Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1982-11-01 / 11. szám

12. oldal «irmKökt 1982. november Valerian Trifa orthodox érseket száműzik Amerikából álló célkitűzésekért küzdenek, azok egymást semlegesítik. így ha egyes kormányok hajlandók lépéseket tenni Erdély ügyében, a legjobb akarattal sem tudnának, ha a sza­badföldi magyarság nem tud meg­egyezni, hogy a jelenlegi nemzetk özi Egy másik határozati javaslat szövege: “A Harmadik Világkongresszus felkéri a Kanadai Magyarok Szövet­ségét (KMSZ), hogy a Kanada és Románia közötti tárgyalások során, amelyek több kanadai atomreaktor­nak rendkívül előnyös feltételek * Az amerikai “új jobboldal” veresé­get szenvedett a szenátusban, amely nem tette lehetővé, hogy vitát kezdje­nek ott az állami iskolákban a taní­tás előtti ima újrabevezetéséről. 1962-ben a legfelső bíróság az állam és egyház szétválasztásával ellenté­helyzetben mit kíván Erdély ügyé­ben elérni. A Határozat alapos és reális meg­gondolások eredménye, mely hitem szerint magában foglalja az erdélyi kérdés legfontosabb szempontjait és ezért útmutató szerepe van." mellett Romániának való eladásá­val kapcsolatosak, a KMSZ emeljen kifogást az emberi és kisebbségi jo­gok területén súlyosan elmarasztalt Románia különlegesen kedvezmé­nyes kezelése ellen.” tesnek mondotta ki a kötelező imát az állami iskolákban. (International Herald Tribune) * * 31 kínai városban nyílnak meg újra ékszerboltok. A 60-as években megtiltott ékszerkereskedelem a “kulturális forradalom” áldozata lett. (Le Soir) Mint ismeretes, 1980 októberé­ben a zsidó “náci fejvadász”, Charles Kremer nyugalomban élő New Yorki fogorvos feljelentése alapján Valerian Trifa orthodox ro­mán érsek ellen megindították a de­ponálási eljárást, mert mint a ro­mán Vas Gárda egyik vezetője, részt vett a romániai zsidók irtásában és azt a bevándorlási kérelmében el­hallgatta. A N. Y. Daily News 1982. októ­ber 8-i számában Detroitból vett je­lentés alapján közli, hogy elrendel­ték Valerian Trifa orthodox román érsek 60 napon belül való deportálá­sát, mert az Igazságügyi Miniszté­rium vádja szerint 1941-ben Buka­restben zendülést szított, melynek következtében 236 “zsidó és keresz­tény” életét vesztette és a román ha­tóságok felelősségre vonása elől a * A nagy amerikai áruházhálózat, a Woolworth, több száz kisebb áru­házát bezárni készül. Az angliai áru­házai is veszteségesek. A londoni tőzsdén szó van a hálózat áruba bo­csátásáról. (The Times) * * Franciaországban szept. 28-án is­mét emelték a benzin árát. (Figaro) német SS-tői kért és kapott menedé­ket. A 68 éves Trifát, aki 1950-ben jött az USA-ba, 1980-ban megfosz­tották amerikai állampolgárságától és most aláírt egy nyilatkozatot, melyben elismeri az ellene emelt vá­dat. Lemond a fellebbezési jogáról és azonnal elhagyja az USA-t, amint valamelyik ország befogadja. Svájc­tól kért letelepedési engedélyt. A feljelentő Charles Kremer nem hiszi, hogy a Svájcba való száműze­tése elegendő büntetés lenne számá­ra, és ezért a zsidó szervezetek út­ján mindenüvé követni fogja és nem hagy nyugtot neki. Jóllehet, minden valamirevaló jogállamban minden bűncselek­mény bizonyos idő után elévül, mégis minden józan ember mélysé­gesen elítéli a különböző előjelű pa­rancsuralmi rendszerek és szerveze­tek erőszakos, egyedi és tömeges emberirtását. Áll ez Trifa orthodox román érsekre is. Ugyanakkor minden józan em­bernek mélységesen el kell ítélnie a II. világháború óta, vasfüggönyön innen és túl folytatott ama “joggya­korlatot“, miszerint csak a zsidók ellen elkövetett ember- és népirtás olyan bűncselekmény, amelyik so­hasem évül el. A gyilkosság, ember- és népirtás súlyos, égbekiáltó bűn akkor is, ha azt történetesen nem a zsidók, hanem pl. a magyarok ellen követték, s követik el nap mind nap éppen Romániában. Úgy látszik, itt Amerikában még az ilyen alapvető kérdésben is más­ként gondolkoznak és cselekszenek, mert az amerikai kormányok, bár jól tudják, hogy a románok mindent elkövetnek az uralmuk alá kénysze­rít ett 3 millió őslakos magyar el­­nemzetlenítésére, kulturális és fizi­kai megsemmisítésére, a véreskezű, magyarirtó román kommunista dik­tátort, Ceausescut mégis nemcsak államfőknek kijáró külsőségek kö­zött fogadták nem is egyszer, hanem 1974-ben ezért még a legnagyobb vámkedvezménnyel meg is jutal­mazták. Sőt, azt az amerikai ma­gyarok éles, tömeges tiltakozása el­lenére minden évben, így 1982-ben is minden feltétel nélkül meg is hosszabbították. Mi ez, ha nem közönséges bűn­pártolás? Ezt pedig nem lehet Trifa deportálásával jóvá tenni, még ak­kor sem, ha orthodox, román érsek is. Magyar vonatkozásban márcsak azért sem, mert a Ceausescu-féle ro­mán szocialkommunizmushoz ha­sonló ultranacionalista Vas Gárdá­nak nemcsak zsidó, de igen sok ma­gyar áldozata is volt. Csikmenasági «IttVAKÖEt Megjelenik havonta Publ. Monthly— Publ. mensuelle Felelős szerkesztő — Editor: MAJOR TIBOR Kiadó — Publisher: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM Levelezési cím — Corresp. Offices: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM P. O. Box 35245, Puritas Station Cleveland, Ohio44135, U.S.A. ELŐFIZETÉS: Egy évre $15.00 — egyes szám ára $1.00 — Légiposta előfizetés: Egy évre $25.00 A csekket kérjük “Szittyakürt” névre ki­állítani. * A névvel ellátott cikkek nem feltétlenül azonosak a kiadó, illetve a szerkesztő véle­ményével. azokért mindenkor a cikk írója felelős. Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Avenue Cleveland, Ohio 44102. * * * A kidolgozásában résztvevő szervezetek képviselői a következők voltak: Dr. Balló István, az Erdélyi Bizottság alelnöke, Duska László, a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége központi vezetője, Hámos László, a Committee for Human Rights in Rumania elnöke, Koréh Ferenc, az Amerikai Erdélyi Szövetség ügyvezető elnöke, Lőte Lajos, az Erdélyi Bizottság elnöke, Nádas Rózsa, az Erdélyi Világszövetség képviselője, Dr. Vlossák Rudolf, a Kanadai Magyarok Szövetségének képviselője. A Világkongresszus Sajtószolgálata Múltunk híre a világban (A Magyar Történelmi Társulat folyóiratából) „Tekintetük marcona, szemük mélyen ül, termetük alacsony, viselkedésük vad, nyelvük pedig barbár, úgy hogy vagy a sorsot kell vádolni, vagy az isteni türelmet kell csodálni, mely ezeknek a szörnyetegeknek megengedte, hogy ilyen pompás országot foglal­janak maguknak.” A második keresztes hadjárattal a Szentföldre vonuló Ottó freisingi püspök írta ezt a magyarokról 1147-ben. „A 9. század végén a török-mongol fajú magyarok, akik Árpád vezérlete alatt keletről a Duna völgyén át értek az országba, szét­verték a morvákat és 905-ben leigázták a szlovák törzseket. Neve­zetes dátum ez a nyugati szlávok történetében, mert az ék, melyet ekkor a török-mongolok a szláv tömbbe vertek, ettől kezdve csak­nem egy évezredre elválasztotta egymástól a két testvér népet, a csehet és a szlovákot.” Ezt Alfred Fichelle francia történész írta 1957-ben a Pléiade sorozat világtörténete II. kötetében. (1126. 