Szittyakürt, 1985 (24. évfolyam, 1-11. szám)

1985-03-01 / 3. szám

1985. március n ITTVAKOfcí 3. oldal Az utóbbi időben bonyolult nézetel­térés keletkezett a Szovjetunió és Ju­goszlávia között, amit ha egyik állam sem hajlandó módosítani, komoly kö­vetkezményekkel járhat. A viszályban az a kérdés, hogy a Szovjetuniónak volt-e egyáltalán szerepe a kommunista Jugoszlávia megteremtésében? A civa­­kodásuk abban merül ki, vajon a Szov­jetunió támogatta-e Jugoszláviát, nyúj­tott-e a jugoszláv partizánoknak anya­gi vagy erkölcsi támogatást Hitlerrel szemben 1941 —45 között, ami a végén Tito vezetésével a kommunista Jugosz­lávia megteremtését eredményezte, vagy ellenezte-e Moszkva Tito önálló akcióját Jugoszlávia felszabadítása érdekében. Ezzel kapcsolatban két tekintélyes jugoszláv történész kiadott egy hivata­los dokumentumot, melynek címe: Időszerű gyűjtemény az 1941-től 1945- igfennálló, a Szovjetuniót és Jugoszlá­viát érintő írásokból. Ebben a doku­mentációban végérvényesen bebizo­nyítják, hogy Sztálin ellene volt Tito partizán tevékenységének és hogy Sztá­lin a rivális Mihajlovic Drázsát támo­gatta, tehát a csetnik mozgalmat favo­rizálta. Tudvalevő, hogy Mihajlovicot Tito amint hatalomra jutott, mint áru­lót kivégeztette, mert együttműködött a Kairóban székelő és angol védelem alatt álló jugoszláv exil-kormánnyal. N. Semenovnak, a szovjet történész­nek jutott az a feladat, hogy cáfolja meg a jugoszláv történészek állítását. Ezt tette kevés sikerrel, mely csak még jobban felingerelte a délszlávokat. Se­menov azt állítja, hogy a jugoszláv állí­tások tévesek, elsősorban azért, mert a jugoszlávok félreértették az okmányo­kat, amiből idéztek, másodszor, nem tettek különbséget Sztálin felfogása és a Komintern véleménye között. Utób­binak a vezetője abban az időben Di­mitrov Georgi bolgár ideológus volt. Semenov vádolja a jugoszlávokat, hogy hajlamosak negatív benyomást kelteni a Szovjetunió álláspontjáról és tevékenységéről, a nemzeti felszabadí­tás küzdelmeiről és általában a szocia­lista revolúcióról. A jugoszláv bizonyítékok szerint 1941 és 1942 között Moszkva ellenezte Tito szándékát, hogy csetnik-ellenes partizán erőt létesítsen. Ennek az volt az oka, hogy Mihajlovics tábornok ki­rály-párti és antikommunista lévén, nem csak a németeket, de Tito parti­zánjait is irtotta. Sőt előfordult, hogy a németek oldalán harcolt a partizánok ellen, hol fordítva, a partizánokkal a németek ellen. Abban az időben Dimitrova Komin­tern nevében megparancsolta Titonak, hogy a vezetése alatt álló mozgalmat a jugoszláv exil-kormány hatáskörébe utalja, mert Moszkva kizárólag ezt a száműzetésben lévő kormányt ismeri el. Ezenkívül a Komintern elrendelte Titonak, hogy közös frontot alkosson a csetnikekkel, ami Mihajlovics autori­tása alá helyezte volna Titot és parti­zán csoportját. Itt említendő meg, hogy a Szovjetunió abban az időben nem tudott semminemű segítséget nyúj­tani egyik felkelő csoportnak sem. Válaszképpen 1942 novemberében Tito értesítette Dimitrovot, hogy ők egy kormány-félét alakítanak, mely­nek neve “Nemzti Bizottság Jugoszlá­via Felszabadítására”. Dimitrov vála­szában utasítást adott Titonak, hogy ennek a tanácsnak nemzeti jugoszláv és fasiszta-ellenes karakterének kell lennie összeállításában és programjá­ban. Tito ne tekintse ezt a tanácsot mint egy kormányt, hanem mint politi­kai szervezetet, mely a nemzeti felsza­badító küzdelem egy része és ne ellen­kezzen a Kairóban székelő jugoszláv exil-kormánnyal. Röviddel ezután Di­mitrov újból tudtára adta Titonak, hogy vegye tekintetbe azt a megállapo­dást, amit a Szovjetunió kötött a ju­goszláv exil-kormánnyal, hozzátéve, hogy a Szovjetunió nem tudja Tito cso­portját másképpen elismerni, mint egy második ellenállási