Szittyakürt, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1981-03-01 / 3. szám

A MAGYAR SZABADSÁGHARCOSOK V. KONGRESSZUSA:

1981. március hó______________ __________________________»ITTVAKOftt

3. oldal

SZABAD MAGYAR SZAKSZERVEZETEKÉRT

ÉS A MUNKÁSTANÁCSOK HATALMÁÉRT

I. RÉSZ

A múlt század hetvenes éveiben a magyar szakszervezeti mozgalom — hazánk túlnyomórészt mezőgazdasági jellege miatt — lényegesen nagyobb nehézségek között bontakozott ki. mint az európai országok legtöbbjében. A Magyar Szabadságharcosok V. Kongresszusára készülve, a Hungária Szabadságharcos Mozgalomnak nem feladata most az, hogy a múltban főleg szociáldemokrata színezetű szakszervezeti mozgalom teljes fejlődéstörténetével foglalkozunk. A magyar szakszervezeti mozgalom történetének legjelentősebb korszakát vizsgáljuk meg, amely fejlődéstörténet az 1956-os Nemzeti Forradalom és Szabadságharc eseményeihez kapcsolódik.

A csonkaországvesztés és a szovjet katonai megszállást követő években a munkásság anyagi és szociális érdekeinek védelme, valamint a bérpolitika kimunkálása összekapcsolódott az újjáépítés elősegítésének és a termelés növelésének feladatával. Ebben az időszakban a munkásság korabeli politikai arculatának megfelelően a magyar szakszervezetekben még jelentős szerepet játszottak a keresztényszocialista és a különböző szociáldemokrata irányzatok.

A kommunista szakszervezeti politika érvényesítése és a kommunistáknak a szakszervezetekben betöltött szerepe csak a terror eszközeivel volt elérhető. A kommunista és a szociáldemokrata pártok erőszakos egybeolvasztását és a “koaliciós pártok” felszámolását követően — a közel kétmillió taggal rendelkező szakszervezeteket — a kommunista államgépezet egyik támaszává formálták át. Az úgynevezett “Fordulat évétől” kezdve valódi szakszervezeti mozgalomról már nem beszélhetünk mert az átformált új szervek a kommunista államhatalom eszközeivé süllyedtek.

1949-ben már világossá vált, hogy hogyan képzeli el a kommunista párt vezetése a párt és a munkástömegek, illetve a többségüket összefogó állami szervé vált szakszervezetek kapcsolatát, egyáltalán a tömegszervezetek és a tömegmozgalmak szerepét a kommunista diktatúra rendszerében. A kommunista párt irányító szerepében uralkodóvá vált az az álláspont, amely szerint az üzemi bizottságoknak nem szabad beleszólniuk a termelés szervezésébe, a munkaerő-gazdálkodásba, a munkások felvétele és elbocsátásába, s főleg a vállalat igazgatásába. A párt diktatúrájában nagy szerepet játszó munkaverseny-mozgalom visszaszorította az állami szervvé vált szakszervezetek érdekvédelmi tevékenységét és megfosztotta az üzemi bizottságokat az üzemi demokráciát biztosító szeretjétől.

A hirhedt Sztahanov-mozgalom, valamint a folytonos munkaversenyek a munkásságból minden erőt kipréseltek. A munkásságot gazdaságilag és politikailag guzsbakötötték, véleménynyilvánításban és mozgási szabadságában korlátozták. A diktatúra támaszává formált szakszervezetekkel az ország korlátlan kizsákmányolása elől minden akadály elhárult.

A Sztálin halálát követő időszakban egyre élénkülő vita kerekedett a Rákosi-Roth országhódí tó-korszak terrorisztikus politikájának és gazdasági mulasztásainak súlyos következményeiről. A munkások zúgolódtak a bérezési normák, az igazságtalan bérbesorolások, a kiemelt és igen jól fizetett állami funkcionáriusok fényűző életmódja ellen. Elviselhetetlennek tartották a munkaidő után rájuk kényszerített különböző tanfolyamok, pártiskolák és a sűrű időközökben tartott pártrendezvényeket. A magyar munkásság 1956 tavaszán már messze eljutott a szovjet megszállók és országhódító cinkosaik elleni harcában és az ellenállás széles körű és változatos formáit szegezte szembe elnyomóival.

