Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1982-10-01 / 10. szám

12. oldal $ZITTVAKÖ*T 1982. október alj eltávolításának kockázatos voltát Nagy-Britannia is érzi. A tizennyolc évvel ezelőtt Szinga­púrból légi úton érkező egységek an­nak idején az utolsó pillanatban mentették meg a gyarmati uralmat. Bruneiben az 1962-es választásokon elsöprő győzelmet arató Néppárt, maga mögött tudva a szavazók nem kevesebb mint 98 százalékának aka­ratát, teljesen szeretett volna elsza­kadni Angliától. Sőt nyilván a lakos­ság kétharmadnyi többségét alkotó maláj népesség kívánságára, szoro­sabb kapcsolatokat akart teremteni a Malaysiái Államszövetség két, szomszédos államával, Sabahhal és Sarawakkal. De az akkori szultán, Omar Ali Saifuddin — Hassannal Bolkiah apja, aki 1967-ben ruházta át fiára a hatalmat — egyszerűen törvényen kívül helyezte a Néppár­tot. Csakhogy ez olaj volt a tűzre: a tömegek kitódultak az utcára, s el­söpréssel fenyegették az egész szultá­ni hatalmat. Ha a szingapúri angol csapatok nem sietnek Saifuddin segítségére, s nem fojtják el az elemi erővel feltörő népmozgalmat, Bru­nei XX. századi történelmében gyö­keres fordulat következik be. Az 1962-es megrázkódtatás óta Bruneiben ugyan sok minden válto­zott, de a szultánság többé hallani sem akar arról, hogy akár egyetlen politikai párt létezését is engedélyez­ze. Miféle engedetlenségtől kell tarta­ni egy olyan országban, ahol na­gyobbrészt ingyenes az iskoláztatás, az egészségügyi ellátás, a jövedelmi adó pedig ismeretlen fogalom? A munkanélküliség sem számottevő, a kereseti lehetőségek elfogadhatóak. Mint a legtöbb olajgazdag ország­ban, itt is a gyors meggazdagodás re­ménye a bajok egyik forrása, mert valóságos népvándorlást indított meg faluról városba. Ennek követ­keztében évről évre hanyatlik a me­zőgazdaság, s jelenleg a lakosság élelmiszerszükségletének már nyolc­van százalékát külföldről kell besze­rezni. A hetvenes évekbeli 10 000 tonnás rizstermés évi 4500 tonnára csökkent. A nyersgumi-ültetvénye­­ken mind kevesebb a munkáskéz, az utóbbi évtizedben felére esett issza az értékesíthető nyerskaucsuk mennyi­sége. Még az egykor virágzó tengeri halászat is elsorvadt: 1979-re mind­össze két, hivatalosan is bejegyzett halászhajó maradt, s a statisztika szerint az évi halkitermelés 2300 ton­nára süllyedt. Az sem megnyugtató, hogy a föl­szín alatt nemzetiségi ellentét pa­rázslik. A szultán elsősorban több­ségben levő, mélységesen vallásos, mohamedán malájokra támaszko­dik. Közülük kerülnek ki a kormány­­tisztviselők, s ők a várományosai mindazoknak a tisztségeknek, ame­lyeket pillanatnyilag még külföldiek töltenek be. A körülbelül hatvan­ezernyi kínait bizalmatlanság övezi. Ok szóba sem jöhetnek, akár még­oly szerény állami tisztség elnyerése szempontjából. Már csak azért sem, mert 90 százalékk nem is brunei ál­lampolgár. Sőt, előreláthatólag nem is lesz — pontosabban nem is lehet — az. A jelenlegi rendeletek szerint ugyanis csak az kaphat állampolgár­ságot, aki a legutóbbi huszonkét év­ből legalább húszat az országban töl­tött, és leteszi a maláj nyelvvizsgát. De nincs az a kínai, aki a maláj nyelvvel — legalábbis a megkövetelt színvonalon — meg tudna birkózni. (Illetve egyetlenegy volt — írja a Far Eastern Economic Review. — De az illetőnek a sikeres vizsga után meg kellett neveznie tizenöt különféle, borneói dzsungelben élő fát. Ezen bukott el...) A múlt év novemberében megbe­szélésre hívták össze a kínaiak 400 vezetőjét, s megpróbálták velük “tisz­tázni a félreértéseket”. Nem sok si­kerrel. Talán azért, mert Hassanal Bolkiah elég erősnek érzi jövendő kormányát — amelyben három her­ceg testvérének szánja a miniszterel­nöki, a pénzügyi- és a külügyminisz­teri bársonyszéket — ahhoz, hogy a függetlenség elnyerése után a kí­naiak nélkül is megbirkózzék az or­szág előtt álló feladatokkal. Miért maradtak zárva Gibraltár kapui? Spanyolország 1969-ben egyolda­lúan zárta le a