Szittyakürt, 1984 (23. évfolyam, 2-2. szám)

1984-02-01 / 2. szám

6. oldal

ttlTTVAKÖHT

1984.február

OTTHONRÓL ÍRJÁK .

Nemrég két levelet kaptam otthonról. Az egyik a Csonkaország magyarságának jelenkori szellemi, erkölcsi, biológiai válságát és okait, a másik — anélkül, hogy ismernék egymást — ebből a tragikus helyzetből kivezető utat elemzik. Mindkettő olyan írás, amit magyarság elleni vétek lenne az íróasztal fiókjába süllyeszteni. Márcsak azért is, mert mi csak akkor tudjuk őket hathatósan támogatni ezekben a sorsdöntő kérdésekben, ha minél jobban ismerjük az ő felfogásukat és elgondolásaikat. Ezért a leveleknek a magyar kérdéssel foglalkozó részét teljes egészében idézem.

“Keserűségemet az évzárás is fokozza. Keserves év, és mindenképpen az. Látszólag minden rendben van, vagy csaknem minden, a felszín alatt azonban borzalmas erővel tevékenykedik és készülődik az omlás; a szakadékok pereme s a partok is így omlanak le, magukkal sodorva az odamerészkedőket.

Borzalmas történelmi kataklizmáktól, adott szituációtól, mindentől eltekintve úgy látom, valami végzetes btu van a magyarsággal, s ez a baj — anélkül, hogy bármi egyebet lekicsinylenénk — talán az önelidegenedettség s ami ezzel együttjár, a kellő cselekvőkészség hiánya és a gondolkodásra való restség, illetve a gondolkodás zagy vasága: történelmi eredőkre megy ez vissza mind, ezeréves elfojtatásra, maszlagoltatásra, a szellem kitenyésztett betegségeire: a magyar gondolkodás fogódzóit, alapjait pusztította el az ezeréves inkvizíció: önmagunkról való valós tudásunkat vesztettük el: történelmi múltúnk úgy, ahogy ma (áljuk s ahogy egy évezrede tanítják: elmeficamítóan zagyva, felszínes és elidegenítő; miféle önismeretre s ítélkezés alapján történő tájékozódásra képes a világban az az ember, aki a tökéletesre sikerült agymosás után még a tegnapjára sem emlékszik? S a nép, a nemzet, amelynek törvénye, jövő-ellensúlya, jövőbevivő hídja a múlt; a nemzet, amely még szakadékbazuhanásainak valós okait sem ismeri, a nemzet, amely évezredes iszonyú nyomás alatt emléktelen és agytalan atomjaira hullt egyedekre, akik — akár a rákos sejtek — mit sem gondolnak az éltető egésszel s mindegyik csupán a maga növekedésére törekszik? . . . Öh^jtozni, sóhajtozni, ábrándozni tudunk, de ez mit ér? aligha többet, mint aki imával akarná rábírni a folyót, hogy visszafelé folyjon . . . Bennünket csak a könyörtelen gondolkodás menthet meg, a következetességében könyörtelen gondolkodás, ez pedig képtelenség a múltunk mérhetetlen — és jobbára ellenünk elkövetett — iszonyatainak a feltárása és — a világ elé tárása nélkül. Ehhez pedig áldozat kell, mérhetetlen áldozat, azoknak önfeláldozása, akik képesek e sziszifuszi feladat megoldására: nem pátoszos-oktalan ön-odadobásos olyasféle kivagyiságbravúr, hogy no lám, nekem a saját életem is semmi, hanem az életünk könyörtelen munkára áldozása, múltfeltárásra való áldozása, s ez sem történhet meg gyümölcsözően a nemlétező — de megteremtendő — magyar közösség szkíta-szolidaritása nélkül, annek felismerése és törvénnyé tétele nélkül, hogy aki a haza sorsától lélekben elszakítja magát, aki Kölcsey intelmét — “a Haza minden előtt” —a visszájára fordítja, akinek a Haza minden után — az bizony nem más, mint csöndes kis nyomorult hazaáruló, hiszen bajában otthagyja, elárulja a hazát, amely csak fiaitól várhat segítséget.” *

“Az egyetlen járható út! Az utóbbi időben sok érdekes írás jelent meg az emigrációs sajtóban az anyaországi és a határokon túl élő magyarság létfontosságú problémáiról. Ezen témák írói nagy hazaszeretettel, törődéssel és felkészültséggel írták cikkeiket, de a probléma megoldását — szerintem — helytelenül látják. Miután Magyarország legnagyobb problémája az, hogy nem szabad, ezért a hírközlő szervek irányítás alatt állnak, tehát a pánszlávizmus megvalósítására esetleg gondolhatnának. Ezért a cél szolgálatába állítottak minden elképzelhetőt, ha sokszor burkoltan is. Az eseményekből az látható, hogy a célt mily módon akarják elérni.

