Szittyakürt, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1981-06-01 / 6-7. szám
1981. június—július hó «IffVAKOkT 5. oldal MÁR A RUTÉNEK IS? Nemrég a kezembe került a “Historical Outlines of Byzantine Ruthenian Metropolitan Province” című kiadvány néhány oldala. Ha nem tévedek, ez a rutén érsekség azonos az 1924-ben létesített munhalli g.kát.érsekséggel, melynek jelenlegi feje a Pittsburgban székelő Stephen J. Kocisko D.D. metropolita. Minthogy ebbe az érsekségbe tartozik a rutén és magyar g.kat. egyházközségek zöme, szabad fordításban közlöm a birtokomban lévő néhány oldal lényegi részét: “Miután a magyar törzsek a 9. században letelepedtek Közép-Európában, a mi őseink újra felvették a kulturális és politikai kapcsolatot egy rövid időre a Kievi Nagyfejedelemséggel. A Kárpátoknak ezt a részét (mármint a Keleti-Kárpátok) csak a 11. században olvasztották be a Magyar Királyságba, mint Rutén őrgrófságot (Marchia Ruthenorum). A síkságon az őseink rövidesen beolvadtak a szomszédos nemzetiségekbe, de a hegyvidékeken állandó utánpótlást kaptak a többi rutén országból (Ruthenian lands), melyekkel az Árpádház tagjai a galíciai és kievi hercegnőkkel való házasság révén kerültek kapcsolatba. 1290 és 1321 között, mikor az Árpádház végleg kihalt, a Kárpátoknak ez a része a galíciai és lodomáriai hercegségek fennhatósága alá került. Az Anjouházbeli magyar király, Károly Róbert (1308—1342) foglalta vissza ezt a területet és a munkácsi (Munkachevo) és ungi (Uzhorod) várakkal ütköző övezetet létesített belőle. A 14. század végén Koriatovich Todor podoliai herceg családjával és nagyobb sereggel jött ide és Munkács körül telepedett le. Minthogy a magyar király nem tudott vele mit csinálni, megtette a munkácsi vár parancsnokának. 1415-ben halt meg. Miután Mohácsnál (1526) legyőzték a magyarokat, az ország középső részét elfoglalták a törökök. A nyugati rész az ausztriai katolikus Habsburgokat fogadta el uralkodójának, a keleti részt pedig a protestantizmus rettenthetetlen védői, az erdélyi fejedelmek kormányozták. A kárpátaljai Ruténian (Subcarpathian Ruthenia) kétszáz évig a katolikus Habsburgok és a protestáns erdélyi fejedelmek osztoztak és a két hatalom közti villongások csataterévé lett. Csak mikor II. Rákóczi Ferencet legyőzték (1711), lettek a Habsburgok alkotmányosan is magyar királyok és a Kárpátoknak ez a része ismét szerves része Magyarországnak. A mi kárpátaljai népünket ekkor politikailag és közigazgatásilag megyékre osztották szét. Ezek voltak a következők: Máramaros, Ugocsa, Bereg, Szatmár, Szabolcs, Ung, Zemplén, Borsod, Abaúj, Torna, Gömör, Sáros és Szepes vármegye. Az elnemzetlenítés századaiban népünket a bizánci katolikus egyház tartotta össze, amelyik szláv rítusával és cirill ábc-jével őseink nemzeti és kulturális jellegét meg tudta őrizni... Kossuth 1848 —49-es sikertelen forradalma (revolution) elődeink nemzeti és politikai helyzetét is meggyengítette... az új Habsburg politika, az 1867-es kiegyezés, a dualisztikus Osztrák—Magyar Monarchia nemzeti álmaikat is meghiúsította. Ezt követte, a történelemből is jól ismert, népünk “sötét korszaka”, amikor is, az egyik amerikai történész szerint, a nemzetiségek legkisebb kulturális és nemzeti igényét is, jóllehet engedélyezett volt, gyanakvással nézték. A liberális korszak beköszöntése csak tovább rontotta a helyzetet. Ezzel kapcsolatban írta az előbbi történész: “Of all nationalities of Hungary, the Rythenians had been the biggest losers” (C. A. Macartney, Hungary—A Short History, Chicago, 111. Aldine Publ., 1962. pp. 183 and 187). A múlt század végén a nemzeti és kulturális nehézségek mellé a gazdasági elnyomás járult, ami népünk tömeges kivándorlásához vezetett. Rövid időn belül a lakosságnak mintegy a fele kivándorolt... és az Egyesült Államokban telepedett le. Az I. világháború még több nehézséget hozott; betiltották a cirill ábc-t, száműzték a Julián naptárt és az iskolákban még imádkozni is csak magyarul imádkozhattak. A kárpáti rutének (Carpatho-Ruthenians) csak az alkalomra vártak, hogy szabadok lehessenek. Az Osztrák—Magyar