Szittyakürt, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1981-04-01 / 4. szám
10. oldal «ITTVAKÖfcT 1981. április hó ZAYA AKMAL: Hindu legendák a magyarokról A cikkíró Zaya Akmal hindu író, az 1896-i kiállítás alkalmával Magyarországon járt és néhány évig ott is maradt, az alábbi cikket ott írta: “Mikor hosszabb nyugat-európai utam után végre magyar földre értem, mintha régi emlékek ébredtek volna bennem, szinte közeli ismerősnek tetszett nekem ez a táj és a nép. Régi mitoszok és legendák jutottak az eszembe diákéveimből, midőn hindu és perzsa könyveimben olvasgattam egy középázsiai vitéz népről, mely a történelem bizonyos szakában nyomtalanul eltűnt onnan az Aral-tó mellől. Mikor mostanában olyan való, igazi élvezettel gyönyörködtem a festői régi magyar viseletben, azok a mitikus képek jutottak eszembe, melyekben a perzsák régi nagy ellenségeiket, a turáni harcosokat ábrázolták, kikkel évszázadokon keresztül annyit hadakoztak. És nem tekintve minden egyéb történeti kutatást, annyira meglepett a magyar viseletnek a régi perzsa foliánsok festményein ábrázolt turáni viselettel való hasonlósága, hogy valami sajátos örömmel kiáltottam fel magamban: Hisz ez a nép, amely a mi ázsiai legendáinkban, véres csatázásai közepette olyan egyszerre eltűnt történelmünk színpadáról. De hát a ruha csak külsőség, pillantsunk vissza a messze a homályos hindu legendákba, s talán találunk bennük e tárgyra nézve egyéb bizonyítékokat is. Hindu regéink arra tanítottak bennünket, hogy két faj és ezek küzdelme nyitja meg a világtörténetet. E két nagy faj a mongolok és az irániak faja. Mi tudjuk magunkról, hogy mielőtt Indiába jöttünk volna, eleink Középázsiában tartózkodtak ott vívták véres harcaikat a mongolokkal. A Turkesztán alatt levő Hindukush hegység, mely azt jelenti, hogy indusok temetője, megerősíti a história ama föltevését, hogy valami történelemelőtti óriási ütközetben itt győzték le és irtották ki a mongolok eleink egyik felét. Az élve maradtak aztán áthatoltak az afgán hegyek azelőtti még meg nem hágott falain s úgy jöttek le a mostani hazánkba, Indiába. Szükségtelen vitatnom, mert történelmünk elismeri, hogy a mongol faj régibb. Sőt a legendák a mongol fajt teszik meg a világ legrégibb fajának s regéink szörnyetegeknek festik s démonoknak, sárkányoknak tartják őket. Honnan ered a mongol szó? Szanszkritben a Jupiter csillagot hívják Mongolnak s a nyilván mongolból átvett legenda azt tanítja, hogy ennek a fajnak az ősapja valami égi összeütközés alkalmából ebből a csillagból repült le a földre, hogy azon a világuralmat átvegye. Hogy Ázsiában az előkelőbb családok a csillagokra vitték fel az eredetüket, arra több példa van az indus történetben is, csak a Mahabharátát kell olvasni. Mikor a hinduk behatoltak Indiába, két neves család szerepel köztük; az egyik a Suraj-Bunsi, mely a Napból származtatta magát, a másik a Chandra-Bunsi, a Holdból való. Úgy, hogy utódaik a Nap és Hold fiainak nevezték magukat. Nagy volt a mongolok hatalma és dicsősége, de amint hogy minden változó és forgandó ezen a földön, eljött az idő, mikor végre fölibük kerültek, legyőzték őket az irániak s azzal, hogy kiterjeszkedtek gyermekeik révén Európára, kezükbe vették a világuralmat. Eme korban, mikor felvették a