Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1982-12-01 / 12. szám

XXI. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM — 1982. DECEMBER

Ára: 1.00 dollár

A KÁRPÁT0KTU1 LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR.

A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA

Prof. Badiny Jós Ferenc

HOGYAN KERÜLTÜNK MEZOPOTÁMIÁBA..?

Ezzel a címmel jelent meg Budapesten, 1982. augusztus 20-án, a budapesti “Népszabadság” című újságban — Szántó Jenő tollából — egy kétoldalas cikk.

Miután éppen 15 éve tanítom a “mezopotámiai kultúrák történetét” valamint a sumir és akkád nyelvet a Buenos Aires-i jezsuita egyetem orientalista tanszékén — igen nagy örömmel kezdtem neki a megnevezett közlemény olvasásának. Gondoltam magamban, hogy mégás csak felébredt a marxista Magyarországon is a tudomány gyakorlata és — miképpen a “Forrás” 1981. évi novemberi számában olvashattuk — végre őstörténetünknek az a szakasza, mely a Bibliában kétségtelenül rögzített mezopotámiai nagy királyhoz — Nimrud”-hoz — kapcsolódik és hozzánk. Krónikáink bizonyságai szerint, Hunor és Magyar nevű fiain át érkezik — talán mégiscsak tudományos kifejtésre kerül az érdemes tanulmányok és vitairatok értékével. Főképpen azért gondoltam, hogy a “Hogyan kerültünk Mezopotámiába' című — és éppen a régi naptár szerinti “István király napjára” megjelenő közlemény majd érdemben foglalkozik őstörténetünk eme kiindulási szakaszával, mert a közelmúltban adták ki Budapesten a Tarihi Üngürüsz-t (Magyarország Története), mely a régi latin nyelvű krónikáknak török fordítása és Magyarország történetét az “ősmondáktól a mohácsi vészig tárgyalja”. (Magvető Kiadó, 1982.) aholis a magyar őstörténet e szakaszát a következőképpen olvashatjuk:

“A régi időkben a Madzsar törzs nemzetsége Nemród gyermekeitől származott. Nemródnak volt egy AN-KI-SZA nevű felesége s ettől a feleségétől két fia született. Az egyiket Magornak, a másikat Hunornak hívták.

Mivel a Nemrod-Nimrud-tól eredeztetett őstörténetünket a mai magyarországi kulturhelyzetben is elismerik és köztudatba hozzák, gondoltam, hogy a megnevezett cikket aláíró Szántó Jenő tán közli e téren lefolytatott kutatásának eredményeit, hiszen olyan érdekfeszítő címet adott írásának. Ugyanis — úgy vélem — a földkerekségen élő minden magyart érdekel ez a kérdés: “Hogyan kerültünk Mezopotámiába...?“

Úgy értesültem pesti barátaimtól, hogy a “Népszabadság” ezt a kiadványát oly nagy példányszámban sikerült elárúsítani, hogy “eladói csúcsteljesítmény”-ként ismerték el. És mindez talán azért, mert az eddigi hivatalos álláspontnak, mely szerint a magyar származáskutatás déli irányú munkásságát ellenezték, tiltották, kigúnyolták és sajtóban való közlését nem engedték, szinte a felszámolását hirdette ez a kecsegtető cím: “Hogyan kerültünk Mezopotámiába...?”

Hát ilyen gondolatok kergették egymást fejemben, mielőtt az újságcikk olvasásába fogtam, de megvallom őszintén, még az is eszembe villant, hogy hátha Szántó Jenő ezen írásában megelőzött engem annak megfejtésében, amint a “Tarihi üngürüsz” Nimrud feleségét nevezi — így: AN — KI — SZA. Ugyanis aki járatos a mezopotámiai írás és nyelv ismeretében, az első látásra szent kegyelettel fogadja ezt a nevet, hiszen annyit jelent a mai magyar nyelvünkön, hogy: ég és föld tündöklője, vagy ég és föld csillaga. Lévén pedig O — Magor és Hunor édesanyjaként — minden magyarok Ősanyja — talán a csodálkozáson felül — még megható is ez a valóság, hiszen nincs a földkerekségen még egy másik nép, mely mondái és írott hagyományai szerint ősanyját az Ég és Föld Csillaga néven tisztelhetné.

Hozzá kell még tennünk ehhez az “egyetlenséghez” azt is, hogy a magyar népet emiatt senki sem vádolhatja sovinizmussal, vagy ősiségének dicsőítésével, de kérkedéssel sem, hiszen a zsidók szentírása, Mózes könyve mondja így: “Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimrud. Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erek, Akkád és Kel-néh a Sinear földjén.”

