Szittyakürt, 1985 (24. évfolyam, 1-11. szám)
1985-11-01 / 11. szám
4. oldal $*ITTVAKÖ*T 1985. november Nem így történt, mert az egész világ ellenünk fordult és vesztettünk. Néhány hónapi megszállásra is ítéltek bennünket, de ez a megszállás nagy katonai erőkkel immár negyven esztendeje tart. Felszabadulásnak mondják ezt az állapotot a hivatalban ülő, magyarul beszélők Magyarországon, holott óriási idegen fegyveres erők vannak ott családostól és ettől a “felszabadulás”tól kezdve mostanáig nem voltak szabad választások, s mintha mindez a népek önrendelkezési jogát hirdető Egyesült Nemzetek védelme alatt, de legalább is annak hallgatólagos beleegyezésével történne. Ezzel a “felszabadulással” azután egy többezer éves múlttal bíró kultúrnemzetnek — Nyugatnak és a kereszténységnek védelmében, annyi életet feláldozó ősi népnek trianoni koporsójára rátették a födelet. 1956-ban — a magyar nép nem bírva tovább elviselni a bilincseket, feltörte ezt a nehéz “vasföldet” puszta kézzel. A Budapesten kezdődött harc szinte órák alatt országszerte fellángolt, abban a magyarság, a nép minden rétege, munkás, paraszt, értelmiségi, gyermekei, asszonyai segítségével csodálatos egységben résztvett és győzött. A kezdetben csak ezrek voltak, de hozzájuk csatlakoztak ifjú munkások, járókelők, katonák, öregek, középiskolások, kalauzok, mindegyre bővült a hatalmas folyam jelszavaktól zengtek az utcák; Bem apó és Kossuth népe, menjünk együtt kéz a kézben, új vezetést akarunk, Nagy Imrében bizalmunk, éljen a népi hadsereg — és így tovább, zeng-zúg a kiáltás, lobognak a három színű zászlók, kinyílnak a házak ablakai, Budapest utcáit új, szabadabb szellő járja át. Sajnos azonban, a kivívott szabadság mindössze néhány napig tartott, mert a nyugati hatalmak ölhetett kézzel nézték és tűrték, hogy a szovjet páncélosok iszonyatos túlereje eltapossa a nép akaratát, a szabadságért küzdő forradalmi. 1956 követelése nem volt újdonság, gyökere a magyar múltba nyúlik viszsza. Rákóczi kurucai a hazáért és szabadságért ontották vérüké, hogy Magyarországról eltakarodjon az idegen elnyomó hadsereg. 1848 szabadságharcosai, a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavát írták harci lobogóikra. Ruszkikhaza, volt 1956 akaratának korszerű, tömör kifejezése. 1956 forradalma is azt akarta, amit a magyarság előző küzdelmei akartak megteremteni, szabad és független Magyarországot. Olyan Magyarországot, amely nem idegen népek és idegen fajú paraziták prédája, hanem valóban a magyarság országa. Nemzeti forradalmunk olyan magyarországot akart, ahol a jog és törvény uralma biztosítja a nép számára a társadalmi egyenlőséget és a szociális igazság teljes érvényesülését. Az 1956-os fegyveres felkelés semmi más nem volt, mint önvédelem és annak a szándéknak érvényesítése, és gyakorlatba vitele, hogy — miként a többi marxista országokban, a “nemzeti elem”-ből adódott a vetező réteg! úgy a magyar nép is magyar vezetőket akart Magyarországon és azt is, hogy Magyarország a magyarok országa legyen és nem az elmagyarosodott zsidóké (éppen úgy, ahogyan az Izrael államban sem juthatnának vezető szerephez és uralomhoz az elzsidósodott magyarok). 