1. / Magyarország organikus szervezése a Szovjetunióban, gazdasági, katonai, később politikai alapon.

2. / A magyar nép lassú fizikai és szellemi megsemmisítése, nevezetesen: a) Az abortus törvényesítésével, b) a lakásépítések szabotálásával (ami csökkenti a családalapítás lehetőségeit, a megkötött házasságokat pedig tönkreteheti.); c) a vallás szisztematikus kiirtásával, a nép demoralizálásával; d) nemzeti hagyományaink elhallgatásával. Mindezt tetézi az alkoholizmus és az öngyilkosság. Egyszóval: globális magyarirtás folyik Magyarországon 1945 óta, hogy helye legyen majd az orosz, román, csehszlovák és szerb telepeseknek. 1945-től minden magyar kormány moszkvai cselédkormány és ezt a célt szolgálta vagy szolgálja ma is. Kivéve az 1956. évi októberi Nagy Imre kormányt. A magyar nép hermetikusan elzáratott mindentől és mindenkitől, mert nincs a nép által szabadon választott népképviselete és kormánya. Még egymással érintkezhetnek sorsdöntő problémáikban, mert nincs sajtószabadság. E létfontosságú problémákat a Moszkva által kirendelt hivatalos és pártfunkcionáriusok nem oldhatják meg, mert:

1. / mert erre nem kapnak utasítást,

2. / mert a hivatalosok nem kockáztatják pozíciójukat, jó anyagi helyzetüket és kiváltságaikat ilyen problémák megoldásával.

Ezek előrebocsátása után felteszem a kérdést a szabad nyugaton élő hídépítőknek, közeledőknek és a kultúra cserélőknek, hogy mit akarnak? Kik között akarják a hidat felépíteni? Mert a magyar népet nem tudják vele elérni. A magyar nép csak s^ját maga segíthet magán. Ehhez szükséges:

1. / a valóságnak megfelelő felvilágosítás;

2. / hogy minden személy magáévá tegye, átérezze és megértse ezt a tragikus nemzeti problémát;

3. / lelkileg újjászülessen a vallásosságban, mert nemzeti hagyományaink szorosan összefüggenek a vallással;

4. / az anyagelvűség erkölcsi fertőjéből kiemelkedve visszanyelje a nemzeti öntudatát és megtalálja önmagát:

5. / hogy tisztelje, becsüjje, szeresse és segítse magyar felebarátait;

6. / hogy a tízparancsolatot ne csak tudja, hanem éjjé is; 7./ hogy bátorsága legyen vallásának és hazafiságának megvallásához.

Ilyen lelki újjászületés után egységessége, vallásossága, nemzeti öntudata lesz, ami biztosítéka fennmaradásának. Nem kell politizálnia (csak tújékozódnia). Nem kell fegyveresen felkelni, mert az erős lélek legyőzhetetlen. Mindez a lelki védelmi háború vémélkül, csendben megy m^jd végbe, a lelkekben.

Ha valaki kételkedik e terv kivihetőségében, annak azt tanácsolom, hogy forduljon II. János Pál pápához. Ez a terv eredményes Lengyelországban, ezért másutt is kivitelezhető. Lengyelországban nincsenek fennmaradási problémák, mert ma lelkileg erősebb bármely nemzetnél és közelebb áll nemzeti önállóságának visszanyeréséhez!

Magyarország jelenlegi helyzetében ez az egyetlen járható út, ami biztosíthatja fennmaradását és később szabadságát. Ezért kapaszkodjatok Lengyelország szekerébe,

amihez a lengyel pápa, II. János Pál feltétlenül megadja m^jd a segítséget. A Szabad Európa és a Vatikáni Rádión keresztül azonnal meg kellene kezdeni a magyar nép ilyen irányú felvilágosítását. Ha a magyar nép nem cselekszik azonnal, és nem emeli ki magát az erkölcstelen, anyagias gondolkozásból, eltűnhet a nemzetek sorából s akkor majd beteljesül a költő szava: Hol nemzet süllyed el, népek veszik körül s az ember millióinak szemében gyászkönny ül ...— Vörösmarty.”

***

A két idézet maga helyett beszél. Mégis van egy-két hozzáfűznivalóm.

Bár lehet az idézetek egyes megállapításaival vitatkozni, mégis nyíltan meg kell mondanom, hogy ilyen lényegremutató Írásokat otthoniaktól még nem olvastam. Valóban olyan tragikusan végzetes az egyetemes magyarság helyzete a trianoni határokon innen és túl, hogy a végzetet csak isteni csoda, vagy azzal egyenlő, hegyeket is megmozdítani képes, rendíthetetlen hit tudná elhárítani?!

