyedül álló, hazaszeretetében példamutató és a magyar nemzet védelmében a legnagyobb erőt kifejtő szabadságharcosok között, akik a magyar nemzeti emigráció lapján, a Szittyakürtön fújják a világ minden részében szétszórt magyarság felé, a kitartó magyar élniakarás erejét, nemzeti függetlenségünkért, soha meg nem szűnő és tovább harcoló, Hungária Szabadságharcos Mozgalom élharcosai díszebédjén és a Szabadságharcunk 29. emlékünnepélyén. S most legyen szabad köszönetét mondanom a Hungária Szabadságharcos Mozgalom vezetőségének, valamint a Szittyakürt szerkesztőjének a meghívásért. Úgy érzem magam, mintha a rég várt katonai behívómat kaptam volna meg. Azt a behívómat, amit a magyar nemzet szabadságharcosai, és a szabadságra vágyó magyar népünk segítségért kiáltásukban, a levegő áramlatán küldött volna hozzám. Vagy mintha azt a katonai behívómat kaptam volna meg, amelyiket 29 évvel ezelőtt, a Montreálban székelő, amerikai nagykövetség élőt többszázmagammal követeltünk (mint megalakult légiósok), csak annyi beavatkozást kérünk, hogy minket, akik felelősséget éreztünk hazánkkal és népünkkel szemben, szállítsanak haza, mert veszélyben a fajtánk, élet-halál harcát vívja. Ezekkel az érzésekkel fogadtam és köszönöm meg a meghívást a Hungária Szabadságharcos Mozgalom vezetőségének és külön a Szittyakürt szerkesztőjének. Kedves magyar testvéreim! 29. alkalommal emlékezünk meg 1956. október 23-ról, Nemzeti Forradalmunk és Szabadságharcunk évfordulójáról. Akiket ma, emlékezésre int a hősök véráldozata és eljöttek a mai emlékünnepélyre, jóllehet, hogy minden évben megtettük ezt a hazafias kötelességünket. Szomorú azonban az, hogy egyre kevesebb és mindig kevesebben rójuk le a kegyeletet hőseink áldozatáért. Pedig őnekik köszönhető odahaza a valamivel jobb életkörülmény, és a mi szabadságunk. Ilyenkor, az emlékezés napján, nem százaknak, s nem is ezreknek, hanem tízezreknek kellene itt lenni, és nem egy, vagy tíz kilométert, hanem százakat kellene megtenni, és örülni, hogy itt lehetünk és együtt emlékezve hálát adni a Gondviselőnek, hogy életben maradtunk és élvezzük a szabadságot, amit ezrek, tíz- és százezrek élete árán hozott nekünk a sors. Minden évnek októberében, nem attól kellene a magyar sorssal törődő szabadságharcos rendezőknek, és más jóindulatú társadalmi szervezetek rendezőinek aggódni, amikor az emlékezési ünnepség megrendezéséről gondoskodnak, hogy ugyan, mennyien jövünk össze ebben az évben, a már egyre fogyó és nagy számban beolvadt, de mindig hontalan maradt hazátlan magyarokból. Hanem az októberi hónapban a magyar templomok harangjainak félreverésével kellene hirdetni a haza védelmében tett hőseink példamutatását, és azon keresztül a magyar élniakarás és megmaradás vágyát, amit a rabhazánkban is elvárnak tőlünk, akik a szabadságharcunk vérbefojtása óta, 29 éve reménykednek, kérik és várják a segítségünket. Úgy kellene dörömbölni a szabad világ magyar templomharangjainak, mint Hősök Napján Akronban, a Hősi Emlékmű avatásán, és minden időben dörömböl, hogy az ajtók és ablakok hasadásán keresztül szivárogna kifelé magyar papjaink ajkáról az októberi hősökre emlékeztető üvöltési hang, hogy aki nem magyar volna, az is közénk állna, mert ez a nép, a magyar nemzet adott a világ népének a legtöbbet, nemcsak a tudományból és tudósokból, hanem