1867-től 1940-ig 362 minisztere volt Magyarországnak. Miniszteri székekben ült ezekből 123 nem magyar származású volt. “A jelenlegi időben, ebben a székben ahol magam ülök, 30 miniszterelnök közül tíz nem volt magyar” (mondotta Teleki). A marxizmusra való áttérés folyamatát — 1945-ben nem magyar kommunista beállítódású egyének hajtották végre, hanem Rákosi Mátyás és társai, akik szintén magyarul beszélő zsidók voltak. Ugyan így a politikai rendőrség is belőlük alakult és vezetésük alatt áll. A marxizmus előtti politikai vezetőket színházi előadásokhoz hasonló tárgyalásokon — szintén zsidó bírók ítélték el és a szabadtéri színpadhoz hasonló kivégzéseken ugyancsak belőlük alakult szavalókórusok gyalázták meg az emberi jogokat akkor, amidőn nyilvánosan biztatták a hóhért a halálraítélt megkínzására. A “régi világ" tudományos szakembereinek is nagyrésze politikai bűnösként lett elítélve, vagy elpusztítva. Az emigrációban élő — volt magyar állampolgár tudósoknak nevezett szakemberek közül csak a zsidó származásúak, vagy érdekeltségűek tarthatnak kapcsolatot az anyaországgal és ezek kötelessége az, hogy az ötvenhatos szellemű és magyar hagyományokon alapuló, magyar életért küzdő magyar szabadságharcosok legnagyobb ellenségei legyenek. És azok is, az ilyenekből tevődik össze, vagy ezek furakodnak be és veszik át a magyar egyházak és szervezetek vezetését és tizedelik az emigrációban élő hazafiakat. 1956. október 23. — ez a nap nekünk, magyaroknak az ébredés ünnepe. A sok drága, fiatal hős kiontott vére által ébredjünk önmagunkra. Becsüljük szent hagyományainkat, és ezek tudatformáló ereje adja vissza magyar nemzeti öntudatunkat. A magyar nemzeti öntudatra ébredés szellemi forradalma útján önvédelmet hirdetünk. Forradalmunk az ötvenhatos szellemű, nemes honszeretetre támaszkodva szellemi erőkkel és fegyver nélkül, azt akarja megakadályozni, hogy Magyarország a jelenlegi zsidó vezetés útján “ószövetségi” gyarmat legyen. Ez a cél nem antiszemitizmus, hanem “önvédelem”. Magyarországon a kormányzat és nemzetvezetés nincs magyar kézben, hanem az úgynevezett, elmagyarosodási folyamat útján, magyarrá lett, de izraeli érdekű, magyarul beszélő zsidókból, vagy hasonló szellemű rokonságukból alakul a magyar vezető réteg. Ezért Magyarországon nem találunk nemzetiességet, nincs intézkedés a Trianonban elcsatolt területek magyarságának, mint idegen államban élő nemzeti “kisebbségnek” a védelmében. Az oláhok erdélyi magyarirtására nincs magyar kormányzati tiltakozás. (És még sorolhatnám.) Kedves magyar Testvérek! Egyedül vagyunk! Egyedül maradt egész árva Magyarország! Egyedül maradt a budapesti Srác, aki ott valahol fent a mennyországban szomorúan nézi, hogy tesz eleget hivatásának az emigráció, amely jólétét dolgozó kis testvéreink életáldozatának köszönheti. Csináljunk számadást önmagunkkal. A haza rab ma is. Érezzük át, hogy egymáson kívül senkink nincsen. Egységben az erő, de ha ez hiányzik, akkor november 4-én, miért merünk hivatkozni azokra a magyarokra, akik a szovjet tankokkal és túlerővel szemben életüket és vérüket áldozták fel, hogy újra szabad lehessen a magyar haza. Hasson át és lelkesítsen bennünket 1956 szelleme. A harcot, amit ők elkezdtek, mi tovább visszük! Forradalomban élünk! Most vívják nemzetünk legjobbjai a magyarság történetének legsúlyosabb csatáját. Nemzeti létünk, egyéniségünk sorsa múlik e csata kimenetelén: vagy megtaláljuk magunkat és biztosítjuk létünket a következő évezredre, vagy belesüllyedünk senyvedten a külső és belső idegenek által készített szellemi posványba, aminek mélyén ott ül a nemzethalál. Abban a tudatban kell összefognunk, hogy minden magyar testvér személyesen is felelős Isten és nemzettestvéreink előtt a magyarság sorsáért. Kedves magyar Testvéreim. 