Szittyakürt, 1985 (24. évfolyam, 1-11. szám)
1985-05-01 / 5. szám
«ITTVAKÖkT 1985. május 6. oldal az 1920. június 5-én indított nagy támadásával. Most a francia vezérkar hirtelen felfedezte, hogy csak a magyarok avatkozhatnának be döntő módon a nehéz hadihelyzetbe: Paleéologue a francia külügyminisztérium képviseletében, katonai szakértőkkel Budapesten tárgyalt és gyors beavatkozás esetén a békeszerződés gyökeres revízióját, a történelmi határok helyreállítását helyezték kilátásba, a magyar kormány kész lett volna fegyveres akcióra, de a pánszláv, illetve a szovjet-szimpatizáns Csehszlovákia nem volt hajlandó eleget tenni a francia kívánságoknak, hogy magyar csapatokat engedjen át “területén” Lengyelországba. Sőt, még a hadianyagot is leállította Kassán. Az osztrák baloldal is tiltakozott a magyar hadsereg felállítása ellen, és vasutas-sztrájkkal hátráltatta a francia lőszerszállítmányokat. Közben magyar katonai és “ellenforradalmi” körök a német vezérkar képviselőivel (Bauer vk. ezredes) is titkos tárgyalásokat folytattak a csehek és mások elleni fegyveres akcióról, amit bizonyosan nem néztek jó szemmel Párizsban. Nagy-Csehország térképe, amelyet a csehek a világháború folyamán a kassai hadapródiskolába csempésztek. Az idő telt, a magyar hadbalépés elmaradt, csak a muníció küldésre szorítkozott Románián át. Megtörtént a “varsói csoda”, Weygand tábornok, a francia vezérkar kiküldöttének hadműveleti zsenije és Pilsudsky (a világháborúban a központi hatalmak oldalán harcoló Lengyel Légió feje) hadászati tehetsége, vitéz katonáival három napos csatában (1920. augusztus 13—16.) megállította és megverte a Vörös Hadsereget, melyhez még a szovjet hadseregparancsnokok (Tuchacsevsky, Trockij, Sztálin) közti kicsinyes féltékenykedés is hozzájárult (mint a cári Reunenkampf és társai 1914-ben Kelet-Poroszországban). Ezzel a sorskínálta nagy revíziós lehetőség kútba esett. Benes kidobta kormányából a kommunista minisztereket és megkötötte a csehszlovák—jugoszláv, majd a román—szerb—csehszlovák és osztrák—csehszlovák szerződéseket, melyekkel a felosztott és lefegyverzett Magyarország bekerítése teljessé vált. A francia politika pedig a lengyel krízis elmúltával elfordult tőlünk. Magunkra maradtunk! További elszalasztott alkalmak a csonka-hazában Legelőször is a közjogi kérdés megoldásának kétértelműségét említhetjük. A királyság intézményét visszaállította az általános, titkos választással létrejött Nemzetgyűlés. De nem töltötte be a trónt: helyette élethossziglani kormányzóságjött létre. Tehát tiszta víz helyett se köztársaság, se királyság, hanem két, vagy háromértelműség, melynek hosszúlejáratban előnytelen hatása lett az országra. Ilyen volt például a két királypuccs. Vagyis a gyenge és hiszékeny volt császár és király, IV. Károly visszatérési kísérletei. A francia diplomácia homályos biztatásaira, ambiciózus feleségére és rossz tanácsadóira hallgatva 1921 március végén a volt uralkodó, Almássy László volt világháborús repülő vezette sportrepülőn, titokban leszáll a Dunántúlon, egyik arisztokrata hívének birtokán. Onnét Teleki Pál miniszterelnök kíséretében Budapestre autóznak. A várban alkudozik Horthyval, hercegséget, aranygyapjú-rendet ígér a kormányzónak a trón átadásáért. Végre sikerül rábeszélniük (a csehek, szerbek és románok tiltakozása és csatazaja közepette) a volt uralkodót, hogy elhagyja az országot. Eredmény: Benes az egy éve fennálló cseh—jugoszláv egyezménybe bevonja Romániát is: létrejön a “Kis-Antant”, a három állam katonai szövetsége a magyar restaurációs és revíziós törekvések ellen. Ezután a kaland után következik a “nyugatmagyarországi fölkelés” néven ismert kétségbeesett kísérlet. A Prónay- és más különítmények részvételével az Ausztriának ítélt “Burgenlandot” visszafoglalták és kikiáltották az önálló "Lajtabánságot”, felajánlva azt Magyarország védelme alá. Végül is az olasz diplomácia jószolgálatai segítségével létrejött “Velencei Egyezmény” értelmében a magyarok “visszaadják” Nyugat-Magyarországot az osztrákoknak; kivéve Sopront és környékét, ahol népszavazás dönt a hovatartozásról. A nemzetközi ellenőrzés alatt lebonyolított népszavazás Magyarország javára dőlt el; nyitvahagyva és felvetve azt a kétdést, hogy mi történt volna, ha a wilsoni elvek alapján megkérdezték