A bibliai helyek pedig mind Mezopotámiában vannak és így nem a magyarok, hanem a zsidók szentírása bizonyítja azt, hogy a magyarok ősapja — Nimrud — Mezopotámiának volt a hatalmas királya és feleségének nevét így — AN —KI —SZA — szintén nem magyar, hanem törökül írt krónika rögzítette.

***

Hát ilyen gondolatokkal kezdtem neki Szántó Jenő cikkének olvasásához és a csalódás mázsás köveit éreztem nyakamba kötve, amikor Szántó azt írja a magyarság származásáról:

“A szókincs óvatos vallatóra fogásából határozottan egy gyűjtögető, vadászó, halászó, gyalogos, nomád nép kerekedik ki, mely a vadság felső fokán állt."

Itt megálltam a rendszeres olvasásban és alapos gyanúm ébresztett fel a jóhiszeműségből s átfutottam a cikket. Gyanúm valósággá lett, mert láttam, hogy ebben a közleményben szó sincs “tudományos fejtegetésről”. Az ismeretes kigúnyoló, nyelvöltögető, csúfolkodó hangneme lényeget nem említ, hanem személyeskedik és igen-igen célbaveszi az 1956-os Magyar Szabadságharcosok lapját, a Clevelandban megjelenő “Szittya kürt"-öt.

Iszonyú bűnnek nevezi a “Szittyakürt” azon bátorságát, hogy “a szomszéd népek ellen területi követelésekkel lép fel” (vagyis nem hajlandó elismerni a Trianon-i kényszer-béke határozatait)... majd sopánkodik azon, hogy — sajnos “Clevelandban még lehetnek és élhetnek fajvédők”.

Aztán egy csokorba köti a Nap Fiait az 1800-ban küzködő Horváth Istvánnal, néhai jó Magyar Adorjánt a bibliai Ádámmal s végül engem vesz célba és könyveimben és egyéb írásaimban közölt rengeteg bizonyító anyag cáfolata nélkül kiragadja az Ősi Gyökér 1982. évi 1. számából azt az állításomat, hogy “a mahgarok a Duna-medencéből vándoroltak Mezopotámiába”.

Aztán — természetesen — mi, a szabad országokban élő nyelvészek, történészek, egyetemi tanárok hiába vagyunk külföldön elismert szakemberek. Hiába vagyunk nemzetközi tudományos intézmények vezetői, tagjai, alapítói, nemzetközi világkongresszusokon tisztséget viselők — ezeknek a “szántó-jenőknek” csak “az emigrációban megjelenő nyilas sajtóban szereplő, kiábrándult és felelősségérzetet vesztett emigránsok” vagyunk és a mi “szemléletünket és eszményeit terjeszti a sumir származás áltudománya...”

(Talán jó lenne, ha megmagyaráznák azt, hogy mit jelent az a szó “áltudomány”. Ugyanis ez a szabadvilág tudományainak szótárában ismeretlen.)

Itt meg kell állapítani azt, hogy a magyarországi nyelvész és történész szakemberek magukat nem a “hivatásos nyelvésznek”, vagy “hivatásos történésznek” nevezik, hanem “hivatalos nyelvész” és “hivatalos történész” létezik csak ott. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a hivatását végezni óhajtó tudomány semmiféle “hivatást” betölteni nem tud, mert a nyelvészet és a történelem-szemlélet álláspontját az államhatalom politikai vezetősége határozza meg. így született meg a “marxista nyelvészet” és “marxista történelem szemlélet”. Aki ezekben a terminus technicusokban a “hivatalos nyelvészet”, vagy a “hivatalos történelem szemlélet” hamis megállapításait cáfolja, azt nem nyelvészeti, vagy történelmi adatokkal vagy bizonyítékkokkal illetik, hanem a terminus technicus politikai összetevőjének tartozékaival sújtják. Tehát, aki nem hajlandó elismerni a “finnugor származási elmélet hipotézisét”, vagy annyira merészkedik, hogy hét könyvet ír a sumir—magyar azonosság bizonyítékainak közlésével — az természetesen “ál-tudós”, bizonyítékai képezik az “áltudományt”, és a szerző maga egy “felforgató, nyilas, fasiszta” még akkor is, ha sohasem foglalkozott politikával.

Hogy az olvasó jól megértse az otthoni “hivatalosak” írásainak lényegét, ezeket a gúnyolódásokat ahhoz az eljáráshoz hasonlítom, amit ma Magyarországon a “politikai pszichiátria” végez. Ez a marxistapszichiatria feltalált egy új “betegséget”, ami pl. az északamerikai, vagy más szabad világban ismeretlen. Paranoia a neve ennek az új betegségnek és diagnózisa az, hogy a “beteg” — az államhatalom intézményeinek nyílt bírálatával adja tanújelét a normális alkalmazkodásra való képtelenségének. E szó magyar