Szittyakürt, 1985 (24. évfolyam, 1-11. szám)
1985-05-01 / 5. szám
4. oldal st ittVAkOkt 1985. május Ő, aki kintről figyelt bennünket, tudta, értette a hatalmi harc állását köztünk és a ránktörő gépezet között. Es hiába ment ki hozzá a rendőrség számtalanszor, hogy ne foglalkozzon velünk, őt, a szuverént nem lehetett pórázra kötni, mint másokat. Illyésnek több háttere volt ahhoz, hogy lássa azt, amit mi nem tudtunk. Duray is rátapintott erre a körülményre a “Kutyaszorító”-ban, mikor azt írta, máig sem tudja, vajon édesapja hirtelen szívrohamát nem-e a fia sorsa feletti sejtelmes rémület okozta-e. Velem is ennek megfelelően folyt otthon szüleimmel a huzavona és ma sem tudom biztosan, vajon az én apámnak mennyi valódi része van abban, hogy én végülis ittvagyok nyugaton az elérhetetlenségben a hatalom számára. Na, de ilyen az apák bosszúja. Édesapám is a losonczi bíróságon dolgozott, ahol Duray Miklós édesapja. A probléma annyira általános, hogy szinte jellemzésül említhetem, hogyan emlegette a fiát, Gézát Szőcs István számomra hasonló szeretettel Kolozsvárt, még 1974-75-76-ban, ottjártamkor. A ránknehezedő szörny képe számukra valódibb jelenség volt. És mi mégsem törődtünk vele, mert mi úgy gondoltuk, áldozatunk ma többet tesz a mérlegre, és ez a példa a magyar nép széles rétegeit hivatott életre serkenteni, hinni tanítani, hogy ezen az úton menni kell, s majd egyszer lesz újra otthonunk. Mi nem törődtünk a szörnnyel. Éppen ellenkezőleg, minket érdekelt a gubbasztó szörny igazi képe, hiszen a ma Prágában uralkodó Husák-féle kormány egyenes folytatása annak a társulatnak, amely a hírhedt kassai kormányprogramot szerkesztette. Amikor tehát végülis Duray személyét kiszemelve a régen várt támadás megindult, szerintem az már a biztosra vett ütközet volt, amelyet 1978-ban csak a kínaiak vietnami hadjárata miatt állítottak le egyelőre. Akkoriban, 1979 januárjában öten vártuk készenlétben a kirakatpert. A háború több síkon folyt a betolakodó, de legalizált és az ősi birtokos, de mindenéből kiforgatott őslakosság között. Először is tény, hogy 1968-ban a CSEMADOK állásfoglalása mint tervezet egy kollektív nemzeti csoport önvédelmi kísérletének példás anyaga volt. Mivel pedig a Husák-kormányzat a 70-es években megerősödve került ki a hatalmi átrendezésből, újrakezdhette széleskörű stratégiáját a magyar közélet lerombolására. Ehhez járult az is, hogy az oroszok nemzeti, központilag irányított türelmetlensége is megnövekedett a sok, főleg velünk rokon türk típusú néppel szemben, tehát Husákékat egy rokon-rendszerű, pánorosz nacionalizmus is ösztönözte. A magyarázat az oroszoknál az volt, hogy a nem orosz nemzetiségeket nehezebb használni nyelvtudási hiányosságaik miatt a hadseregben, tehát az ottani nemzetiségi iskolákat is oroszosítani kezdték. Ennek az ideológiai magyarázatnak a hatását már a 70-es évek elején kezdtük érezni, mert a párt főleg ezzel kezdte újramérgezni a levegőt. Tudni kell azt is, hogy a pártot a szovjet pártiskolákon kiképzett, több ezer, főleg falusi származású csehszlovák állampolgárral teljesen átépítették. Ugyanezt a hadsereggel és főleg a titkosrendőrséggel is megtették. Az évek óta háziőrízetben tartott Dr. Janics Kálmán, aki a Duray-csoport tagja volt, elmondotta nekem, hogy a rendszeres heti kihallgatásain időnként oroszul beszélő tisztek is megjelennek tanácsokat adni. Az oroszok tisztában vannak azzal, hogy a csehszlovák állam nélkülük megszűnne és ezt a tényt mesterien alkalmazzák. Például Csehország területén komolyan fel tudják