Nem kétséges, hogy csak olyan valakit lehet megmenteni a pusztulástól, aki maga is meg akar menekülni. Áll ez elsősorban a hitét, nemzeti öntudatát vesztett, elanyagiasodott, csak a mának és magának élő csonkaországi magyarságra. Mert ahogy ma az otthoniak zöme él, érez és gondolkozik, az egyenlő az öngyilkossággal, a nemzet biztos pusztulásával. Viszont nincs olyan megátalkodott öngyilkos, akiben az utolsó pillanatban ne lehetne felkelteni az életösztönt, ha megfelelő módon közelednek hozzá. És ezt a roppant feladatot az emigráció kötelessége vállalni és minden rendelkezésre álló eszközzel meg is tenni.

Szerény véleményem szerint ezt a roppant, felelősségteljes feladatot kétféle módon: anyagi és szellemi, erkölcsi vonalon lehet és kell megoldani.

a. / Tisztán csak szervezés kérdése egy olyan komoly, időtálló alapot létesíteni, amiből komoly anyagi támogatást (pl. 1000 dollár) lehetne nyújtani azoknak a keresztény magyar családoknak, ahol a harmadik vagy többedik gyerek születik és egyházilag igazolni tudják, hogy meg is keresztelték. Az anyagias szellemben felnőtt és élő fiatalabb nemzedékre egy ilyenfajta anyagi juttatás hihetetlen hatást gyakorolna. És ezzel megnyílna a lehetőség a szellemi és erkölcsi ráhatásra is.

Ugyanebből az alapból kellene kisebb, de folyamatos anyagi támogatást nyújtani az elszakított területek “kettős járom alatt” sínylődő, pusztuló magyarjainak is, hogy ki tudjanak tartani.

b. / 1983-ban volt Szent Imre herceg szenttéavatásának 900. évfordulója és ebből az alkalomból mozgalom indult, hogy elismertessék egyházi és világi vonalon azt a történelmileg beigazolt tényt, hogy Amerika névadója a mi Szent Imre hercegünk. Bármennyire hihetetlennek látszik is, nem lehetetlen, hogy ehhez meg ne lehetne nyerni egyházi vonalon II. János Pál pápa és az amerikai keresztény egyházak vezetőinek a támogatását, világi vonalon pedig — mivel választási év van — Reagan elnök ígéretét, hogy ha megválasztják, szorgalmazni fogja ennek törvényes elismerését. Enne a gyakorlati megvalósítása beláthatatlan szellemi és erkölcsi hatással lenne minden vonatkozásban nemcsak Amerikára és népére, hanem az egyetemes magyarságra is. Éppen ezért, ennek sikeréért, minden áldozatot és fáradságot érdemes meghozni.

Cselekednünk kell tehát, mégpedig sürgősen, mert az óra éjfélt ütött! Az idő pedig nem vár és nem fordítható vissza! ... u y \

Feleljetek Katyn-i erdők

A LEGYILKOLT LENGYEL HADIFOGLYOK EMLÉKÉRE

Negyvenkét éve már, hogy a Katyn-i dombok megreszkettek a tavaszi szélben. —

— Ma már csak halomba roskadt kusza csontok pihennek a fák alatt a mélyben.

Tudták-e vajon, hogy miért jöttek zárt

rab-vagonokban; miért terelték

őket durván, amint vágóhídra marhát? . . .

— Ha tudták, el akkor sem hihették;

hogy önnön síijukat ássák a fagyos földbe; hogy halott társa fölött üvöltő tehetetlenségben lesz majd tarkón lőve . . .

. . . feje felett se kereszt, se sírkő.

miféle hatalom, vagy ördögi érdek kívánta vesztét sok ezer hősnek?!

— Lengyelek voltak mind: fiák, apák, féljek.

— Vond kérdőre a Katyn erdőket . . . !

Kérdezzed, hogy miért?, ki tette?, mi okból?

Kérdezd, hogy sírtak-e térden állva? könyörgőn még visszanéztek a sírokból, avagy büszkén zuhantak halálba?

— Negyvenkét éve!! — és ma újra ezreket visznek berácsozott teher-kocsik

az ismeretlenbe: a Katyn-szervezet mint régen, ma ugyanúgy dolgozik.

Nem tűri, hogy lengyel maradjon a lengyel: a gondolata, a lélegzete; hogy lengyelül éjjen, lengyelül szeressen; lengyel legyen a munka üteme.

Munkás, diák, paraszt, mérnök — családostul — sztrájkol, tüntet, de minden hiába:

Tarkón-lőtt álmuk a sírból még fejjajdul,

s ráül a dogma Szibériája. „ . . , „0~

Squamish, 1982 majus