támadó szerepet, jelenik meg történelmünkben egy harcias nép, mely az Arai tóba torkolló Oxus és Amur folyók táján lakott. Turánnak hívták az országát s részletesen le van az írva a híres költő Fidruszi Sah-Namé című költeményében. Annyit tudunk erről a népről, hogy a másik táborba tartozott, vagyis mongol fajból való volt, s a mongol szupremácia tönkremenetele után utolsó bástyája volt a régi dicsőségnek. A turániaknak védekezniük kellett s a természettől harcias és vitéz nép lévén, le is győzték iráni ellenségeiket, a hegyeknek szorították őket s akkor irtották ki egy részüket a Hindu Kush hegy alatt. Az ebből a háborúból megmenekült másik része ekkor ment át Indiába s maradt is ott azontúl a hegyek között. így szakadtak el a ma hinduknak nevezett, a már Európa felé útban lévő testvéreiktől. Az irániak támadásaitól fölkeltett turániak most megmozdultak s minden irányban támadólag kezdtek föllépni fajuk ellenségei, az irániak ellen. Ó-Irán ellen folytatott háborújuk le van írva a Sah-Nabéban, melyben Firduszi olyan félelmesen mondja róluk, hogy “a turániak lovainak a dübörgése olyan rezgésbe hozta a földet, mintha az ítélet napja közeledett volna. ” Századokon át folyt ez az ó-irániak ellen való háború, míg végre a turániak királya, Afrasziab legyőzte, elfogta az iráni királyt, Kai-Kaust., Szükségtelen mondani, hogy azok a turáni nevek, melyek a Sah-Naméban előfordulnak, elferdültek a Firduszi tolla alatt A vandálok a germán népek egyik harcias törzse, vagy inkább nemzetsége volt a Népvándorlás korában. Miután végigdúlták Európát, 429- ben Hispánián — a mai Spanyolország — keresztül átkeltek Afrikába. Két év alatt elfoglalták Mauretania összes városait és Hippót, 439-ben pedig még Karthágót is, és ott birodalmat alapítottak. Innen támadták, sarcolták a Földközi-tenger nyugati részének szigeteit és Európa déli partjait. 455-ben még Rómát is alaposan feldúlták és amit nem tudtak elvinni, azt összetörték, megsemmisítették. Uralmuk nem sokáig tartott, de a nevük mai napig fennmaradt a céltalanul, esztelenül, brutálisan pusztítók megjelöléseként: vandálok. Ebből származik a vandalizmus, a magán és köztulajdon, különösen a szép és művészi alkotások értelmetlen, esztelen, brutális rombolásának, pusztításának megjelölésére. Ali. világháború nemcsak fizikailag döntötte romba a félvilágot, hanem szellemileg, erkölcsileg is az egész világot, amikor a világ keleti felét az istentelen pánszláv bolsevizmus, nyugati felét pedig az aranyborjút imádó monokapitalizmus uralma alá hajtották. Sikerült is nekik az iskolákon — óvodától az egyetemig — és a hírközlő szerveken — sajtó, rádió, TV stb. — keresztül az Istent, a magasabbrendű szellemi, erkölcsi értékeket és ideálokat a köz- és magánéletből úgy kiiktatni, az ember alantos ösztöneit az őrültségig úgy felszítani, hogy az emberiség a történelem folyamán még sohasem fetrengett ilyen mélyen a szellemi, erkölcsi, fizikai züllöttség mocsarában, mint most. Azt hiszem, nem szükséges ezt a mérhetetlen züllöttséget a statisztikai adatok tömegével igazolni, mert ma már minden istenhivő, becsületes, törvénytisztelő ember a saját bőrén kénytelen nap mint nap érezni, tapasztalni azt még az otthonában is. De én most nem is erről akarok értekezni, hanem csak