mozgalmat. Ezt teszi azért, nehogy több súrlódás le­gyen a Szovjetunió és szövetségesei, Anglia és Amerika között. Ilyen levélváltások után Tito végre belátta, hogy semmit sem várhat Sztá­lintól és a Kominterntől és elkezdte Churchill kegyét keresni és ezáltal az angolok támogatását, önmagát akar­ta elismertetni, mint az egyetlen, igazi ellenálló vezetőt. Ez sikerült is Tito­nak, Churchill még fiát, Randolphot is elküldte Tito főhadiszállására. A következőkben idézem a garanciá­kat, amiket Tito adott Churchillnek, mint programot a háború győzelmes befejezése után: A “Nemzeti Felszaba­dító Mozgalom”, ahogy akkor Tito ne­vezte partizán mozgalmát, minden nemzetiséget képviselő mozgalom, melyben minden igazi jugoszláv hazafi részt vesz, tekintet nélkül politikai, vagy vallási beállítottságára, vagy nem­zetiségi hovatartozására. A mozgalom célja: 1. Az ország felszabadítása a meg­szállóktól, az önállóság kiharcolása és az igazi demokratikus jogok bevezeté­se minden Jugoszláviában élő nemzeti­ség számára. 2. A privát tulajdonnak sérthetet­lensége és érvényesülési lehetőség bizto­sítása az iparban, kereskedelemben és a mezőgazdaságban. 3. Gyökeres változások nem lesz­nek a nemzetiségek közösségében, ki­véve, hogy “kicserélik” a reakciós hely­beli vezetőséget és a csendőrséget, melyek kiszolgálták a megszállókat. 4. Minden rendelkezést a közélet­ben és az állam szervezetében csak a háború után a nép által szabadon meg­választott képviselők döntik el. Amikor Tito később találkozott Churchillel Olaszországban, nem győz­te hangoztatni, hogy nincs szándéká­ban a kommunista rendszert bevezetni Jugoszláviában, és respektálni fogja kötelezettségét a királlyal szemben. Hogy Tito kijelentése mekkora hazug­ságnak bizonyult, azt egyik fél sem vi­tatja. A jugoszlávok azt állítják, hogy Tito kénytelen volt ilyen nyilatkozatot tenni, mert nem kapott segítséget sem a Kominterntől, sem Sztálintól. A szov­jet pedig azt állítja, hogy ez egy ügyes sakkhúzás volt, melyet Dimitrov eszelt ki Sztálinnal egyetemben és hogy Titot egész idő alatt a Komintern irányította. A vita folytatódik és valószínűleg heve­sebben folytatódni is fog, s ennek távo­labbi következményeit nem lehet előre látni. A Balkánon még mindig nem csen­desedett el a helyzet. Erre jellemző a Jugoszlávia és Bulgária között újon­nan felmerült nézeteltérés. Mint min­dig, Macedonia hovatartozása a bo­nyodalmak okozója. Ti.; a háború be­fejezése óta Macedonia nagyobb része ismét Jugoszláviához került. Ez a te­rület Bulgáriával határos, ahol szintén nagy számban élnek macedónok. Itt azonban nem úgy kezelik őket, mint nemzeti kisebbséget, hanem hiva­talosan bulgároknak nyilvánítják, sőt mi több — állítja Bulgária — a Ju­goszláviában élő macedónok is bolgá­rok és történelmileg ez a terület szerves része Nagybulgáriának. A második vi­lágháború alatt, tehát a német megszál­lás idejében, a Jugoszláviában élő ma­cedónok nagy része csatlakozott Tito partizánjaihoz, sok bajt okozva a né­meteknek. Bulgária, mely akkor csat­lósa volt Németországnak, a Macedón Felszabadító Front érdekeit képviselte és megszállták Jugoszlávia egyes ré­szeit, beleértve jugoszláv Macedóniát is. Jelenleg a macedónok a németektől való felszabadulásukat készülődnek megünnepelni, de ünnepelni akarják felszabadulásukat a fasiszta bolgár megszállóktól is. Ez sértés, állítja Bul­gária, elvégre ők nemcsak részei voltak a Hitler-ellenes felszabadítási front­nak, de ténylegesen ők szabadították fel Macedóniát és egy nagy részét Ju­goszláviának. Csak ezután vonult be áruló módon Tito Macedóniába, ál­lítja Bulgária és kihasználta Bulgáriá­nak ezt a területét, beleértve a Bulgáriá­tól lakott területeket is. Jugoszlávia haragosan válaszolt: Tény, hogy a