1.) A két idézet keletkezése közt kereken 800 esztendő telt el, de ez az idő sem volt elégséges, hogy téves nézetek eltűnjenek a velünk foglalkozó külföldi irodalomból. Hadd hivatkozzunk Golo Mann nemrég megjelent, Wallenstein­ről írott nagy sikerű történeti életrajzára. Megtudhatjuk belőle, hogy Bocskai István „Debrecen és Várad hercege” bosszúból raga­dott fegyvert, mert Rudolf császár nem fogadta őt, s mert a császári udvarban „szemtelen apródok tréfából megdobálták labdával”. Mérgében azonnal „hazasietett, szerződést kötött a nagyvezérrel, majd a magyarokat harcba hívta a szabadság és a vallás védelmére”. Bethlenről ugyan megmondja, hogy nem volt török, hanem régi magyar nemesi családból származott, s felesége — „egy Károlyi grófnő” — is magyar volt, de elismétli róla, hogy zavaros szándé­kú, „ravasz, megbízhatatlan” és gőgös zsarnok volt, aki mindenkit rászedett, s akinek „szavában nem lehetett megbízni”. Bethlen — aki Erdélyben „a félig török” székelyeken uralkodott — Moldva és Havasalföld meghódoltatásával „magyar—szláv birodalmat” akart létrehozni, egy „félig protestáns, félig orthodox dáciai királysá­got”. (Frankfurt am Main, 1971, 85. és 272. 1.) Golo Mann és mások, minden téves adat ellenére is tudják, hogy volt egy Magyarország. Akadnak azonban olyan művek is, ame­lyek kimondva vagy kimondatlanul úgy vélik, a mohácsi csatával megszűnt a magyar történelem. A Pléiade sorozat már említett Vi­lágtörténete (amely több százezres példányban forgó kézikönyv) Európa keleti felét eleve két zónára bontja: a germán és a szláv vi­lágra. Magyarország hol itt jelenik meg, hol ott, 1526 után általá­ban sehol. A kötet végén található kronológiai táblázatokban egyes magyar történeti események mégis említésre kerülnek. 1526-ban hírt ad a mohácsi csatáról és közli: „Magyarországot a török biro­dalomhoz csatolják”. 1566: „Török támadás. Szeged ostroma, Szulejmán halála”. Aztán majd nyolcvan évig nincs magyar törté­neti esemény. 1644: „Rákóczi rátör Magyarországra”. Utána né­hány adat olvasható még Thökölyről. Ez minden. (III. k. 1893—1897. 1.) Csehszlovákia címszó alatt viszont ilyeneket olva­sunk: 1678: „Thököly elfoglalja Szlovákiát”. 1703: „Rákóczi Fe­renc lázadása Szlovákiában”. (1912.1.) A Románia címszó alatt is akad néhány bennünket érintő adat: 1661: „Apaffy Mihály Erdély fejedelme”. 1686: „Apaffy Mihály a császár hűbéresévé lesz”. (1936. 1.) Az életrajzi jegyzetekből tovább növelhetjük ismeretein­ket. Bethlen Gáborról ezt írja: „Bethlen István(!) Erdély fejedelme (1613) és Magyarország királya (1620), aki félreállította Batory Ist­vánt !)” (2116. 1.). Nem sokkal bővebb, amit a későbbi időkről olvashatunk. A Pléiade Világtörténete a 18. századból Magyarországról csupán két dolgot említ: 1741: „Megegyezés Mária Terézia és a magyar or­szággyűlés között”. 1794: „Martinovics-összeesküvés”. Az 1848—49-es szabadságharcról csak annyit közöl: 1849: „Win­­dischgraetz elfoglalja Budát. . . A Habsburgok trónfosztása”. 1867-ben megemlíti a kiegyezést, majd a következő adat: 1879: Bevezetik „a magyar nyelv tanítását az iskolákban”. 1919: „Kun Béla. Szlovákia megtámadása”. 1938: Magyarország „szlovák te­rületeket kap” (1899—1907. I.). 1963-ban jelent meg Párizsban Felix Ponteil könyve: Európa legújabbkori története. A fentiekkel kapcsolatban itt a következőt olvashatjuk: 1867-ben az osztrák— magyar kiegyezés révén „új állam született: Magyarország”. Az új állam kormánya „elrendelte a tisztviselőknek, hogy magyarosítsák nevüket. Ekkor lett az orientalista Bamberből Vámbéry, a költő Petrovicból Petőfi. A régi történelmi helyneveket korábban isme­retlen megnevezések váltják fel: Presbourg a Poszony(l), Her­mannstadt a Nagyszeben nevet kapja” (345. 