Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1982-12-01 / 12. szám

6. oldal

ííltTVAKORT

1982. december

2. A következő kifogás: a csontvázas temetkezés nem jellemző a nomádokra, ez megtelepedett, civilizált népek szokása. Kik hát a nomádok? A régi meghatározások tarthatatlanságára — pásztorkodó, földművelést nem űző, állandó lakhely nélküli népek, akik nyájaikkal új, jobb legelőt keresve folyton vándoroltak — már számos kutató rámutatott. Mindennek igen egyszerű oka van, mint Dienes is kifejti: “...a korábban túlsúlyban levő ló- és juhtartás mellett a hirtelen megnövekvő szarvasmarha állomány — az igényesebb jószág téli ellátása — parancsoló szükséggé tette a takarmánygazdálkodást." A mezőgazdálkodáson túlmenően Irán vidékére és a Feketetenger partjaira vezető övveretek mintái onnan érkező fémmegmunkáló iparosok és mesteremberek rétegének létét is bizonyítják. Mindebből már egy összetett többrétegű társadalom bontakozik ki, ahol az uralkodó, katona, iparos és állattenyésztő, sőt szükségszerűen mezőgazdasággal foglalkozó osztályok szerepelnek. Egy ilyen nép már nem nomád. Elmondtuk már, hogy 630 — 670 között az avar birodalom olyan válságban élt, hogy egyszerűen nem volt ereje arra, hogy a mezőgazdasági terményeket a leigázott népektől szerezze meg. Mindezen túlmenően a temetők éppen állandóan megtelepült népről tesznek tanúbizonyságot.

Végül pedig nem szabad elhallgatnunk azt a tényt, hogy az avaroknak régen az ószláv írás létrejötte előtt saját nemzeti írásuk volt. Ezt éppen az ószláv írás alkotója, Konstantin (Ciril) mondja 867 körül Velencében, az ószláv írás megalkotásának jogosultságát védve: “Mi sok népet ismerünk, akiknek írásuk van és az istent saját nyelvükön dicsérik. Mindenki tudja, hogy ezek az örmények, perzsák, abazgok, ibérek, szogdok, gótok avarok... és sokan mások."

Az ismertetett kifogás, vagyis hogy a kérdéses sírleletek csak azért nem

Vannak egészen furcsa dolgok...

Mint ismeretes, a Magyar Külügyi Társaság (MKT) meghívására Dr. Habsburg Ottó, az Európa Parlament képviselője, október 30-án New Yorkban, a Magyar Ház nagytermében “Miben reménykedhetünk?” címen előadást tartott.

Az előadás után szűkebbkörű fogadás volt, ahol a rendező MKT- en kívül több más szervezet képviselői jókívánságaikat fejezték ki 70. születésnapja alkalmából. A fogadás után a 82. utcai Független Magyar Református Egyház templomának dísztermében ünnepi vacsorát adtak tiszteletére.

És itt meg kell állni egy pillanatra.

Köztudott dolog, hogy Varga Béla balatonboglári plébános az elejétől kezdve tagja volt a legitimistákkal éles ellentétben álló Kisgazda Pártnak, és ahogy az az idők folyamán egyre jobbra-balra tolódott, úgy lett belőle képviselő, majd vezetőségi tag. Nem volt tehát véletlen, hogy az 1945 őszén megtartott választáson az orosz megszálló hatóságok a polgári pártok közül egyedül a Kisgazdapárt indulását engedélyezte. Minthogy a többi párt mind marxista volt, a Kisgazdapárt abszolút többséget kapott és a párt az utolsó szabad (?) magyar parlament elnökének Varga Béla falusi plébánost választotta meg.

