Szittyakürt, 1982 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1982-10-01 / 10. szám
2. oldal «ITfVAKÖkT 1982. október többi nemzetalkotó elemmel, a paraszttal, az értelmiségivel, a katonával és nővel egyenrangú tényező lesz a nemzet életében. Felelőssége, kötelességei és ebből eredő jogai, hatalmi szerepe lesz... Rátok gondolunk, idegenajkú magyar testvéreink. Akik a csonka haza határain kívül voltatok, akiket nem láttunk, akiknek azonban éreztük, nagyon is világosan éreztük értünk zakatoló szívük dobbanását. Akikre, míg mi pár napig szabadok voltunk, fokozott terror nehezedett, akik mégis a józanul várható “külföldi” segítség reményét jelentették számunkra. Akiknek időtök nem volt a szervezett beavatkozásra, akik azonban mégis készen álltatok, hogy — mint európai történelmünk során annyiszor — megint vállaljátok magyarajkú nemzettestvéreitek sorsát. Sőt, e készségnél többet is mutattatok: vasúti hidakat robbantottatok a közeledő beavatkozó szovjet csapatok előtt a Tátrában, Erdélyben lekötöttétek a román hadseregben szolgáló fiaitok lefegyverzésére kényszerült vörösöket. Dél-Magyarországban, Horvátországban segítettétek arra menekülő felkelőinket, még a titoista hatóságok internálótáborain belül is... Vannak, akik nem gondolnak Rátok. Olyanok, akik soha nem láttak Benneteket, s olyanok, akik elfelejtették ezt a látványt. Olyanok, akiknek legtöbbje mást lát. Pénzt, kényelmet, képzeletbeli, a tétleneket nem bántó kommunistát. S ki tudja mit nem még? Meglevő, vagy csak óhajtott dolgokat. Ami az ő számukra mind, mind “realitás”... Ti nem vagytok “realitás” ezek számára. Részben mert már nem éltek, részben, mert soha fel sem ismerték teljes jelentőségeteket. S nem ismerik fel ma sem. Nem tudják felfogni, nem tudják megérteni, hogy az 1956-os magyar felkelés, nemzeti küzdelmünknek ez az elenyészően rövid szakasza menynyire csak része valaminek, ami távolról sem elveszett dolog, hanem nagyonis élő valóság. Az “elveszett” felkelésben valóban igen sok érték elveszett. Elsősorban Ti, a felkelés elesett hősei, akiknek teste nem támad már fel soha többé. Megmaradt azonban mégis valami: sértetlenül megmaradt a cél. Amiért a harc folyt és ma is folyik és 1956-ig is folyt. A független, erős, igazságtalanságoktól nem terhelt, belső ellentétektől nem marcangolt, egymásrautalt, szervesen összefor-BODONYI KÁROLY: Október 15 Én hű maradok az eskühöz, Amit letettem És zálog rá az életem, Hogy a Hitem Itt bujdosik velem. Ma lezúgnak rám A szomorú napok; De a Hitemhez mégis Hű maradok. Nemrégen még úgy néztetek rám, Mint zöld szigetre Gyorsan süllyedő hajóról, S amit mondtam, Lestétek bigottan. Ma csaholtok rám, Ti tarka kuvaszok; Mert a Hitemhez most is Hű maradok. A remény keresztje ragyogott A fejem felett Egykor és azt látom ma is, Az ő fénye Vezeti léptemet, Bár a magasban ezer Vörös csillag ragyog; Régi Hitemhez most is Hű maradok. Kik elhullottatok mellőlem A véres harcban, Nézzetek rám és adjatok Erőt nekem És tartsatok velem, Ha kiégett mezőn Csak egyedül vagyok; És Hitemhez akkor is Hű maradok. Tudom ma már, hogy sorsom mi lesz. Az út, az közös. Jeltelen sírok végtelen Sorában én Istenhez tartom Hitem. S ha kinyúlnak felém A mártír! csontkarok; A Hitemhez akkor is Hű maradok. MÄTRAY P. KÁROLY: Október 23 Az első este, a rádiónál, Mikor szóltak a fegyverek S mikor már az orosz gépek Keringtek bőszen Pest felett S indultam a