a hősökből és mártírokból is, akik életük áldozatával fizettek a szabadság eszméjéért, a nyugat szabadságáért. A szomorú valóság az, hogy nem mindegyik szabadvilági magyar templomban verik félre a harangot nemzeti történelmünk nagy napján, és nem hirdetik a magyar igazságot, pedig be kellene látniuk, nem csak egyeseknek, hanem minden magyar egyház vezetőjének, hogy az “ezeréves keresztényi” történelmünkre alapított uralkodó forma, társadalmi rend, vagyonelosztás, kiváltságos papi és világi előkelőségek népuralmával állandósított idegen érdek-szolgálat és a magyarság történelmének, származásának és valódi “kilétének "rendszerezett meghamisítása voltak azok a “magyar-ellenes” tényezők, amelyek a trianoni katasztrófához, s majd az 1945-ös, úgynevezett “felszabaduláshoz” vezették a nemzetet. Kedves Testvérek, ezért fogy a magyarság száma sorainkból, mert a templomba járók papjuktól nem kapnak nemzeti éltető erőt a gyöngék, nem kapnak megtisztulást a beszennyezett lelkűek, s nem kapnak irányt a tévelygők. A magyar pap ma több, mint lelkész. A pap ma a nemzet őrtállója, a magyarság lelki vezetője, s mint ilyen, hitében rendíthetetlen, erkölcsében feddhetetlen, és a magyarsághoz való hűségében megdönthetetlen kell legyen, mert hivatását csupán így teljesítheti. Ez az, ami hiányzik a szabadvilág magyar egyházainak egyes lelkészeiből, de különösen hiányzik a windsori római katolikus Töreki plébánosból, aki a kononizált, szeplőtelen Szüzanyát egyszerűen csak “zsidó nőnek” nevezi hivatalos egyházi közleményében. Ilyen magyarul beszélő papok is vannak, akik a magyar egysége bomlasztják és a lelkeket megfertőzik, a magyarok Istenét megtagadják és háborús bűnösöket keresnek a magyarok között. Ő azt nem tudja, hogy háborús bűnös fogalom nincs, ez csak egy nürnbergi kifejezés, amit a zsidók tettek köztudatba és éppen ők Magyarországon több “háborús bűnösnek” kinevezett jó magyart végeztek ki, ilyen minősítésben ,mint Nürnbergben. A magyarok között nincs és nem lehet háborús bűnösöket keresni, mert csak a német és az orosz erőszak “áldozatai" léteztek. Az ilyen papok körül, nem könnyű magyarnak maradni lélekben, szívben, gondolatban és tettekben, mert még ráadásul papunk száján keresztül idegen nyelven szól hozzánk az Isten is. Ma, amikor a magát magyarnak nevező budapesti kommunista kormány mindent elkövet a maga ügynökei útján, hogy a szabad földön élő magyarság egységét megbontsa, és a lelkeket megfertőzze, a kanadai és amerikai magyar egyházközségek népe különösen éber kell, legyen. Egy magyar templomba becsempészett kommunista ügynök, nem csupán a helyi magyarság lelkületét fertőzi meg, nem csupán az egységet bonthatja meg azáltal, hogy feldarabolja a magyarságot, és tönkre teszi az egyházközséget, de mindezeken messze túlmenően az egész magyar nemzet ütőerejét gyöngítheti le annyira, hogy egy adandó történelmi pillanatban a szabad földön élő magyarságnak nem lesz ereje arra, hogy a nemzet és a haza jövendőjéért síkra szálljon a maga illetékes őrhelyén. Kedves Testvérek, talán még soha olyan szükség nem volt arra, mint ma, hogy minden öntudatos magyar a szabadföldön odaálljon a maga illetékes egyháza mögé, támogassa azt minden erejével, mint aki őrbástyát gondoz és nyitott szemmel őrizze ennek az őrbástyának kapuját, hogy ellenség, bármilyen mezbe