használni azt a körülményt, hogy onnan orosz segítséggel kiraktak 3 millió németet, leöltek időközben békés időben fél milliót és ez a bűntudat jogos cselekedetként van elkönyvelve. Jogos azért, mert a szláv terjeszkedést nem szabad akadályozni. A Felvidéken a nemlétező Nagymorva Birodalom képezi az ideológiai alapokat a magyarság pusztításához. Ezt könnyen tudják alkalmazni, mert a Magyar Tudományos Akadémia is támogatja, hivatalosan elfogadja ezt a minden tudományosságot nélkülöző elméletet, dehát mi már megszoktuk, hogy ez az Április 4-re emlékezve I NEMZETI GYÁSZNAPOT! rendezett a Kereszt és Kard Mozgalom április 13-án Passaicon, a református templom nagytermében, Magyarország szovjet megszállásának negyvenedik évfordulója alkalmából. A műsort vitéz Keviczky Kálmán vezette, aki a magyar királyi honvédség hősi helytállásáról beszélt a bolsevista túlerővel szemben és 1945. április 4. tragédiájára emlékeztetett. Dr. Lelbach Antal, a Magyar Nemzeti Egységfront elnöke a történelmi tanulságokat elemezte és az emigráció jövő feladatait vázolta, rámutatva e téren a Nemzeti Egységfront szerepére. A jaltai szerződésről és az abban foglaltakkal szembeni helyes magyar álláspontról Stirling György tartott előadást. A beszédek közben Nagy István színművészverseket adott elő, Hódy Sándor pedig magyar nótákat énekelt zongorakísérettel. Balogh Sándor professzor, a Magyar Nemzeti Egységfront beadványát olvasta föl, mely Reagan elnök számára foglalja össze a magyar emigráció javaslatait Jaltával kapcsolatosan. A jólsikerült ünnepség végén Posta Lajos református lelkész mondott imát és a megjelentek elénekelték a magyar Himnuszt. Patrick Buchanannal a felvidéki helyzetről és a Duray ügyről március elején a Konzervatív Konvención a Washington Sheraton Szállóban. Patrick Buchanan az elnök ideológusa és tanácsadója. A konvención a beszélgetés során többen elmondták, hogy ők mindig is a magyarok mellett állottak, de értsem meg, ez még egy túl fiatal, éretlen ország. így véleményem szerint alapos felkészültség tudatában érdemes ezekkel a körökkel foglalkozni, mert tanult emberekről lévén szó, az ő megértésük elérése, az ő későbbi asszociációs képességük javulását is jelenti a mi javunkra. A Fehér Ház jól ismeri a Duray ügyet és ami ezzel jár. A csehszlovák bürokrácia pedig csak maga alat vágja a fát, teljesen civilizálatlan eljárásával a magyar kisebbséget illetően. intézmény hol német, hol szláv érdekeket szolgál, magyart sosem. A magyar iskolák elleni támadást ugyanakkor mindig a Nagymorva Birodalom alapján kikiáltott fából-vaskarika-féle szláv faj feljebbrendeltségi-, elsőbbségi-, kulturális fölényre való hivatkozással igazolják. Ezért volt különös probléma számukra ebben a folyamatban a Csehszlovákiai Magyar Nemzetiség Jogait Védő Bizottság jelentkezése. Ennek tagjai ugyanis részben a 68-as állásfoglalás kidolgozói, részben az önálló tudományos, azaz néprajzi, történelmi, szociológiai tevékenység, szakcsoportok, szakbizottságok tagjai voltak. Tevékenységüket pártutasításra kellett megszüntetni. Jellemző például, hogy Magyarországról E. Fehér Pál is többször átjött, követelve a pártszervektől ezen csoportok letiltását, sőt egyének figyelmeztetését, hogy ne vitatkozzanak az egyébiránt gerinctelen és szolgalelkű népköztársaságbeli hivatalos kultúrális irányzattal (pl. történelmi viták, irodalom, sumír kérdés, stb.). Erdélybe is elmentek, de ott a románok kinevették őket, mert nem hitték el, hogy a mai Népköztársaság területén egy ilyen szélsőségesen magyarellenes kultúrális