Margit-híd felé... Zsongott a város, mint a méhkas, Repdestek le a csillagok S a nép a fegyverrel kezében Oly bőszen üvöltött s — hallgatott: Óh, még sok mindenről nem beszélt... Felpezsdült már a büszke vére: Fellázadt. Ölni... bilincset törni... Kossuth, Petőfi könnyes népe. Mert muszály volt már előre tömi A világosabbik hegytetőre. Lángolt a város... forrt az ország... Az egész egy élő barrikád... Lássa a gyáva világ mégegyszer: A magyar hogyan véd hazát. (Teljesen egyedül.) Az első este, a rádiónál... Kifröccsent már a vér... Fehér, mosolygós arccal halt meg, Mint aki éppen haza tér: Ügy csuklott rá az utcakőre. A testére ráborult a zászló Piros, fehér és zöld színe, A közepéből véresen kitépve A gyalázatnak címere: Foszlányát a földön tapostuk. Az első este, a rádiónál, Mikor szóltak a fegyverek S mikor már az orosz gépek Keringtek bőszen Pest felett: Láttam meg tisztán népemet. rótt társadalmi rétegek által mindig újabb nemzedékeknek átadandó, Magyar Birodalom. Amit meg kell valósítanunk, amiről nem szabad lemondanunk soha. A Ti célotok. Amikor menekülésünk után a határról visszapillantottunk, megrendültén láttuk, hosszú időre utoljára, e Birodalom földjét. Kihalt, elhagyatott, szomorú volt. Elesett hősök és elesett ellenség tetemei, füstölgő romok borították. Ellenség nézett róla utánunk, idegen, hódító, egyelőre “győztes” ellenség, tankokkal, ágyúkkal, mindennel felszerelve. Aki rálép, meg kell küzdjön ezzel az ellenséggel, át kell lépjen a halottakon, el kell tisztítsa, újra fel kell építse, a réginél jobb és szebb építményekkel kell pótolja a romokat — mégis: az ott az út. A becsület, a tisztesség, a meg nem alkuvó harc útja. A Ti útatok. De megmaradtatok, magasabb értelemben tovább éltek Ti is, elesett hősök. A felszabadító harcokban velünk fogtok küzdeni. Sőt, emléketek — a Rátok való emlékezés és a Benneteket követő magyarok képében — erősíti nem csak a magyarokat, hanem mindazokat, akik valaha még a kommunizmus ellen fognak harcolni. Segitségtek számukra és számunkra a lehető legreálisabb segítség. Segítetek azzal, hogy véretek árán lelepleződött megint egyszer a vörös rém, lelepleződött, sőt, súlyos sebet is kapott. Segítetek azzal, hogy Nyugat államaiban a versengő pártok közül a bolsevizmussal élesebben szembenállók a Ti emléketeket felelevenítve nyerik meg a választásokat. *** Ha még élnétek, Ti ezt jól tudnátok. Tudtátok halálotok előtt is és ez a tudat meg is könnyítette az élettől való búcsúzástokat. Hogy lehetne másképp, mikor Benneteket is korábbi hősök emléke támogatott. Elsősorban azoknak a hősöknek az emléke, akiknek ünnepét szintén októberben, október 15- én üljük. Ugyanazon ellenség ellen, ugyanott és ugyanolyan mindent feláldozni kész odaadással, férfias kiállással küzdöttek, mint rövid pár év után Ti tettétek. Kezetekben nem egy esetben az Ötőlük örökölt s odáig rejtegetett fegyver dörgött. Az Ö útjukat jártátok: az áldozatos hazaszeretet útját. Ajkatokon az ő dalaik zengettek s minden pillanatban készek voltatok, hogy kövessétek őket a ma leginkább “szemünkre vetett” példájukban is: hogy szembeszálljatok a “felülről” jövő árulással. Az Ö céljuk volt célotok: független, egységes Magyarország. Idegen elnyomók, családi eredet alapján, örökölt, vagy összeharácsolt vagyon alapján jogokat követelő, a nemzetet életében alkotó szerepet nem játszó elemektől mentes Magyarország. Ugyanúgy haltak meg