Hogy ez a parlament mennyire volt “szabad”, elég legyen csak annyit megemlíteni, hogy a Kisgazdapárt abszolút többsége ellenére orosz “nyomásra” koalíciós kormányt alakított 8 kisgazda, 3 kommunista, 3 szociáldemokrata és 1 parasztpárti miniszterrel; hogy 1946 elején Mindszenty bíboros hercegprímás éles tiltakozása ellenére megszavazzák az ezeréves alkotmányos királyság eltörlését és a köztársasági államforma bevezetését; hogy 1947 márciusában a Kisgazdapárt vezetősége megállapodott a marxistákkal a kötelező vallásoktatás megszüntetésére, stb. És mindez Varga Béla parlamenti elnöksége alatt történt (lásd: Mindszenty József: Emlékirataim, Toronto 1974, 67., 104 — 5 — 6.,

170-71. o.).

!■■■■■■■■■■■■■■■■■■■!

* Minden drágul Olaszországban, még a közlekedési bírságok is. A tiltott helyen való parkolás egyes esetekben tízszer annyiba kerül, mint eddig. Elsőbbség megadásának elmulasztása vagy a piroson való áthaladás 1500 forintnak megfelelő bírságot von maga után.

(Corrierre della Sera)

* Los Angeles erkölcsrendészete kerékpárokat alkalmaz a prostitúció elleni harcban. így nem csapnak zajt a rendőrök, és könnyebben érhetik tetten a lányokat.

(Los Angeles Times)

így aztán senki sem csodálkozott rajta, hogy az időközben (Spellman bíboros titkárának elírása folytán) “véletlenül” megmonszinyőrösödött Varga Bélát Mindszenty bíboros amerikai útja alkalmával sehol sem lehetett látni.

Otthoni és emigráns politikai pályájára Varga Béla azzal tette fel a koronát, hogy mint a Magyar Bizottság (MB) elnöke, az MB több tagjával együtt 1977-ben az amerikai kormányszervek előtt a Szent Korona kiadása mellett foglalt állást. (Lásd: a Kongresszus Nemzetközi Bizottságának 1977. nov. 9-én megtartott kihallgatásáról készült “Yhe Holy Crown of St. Stephen and United States —Hungarian Relations” Washington 1978. c. hivatalos kiadvány erre vonatkozó részeit és az akkori sajtó közleményeit.)

Ebben a megveszekedett mai világban “vannak egészen furcsák dolgok...” Ezek közé tartozik az is, hogy az Úr 1982. esztendejében New Yorkban az utolsó koronás magyar király, IV. Károly elsőszülött fiát, Dr. Habsburg Ottót 70. születésnapja alkalmával az ünnepi vacsorán az utolsó “szabad” magyar parlament, a FE által életrehívott és fenntartott, a trianoni status quo alapján politizálgató, gyászosemlékű Magyar Nemzeti Bizottmány (MNB), majd 56 óta a Magyar Bizottság (MB) elnöke, Msgr. Varga Béla köszöntötte — az a Msgr. Varga Béla, akinek döntő szerepe volt az ezeréves alkotmányos magyar királyság eltörlésében, aki itt kinn, szabad földön pusztán “reálpolitikából” a trianoni status quo alapján politizál és aki a Szent Koronának az otthoni kommunista rendszer részére való kiadása mellett foglalt állást.

Mégcsak néhány évvel ezelőtt is, az ilyen minden színt megjátszott, idegen érdekek szolgálatába szegődött, az egyetemes magyar érdekeket eláruló, a magyarság nemzeti tragédiáját aprópénzre váltó percemberkék szóhoz sem juthattak az emigrációban. All ez még akkor is, ha a “reálpolitikusok” kisded csoportjából összetoborzott MNB-t, majd az MB-t a mindenkori amerikai kormányok “félhivatalosan” a magyarság érdekképviseleteként kezelték anélkül, hogy erre nekik akár az otthoni, akár az emigráns magyarság bármilyen formában is megbízást adott volna.

Most pedig, hogy az emigráció komoly értékei a természet rendje szerint sorra kidőltek a sorból, mindenütt ezeket a mindenkori helyzethez ügyesen alkalmazkodó percemberkéket lehet látni ágálni, szónokolni, vezérkedni az összmagyarság mérhetetlen kárára.

v. E. I.

lennének avarok, mert civilizált népekre utalnak, csupán a “nomád" fogalom értelmezésén múlik. Végül, hogy a 250 éven át letelepült avarságot nomádnak vagy civilizáltnak kell-e tekintenünk, az ismertetett tények döntik el. Ezek a tények a felhozott kifogás ellen beszélnek.