volna a lakosságot a többi elcsatolt országrészeinken is? Azóta ismerjük Tardieu jellemző megállapítását: “Választanunk kellett népszavazások szervezése, vagy Csehszlovákia megteremtése között!” (André Tardieu: “La Paix”, 1933). Mások azonban nem ezt a következtetést vonták le a lezajlott eseményekből, fgy a jóhiszemű, de tájékozatlan Károly és Zita. A soproni népszavazás másnapján legitimista biztatásra megindult a reá felesküdött csapatokkal, hogy fegyveresen szerezze vissza a magyar trónt. Budaörsnél az egyetemi zászlóaljak véres csatában állítják meg, majd fogolyként Keszthelyre internálják, ahonnét Madeira szigetére távozik családjával. Szerencsétlen vállalkozása majdnem végveszélybe sodorta a kisantant mozgósítások fenyegetésében élő, megkínzott országot. A nemzetgyűlés válasza a Habsburg-ház tagjainak kizárása a magyar királyság örökléséből végre ezt a kérdést — reméljük —végérvényesen rendezte! A trianoni békeszerződés ratifikálása a Képviselőház gyászülésén történt és “1921. XXX. te.” néven került a magyar törvénytárba. Bevezetésében hangsúlyozza, hogy “kényszerítő körülmények” hozták létre, a kormány pedig a békediktátum aláírását és elfogadásra beterjesztését az országgyűlés elé “hazaáruló cselekedetnek” tekintette és ezért lemondott. De nemcsak legkegyetlenebbül büntetett vesztes, hanem a győztes USA törvényhozó testületéi sem ismerték el a trianoni békeszerződést: a Szenátus nem ratifikálta, úgy, hogy a State Department megbízottja, Mr. Grant Smith külön szerződést dolgozott ki a magyar külügyérrel gr. Bánffy Miklóssal, amelyet 1920. augusztus 29-én írtak alá és a következő évben emelt törvényerőre az országgyűlés. A különbéke szövegéből teljes egészében hiányoztak a trianoni határrendelkezések! Ez az amerikai gesztus azonban nem tette jóvá Wilson elnök ártalmas szereplését; elveinek megtagadását, a franciák előtti kapitulálását, Magyarország cserbenhagyását, majd gyáva visszavonulását Európából. Hasonlóképpen az angol miniszterelnök, Lloyd George késői felismerései sem értek semmit Magyarország szempontjából. A szörnyű ítéletet végrehajtották rajtunk kíméletlenül. A röviden vázolt embertelen, igazságtalan és esztelen béke-rendelkezéseit a nemzet közvéleménye elejétől fogva elvetette. Megszületett a jelszó Trianon nevéből: “Nem, nem, soha”; nem nyugodhatunk bele a trianoni sorsba. És e fogadalom égisze alatt megindult Magyarország újjáépítése. A rend helyreáll. A “konszolidálódás” időszaka Végre béke volt, de a háború forradalmak, ám a legfőképp a román hadsereg által kifosztott maradék ország a tönk szélén állott. A gazdasági nehézségeket fokozták az új határok a Párizs környéki békeszerződések által létesített 16.000 kilométer vámhatárok és sorompók mögé zárkózó ellenséges “utódállamok”. A pénzügyi válság fokozta a gazdasági nehézségeket. A váltópénz, a korona, teljesen elértéktelenedett. Soha nem látott inflációban az árak milliókkal emelkedtek naponta. A termelő parasztság, mely nem volt hajlandó a kommunista rezsim “fehér pénzét” elfogadni a régi“kék bankók” helyett, most szinte az ősi cserekereskedelemre szorítkozott. Ehhez járult még a Párizs környéki békeszerződések által elrendelt jóvátétel fizetés, azon címen, hogy a központi hatalmak felelősek a háború kitöréséért (?!). Ebből Németországra 20 millió aranymárka esett, mely összeget 1920-ban további 56 milliárd dollárral emelték. Magyarország jó vátételi kötelezettsége hasonló arányban volt megállapítva, ami csak fokozta a gazdasági válságot. Végül az 1918 óta állandóan özönlő kiüldözött vagy önként menekülő magyarok a négy égtáj felől a csonka hazában keresték az oltalmat és szabadságot, melyet ősi szülőföldjükön nem kaptak meg. A háború utáni nagy lakásínség miatt évekig rozzant vasúti kocsikban húzódtak meg családostól szegények. A vagonlakók nyomorával csak a városi proletárok és a falusi nincstelenek vetekedhettek. A szociális és gazdasági problémákat fokozta a rengeteg kis- és nagytisztviselő, állami alkalmazott menekülése az elszakított országrészekről. Ezek elhelyezése a trianoni Magyarország állami gépezetében erkölcsi kötelessége volt az új rendszernek, de egészségtelenül duzzasztotta fel a köztisztviselők számát. Ugyanakkor két “menekült” egyetem intézeteinek és tanszemélyzetének elhelyezése is megtörtént. A