Monarchia 1918-ban történt bukása után elődeink végre elfoglalhatták helyüket Kelet-Európábán. A munkácsi (Mukachevo) és eperjesi (Prjashevo) püspökségek az újonnan létesített Csehszlovákiához csatlakoztak... Ez volt a politikai helyzet Európában, mikor 1924-ben kinevezték az első bizánci katolikus püspököt a rutének részére Amerikában. A mi őseinket a 9. század végén Szent Cyril és Method tanítványai térítették meg, amikor a Kárpátoknak ez a része a Nagy-Morva Birodalomhoz tartozott. A kereszténységgel együtt tőlük kaptuk gyönyörű bizánci-szláv rítusunkat és ők kapcsoltak be a szláv kultúrkörbe.” (4 — 7. old.) * Nem tudom ki írta, s hol, mikor adták ki. De akárki is írta és akárhol is adták ki, az csakis a Pittsburghban székelő munhalli g.kat. érsekség jóváhagyásával vagy legalábbis tudtával történhetett. És érdekes módon a legjobb tudomásom szerint se egyházi, se világi, se rutén, se magyar részről eddig nem foglalkoztak vele és nem igazították helyre. Pedig a minden különösebb történelmi képzettség nélküli olvasó is rögtön megállapíthatja, hogy ennél tömörebb történelemhamisüást, magyar-ellenes ukrán propagandát még nem igen írtak; úgyannyira, hogy minden mondata cáfolatra, helyesbítésre szorul. De az is rögtön kiviláglik belőle, hogy a szerző mondanivalóját, ha kissé átköltve is, a különböző cseh, tót, ukrán soviniszta propaganda írásokból ollózta össze, és hogy mennyire hi teltérdemlő, az bizonyítja a legjobban, hogy még azt sem tudja, hogy az általa idézett Macartney nem amerikai, hanem angol történész volt. Nem is szólva arról, hogy a tőle vett egyetlen mondatnyi idézetet is megcsonkítva, meghamisítva közli. Ugyanis az idézet eredetileg így szól: “Of all nationalities of Hungary, Rüthens had been the biggest losers (chiefly to the Slovaks), then the Magyars, then the Serbs (chiefly by the emigration to Serbia). The biggest gainers on balance had been the Roumanians, then the Slovaks, then the Germans.” (187. old.) Ez aztán egészen más! Ezek után be is lehetne fejezni. De mégsem, mert mivel Kárpátalja, mint a Kárpátmedence egyik legfontosabb kulcsterülete, 1000 éven keresztül megszakítás nélkül 1920-ig a magyar állam szerves része volt, s őslakos magyarsága a sorozatos magyarirtások ellenére még mindig 200 ezer, nem lehet, nem szabad szónélkül hagyni. Márcsak azért sem, mert 1945 óta otthon és kinn felnőtt magyar és rutén nemzedékek ennek a területnek és lakóinak történetét a szovjet hatalmi és az ultranacionalista ukrán emigráció érdekei szerint elferdítve, meghamisítva ismerik csak. Anélkül, hogy ismertem volna az idézett kiadványt, már 1977-ben megadtam a fentiekre a választ az “Ukrán-e a rutén?” c. tanulmányomban (A XVII. Magyar Találkozó Krónikája, Cleveland, 1978). Ennek ellenére mindenki okulására újból sorra megadom a választ az idézett szövegre. A honfoglaló magyarok (896) ezen a területen magyarul beszélő népeket találtak. Szlávok a nyelvükben elszlávosodott velünk rokon bolgárok voltak csak, akik az avar birodalom bukása után (803), a Kárpátmedence keleti felét birtokba vették. Rutén nép, mint olyan, még nem is létezett, de a Nagy-Kievi Fejedelemség sem, hiszen annak szerény kezdetét a normán származású Igor csak a 900-as évek elején vetette meg. Tehát egy nem létező nép nem vehette fel a kapcsolatot egy nem létezett államalakulattal. így aztán rutén őrgrófság sem létezhetett, márcsak azért sem, mert a Kárpátmedencében sohasem létezett ilyen nyugati formátumú közigazgatási alakulás. Különben is ez a terület az avar birodalom keletkezése (560), de Árpád honfoglalása óta biztosan, 1920-ig megszakítás nélkül magyar tulajdon volt. A tatárok 1241-ben ennek a területnek őslakos magyarságát majdnem teljesen kiirtották. Az üresen maradt térségbe ezután kezdtek beszivárogni északról a szlávok — nem ruténok —, keletről pedig az oláhok. Az Árpádház férfi ágon III. Endrével 1301-ben, női ágon Nagy Lajos lányával, Máriával 1385-ben halt ki. Az árpádházi királyok közül I. Béla (1060—1063) felesége, Richeza normán volt és nem szláv, II. vagy Vak Béla (1131 — 1141) felesége, Ilona szerb (1047 — 1060) és Könyves Kálmán (1095—1116) első feleségei voltak kievi hercegnők. Annak, hogy a Kárpátoknak ez a része 1290-től 1308-ig a halicsi és galíciai hercegségekhez tartoztak volna, éppen az ellenkezője igaz, mert az III. Bélától (1173 — 1196) kezdve Halics és Lodoméria (Galicia) 1378-ig rövid megszakításokkal magyar hűbér volt. A rutének kárpátmedencei, illetve magyarországi története az elszlávosodott normán Koriatovich Tódor podoliai herceggel kezdődik, aki családi viszálykodás miatt 1360-ban Magyarországra menekült, ahol Nagy Lajos (1342 — 1382) a munkácsi uradalmat adományozta neki, de rövidesen visszatért hazájába. Koriatovichot Jagelló Ulászló lengyel király 1396-ban kiűzette Litvániából és családjával, meg néhány hívével — nem 40 ezerrel — újra Magyarországra menekült és Munkácson telepedett le. Zsigmond (1387 — 1437) Bereg és Újvár megyék főispánkává nevezte ki, s mint ilyen alapította 1396 után a Csernek-hegyi kolostort, de nem Munkácsot, hiszen ott már az avarok idejében földvár állott. 1415-ben halt meg és az általa alapított kolostorban temették el, a munkácsi uradalmat pedig Zsigmond 1424-ben Brankovics György szerb deszpotának adományozta. Itt egy kicsit ki kell térni, mert a K. M. Vasárnapja 1980-as évkönyvében dr. Marina Gyula kanonok “Zakarpatszka Oblaszty” c. cikkével több képet is közöl, többek között Koriatovics Teodor páncélos, lovas képét is. A képet egy bizonyos Binder készítette, de hogy mikor és az eredetije hol van, nem tűnik ki. A kép alatt régies írással ez áll: “Theodorus Koriathovics, Princeps Ruthenus, Dux de Munkáts, et Podoliae Basilianorum ad Munkács Fundator Anno 1360.” Magyarul pedig ez van aláírva: “Koriatovics Teodor herceg, Munkács alapítója.” A magyar történelemben ilyen tisztség és méltóság: “Princeps Ruthenus” egyszerűen nincs. A magyar okmányok szerint a címe és rangja: Dux Podoliae et dominus de Munkách volt. Hogy a kép és aláírása teljesen szabálytalan, az bizonyítja a 217 third passalc, new jersey 07055 (201)473-0013 A passaici Magyar Múzeum kulturális felmérést készít A Passaici Népi Múzeum (HFM), mely ez év elején létesült, májustól kezdődően felmérést és véleménykutatást készít a Passaic és Bergen járásokban élő magyar közösség és a magyar népi kultúra iránt érdeklődő más nemzetiségűek körében. Az adatgyűjtés fő forrását származásra, kivándorlásra, életkörülményekre, érdeklődési körre vonatkozó kérdőivek képezik. A Múzeum mintegy 25.000 kérdőívet fog személyesen vagy postán számos Észak New Jersey-i egyházhoz, szervezethez, egyesülethez és személyhez eljuttatni. A kitöltött kérdőíveket mellékelt válaszborítékban a Múzeum címére kell visszaküldeni. Azok, akik ezt kézhezvételtől számított két héten belül megteszik, köszönetül postán megkapják Dómján József fametsző mester egyik munkájának lenyomatát. A kérdőívek összegezett eredményeit a Múzeum eszközként használja majd fel jövőbeli programjainak felállításában és kivitelezésében. A Múzeum eddigi, magyar népművészettől, tojásfestéstől a helyi magyar életet bemutató fényképkiállításig terjedő programjait mintegy ezren látogatták. A szóbeli élettörténetek és hagyományok feljegyzésére a Múzeum egy önkéntesekből álló néprajzi gyűjtőcsoportot szervez. A régi közösségi tagoktól gyűjtött történetek, anekdoták és visszaemlékezések fontos tényezői lesznek a valamikor virágzó passaici magyar emigráns élet történeti felvázolásának. A néprajzi gyűjtőcsoport, a felmérés adatai, a népművészeti kiállítások, foglalkozások mind ennek az emigráns közösségi életnek a megújhodását szolgálják és a Múzeum egyéb elérhető eszközével is ezen munkálkodik. A kérdőíveket, a gyűjtőcsoporttal, vagy a Múzeummal kapcsolatos felvilágosítás végett hívja Kormann Bertalant vagy Magyar Juditot a Múzeum telefonszámán: (201) 473-0013, 471-4737 vagy 343-5240 számon. A Népi Múzeum jelenlegi kiállítása június közepéig tekinthető meg, új kiállítás augusztus 16-án nyílik. Nyitvatartási idő: szombat-vasárnap 12—5 között, hétköznap telefonon előre megbeszélt időpontban. A Magyar Népi Múzeum címe: 217 Third Street, Passaic, NJ 07055.
