Szittyakürt, 1985 (24. évfolyam, 1-11. szám)
1985-02-01 / 2. szám
8. oldal $ximAKö*t 1985. február Singer (Gero) Ernő szintén látta benne az értékes, használható embert, hetekig főzte, oktatta. 1933-ban József Attila úgy beszélt róla, mint élete legragyogóbb tisztességes emberéről. • A Pestre érkezett József Attila pont temetésre érkezett: hű tagját temette éppen az illegális párt. Ez alkalom volt egyik legszebb kommunista verse megírására: K. S. — meghalt TBC-ben: Elsirattam, — sírni szabad! — legjobb sánta elvtársamat. Kevés jó csók volt a fején, — harcos volt és cipészlegény... Dolgozott is, hallgatott is, mikor örült, topogott is. Nem csinál már több lábbelit, — szeretőt is talált pedig... Harcos volt a teste-lelke, — díszt: sortüzet érdemelne... Az illegális pártban a vers megtette hatását. A költő elvtárs híre villámgyorsan terjedt el a hívek között, — mindenki büszke volt a költőre is, a pártra is, amely ilyen kiváló taggal rendelkezik. József Attila pedig végre megkapta azt, ami után mindeddig hiába vágyott: költői kiválósága elismerését. Boldog volt, s teljes erejével vetette magát az illegális munkába: szervezett, előadásokat tartott, munkásotthonokba látogatott. Minden szabad idejét ezzel töltötte, — a pénzkereséssel egyáltalán nem törődött. Még a versírást is csak a marxizmus vonalán folytatta, — több verse szájról szájra terjedt a párthívek között, — volt pár, amelyet megzenésítve énekeltek a gyűlések kezdetén. Nem telt egy év el, már észrevett valamit. Még pedig azt, hogy a párt teljesen más marxizmust terjeszt, mint amit ő annak képzel. Ő előtte csak a magyar tömegek látható nyomora állott, ő ezen akart javítani a párt uralomrajutása révén. Tisztán látta, hogy a pártnak nem ez a célja, hanem csak az, hogy az esetleges uralomrajutás esetén saját megbízható embereinek jólétét biztosítsa elsősorban, majd a kapitalista rendszer teljes szétverésével a vagyonosok osztályát süllyesztette te a proletárok vagyoni színvonalára, — és így egyenlővé tett társadalomból kiválogassa az eszme híveit, s hogy ekkor fogjanak a nagy munkához: nem az általános jólét emeléséhez, hanem az eszme terrorral való terjesztéséhez! József Attila azonban gondolkodó ember volt. Tudta, hogy ez az út csak a magyarság teljes megsemmisüléséhez vezethet. így hosszú időn át egyebet sem tett, mint saját gondolatait rendezte, — a kommunizmussal szemben. Neki esze ágában sem volt Marx megtagadása, vagy a kommunizmus elleni harc. Az utat kereste, amelyen haladva a magyarság a marxizmus és kommunizmus útján juthat a szükséges anyagi jóléthez. 1929-ben nemcsak az illegális Pártban dolgozott ezért a célért. Belépett az akkor alakult Bartha Miklós Társaságba, amelynek főcélja szintén a magyar nyomor eltüntetése volt, — de nem marxista alapon. József Attila rövid időn belül, agilitásával, lelkesedésével itt is vezető szerephez jutott. Ezen szerepe igen fontos éppen kommunizmusa szempontjából. Mert míg Párizsban megtanulta, hogyan kell a világkommunizmust szalonképessé tenni, — így itt e Társaság útján ugyanezt akarta magyar vonalon elérni: szalonképessé, elfogadhatóvá akarta tenni a magyar kommunizmust. E célból írta meg a magyar történelemben is korszakalkotó röpiratát, a Bartha Miklós Társaság Füzeteinek első számában: Ki a faluba címen. Ez 1931. május elsejére lett volna megjelenendő, - de persze József Attilának itt is pechje volt, csak május 10-re lett kész a vásárhelyi nyomdában a munka. Első mondata nyílt bevallása saját kommunizmusának: Pirostarajú kakas ugrott a gyepre! A Városligetben találkozott a Nyugat nagy költőjével, Sárközi Györggyel. Ez elújságolta neki, hogy a kievi Spartakiadesre a