irányzat lehetséges. Nos, sajnos lehetséges és ez az oka, hogy Illyés meg is kérdezte: “vajon a magyar akadémikusok, tudósaink miért hiányoznak azokról a tanácskozásokról, helyekről, ahol népünk égető sorskérdéseit tárgyalják?” Ezért történt, hogy Illyés Gyulával megállapodva 1978. december 16-17-re összeszedtem egy nagyon erős, magyarországi-felvidéki értelmiségi csoportot, hogy ezeket a kérdéseket Pesten megtárgyaljuk. Akkoriban óvatos voltam, és sem Durayt, sem Janicsot nem hívtam, mert tudtam, figyelik őket. Janics ráadásul szidta Miklóst, hogy elővigyázatlanul szervezte meg szerinte egy közös találkozójukat. Ám Illyés kérte, hogy különösen Janicsot hozzam, így azt mondtam, rendben, de az utolsó pillanatban hívom őket. Sajnos az egyik pozsonyi tagunk elmondta a dolgot egy barátjának, aki fellelkesülve, hogy na most lesz valami, másoknak is átadta a hírt, elfeledve, hogy hun-szkíta módon nem éppen mi ellenőrizzük a szteppét. Az államvédelem riadót fújt s egy héttel a találkozó előtt egy heti bujkálás után hagynom kellett, hogy megtaláljanak, a határ is le volt számunkra zárva. Ezen a kihallgatáson elég sikeresen rájöttem, kiről tudnak és kit vittek máris be. Érdekes, hogy negyedóra elteltével már tudtam, mit kell csinálnom. Mivel pedig a nyomozók, a híres Danás alezredes, egy százados és egy pszichiáter azt állították, hogy őket a párt utasította minket kihallgatni, felajánlottam, hogy megírom a jegyzőkönyvet. Mintegy 4 oldalon át kifejtettem, hogy azért vagyunk felháborodva, mert a párt politikája barbarizálja a déli magyarlakta területeket, politikailag, kultúrálisan és gazdaságilag. A pszichiáter, Danás alezredes (akkor még főhadnagy volt), bosszús kiabálására kijelentette, hogy én ugyan nem vagyok bolondok házába való, ellenben a magyarságomhoz való ragaszkodáson nagyon kifejlett, és méghozzá annyira, hogy az már önmagában is súlyos jelenség. Szerinte ebből kellene valahogy feladnom, akkor elviselhető lennék. Orvos is lévén, szemmelláthatóan szégyellte az ügyet. Danás láthatóan meg volt zavarodva, nem ezt várta, mert eleinte azzal dicsekedett, müyen kitűnő intézményeik vannak. Ők mindig bűnbánatot akarnak kicsikarni, hogy saját tevékenységünket megtagadjuk. Miklóst, Janicsot és másokat is kihallgattak ekkor, később Janics magyarázta — én tudtam, hogyan kell besurranni egy helyre, ahol találkozni lehet vele, hogy a rendőrség akkor Duray csoportjának csehszlovák területen való összegyűlését és annak lefejezését, lebuktatását tervezte. Áz én csapatomról nem tudtak, szerinte Miklóst hagyták is dolgozni, hogy aztán így kiszűrjék az elégedetleneket. Ha ugyanis nincsenek ezek a csoportok, nehezebb az ellenállást időben megszervezni. Később Durayval is egyeztettünk dolgokat. Akkor az én csoportom jóadag támadást felőrölt, bár már őrá nagyon fájt a foguk, mivel részben úgy érezték, sikerült őt elszigetelniük. Ezt azzal is elérik, ha azt terjesztik valakiről, hogy besúgó, — mint a rendőrség tette vele is, később velem is, ugyanakkor mindig a rendőrség tudja különleges csatornáin az ilyesmit elterjeszteni. Szokták még azt is terjeszteni, hogy az illető rendetlen, munkakerülő, közben ők rugatták ki az állásából, hogy szélsőséges véleménye van, együttműködik a nyugatnémetekkel, kínaiakkal, hogy makacs, stb. Engem azzal kezdtek kikérdezni először, hogy a nyugatnémeteket és a kínaiakat hozták fel, mondván, ezen ne is vitatkozzunk, ezt tudják, hogy azok támogatnak engem, mire mondtam a problémákat, amiről szó van, nem ezek a nemzetiségek okozták. Közölték, ők