egyik, látszólag szelíd kinövéséről, kísérő jelenségéről, a vandalizmusról. A második világháború után született és az előbb vázolt szellemi légkörben felnőtt generációk egyedei-és sok nehézséget okoznak az összehasonlító nyelvészetnek. Egészben véve azonban változó szerencsével folyt ez az iráni—turáni háború és Firduszi egyik strófájában azt írja, hogy Kai-Kaus utóda Kai-Kisen már legyőzte a turániakat. De ami különösebben azt a népet illeti, mely most a rómaiak Pannóniájában lakik; a magyarokat illetőleg, mintha a turániaknak Kína ellen folytatott hadjárataiban találkoznánk a nevükkel. Mert a turániak az irániaknak Hindhu-Kush alatt történt legyőzetése után tovább hatoltak Kelet felé és betörtek Kínába. Híres és Indiában ismeretes történeti művek, amilyen a Gyasal-lagál (XV. sz.), a Tarikhobal Fida (XV. sz.), a Tarikh Baizwi, a Nama (melyeket indusok írtak, de a tökéletességénél fogva rendkívül alkalmas perzsa nyelven) említik, hogy ez a két turáni törzs, amely leggyakrabban betört Kínába, a Yakodj és Madjadj volt. Ellenük építette volna az akkor uralkodó kínai császár Tsin-Hoang- Ti a híressé vált óriási kínai falat. Ennek a kínai falnak az építése 210 tájára esik, Kr. előtt. A fenti munkák szerzői nyilván kínai forrásból értesültek erről a két harcias törzsről s a szavak perzsa ferdítéséből arra lehet következtetni, hogy a kínaiak ezt a két szót; Yohangnak és Madjadj-nak ejtették ki. A végzet itt ilyen körülmények között nem lehet mértékadó. Lényeges volna azt kikutatni, hogy nem ben, a már járni tudó kisgyerektől a felnőttig, nemre, származásra való tekintet nélkül olyan mérhetetlen rombolási, pusztítási vágy dühöng, hogy azt, aki nem szemtanúja és szenvedő alanya nap mint nap ennek a rombolási őrületnek, el sem tudja képzelni. Azt még emberileg valahogy meg lehetne érteni, ha a tanuló az iskola, a felnőtt a munkahely, az elítélt a bírósági épület berendezéseit, ablakait, falait bosszúból tönkreteszi, betöri, bepiszkítja, mert vélt vagy valódi jogtalanság érte. Még azt is meg lehet valahogy érteni, hogy a modern élet ezernyi káros szellemi, erkölcsi és fizikai behatásától eltorzult lelkületű fiatalok például abban élik ki magukat, hogy a tereket, parkokat díszítő szobrokat, emlékműveket megcsonkítják, bepiszkítják, összemaszatolják. De azt már végképp nem lehet megérteni, hogy a saját érdeküket, kényelmüket, létszükségletüket, biztonságukat szolgáló berendezéseket — mint pl.: játszóterek berendezései, kerítései, padjai, nyilvános illemhelyek berendezései, középületek világító, felvonó stb. berendezései, utcai tűzcsapok, nyilvános telefon állomások, útmenti forgalom szabályozó berendezések, útjelző táblák stb. — miért törik, zúzzák össze olyan elszánt, konok következetességgel. Azon aztán már végképp nem lehet csodálkozni, hogy ennek a rombolási őrületnek nem egyszer még a templomok, imaházak, sőt a temetők síremlékei, sírkövei is áldozatul esnek. Éppen ezért mindenki nagy érdeklődéssel olvasta a New York-i Daily News-ban, hogy Mario Biaggi New York i képviselő, mivel “az Egyesült Államokban az utolsó 20 évben most dúl legerősebben az antiszemitizmus” törvényjavaslatot fog beterjeszteni, hogy a vallási tulajdont képező épületek és tárgyak megrongálását és felgyújtását federális