Szovjetunió Illyés Gyulát és Nagy Lajost hívta meg. S hogy a két meghívott rövidesen útnak is indul Moszkvába. Ez számára még nagyobb csapás volt, mint a leány hűtlensége, amelyhez a jóbarát hűtlensége is járult. Mert József Attila ekkor pontosan ott állott a válaszúton: vagy végérvényesen szakít minden izmussal, — tehát a marxizmussal is, vagy teljesen a vörös oldalra áll. Ehhez azonban volt egy feltétele: saját szemeivel akarta látni az orosz kommunizmus világát. S ha látta volna, hogy Lenin tanai az orosz népnek meghozták a kívánt jólétet, akkor hajlandó lett volna megint teljes erejével a sorba állni és a vörös eszme közkatonájaként harcolni. Ezt a feltételét meg is írta egy kassai vörös bárónő közvetítésével Moszkvába a Spartakiades főrendezőjének, aki június 6-án írott levele szerint ezt elfogadta és határozottan ígérte, hogy Kievbe csak két magyart hívnak meg: József Attilát és Illyés Gyulát! így Sárközi György híradása, amely nem sokkal később igaznak is bizonyult, mennykőcsapás volt fejére. Ez a csalódás annál erősebb volt, mert a Spartakiades rendezője nem volt más, mint az az elvtárs, akivel Párizsban találkozott és akit ő mindeddig, mint élete ragyogóan legbecsületesebb emberének tartott: Singer Ernő, aki 1956-ban Gerő Ernő néven Rákosi Mátyás utóda lett... József Attila reakciója a példátlan felhorkanás volt, megírta a marxizmus búcsúdalát: Világosítsd föl gyermeked: a haramják emberek; — a boszorkák kofák, kasok, — csahos kutyák nem farkasok! Vagy alkudoznak, vagy bölcseinek, de mind, mind pénzre vált reményt!... József Attila élete minden eseményéről az otthoni irodalom kimerítően közli úgy a megtörténteket, mint a meg nem történt legendákat. Erről azonban, a kievi Spartakiadesz körüli eseményekről mindenki mélyen hallgat otthon. Gerő Ernő is. 1935. június 6-án Kassára küldött levele azonban nyugaton biztos helyen van! (Hídfő Könyvtár, 1974/75.) “Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont. ” (Mikes Kelemen: Törökországi levelek) Egy évforduló megünneplése Ft. Sághy beszenteli az emléktáblát Megható ünnepség keretében szentelte meg a Miami-i magyar katolikus egyházközség plébánosa Ft. Sághy Pál a Szent László ho. kötelékében harcoló m. kir. légierők lövész ezrede és páncél vadászosztály hősi halottainak emléktábláját a Letkési Ütközet 40. évfordulóján. A csata karácsony hetében volt. A hős halott emléktábla megszentelése a karácsonyi misén történt. Ft. Sághy Pál a megszentelés előtt a következő beszédet mondta. “A mai napon megemlékezünk a magyar légierőkről, amelynek egyik egysége a Miamiban élő Pályi György százados vezénylete alatt szolgálta a legjobb magyar érdekeket a második világháborúban. Ennek elismeréséül áldjuk meg ezt a bronz emléktáblát, amely mint jelvény emlékeztet minket is a hazaszeretetre. Elismerésünk és hálánk kifejezéséül áldjuk meg és őrizzük meg utódaink számára. Magyarságunkat csak úgy tudjuk megőrizni, ha történelmi eseményeket, elődeink hősies áldozatát szívünkbe véssük s mint egy drága ereklyét, a jövendőbeli nemzedék számára átadjuk. Ez az emléktábla jelenti számunkra a hazaszeretetet és áldozatkészséget. A beszéd után Ft. Sághy megáldotta és megszentelte az emléktáblát. Az ünnepséget az egybegyűlt hívek (száz személyen felül voltak)a Himnusz eléneklésével zárták be. A Szovjetunióban az esküvői szertartás után a házaspárok első útja a Szovjetunióért elesett hősi halott emlékműhöz vezet. A fiatalasszony esküvői csokrát a hősök emlékművére helyezi el. A magyar ősvallásunk szertartásának egy része az ősök tisztelete volt. A kereszténység felvételével is átvettük ezt a hagyományt és az Árpád-házi szentek tisztelete egy része volt a Habsburg időkig vallásos szertartásunknak. Az a nép, amelyik nem tiszteli nemzetfenntartó őseit, megérdemli, hogy mint nemzet eltűnjön a történelem színpadáról. Az egyén, aki megsérti ezt a hagyományt, az sehonnai bitang ember. 