határt. A közelmúlt­ban a gibraltáriak és a szomszédos spanyol La Linea lakói egyaránt elé­gedetlenkedtek a legutóbbi határ­megnyitási kísérlet kudarca miatt. Gibraltárban inkább csalódott, mint meglepett hangulat uralkodott, míg La Lineában június 25-én jelképes ötperces tiltakozásként eloltották a lámpákat, miután erre a napra tűz­ték ki a határ megnyitását, s a várt esemény nem következett be. Egészen az utolsó pillanatig úgy látszott, hogy minden rendben lesz. Minden késznek tetszett a kellő poli­tikai légkör biztosítására, amelyre mindkét fél nagy gondot fordított azóta, hogy 1980-ban megkötötték a lisszaboni egyezményt. Ebben a Spa­nyolország hozzájárult a határ meg­nyitásához annak ellenében, hogy Anglia hajlandó lesz megtárgyalni Gibraltár jövőjét. Mi az, ami félresikerült? Minde­nekelőtt ki kell emelni, milyen rend­kívül érzékenyen érinti a spanyolo­kat a gibraltári kérdés, amiről Ang­liában gyakran megfeledkeznek. A spanyolokat történelemkönyveik ar­ra tanítják, milyen rendkívüli mér­tékben megsértették nemzeti büszke ségüket az 1713. évi utrechti béké­vel, amelyben a spanyolok átenged­ték Gibraltárt Angliának. Mélyen megalázónak érzik ezt, s különösen erős ez az érzés a jobboldal és a kato­nák körében. János Károly király ta­valy nem volt hajlandó részt 'enni Károly hercegnek, az angol trónörö­kösnek az esküvőjén, aki pedig vér­rokona, ám Gibraltárt választotta nászútja kiindulópontjának. A spanyolok úgy ítélték meg, hogy a határ megnyitása szívesség Angliá­nak, és e szívesség ellenében enged­ményeket akartak elérni. Az angolok viszont úgy értelmezték, hogy a határ lezárása elfogadhatatlan, egy­oldalú lépés volt. így azután a lisz­­szaboni megállapodás az angolok szemében önmagában véve is enged­mény volt, mert összekapcsolta a ha­tár újra megnyitását a jövőről foly­tatott tárgyalásokkal. A legfőbb közvetlen gond a spa­nyol-angol NATO-kapcsolat, mi­után Spanyolország hivatalosan is a szövetség 16. állama lett, s ezzel Anglia védelmi partnere. Széles kör­ben abban reménykedtek; a spanyol NATO-tagság lehetőséget nyújt majd Spanyolországnak, hogy vala­mi beleszólást kapjon Gibraltár ügyeibe. Gibraltár ugyanis a NATO parancsnoki struktúra szerves része. A múltban Spanyolország tiltakozott az ellen, hogy Anglia katonailag használja Gibraltárt. Korábban az­zal számoltak, hogy ez vége érhet a határ megnyitásával. Most viszont Spanyolország annak érdekében, hogy nyomást fejtsen ki, vérszemet kaphat. A spanyolok potenciálisan kínos helyzetbe kerülhetnek: kényte­lenek lesznek megszüntetni a határ­korlátozásokat, hogy megfeleljenek a római szerződésnek, mielőtt belép­nek az Európai Gazdasági Közösség­be, mégpedig a szuverenitásról foly­tatott tárgyalások nélkül. (The Financial Times) AZ ELLENÁLLÁS ALAPELVEI Az államcsíny drámai választás elé állította a Szolidaritás tagjait: ellen­állás, vagy kapituláció? Néhány gya­korlati tanács azoknak, akik a szembeszegülés útját választják, és részt vesznek a Szolidaritás Ellenál­lási Szervezetében. A jelenlegi hely­zet a totális sztálini terror változata, amellyel a mi nemzedékünk még nem találkozott. Az új helyzet új já­tékszabályokat jelent, amelyeket el kell sajátítani, mégpedig mielőbb... Az ellenálás néhány alapelve a kö­vetkező: 1. Sztrájk vagy a tiltakozás egyéb formája esetén maradj együtt a munkáskollektívával. 2. Ne alakíts nyilvános sztrájkbi­zottságot, óvd a vezetőket és szerve­zőket. Az akció idején alapelv: az egész kollektíva sztrájkol, nincsenek vezetők, 3. A rendőrséggel vagy a katona­sággal való kapcsolatban légy tájé­kozatlan naív, nem tudsz semmiről, nem hallottál semmiről. 4. A Szolidaritás tagjai minden munkahelyen legyenek jelen fizikai­lag (nem szabad ostobán feláldozni magunkat valamilyen meggondolat­lan bravúrért), morálisan (a Szolida­ritás tagjának magatartása adja vilá­gos jelét a többiek számára annak, hogy nem futamodunk meg, veletek vagyunk). 