Szittyakürt, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1981-04-01 / 4. szám
1981. április hó $*imAKO*T 9. oldal ■ ■ HEGEDŰS GYÖRGY: A PIRAMISOK EPITOI A Parázs I. évf. 3. számában, “A Kárpátmedence a magyarok őshazája” rím alatt foglalkozott a magyar-sumir kapcsolatok kérdésével és felállítottunk egy elméletet, mely szerint a magyarok és sumirok fajilag és nyelvileg azonosak lennének, továbbá a sumirok az erdélyi medencéből vándoroltak Mezopotámiába. Bár műveltségük a környezet és a természet erői hatására más irányt vett a visszamaradottakétól, de nyelvüket megőrizték és ékírásos égetett agyagtábláik szövegei a mai magyar nyelv ismeretének segítségével olvasható és érthető a legbízhatóbban. E kis visszaemlékezés feltétlen fontos a magyar—egyiptomi kérdés megvizsgálásához. Ugyanis a nemzetközi szaktudomány úgy tudja, hogy a korai egyiptomiak már a virágzó műveltségű “sumir” Mezopotámiából vándoroltak a Nilus völgyébe. Tehát, ha a sumirok Erdélyből vándoroltak ki, az Euphrates és Tigris folyók közt telepedtek le, majd pedig néhányszáz év után egy részük tovább vándorolt a Nilus mentére, akkor a magyar —egyiptomi kapcsolat kézenfekvő. Bármilyen merésznek is tűnik a fenti következtetés, a valóban meglepő az, hogy a fenti föltevésre szolgáló bizonyítékok, szinte minden magyar otthonhivők vallásában megtaláljuk a Teremtő istent. A Teremtő azért teremtett bennünket, hogy éljünk és szolgáljuk Öt, embertársaink és nemzetünk szolgálatán keresztül. Az élet, gyermekeink életén keresztül nyer folytonosságot, ezáltal biztosítjuk nemzetünk életét és jövőjét is. Ezzel a Teremtő Isten akaratát teljesítjük. Ez az isteni kinyilatkoztatás talán egyetlen nép hitvilágában sem teljesedett oly döntően befolyásos alkotóerővé, mint az egyiptomiak, termékenység kultuszában. A képírások egész láncolata ezt az isteni parancsot tanácsolja az utókor számára: élni, szaporodni, megmaradni! A fentieket figyelembe véve tudjuk csak értelmezni sőt megérteni az alább bemutatott és elolvasott képírásokat. Amint korábban említettük, az egyiptomi termékenység kultusz képírás jelei ma is megtalálhatók a magyar díszítő művészetben. Figyelmesen vizsgáljuk meg és hasonlítsuk össze az 1., 2., 3. ábra képírásait. Az első ábrán az egyik középkeleti vallási személy (Isten) az Anu (female godess) a magyar Anyu az-az Nagyboldogasszonyt véljük felismerni. Az egyiptomial Maát-ra igazmondó Istennőnek hívták. (A Maátra szófejtésre még visszatérünk.) Az KULACSON 3. ábra 1. ábra ban megtalálhatók. Nem szeretném, ha olvasóink azt tételeznék fel rólunk, hogy “tudomány” túltengésben szenvedünk, ezért vegyük vizsgálat alá a magyar népművészetben alkalmazott díszítő motívumot a tulipánt és a magyar nép tulipános ládáját. Néhány évvel ezelőtt az egyik munkatársunk miután elolvasta dr. Baráth Tibor “A Magyar Népek Őstörténete” című háromkötetes munkáját, az egyiptomi magyar vonatkozásokról, nem tudta, hogy higyjen-e vagy ne. Igazi keménykötésű magyar a barátunk, maga akart meggyőződni az igazságról. Kétvállal vetette magát E. A. Wallis Budge “Gods of the Egyptians” és Sir Alan Gardiner: Egyptian grammar” című műveknek. (A két legszakavatottabb egyiptológus.) Megtanulta a hieroglifák olvasását, fürkészte a hajdan hatalmas nép életfelfogását, lélektanát, de mindenek előtt őt is az ejtette rabul, hogy a magyarul nem tudó tudósok magyar szavakat, mondatokat olvasnak ki a különleges képírásokból, hierográfiákból. Szorgalmas és kitartó munkájának legfrissebb eredményeit az alábbiakban mutatjuk be: Az ókori népek úgy a sumir, mint az egyiptomi, sőt Árpád Apánk népe sokkal vallásosabbak voltak a mai embernél. írásaik nagyobb része, legyen az hieroglifa, képírás vagy ékírás az Isten-Istenek-Uralkodó-Ember viszonyát örökítették fába és kőbe. Isten teremtette a Világmindenséget és benne az embert. Ezt már őseink is tudták. Ezért a több isten Anu jelképe az Életet Adó Nap és az élet folytatását jelentő bikaszarv. A második és harmadik szemelvényt pedig megtalálhatjuk a magyaros díszítésű tárgyainkon, így tányérokon, kulacsokon — stilizálva ugyan, de kétségtelenül felismerhetően. Valamint hímzésekben virágok, indák közt elrejtve. Mindnyájan tudjuk, hogy a középkori inkvizitorok tűzzelvassal irtottak mindent ami őshitünk, sőt műveltségünk termékei voltak s azokat népünk vallásos kegyelettel ápolt. Hitet, hagyományt azonban nem lehet olyan könnyen a nép lelkületéből kiirtani. Az ősi hagyomány isteni Igéjének szimbólumát elbújtatta díszítő népművészetében, leginkább a matyóhímzések közt találhatók meg. Fennmaradt azután is napjainkig, miután értelme már a feledésbe veszett. Ma, amikor az egyiptomi képírás ismeretének segítségével, újra felismerjük és olvasni tudjuk ősi tudáskincsünket, az is világossá válik előttünk, hogy őseink a máglyahalállal dacolva a végsőkig ápolták őshitüket, hagyományaikat. A második kedves díszítőtárgyunk a tulipánosláda. Az egyiptomi királyokat gyakran ábrázolják székükön, trónjukon ülve. (Ládaszerűségnek is mondhatjuk.) A hátulsó alsó sarokban (4. ábra) egy “lótuszvirágot” láthatunk. Ezt a “lótuszvirágot” viszont olvasni is tudjuk. Az érdekessége, hogy a 6. ábrán látható motívum segítségével jött rá egyiptológusunk a helyes olvasatra, amelyet egy hímzett térítőn talált virágok között elrejtve s a következőképp adja meg olvasatát: Középen a korong Nap vagy Ragyogó, Ra—Úr—Nap. A Nap az Úr jelképe. Körülötte a bikaszarv (kissé megvastagítva ugyan, de alakra ugyanaz.) Élet értelemmel. Belül a napsugarak, ahogy a hegyek közül kisugároznak f?a-kel—-reggel. A sugarak fölött a /223 hármas dombot láthatjuk. Megtalálhatjuk az egyiptomi képírásban, föld, ország, hegyes vidék értelemmel. Az egész képet egybe olvassuk és a következő értelmes mondatot kapjuk: Az életet adó Napisten országa. Az 5. ábra már erősen torzított, de alakra ugyanaz. A konokul tiltakozók kételkednek az olvasat helyességében, de el kell, hogy gondolkozzanak a trónon látható ékítmény és a hímzett térítőn talált motívum azonossága fölött. Csodálatos a 6. ábra tökéletessége. Egyiptom bukásától napjainkig nem kevesebb, mint két és fél évezred pergett le. A középkori vérgőzös és máglyalángos időkből pedig 900 év telt el. Kell-e ettől ékesebb bizonyíték, hogy fajtánk szilárdan ragaszkodik tudatlanul is — ősműveltségünk emlékeihez. Vessünk még egy pillantást a 4. ábra lótuszvirágára. Láthatjuk a bikaszarvat, középen a napkorongal. Fölötte a hármas dombot csúcsosra formálva, a sugarak törés nélkül folynak a csúcsokba s ez adja a lótuszvirág képét. Olvasata ugyanaz, mint ahogy a 6. ábra leolvasásával azt bemutattuk. A lótuszvirágba fejlesztett képírás viszont egy bővebb értelmet tartalmaz. Egyiptomi őseink ismerték az élet keletkezésének titkát. Tudták, hogy az Isten képmásából a Ra—Nap-bó\ sugárzó hőerő termékenyítő hatása indította meg azt a kémiai folyamatot, amelynek eredményeként vízben keletkezett az első élő-lény. S ezt az isteni alkotást jelképezték a vízben élő lótuszvirággal. Az ősi tudás itt is feledésbe ment s a lótuszvirág tulipánba ment át minden