3. A további ellenvetés, hogy az avarság temetkezési szokásaiban többféle rítust találunk, sőt a szomszédos szláv népeknél is találkozunk hasonló temetkezéssel.

Fentebb már rámutattunk, hogy az avarságban legalább nyolc (nem szláv) nép olvadt össze. Ez okát adja a többféle temetkezési eljárásnak. Arra nézve pedig, hogy a szomszédos szlávoknál esetenként hasonló rítussal találkozunk, a kortársak adnak írott magyarázatot. A Bíborbanszületett Konstantin a Birodalom kormányzásáról írott művében (a X. sz. közepén) a horvátok történetét tárgyalva elmondja: (miután a horvátok 630 táján Dalmáciába értek) “.. .avarokat találtak ott, akik azt a földet bírták. Néhányéves háborúskodás után a horvátok kerekedtek felül', az avarok egy részét megverték, a másik részét szolgaságba kényszerít ették. Attól az időtől fogva az a föld a horvátoké, de Horvátországban vannak azonban még avar származású emberek, akik avarok módjára viselkednek."

A kifogás első része tehát éppen a leletek avar jellegét megerősítő bizonyíték. A másik részre adott válasz világosan megmagyarázza, miért fordulnak elő a szomszédos szláv népeknél hasonló sírok. Tehát ez az ellenérv sem bizonyít semmit a kérdéses leletek avar jellege ellen.

4. Az utolsó ellenérv azzal szeretné a Délnyugat-Szlovákiában fellelt avarkori leletek nem avar jellegét bizonyítani, hogy a bennük tapasztalható temetkezési szokások a Nagymorva-kor idején nem szűntek meg. Erre a kérdésre csupán annyit jegyzünk meg: egy nép eltüntetését nem lehet egy adott dátumhoz kötni. (Az avarok esetében sem 796-hoz, sem 805-höz.) Fentebb már említettük, hogy a langobárdok elvonulását Itáliába a krónikák és források 567-re teszik. Ennek ellenére csaknem háromszáz év múltán is, mint egy vidékre (Morvaország déli területére) jellemző lakókról beszél róluk a korabeli frank krónika.

A Kárpát-medence csontvázas avar kultúrájú sírleletei avar mivoltának tagadását támogatni igyekvő érvek egyike sem bizonyít a vizsgált régészeti anyag avar jellege ellen semmit. Legfeljebb csak az derül ki a kifogásokból, hogy egyes történészeknek vagy régészeknek téves elképzelései vannak az avarságról (pl. mongoloid, barbár nép).

A csontvázas sírok avar jellegét tagadni igyekvő szakembereink azonban nem veszik figyelembe a szláv népek temetkezési szokásait leíró kortársak számos tanúbizonyságát. Nézzünk meg néhány forrást, mit találunk bennük a szláv népek temetkezési szokásairól és gazdasági életéről:

1. Ibn Rusta: A ritka drágaságok könyve a IX. —X. század fordulójáról: “A szlávok... Ha közülük valaki meghal, tűzben elégetik. Mikor már a halott elégett, másnap kimennek arra a helyre, felszedik a hamut, agyag edénybe rakják és egy halmocskára helyezik. ” Majd: “...nincsen szőlőjük, sem mezejük... ők az a nép, amely a disznókat juhok módjára legelteti."

2. Bölcs Leo: A hadviselésről — ugyancsak a IX. és X. század fordulójáról: “Ételük köles, de hajlandók kevéssel beérni, mivel nem szívesen foglalkoznak más mezőgazdasági munkákkal, mert jobban szeretik a szabad, munka nélküli életet annál, hogy fáradsággal maguknak bőséges ételt vagy pénzt szerezzenek."

Al-Mas’údi: Aranymosóhelyek és a drágakövek völgyei c. 947 — 956 között írt könyvéből: (a szerbek) “tűzben égetik meg magukat, ha pedig az uralkodójuk vagy törzsfőjük hal meg, hátas állatait is elégetik vele... A Kazárok földjén együtt él a kazárokkal a szlávok és oroszok egy csoportja, ezek is tűzben égetik meg (halottaikat).