is, be ne surranhasson. Ha pedig már ben van, az úgynevezett magyar kommunista kormány kiküldött ügynökök által agymosott magyar-ellenes hazaáruló egyházi és társadalmi szervezetekben mint vezető, ki kell űzni közülünk. Bethlen Gábor híres jelmondata: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? — semmit sem vesztett igazságából az évszázadok alatt. Észben kell tartsuk azonban azt is, hogy Isten csak akkor lehet velünk, ha mi is vele vagyunk. Ez pedig azt jelenti, hogy az Istennel szemben álló “sátáni erőket” nem szabad megtűrjük sem magunkban, sem magunk körül. Legkevésbé pedig templomainkban! Kedves Testvéreim, 29 évvel ezelőtt Magyarország népe felkelt a gyűlölt idegen megszállók és kiszolgálók ellen, hogy elűzze őket a hazai földre. Felkelt a nemzet, hogy megteremtse a szabad, független Magyarországot. Dicső, vérbefojtott 1956-os Nemzeti Forradalmunk szent és tiszta volt. Indító rugója a magyar dolgozók és parasztok, a magyar értelmiség által vezetett akciója volt. 29 évvel ezelőtt a világ figyelme Magyarországra összpontosul. Budapesten elkezdődött a forradalom, amely az első volt a totalitárius rendszerek történetében. A magyar forradalommal új korszak kezdődött, amelyben a magyar október következményei állandóan érezhetők a mai napig Kelet-Európában. A kommunista világ, amely a legmodernebb forradalmi eszmék hordozójának vallotta éa vallja magát, de valójában a legreakciósabb rendszer, a budapesti utcákon szembe került a valósággal. Magyarország 1956. október 23—november 4. A magyar nemzet vérében megszületett a hazafias gondolat és öntudat. Szabadságharcot vívunk. Követelménye, hogy mindenre való tekintet nélkül mindenki azonnal, vita és csüggedés nélkül, elszántan és töretlenül álljon harcba. Áruló, nemzetvesztő, néprontó, aki meggátolja nemzetünk legteljesebb erőkifejtését, megbontja akarati egységét. Harcunk alapelve: vagy megsemmisítünk, vagy megsemmisülünk! A magyar nép szabadságvágya győzedelmeskedett a világtörténelem legnagyobb hatalmán. Az egységbe forrott nemzetünk példát mutatott a világnak, hogy megfékezhető a szovjet terjeszkedés, melyet a világpolitika irányítói nem akartak megérteni. 1956. október 23. — 29 éve történt. Szabadságért indult és a temetőben végződött, több évezredes történelmünk újabb keresztfája lett. De a hősök által megteremtett 56-os szellem él és örökké élni fog. Kedves magyar Testvéreim! Ahányszor összejövünk emlékünnepélyünkön, elfelejtem a jelent. Otthon járok, otthon vagyok azon a véráldoztatta földön, amely kicsike volt ugyan, de szép és tökéletes, s nekünk mindenünk, mert mindenütt és mindenben, fűben, fában, a föld porában, a legapróbb mezei virágban, a levegő áramlatában ott van valami, ami megfogja, megrázza lelkünket, ami melegít és lelkesít, ami sokszor fájó, bánatos és mégis mindig új erőt önt lelkűnkbe. Ez a valami őseinknek, hőseinknek, mártírjainknak, magyar hazánk minden porszeméből kisugárzó, örökértékű, évezredes nagy áldozata! Nem hódolhatunk hazai földön szent emlékünknek, de nem csodálatos az, hogy május havában, a világ minden részén meghajtják fejüket nem csak magyarok, hanem idegenek is, a mi hőseink, mártírjaink emléke előtt. Több, mint kettőszázezer magyar testvér esett el a második világháborúban a magyar szabadságért, hogy élhessünk a Nap sugárzó fényében.