5. Ne felebarátaidon éld ki ma­gad: a rendőr, a stréber, a besúgó az ellenséged. 6. Dolgozz lassan, szidd a felfor­dulást, a főnökök tehetetlenségét. Hagyd a döntéseket a katonai bizto­sokra és besúgókra, áraszd el őket kérdésekkel és kételyekkel, ne gon­dolkozz helyettük, játszd meg az os­tobát. 7. Ne menj elébe szolgálatkész magatartással a katonai biztosok és besúgók döntéseinek. Végezzék el ők maguk az egész piszkos munkát. Te­remts így légüres teret a tetvek kö­rül. 8. Vedd szó szerint és kövesd a legostobább előírásokat. Ne oldd meg a problémákat, hagyd ezt a ka­tonai biztosokra és besúgókra. Az os­toba szabály a te szövetségesed. Ne feledkezz meg arról, hogy minden helyzetben segíts az üzemi kollégák­nak vagy szomszédoknak, nem tö­rődve a szabályokkal. 9. Ha a tetű arra utasít, hogy szegd meg az önmaguknak ellent­mondó előírásokat, akkor kérd ezt írásban, habozz, húzd az időt. A ka­tonai biztosnak előbb lesz elege mindenből. Ez lesz a diktatúra végé­nek a kezdete. 10. Minél sűrűbben vegyél ki be­tegszabadságot, gyerekgondozási szabadságot. 11. Bojkottáld a stréberek, besú­gók, katonai biztosok stb. társasá­gát. 12. Minden módon segítsd a le­tartóztatottak, a sebesültek és a meggyilkoltak családját. 13. Hozz létre társadalmi segély­pénztárakat, gyújts alapokat. 14. Légy aktív a suttogó propa­gandában, add tovább az ország helyzetére, az ellenállás példáira vo­natkozó információkat. 15. Mázolj jelszavakat, ragasszál plakátokat és röplapokat, terjeszd a független kiadványokat — szükséges elővigyázat mellett. 16. A konspirációs tevékenység­ben tartsd be a konspiráció régi alapszabályát: csak annyit tudok, amennyit tudnom kell. Ne feledd: ma a legfontosabb harc — a letartóztatottak szabadságá­ért, — a hadiállapot feloldásáért, — az állampolgári és szakszerve­zeti jogokért. GYŐZNI FOGUNK! Szolidaritás Ellenállási Szervezet A Szolidaritás információiból A Szolirdaritás Információ Nr. 18. Kelt Varsóban, 1982. január 22-én. Részletek a lengyel püspöki kar pásztorleveléből: ...“Külön üdvözle­tünket küldjük az összes szenvedőnek vagyis az internáltaknak, letartózta­tottaknak, elítélteknek, mindenki­nek, aki meggyőződéséért szenved, akit megfosztottak munkahelyétől. Különös szeretettel és szívélyességgel üdvözöljük azokat a gyerekeket, akik nem lehetnek együtt édesapjukkal vagy édesanyjukkal. Keresztény együttérzéssel gondo­lunk azokra a családokra, melyek hozzátartozóik tragikus halálát gyá­szolják. Osztozunk bánatukban... A szabadság nevében valljuk, hogy a dolgozó embereknek vissza kell adni a jogot, hogy független, önkormány­zatú szakszervezetekbe tömörülje­nek... Az 1980 augusztusában elkez­dődött megújulási folyamat jelentős értékekkel gazdagította társadalmi és nemzeti életünket. Nemcsak a munkások lettek szolidárisak: az egész nemzet hazafias élménye volt az egyesülés. Ezeket az értékeket nem lehet megsemmisíteni...” * A Szolidaritás Információ Nr. 8. Kelt Varsóban, 1981. december 28. Valóság vagy vicc? Akárcsak a há­ború alatt, egy temetési menet ko­porsót hagyott a bydgoszcsi vajdasá­gi rendőrkapitányság előtt. A kapi­tányságról előbb utászokat küldtek ki, majd amikor kiderült, hogy a ko­porsóban nincs bomba, kinyitották. Párttagsági könyvekkel volt tele. ?*lttVAKÖET Megjelenik havonta Publ. Monthly — Publ. mensuelle Felelős szerkesztő — Editor: MAJOR TIBOR Kiadó — Publisher: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM Levelezési cím — Corresp. Offices: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM P. O. Box 35245, Puritas Station Cleveland, Ohio44135. U.S.A. ELŐFIZETÉS: Egy évre $15.00 — egyes szám ára $ 1.00 — Légiposta előfizetés: Egy évre $25.00 A csekket kérjük “Szittyakürt" névre ki­állítani. * A névvel ellátott cikkek nem feltétlenül azonosak a kiadó, illetve a szerkesztő véle­ményével, azokért mindenkor a cikk írója felelős. Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Avenue Cleveland, Ohio 44102.

Next

/
Thumbnails
Contents