pozsonyi Pécsre, a kolozsvári Szegedre került. Utóbbi még háború előtti óhaját teljesítette a nagy alföldi városnak, de kegyeletből és propagandából megtartotta eredeti nevét (“Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem”, sportegyesülete például: “KEAC”, vagyis “Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club” volt) mindaddig, amíg visszatérhetett Erdély ősi fővárosába 1940-ben. Nem kérdés, hogy műveltséget és művelődést nem lehet anyagiakkal mérni. Ám bírni sem az összezsugorodott ország kaotikus politikai és gazdasági helyzetében. Az utóbbi ülusztrálására meg kell említenünk, hogy valójában költségvetés nélkül gazdálkodtak első pénzügyéreink, mert nem is volt mivel, vagy miből. Amikor végre Hegedűs Lóránt személyében tehetséges, nagy koncepciójú szakértő került a miniszteri székbe, a nemzeti élet gyökeréig ható közgazdasági terveit nem bírja a kabinettel elfogadtatni. Ővagyonválságot ajánlott, hogy saját gazdasági erőnkből állhassunk talpra és az országot hitelképesség tehessük. A mozgó tőkét és földbirtokot oly módon adózta meg, hogy ötévi jövedelmüket kötelesek az államkasszába befizetni. Azonban Hegedűs javaslatait részben elgáncsolják, részben a befolyt összeget nem az államtartozások csökkentésére, hanem a pülanatnyi szükségletek fedezésére fordítják. Emiatt a korona katasztrofális zuhanását saját erővel megállítani nem bírván, Hegedűs lemond. A Bethlenkormány — miután Magyarország 1923-ban belép a Népszövetségbe, a szanálást a londoni pénzpiacon felvett 250 milliós aranykorona kölcsönnel végzi el. Ezzel az óriási kamatterhes kölcsönnel a költségvetési hiányokat betömik, végleges büdzsét szavaztatnak meg a parlamenttel és megindul az államháztartás “rendbetétele”. Az új pénzügyminiszter pedig a Rotschild-csoport legnagyobb magyarországi bankjának az elnöke lesz. A szanálás és a konszolidáció nagy áldozata Hegedűs mellett, de tragikus formában Nagyatádi Szabó István lett (a Kisgazda Párt elnöke, aki az általános, titkos választáson abszolút többséget szerzett, de az államfő nem őt, hanem gróf Bethlen Istvánt bízta meg kormányalakítással). Hamis vádak miatt lemond a földművelési miniszterségről és néhány nap múlva meghal, máig sem tisztázott körülmények között. Ilyen fejlemények után nem marad se személyi, se anyagi akadálya Bethlen évtizedes kormányzásának, uralmának. Mint háttéri zene ehhez, a határokon minden irányból áthallatszott a leigázott, kisebbségi sorsban gyötört magyarság panasza és a rabtartó Kis-Antant fegyvercsörgetése. A Bethlen-korszak, avagy az Egységes Párt egyeduralma “Én nem hízelkedhetem, édes nemzetem..." Zrínyi Miklós Kezdődött magával a kormányban szereplő pártok fúziójával. Ezzel az egységes párttal megszűnt Nagyatádi bázisa, az agrár-demokrata Kisgazda Párt. Folytatódott Bethlen további manőverével, az új választási törvénnyel. Az oly sokáig követelt és végre, a háború utolsó előtti évében megszületett általános, titkos választási törvényt alaposan megnyirbálták. Csak nagyobb városokban maradt meg a titkos szavazás, vidéken nem és ezt még megtetézte a nyílt ajánlási rendszer, mely már a képviselő jelöltek nyilvános jelölésével kiszolgáltatta a választókat a közigazgatás közegeinek. Az elkövetkezendő korszakban, egész a II. világháború végéig, minden választás hatalmas többséget biztosít a mindenkori kormánynak és gyenge, tehetetlen, úgyszólván csak megtűrt ellenzéket. Ennek egyik jellemző példája Bethlen paktuma a szocialistákkal. A “gazda”, hogy visszacsalogassa a munkáspártot a Parlamentbe (a konszolidáció látszatának emelése végett, főleg külföld felé), bizonyos számú szoedem képviselő választását “garantálta”, ha ennek fejében pártjuk lemond az agrár lakosság, főleg a mezőgazdasági munkásság szervezéséről. A Bethlen kormánynak tehát, hátában az erős parlamenti többséggel, minden lehetősége meg volt arra, hogy életfontos reformokkal korszerű mintaállamot építsen fel. A legfontosabb azonban hiányzott: új szellemiség. Nemzeti újjászületés helyett visszafordult minden a régi kerékvágásba. Ferencjózsefi kor elevenedett meg a Várban, a Sándor palotában, pedig ez már legalább ötven évvel azelőtt anakronizmus volt Nyugaton. Az új határokkal és törvényekkel védett finánctőke uralmát biztosítandó hármas frigyre lépett az arisztok