4. Hadúd Al-Álam: A világ tájai 982/3-ban íródott, nyilván sokkal korábbi források alapján Afganisztán és Irán területén: “Ez a föld (a szlávoké) terjedelmes, fákban (erdőkben) gazdag... lakói a fák közt élnek és mást mint kölest, nem vetnek, szőlőik nincsenek, de sok mézük van, amiből bort és hasonló (italokat) készítenek... a juhnyájakhoz hasonló sertés csordákat tartanak. Halottaikat megégetik.

5. Gardízi: A történelem ékessége c., a XI. század elején írt könyvéből, melyben régi kútfőkre hivatkozik: “A szlávok földje terjedelmes és sok fa (erdő) borítja. Ok többnyire a fák körül tartózkodnak, nincsenek szőlőik, bevetett földjeik, famunkákkal foglalkoznak. Sok mézük van... Disznókat legeltetnek, amelyekből kondáik vannak és juhokat is tartanak. Ha valaki közülük meghal, elégetik."

Még több más, hasonló értelmű forrást sorolhatnánk fel (pl. Al-Marwari). Ezek a leírások a szlávok megkeresztelését megelőző idők emlékei, tehát a VI, —IX. század közti viszonyokról szólnak. Később, főként a frank térítés hatására a szlávok is átalakultak. Erről tudósít Ibn Jak’úba spanyolországi mohamedán író, aki 965 — 66 között Prágát is meglátogatta és ott már virágzó gazdag országot talált.

A kortársak híradásaiból tehát egyértelműen tűnik ki: az ószláv népek a VI. és IX. század között halottaikat elégették, mezőgazdálkodással keveset, vagy semmit sem foglalkoztak. Ezek a tanúvallomások nem támasztják alá azokat a törekvéseket, amelyek az avar kultúrájú csontvázas sírokat szláv eredetűnek nyilvánítanák.

Délnyugat-Szlovákia vagy másképpen a Morva és Garam folyó közti vidék lakói a VI. és IX. század közt avarok voltak. Mikor kerültek tehát ide a szlávok? Nagy Károly 796-ban megindította azt a nagy háborút, amely az avar birodalmat 250 éves fennállása után megtörte. A frank birodalom tehát — 795 és 803 között — keleti határait a Dunáig terjesztette. Az avar hatalom összeomlása és a frankok új szerzeményeikkel való elfoglaltsága nyitott utat a IX. század elején a Kárpát-medence szláv népeinek fejlődése felé.

A frank birodalom évkönyvei a 805. év kapcsán a következőket jegyzik fel: “Nem sokkal azután a húnok (avarok) fejedelme, a kapkán, népének nyomasztó helyzete miatt a császár elé járult és arra kérte, adja neki lakhelyül a Sabaria és Carnuntum közti területeket, mert a szlávok támadásai miatt nem maradhat régi lakhelyein. A császár kegyesen fogadta őt. A kapkán ugyanis keresztény volt és Teodornak hívták. Kéréseinek eleget tett, gazdagon megjutalmazta őt és megengedte, hogy (népéhez) visszatérjen.” Teodor kapkán nem sokkal ezután meghalt. Utódját 805. szeptember 21-én Ábrahámnak keresztelték. A szlávok elől elvonuló avarok egy részét nyilván ő hozta át a Duna déli oldalára. A frank védnökség alatt álló avarok tartománya a Duna és Rába közt, a Fertő tó és Csallóköz vidékén jött létre. Mivel ezek az avarok a passaui püspökség hatáskörébe tartoztak, ezért a Dunától északra eső vidékről feltehetően Morvaország déli vidékéről, s részben talán a Morva és Vág közéből vonultak ki; A frank birodalomban már 805- tői saját kagánjuk és püspökük volt. Ábrahám kagán helyére még 811 előtt Izaiás kagán került.

(Folytatás a januári számunkban.)