az akkori harcok hősei is: becsülettel. Hazájukat védve. A pusztulás, a sátáni hatalom ellen feszítve erejüket. Jobb jövőért, az eljövendő utódokért küzdve. Abban a biztos tudatban, hogy áldozatuk nem volt hiábavaló. S ugyanolyanok voltak, mint Ti. Lelkes, a nemzetet szolgáló életre készülő ifjak. Nők, igen, nők is. Szegény sorstól, nem nőnek való munkától nyomorított, a régi rendszer társadalmában a nekik való, az Őket megillető szerepet el nem nyert magyar nők. Parasztok, látástól vakulásig a földön robotoló, verejtékező s ennek fejében Őket megillető hatalmi helyhez nem jutott magyar parasztok. A gyárakban kizsákmányolt, a hatalom birtokosai által mostohán kezelt, teljesértékű nemzettagként el nem ismert s a nemzetért mégis mindenüket feláldozni kész magyar munkások. A megalázott, megfélemlített, a protekciórendszerben felnőtt, az elszegényedés, elproletárosodás rémétől reszkető, nemzetvezető értelmiséggé nem tett magyar középosztálynak a bolsevistaellenes fronton edződött fiai. Halálraszánt magyar katonák: képzett, vérbeli, nagyszerű harcosok, akik a rosszúl felszerelt, elhanyagolt hadsereg tagjaiként is, egyéni sorsuk kilátástalanságát látva is — vállalták a harcot, és harcoltak, véreztek, a végsőkig, hűséggel, kitartással, bátorsággal. Elvesztek, meghaltak — és hamarosan hamisítatlan hasonmásaiknak lettek minden követett példáivá. Akik ezt nem ismerik fel, vagy valami okból elhessegetik maguktól ezt a felismerést —, a megalkuvók, haszonlesők, mánakélők, hitetlenek, árulók, “reálpolitikusok”, — hamarosan újra látják az októberi hősök új magyarokban történő és minden számítás szerint most majd győztes kiállását. Látni fogják ezt, még akkor is, ha a látvány elcsodálkoztatja őket: milyen furcsa dolog is a valóság... *** A huszadik század harcban elesett magyar hőseinek két októberi ünnepnapját megelőzi a naptárban az október 6-i ünnep, azoknak az ünnepe, akik az elmúlt évszázad nagy szabadságharca után törvénytelen kivégzések áldozataként szenvedték el harcban elesett testvéreik sorsát. A kommunisták nem ülik meg otthon ezt az ünnepet sem — annál inkább fontos ünnepe ez az elnyomott magyarságnak. Az 1945 utáni Magyarország első kommunistaellenes tüntetései ezzel az ünnepnappal voltak kapcsolatosak és a felkelő magyarság is fontos követeléseként hangoztatta: emlékezzünk meg újra hivatalos gyásznappal október 6-án nemzeti szabadságunk vérbefojtásáról. Segítsünk erdélyi testvéreinken! EGY LELKES MAGYAR TESTVÉRÜNK MEGRÁZÓ EREJŰ NÉVJEGYZÉKET KÜLDÖTT SZERKESZTŐSÉGÜNKHÖZ, AZ ELRABOLT ERDÉLY FÖLDJÉN ÉHEZŐ MAGYAR TESTVÉREINKRŐL. SEGÍTSÜNK ÉLELMISZERCSOMAG-AKCIÓVAL ÉHEZŐ NEMZETTESTVÉREINKEN! A SZITTYAKÜRT SZERKESZTŐSÉGE AZONNAL KÜLDI AZ ÉHEZŐ ERDÉLYI NEMZETTESTVÉRED ClMÉT! SEGÍTSÜNK ERDÉLYI TESTVÉREINKEN! * Belgiumban sokasodnak a helyi tanácsi döntések: megtiltják a községek, járások területén atomfegyverek tárolását vagy szállítását. Florennes lakosságának 76 százaléka úgy nyilatkozott, hogy Belgiumot atomfegyvermentes övezetnek kellene nyilvánítani. Le Soir) *** * Palermóban egyetlen nap leforgása alatt öt gyilkosságot követett el a maffia. (Corriere della Sera) * Andorra, az európai miniállam főleg az idegenforgalomból él. Annál nagyobb a nyugtalanság, hogy az idén 20 százalékkal csökkent az idegenforgalmi bevétel a Nyugat- Európát sújtó gazdasági válság hatásaként. Figaro) Ha még nem vagy, akkor legyél A MOZGALOM HARCOSA