tudják, mi háborút akarunk, mire mondtam, a helyzetünk valóban nem jó, ki tudja, mit hozna egy háború talán aki túléli, kicsit jobban élne. Nem tudom. Rendkívüli módon izgatta Danást Janics Kálmán könyve, a “Hontalanság évei”-nek eleje. Janics ugyanis a kéziratot azzal a tömeggyilkossággal kezdte, amelyet a csehszlovák hadsereg tagjai követtek el 1945-ben Pozsony kertvárosában, Ligetfalu határán. Leventekorú gyerekeket, úgy emlékszem 89-et, akik amerikai iratokkal érkeztek volna haza, a határkiigazítás helyére egy sírba lődözték bele. A gyerekek főleg a Csallóközből származtak és Bábi Tibor költő össze is gyűjtötte az adataikat. Erre bevitték 3 napra a rendőrségre kihallgatni, de mint egy rongydarab jött ki onnan. Mi Bábiról ezt akkor még nem tudtuk. Szidtuk, hogy sztálinista versei vannak, miközben ő szeretettel jött közénk és nézett minket mindig, mikor vitatkoztunk, szótlanul cigarettázva közben. Ekkoriban szivárgott ki, hogy mi történt vele Ligetfalu miatt s egy nap bejelentették, hogy Bábi Tibor váratlanul meghalt. Nem tudom magamtól azóta sem elhessegetni a gondolatot, hogy nem véletlenül történt ez az esemény. Janics környezetéből valakitől, aki nagyon közel áll hozzám és maga is írt egy beadványt, megtudtam, hogy Janics Nyugaton akarja kiadni ezt a dokumentációs anyagot Ligetfaluról, tehát Danás idegessége jogos volt. Mivel Illyés nekem korábban említette, hogy Janics nála járt, majd a könyv ügyében is megállapodtak, mint közismert, Illyés írta az előszót, máig sem értem, ki volt az, aki ezt az anyagot az amerikai kiadásból eltüntette. Danás is tudta, hogy kikerült az anyag. Janics ugyanis nekem világosan állította, hogy benne lesz az anyag a könyvben. Mivel egyidőben két azonos kéziratot csempésztek nyugatra és a rendőrségnek csak az egyiket tudták besúgni, azt el is kapták, a másik kijutott, nem értem, ki ül ezen a fontos dokumentumon itt kint. Duray könyve a szörny leírásakor megemlíti, hogy a 45-ben térthódító szovjet hadsereg nyomában bevonuló csehszlovák egységek a németekkel való bánásmód mintájára a magyar lakosságot is le akarták mészárolni. Sok helyen ez sikerült is és számtalan tömegsírt tartunk nyilván. A jellemző, hogy egy, az ún. Szlovák Nemzeti Felkelésben résztvevő magyar honvédzászlóaljat is lemészárolták egy tömegsírba. Ezt egy barátomnak mesélték el a liptói tót parasztok. Duray csak azt írta, amit tudott és a szörny ezért talán még mérgesebb, mint az iskolaügy körüli ellenállás miatt. Mi nem Duray hitelét kérdőjelezzük meg, mint a budapesti Hajdú János, hanem azt a kérdést tesszük fel, hogy hogyan lehet az, hogy ma, Közép-Európában egy olyan kambodzsai rendszerű pol-pot kormányzat irányíthat, kormányozhat, rendelkezhet, pl. a magyar iskolaügyben, mint Dr. Gustav Husáké, aki az egyik szellemi irányítója volt 45-ben annak a triumvirátusnak, amelyhez ez a sok vér fűződik. Szóval egy tömeggyilkos államelnök, de mert nem szláv magyarokat öldösött le, egyeseknek még a dunai konföderációhoz is megfelel. Hát gratulálok az ízlésükhöz. Talán mégis Illyés Gyulának volt igaza, amikor azt mondta: “Ha a magyarság egyszer megtudja, mennyi aljasságot és bűnt követtek el ellene, kőt kövön nem fog hagyni a Kárpát-medencén belül.” Ő, a nagy öreg, aki a puszták évezredek óta őslakos népéből indult, tudhatja. Csak rajtunk áll, hogy mennyit értünk meg egyszer mindabból, ami körülvesz bennünket, ahhoz, hogy hatalmas örökségünk méltó birtokosaivá váljunk — egyszer. A világ végétől egészen a börtönrácsig... Geönczeöl Gyula 1985. március 27.