1945 decemberében a 8. angol hadsereg területén együtt tartott Szt. László hadosztályt angol rendelettel feloszlatták. Ekkor szűnt meg az a remény, hogy hazánk négyhatalmi megszállás alá kerülhet. Bleiburgban búcsúztam el és köszöntem meg alárendeltjeimnek esküjükhöz való hűségüket. Utolsó szavaim hozzájuk ezek voltak: “Ez a harc még nem fejeződött be. Ezt a háborút még nem vesztettük el. A harcnak vége és a háborút elvesztettük, ha az utolsó magyar lélekben leteszi a fegyvert.” Az ünnepségről a beszámolót és a zárószavakat írta és beküldte: Pályi György HARCTÉRI NAPLÓM Megjelent néhai Dr. zádorfalvi Deme Károly orvos őrnagy “Harctéri Naplóm — A m. kir. 20. könnyű hadosztály egészségügyi harctéri naplója ” c. munkája számos helyszíni fényképpel, 5 térképvázlattal, a Catholic Publishing Co. gondozásában. A naplót és függelékét a szerző kérésére Simontsits Attila rendezte sajtó alá, Dr. Balló István írt hozzá bevezetőt, a térképvázlatokat pedig vitéz Somorjai Béla készítette. A könyv borítólapját a kőszegi m. kir. honvéd nevelőintézet 1943. évi érettségi tablófestményének részlete díszíti. A könyv csak korlátozott példányszámban, számozva jelent meg és így példányai nem kerülnek könyvárusi forgalomba. Deme Károly 1902-ben született Zilálton, 1921-ben érettségizett a zilahi református kollégiumban, orvosi diplomáját pedig 1927-ben a debreceni gróf Tisza István egyetemen szerezte. 1928-tól az összeomlásig a honvédségben mint hivatásos katonaorvos szolgált. 1919-ben mint diák, tagja volt a Székely Hadosztálynak, a második világháborúban pedig a 2. hadsereg kötelékébe tartozó 20. könnyű hadosztály egészségügyi oszlopának, majd a 101. sz. betegellátó állomás parancsnokaként vett részt a Donnál, majd a brjanszki erdőben. Az összeomlás Németországban érte. Onnan 1950-ben az Egyesült Államokba vándorolt, ahol 1953-tól Clevelandban gyakorló orvosként működött. A második világháború legtragikusabb magyar harci eseményéről, a 2. magyar hadsereg Don menti harcairól és pusztulásáról már számos munka jelent meg otthon, melyeknek közös vonása az akkori politikai és katonai vezetés elmarasztalása és felelőssététele. De ezekről a tragikus kimenetelű harcokról eddig még senki sem adott olyan mélységes hittel, hazaszeretettel, az ellenséget is emberszámba vevő humanizmussal és mégis rideg tárgyilagossággal megrajzolt reális képet, mint azt a harcokban elejétől kezdve résztvett Deme tette a most közreadott harctéri naplójában. Ez a napló máris a második világháborús magyar szakirodalomban a doni vereség egyik leghitelesebb forrásmunkája és tanúságtétele. A napló értékét csak növeli a Függelékben közzétett “Miklós-napi csoda” c. igaz történet, vitéz Jány hadseregparancsnok 24. és 30. számú hadseregparancsa, melyek közül az utóbbit mindenütt tudatosan elhallgatják, és az 1929. évi angliai Világ Jamboreen résztvett magyar cserkészek nagyszerű szereplésének az azon orvosként résztvett Deme által való megörökítése. Ennek a könyvnek egyetlen hibája, hogy kis példányszámban és csak magyaruljelent meg. Szeretnénk remélni, hogy rövidesen idegen nyelven is meg fog jelenni. Deme özvegyének és Simont sits Attilának elévülhetetlen érdeme, hogy ezt a hiányt pótló, az ezerszer elgvalázott magyar honvéd hősi áldozatát és helytállását megörökítő történelmi dokumentumot, ha kissé késve is, közkinccsé tették, amiért minden elismerést és köszönetét megérdemelnek. v. E. I.