bolgár katonaság a máso­dik világháborúban megszálló volt a Balkánon. Ez közismert és elkerülhe­tetlen volt, mert mint lojális kiszolgá­lója a németeknek, megszállták Jugosz­lávia egyes részeit. A szerbek szerint a bolgárok voltak a Balkán csendőrei, egészen a háború végéig. Hazugság — válaszolja Bulgária. A bolgár csapatok az első vonalban harcoltak az em­beriség legnagyobb tirannusa ellen, sőt mi több, hol lenne Jugoszlávia ma, ha a bolgárok nem küzdöttek volna olyan hősiesen a Balkán felszabadítása ér­dekében. Erre a jugoszlávok léptek elő egy nagy aduval. Felmutattak egy levelet, melyet Dimitrov Georgi írt, a nagy bol­gár kommunista, a Komintern feje és vezetője, aki megalapította a kommu­nista Bulgáriát. Dimitrov e levélben azt írja Titonak, hogy a Jugoszláv sza­badság és szocializmus harcosai örök­re lekötelezték a bolgár népet, hogy lehetővé tették letörölni a bolgárok­nak azt a szégyenfoltját, hogy a Balkán zsandáijai voltak. Dimitrov arra hivat­kozott, hogy Tito megengedte egy fa­siszta-ellenes bolgár csoportnak, hogy a jugoszláv és macedón partizánokkal harcoljanak, és megállapította azt a tényt, hogy Jugoszláviának nagy szere­pe volt a németek legyőzésében Délke­­let-Európában és ezáltal Bulgária fel­szabadításában. Ezek után Jugoszlá­via figyelmeztette Bulgáriát, hogy egyszer és mindenkorra adja fel a “nagy bolgár illúziót”. A következő lé­pés most Bulgáriától kell, hogy jöjjön, természetesen miután Moszkvát kon­zultálta. Hiába, bárhogy is mérlegeljük a dol­gokat, a szovjet politikának nem a né­pek megbékülése a célja, hanem pont az ellenkezője, az állandó feszültség ébrentartása. Akinek I visszaadhatjuk az életét í Ez a fiatalasszony Magyarországon él. Ő a feleségem. Mannának hívom. 25 éves, egy gyermek anyja — és halálraítélt. Öt éve, karácsonykor volt az esküvőnk. Manna mérnöknek készült, én fizikusként doktori disszertációmat írtam. Tanultunk, dolgoztunk, terveztük a jövőt. Sok gyermekről álmodtunk. Tavaly húsvétkor meg is született az első. Szép, egészséges kislány. S a szülés után, egy semmitmondó rutin orvosi vizsgálat leukémiát mutatott ki a feleségemnél. Halálos kór. Amikor a beteg tulajdonképpen jól van — napjai mégis meg vannak számlálva. A kezelés, az orvosság nem segít. Nincs kegyelem! Pedig lehetne. Úgy hívják: csontvelő-transzplantáció. De Magyarországon erre nincs lehetőség. Az a hely, ahol meg tudnák csinálni a műtétet, az Egyesült Államokban van: a Fred Hutchinson Cancer Research Centre Seattleban, Washington ál­lamban. Több ezer dollár a műtét ára. S ezt az összeget nekünk Magyarországon előteremteni lehetetlen! Iszonyatos érzés tudni, hogy lenne megoldás — és ez mégis elérhetetlen. A pénz miatt... Hacsak valaki nem segít! S kihez forduljunk, ha néma magyarok­hoz? Kit érdekel egy távoli, kis országban — még — élő fiatal nő, anya sorsa, ha nem azokat, akik maguk is abból az országból származnak? Kérem, segítsenek! Segítsenek szembeszállni a sorssal, segítsenek elkerülni az elkerülhetetlent! Kérem, küldjenek pénzt a műtéthez! Bármilyen kis adomány is segít rajtunk! Nagyon-nagyon köszönöm! Dr. Temesvári Tamás •. ■. 1 . * . ü « > Adományainkat küldjük a következő címre: Temesvári c/o Hungarian Foundation 2641 Copley Road, Akron, Ohio 44321 Minden egyes adomány levonható az állami jövedelmi adóból. <> Ismét kapható Pongrátz Gergely 5Ül CORVIN KÖZ lí C című könyve, amelyben a szer­ző mint a Corvin-köz egykori harco­sa és főparancsnoka méltó emléket állított a magyar szabadságharcnak és az elesett bajtársainak. A törté­nelmi dokumentációs könyv besze­rezhető: Kossuth Bookshop, 14025 Lakota Avenue, Cleveland, Ohio 44111 címen. Ára: 20.00 dollár. ORV. IN DR. LELBACH ANTAL: SZLÁV TÖRTÉNÉSZEK VISZÁLYA

Next

/
Thumbnails
Contents