1.). Mindeddig a politikai történelemről beszéltünk, vessünk egy pillantást a művelődéstörténetre is. Metternich herceg mondotta: Európa a Lajtánál végződik, s az egyetemes művelődéstörténeti munkák csekély kivétellel ezt a felfogást vallják. Henri Pirenne, a századelő nagy belga történésze Európa történetéről írt 7 kötetes munkájában így vélekedik: „A földesúri országokat a 16. század­ban nem érintette a reneszánsz és a humanizmus. A 18. században, ugyanebből az okból, ezek az országok kimaradtak a felvilágosodás áramlatából. Csehország és Ausztria alkotják a Nyugat utolsó mezsgyéjét. ... Lengyelországban és Magyarországon, ahol csak a zsidók képviselik a müveit polgárságot, ahol az úri birtokok pa­rasztjai baromként élnek, művelődésre törekvés egyedül a nemes­ség soraiban képzelhető el. ... Magyarországon a nyugati racio­nalizmus teljesen ismeretlen maradt. Rousseau azonban hatott Orczyra, aki munkáiban — amelyek egyébként a magyar színház születését jelzik — már fölveti, hogy szükség volna a nagybirtok társadalmi reformjára”. (III. k. 491. 1.) Pierre Chaunu 1966-ban Párizsban kiadott, valóban nagyszerű könyvében (A klasszikus Európa civilizációja) szintén nem tud róla, hogy a reneszánsz, a humanizmus vagy a reformáció eljutott volna Magyarországra. A kötetben közölt térképek szerint a reformáció megállt Ausztria keleti határánál, s Magyarország nagyobbik része a 16—18. szá­zadban görög—orthodox vallású volt (a 476. és 480. l.-nál. A könyv magyarul is megjelent, de ezt a két térképet a fordításból ki­hagyták). Ezen egyébként nem is csodálkozhatunk, ha tudjuk, hogy Emile G. Léonardnak a Protestantizmus története című 1960-ban megjelent kétkötetes munkájában is csak annyit olvasha­tunk, hogy a reformáció eszméi „eljutottak Magyarországra is”, de a protestantizmus mindvégig csak „rejtett, víz alatti szikla maradt” a más vallásúak tengerében. Mindez tudatlanságból ered, vagy talán elfogult rosszindulat­ból ? — tették fel a kérdést nemegyszer. 1972-ben Párizsból fiatal tanársegéd érkezett Budapestre. A Tudományos Akadémiához fordult kérdésével, amely a következő volt: professzora, aki a Sorbonne-on az újkori egyetemes történe­tet adja elő, nemrégiben azt hallotta, hogy a reformáció áramlata, még a 16. században eljutott volna Magyarországra is. Ez annyira ellentmond mindannak, amit erről Írtak, hogy elküldte őt Buda­pestre, győződjék meg róla, mindez csak mendemonda, föltevés, vagy valamilyen adat is igazolja. Részletes felvilágosításra hozzám küldték. Vázlatosan ismertettem neki a hazai reformáció történe­tét, a protestáns egyházak szerepét és jelentőségét a magyar műve­lődésben, majd levittem Debrecenbe, ahol megnézte a Nagytemp­lomot és a református kollégiumot. Ahogy mondotta, a történeti könyvekből nem ismert új világ nyílt meg előne, de hogy mindezt ne csak szóval bizonygassa otthon, szeretne néhány világnyelven kiadott szakmunkát magával vinni. Szégyenkezve kellett megvalla­­nom, hogy ilyen nincs. De hát akkor honnan ismerheti meg magyarul nem tudó szak­ember és nem szakember érdeklődő múltunk igazi történetét? Ab­ban, hogy a magyar történelemről annyi valótlan adat lát napvilá­got, a mi mulasztásaink is közrejátszanak. BENDA KÁLMÁN RÖVID HÍREK

Next

/
Thumbnails
Contents