értelem nélkül. Ezzel viszont megtaláltuk a tulipánosládánk eredetének titkát, s egy újabb bizonyítékkal lettünk gazdagabbak a magyar—egyiptomi kapcsolatot illetőleg. Az egyiptomi hármas domb, föld, ország, hegyes vidék jelet megtaláljuk a magyar címerben is kettős kereszttel a tetején! A hármas hegyet a Tátra, Fátra és Mátra jelképének is szokták emlegetni. Egyiptológusunk azt állítja, hogy ez meg is felel a valóságnak. A kérdéses hegyek neveit is szófejtésnek vetette alá és a következőképpen elemezte ki őket: Ha gondosan megvizsgáljuk a három nevet Tát-ra, Fát-ra és Mát-ra mindjárt szemünkbe tűnik, hogy mind a három név hátsó szótagja az azonos “ra”. A “ra” az egyiptomi vallási és szellemi életben az egyik leggyakrabban használt szó. Értelme Nap-Isten, világosság, ragyogás. Tehát ez a szavunk egyiptomi eredetű, avagy már az egyiptomiak magukkal vitték a Kárpát medencéből. A Tát-ra ősi magyar föld, a mai Szlovákiában a legmagasabb hegy. Az első szótag “tát”. A hieroglifák csak a mássalhangzókat rögzítették, a magánhangzók alkalmazását kizárólag a kiejtés könnyebbsége, a nyelvi gördülékenység szabályozta, vagyis szabadon cserélődtek. Azt is tudjuk, hogy felvidéki tóí-jaink magyar eredetűek, nyelvüket csak a későbbi szláv hatásra veszítették el. Valószínű Egyiptomból vándoroltak viszsza. A tát és tót szavakat azonosnak véljük és megegyeznek az egyiptomi tut, a mai tud szavunkkal. A “d” és “t” hangtani összecsengése azonos, a felcserélődés törvényszerű. Tud, tudó eredetileg személynév volt. Tutfőpap volt, kimagasló szellemi egyéniség. Hatalmas tudása révén adták neki a Tudó nevet. Tanította a népet földművelésre, állattenyésztésre, olvasni és imádkozni Makharu. Majd pedig király lett. Egyesítette észak és délegyiptomot, miután az isteni rangra emelkedett. Ezek után, ha a két szavat egybe olvassuk Tut — tot—tát-ra, akkor a következő olvasatot kapjuk: a Tudós Napisten hegye! (Földje, országa.) Munkatársunk a fát-ra szavunk első szótagjának értelmét még nem találta meg, ezért egyelőre mellőznünk kell. Szeretnénk olvasóink figyelmét felhívni, hogy a mai nyelvünk szótagjai megegyeznek az ősi nyelvünk szótagjaival, tehát teljes értékű és értelmű szavak. A Mátra szavunk elemzése és megfejtése viszont annál figyelemre méltóbb. A “ra” itt is ragyogót jelent Napisten értelemmel. Az egyiptomi nyelvben megtaláljuk “mát” szavunkat a következő formában: maát, melynek jele és értelme igazmondó, igazi, őszinte. Amikor két magánhangzó kerül egymás mellé, akkor az egyiket nem kell kiejteni, így a maát-ból mát lesz, és ha összeolvassuk a ra (ragyogó) napisten fogalommal, akkor az Igazmondó Napisten hegye(\) olvasatot kapjuk. Van nekünk egy mátka szavunk is. Szívünk választottját, az igazit, igazmondó kedvesünket hívjuk így: mátka. Az első szó értelmét, maát igazi, igazmondó. A második szó a ka, ez pedig az egyiptomiak nyelvén szívet jelentett. Mármost, ha egybeolvassuk a két szavat, akkor igazszívű, a szív igazmondóját, választottját a hűségest jelentésű fogalmakat kapunk. A ka — szív szócskát megtaláljuk becézéseknél is, így: Mari-ka, Gyuri-ka, stb., vagyis Mari-szívem, Gyuri-szívem. Az itt megfejtett és kielemzett ősi magyar szavak ismeretével ismét gazdagabbá tettük tudáskincsünket, s ha parányit is, de visszaszereztünk valamit az eltékozlott örökségből. Továbbá azt is kimutattuk, hogy a magyar —egyiptomi kapcsolatok kutatása nem alaptalan, mert a közös együttélés és műveltség elemei ma is megtalálhatók néphagyományainkban. (Parázs, I. évf., 4. szám, 1977.)