29 esztendeje annak, hogy a világ népei megcsodálták a magyarság hősiességét, elborzadva láthatták a bolsevizmus szadista kegyetlenségét, és undorral szemlélhették a szabad nyugat gyáva meghunyászkodó tétlenségét. Igaz, a kivívott szabadság mindössze néhány napig tartott, mert november negyedikén, vasárnap hajnalban a vörös gőzhenger eltiporta a magyar szabadságharcot. Legyőzték a forradalmat??? Nem!!! A harc tovább folyik, a szabad világban élő becsületes magyarság törhetetlen erővel és elszántan harcol tovább a nagy nemzeti felkelés, a szent Szabadságharc eszméinek végső győzelméért. A szabadvilági magyar élet mécsese nincs kialvóban, sőt, most él igazán, és éledeznek azok is, akik már élet-reményt vesztettek az elcsüggedésben. Most, amikor hazánk negyven éves elvesztése után, Akron felé fordul minden magyar szívű és lelkű testvérünk és mély hódolattal hajtja meg fejét Főtiszteletű Dömötör Tibor püspök-elnök és a Lorántffy Otthon igazgatósága előtt, a második világháború magyar hősei és mártírjai emlékére, a Hősi Emlékmű felállításának elhatározásáért, ami az amerikai magyarságnak, az akroni Lorántffy Otthon igazgatóságának, Főt. Dömötör Tibor püspök-elnök javaslatán keresztül, a legnagyobb teljesítménye és legáldottabb alkotása, az egész világ magyarsága számára. Testvéreim! Van magyar élet az emigrációban, amikor meghúzzuk a vészharangot, az erdélyi és felvidéki magyar testvéreink, üldözött, megalázott, testileg-lelkileg szenvedő, ősi hazájukban száműzöttként élő magyarság érdekében cselekedtünk, ez év május 10-én több, mint kétezren verődtünk össze és tüntettünk Ottawában a csehszlovák és román nagykövetségek előtt, négyévestől a nyolcvan évesekig, őrjöngve követeltük az öt kilométeres felvonuláson az emberi jogokat, és Duray Miklós azonnali szabadlábra engedését a börtön falai közül, ami meg is történt. Amíg a Hungária Szabadságharcos Mozgalom élharcosai a toll fegyverével, a magyar nemzeti emigráció egyik legmagyarabb havilapján, a Szittyakürtön keresztül önti a hontalan magyarság leikébe a haza szeretetét és adja a biztató erőt harcunk további nehéz küzdelméhez, van magyar egység és összefogás az emigrációs magyarságban. Van magyar élet, van nemzeti öntudat a szétszóródott magyarságban, most, távol a hazától, Akronba csillant fel előttünk a remény sugárzó fénye, május utolsó vasárnapján, Hősök Napján, amikor az egész világ magyarsága ünnepelt, arccal Akron felé róttuk le a kegyeletet a világon első és egyedülálló hősi emlékmű avatásán, melyet Ft. Dömötör Tibor püspök társaival és a világ magyarsága állított a második világháború magyar hősei és mártírjai emlékére. Kedves magyar Testvéreim, októberben a nemzet felkelését, Szabadságharcunk dicsőségét, a magyar október győzelmes napját, az olthatatlan magyar szabadság-vágy vulkáni kitörését ünnepeljük. 1956 október 23. a magyaroknak — az ébredés ünnepe. 1956. október 23-án ébredt rá a magyar nemzet arra a valóságra, hogy az egész világon csak egyedül áll és nincsen a népek nagy társadalmában egyetlen barátja sem. November a megemlékezés, a halál és megdicsőülés hónapja. 