bűncselekménynek nyilvánítsák, és hogy a vallási épületek falára “horogkereszt” rajzolását, vallásos tárgyak, mint pl. a Torah, ellopását, valamint a temetők feldúlását egy vagy több évi börtönbüntetéssel sújtsák. Ez mind nagyon szép és éppen itt Hunorra és Magyarra találunk-e ebben a két mindenféle heterogén nyelveken elferdített névben. Nekem úgy tetszik, hogy igen. * * * Nos, mindent összetéve: tekintetbe véve azt, hogy az irániakkal és kínaiakkal harcoló turániak, egyszerre mintha a föld nyelte volna el őket, szinte nyomtalanul eltűntek az Araltó mellől, szemügyre véve azt, hogy viszont itt Európában árják közé ékeken egy azokhoz az elveszett turániakhoz hasonló fajt látunk, kétség nem férhet hozzá, hogy a Pannónia földjén lakó magyarok azok az elveszett turániak. Hogy az egykor Ázsiában oly hatalmas faj mennyire ráütötte Perzsiára bélyegét, mutatja az, hogy Perzsiának a jelenlegi fővárosa Teherán, nem egyéb, mint a Túrán szónak egy elferdített változata. Ennek a szónak csak Magyarország térképén találtam nyomára, vajon Túra, Túr-keve, Mezőtúr, stb. nem ugyanannak az őseredeti ázsiai dicsőséges Túrán szónak változatai? S én, aki a messze Indiában diákéveimben azt tanultam a perzsa könyvekből, hogy “meghaltak a turániak és nem zaklatják többé a kínaiakat, kikre nézve a Yakodj és Madjadj szavak, már csak puszta véres emlékek”, most, hogy itt a Nyugaton rátaláltam a kihaltnak vélt turániakra, örömmel üdvözlöm bennük az annyi keleti époszban emlegetett hősök utódait. ” van az ideje, hogy az Amerika szerte dúló vandalizmust végre megfékezzék és a vétőket szigorúan megbüntessék. A Kongresszus, minden valószínűség szerint, ezt a törvényjavaslatot meg is fogja szavazni. De... Nem hiszem, hogy az Egyesült Államok alkotmányával össze lehet egyeztetni, hogy csak a zsidó vallásos épületek, tárgyak és temetők ellen elkövetett rombolások legyenek büntetendő cselekmények. Ez olyan bántó és sértő “discrimináció” lenne az állam 90%-ban másvallású lakosságával szemben, hogy azt semmivel sem lehet indokolni és beláthatatlan következményekkel járna. Nagy érdeklődéssel várjuk a Kongresszus döntését. De, hogy meglepetés ne történhessen, jó lenne, ha a különböző vallási szervezetek és az egyházak hatóságai már most felhívnák a képviselőik és szenátoraik figyelmét Biaggi képviselő törvényjavaslatának bántó egyoldalúságára. De, ha már itt tartunk, nyíltan meg kell mondani azt is, hogy az anarchiába torkolló általános züllöttséget, melynek a vandalizmus egyik kinövése, az Isten és a magasabbrendű szellemi és erkölcsi értékek tiszteletének minden vonalon való sürgős visszaállítása mellett, csak vasszigorral és drákói rendszabályokkal lehetne megszüntetni. Ennek pedig első és elengedhetetlen előfeltétele a halálbüntetésnek az egész ország területére való azonnali bevezetése. Minden egyes napi késedelemért az ártatlanok ezrei legdrágább kincsükkel, az életükkel fietnek- Csikmenasági i SZABADSÁGÜNNEPÉLY < SCHENECT AD YBEN i Schenectady, N. Y. és környéke magyarsága március 15-én, a Magyar Egyesület székhazában tartott ünnepélyen emlékezett meg az 1848- as Szabadságharcról. Az ünnepély szónoka vitéz Serényi István volt. \ Ha még nem vagy, akkor legyél A MOZGALOM HARCOSA {A Napfiai, 1981. 3-4. sz.) V andalizmus