1956. november 4. — huszonkilencszer borult őszbe azóta a természet, 29-szer hullatták el a fák lombjaikat. 29 esztendő telt el azóta, hogy a világ országútjait hontalanná vált, koldusbotra jutott, puszta életüket mentő magyarok népesítették be. Október 23. ünnep volna, de nem tudunk örvendezni. Dicsőséges fényét szeretnénk idézni, s nem látunk mást, csak sírokat, vért és gyászfátylakat. A szabadság hófehér angyalát szeretnénk imádni szabad hazában, és nem jelenik meg előttünk, csak a harckocsin járó keleti gyilkos és cinkosa, az örök júdás. Mi, szabadföldre kényszerült magyarok 29 év után is meghajtjuk fejünkket, ha rád emlékezünk, te kis proletárgyerek, kis csepeli hős, te legendás pesti srác. Te voltál a megváltó! Az Üllői úton, a Korvin-közben, a Killián laktanya előtt és mindenütt a világban. Teelőtted hajtotta meg üres fejét a fehérház akkori elnöke. És tőled remegett Hruscsov és az egész vörös birodalom. Téged ünnepelt ez az egész, rossz lelkiismerettel, bűnös tudatlansággal küzdő, elkényelmesedett nyugati világ. 29. éves emlékezés napján, most első gondolatunk oda száll a pesti aszfaltra, amely arról nevezetes, hogy a világnak egyetlen egy városa nincs, ahol ilyen fogalom megszülethetett volna, hogy “aszfalt-sír”. A harc hevében, az elesett kicsi hősöket ott temették temették el az aszfalton, s nem egy helyen sírva olvasta sokáig a járó-kelő magyar a feliratokat, itt nyugszik Takács Feri, 12 éves és Rózsika 14 éves kis hős, akik a szabadságért harcoltak utolsó töltényig. A szabadságharc leverése után. akiket mint kiskorúakat fogott el a Kádárkormány, megváratta, míg 18 évesek lesznek, és minden nemzetközi jog sárbatiprásával, több, mint 3 ezer gyermeket akasztatott fel. Ezzel a 13 ezerrel együtt kb. 14 ezerre teszik azoknak a kis hősöknek a számát, akik a 6 ezer orosz tank ellenében vértanú halált haltak, a legdicsőségesebb 11 napig tartó forradalomban. Ők a magyar ifjak, a magyar gyerekek, a PESTI SRÁCOK! Nemzetünk színe-virága, a szebb magyar jövendő reménységei. Nevüket otthon nem szabad kimondani, sírjukon nincs fejfa. Virág helyett bozót nő rajta, mert az emléküktől is reszket a zsarnok csorda, de a csontjaik is beszélnek, és hang nélkül zeng a parancsuk az egész nemzethez: Gyertek utánunk, folytassátok a szent háborút, amit mi kezdtünk, mivel többet ér a szép halál, mint a hitvány élet. Kedves Testvéreim, 29 év után gondolatban legyünk újra ott a vérrel áztatott budapesti utcákon. Térdepeljünk le gondolatban a horpadt, névtelen és kereszttelen síroknál. Kövessük hőseink példáját életünkben, tetteinkben, minden cseleketeinkben — ezt várják tőlünk vértanú hőseink, akik életüket adták a magyarságért és a magyar szabadságért. Istennel a hazáért mindhalálig, az elesett katonák, férfiak, asszonyok, gyermekek áldozata nem mehet feledésbe, mert hős, ki a hazáért életét nem kímélve feláldozza magát. Október 23. és november 4. hősei az elhurcoltak, kivégzettek, megkínzottak, fogságban sínylődök és száműzöttek százezrei köteleznek arra, hogy nemzeti függetlenségünkért tovább harcoljunk. A szabadságharcos költőnk szavaival fejezem be: Ébredj magyar szabadság hajnalára, Új harcot hirdet rab magyar hazánk. Kárpátokról süvít át a jajvész: Mentsétek meg szép szülőhazánk!