Amikor a Lengyelországot is guzsbakötő sztálini zsarnokság ideológiai bálványa ledőlt és ennek híre Magyarországra is eljutott, nem kerülhette el a szakszervezetekben vitatkozó munkásság sorait sem. A Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT), a politikai légkör hatására 1956 elején arra kényszerült, hogy hivatalosan is helyt adjon a munkásság sérelmeinek nyílt tárgyalására. A szakszervezeti viták felszólalói a nemzetközi példák tanulmányozását sürgették és a Jugoszláviában kialakult munkástanács-rendszer bevezetésére tettek javaslatokat. A munkásság egyre növekvő nyomásának hatására a Népszava 1956 szeptember 9-i számában a következőket olvashatjuk: “Leplezetlenül megmondhatjuk, hogy szakszervezeteink az elmúlt esztendőkben nem teljesítették és nem teljesíthetik maradéktalanul hivatásukat. Feladatuknak csak a termelés fokozása, a termelés érdekében történő mozgósítására vonatkozó részét teljesíthették és azt sem mindig helyes szellemben. De nem volt lehetőség hivatásuk másik és fontosságban semmiképp sem csekélyebb részét teljesíteni, azt, hogy a dolgozók életszínvonalának, élet- és munkakörülményeinek, szociális helyzetének azt a figyelmet szenteljék, ami óhatatlanul szükséges lett volna. ”

A Szakszervezetek Országos Tanácsának 1956. szeptember 10-én és 11 -én tartott ülésén maga a szervezet sztálinista elnöke, Gáspár Sándor is kénytelen volt a helyzet súlyosságát elismerni. A szakszervezeteknek — mondotta — döntő szerepet kell vállalniuk a bérrendszer felülvizsgálásában, a nyugdíjak felemelésében és a lakásínség enyhítésében. A kommunista párt a megbeszéléseket a munkásság nyomására volt kénytelen kezdeményezni, ezeknek a megbeszéléseknek azonban csak az volt a céljuk, hogy az elégedetlenség egyre növekvő hullámát lecsendesítsék. Gáspár megígérte, hogy az alárendelt szerveknek nagyobb hatáskört biztosítanak, de a bérpolitikában azok ezután sem hozhatnak egyetlen intézkedést sem, a SZOT hozzájárulása nélkül.

A trianoni csonkaországvesztés és a szovjet katonai megszállás 11 éve után a magyar nép 1956. október 23-án, a szenvedések hosszú időszakában egységbe forrva, fegyvert ragadott kizsákmányolói ellen. A magyar nép vissza akarta szerezni nemzeti függetlenségét és szabadságát és meg akart szabadulni attól a nyomortól, amelybe az országhódító kommunista rendszer döntötte. Az 1956. október 23-án kitört nemzeti forradalom- és szabadságharcban a magyar munkásság minden irányítás nélkül, spontán látott hozzá gazdasági, üzemi és érdekvédelmi elképzeléseinek megvalósításához.

1956. október 26-án, amikor a magyar nép szabadságharca már teljes mértékben kibontakozott, a Magyar Szakszervezetek központi tanácsának elnöksége közzétette követeléseit — az állami szakszervezetek sajtóorgániumaiban —, amelyek már sokkal világosabban mutattak

rá a magyar munkásság felkelésének okaira. Követelték:

1. Fejezzék be a harcokat, adjanak közkegyelmet a szabadságharcosoknak. A szakszervezetek résztvételével kezdjenek tárgyalásokat az ifjúság küldötteivel.

2. A szakszervetek az ifjúság résztvételével alakítsanak egy széles alapokon nyugvó kormányt, Nagy Imre miniszterelnöksége mellett. Az ország gazdasági helyzetét teljes nyíltsággal tárják fel a közvélemény előtt.

3. Hozzanak olyan törvényt, amely anyagi támogatást biztosít mindazoknak, akik a tragikus harcok során megrokkantak, nyomorékká váltak, valamint a halálos áldozatok hozzátartozóinak.

4. Erősítsék meg a rendőrséget és a hadsereget. Alakítsák meg a munkásság és az ifjúság résztvételével a Nemzeti Hadsereget, amelynek első és legfontosabb feladata a rend helyreállítása és fenntartása legyen.

5. Alakítsák meg a dolgozó ifjúság saját szakszervezetét és tegyék lehetővé, hogy azt a szakszervezetek támogathassák.

6. A megalakítandó kormány kezdjen azonnal tárgyalásokat a szovjet csapatoknak Magyarországból való kivonása érdekében.

E gyorsprogram megvalósításán kívül a szakszervezetek a következő gazdaságpolitikai követelések teljesítését is kérték:

1. Minden gyárban alakítsák meg — az üzemi értelmiség bevonásával — a munkástanácsokat. A munkásigazgatás vizsgálja felül és a gyár adottságaihoz és sajátosságaihoz mérten állítsa át a központi Tervhivatal által rájuk kényszerített terveket. A munkástanácsok haladéktalanul lépjenek érintkezésbe a szakszervezeti központokkal, amelyek feladataikat megszabják.

2. Emeljék fel a munkabéreket. Azoknak a bérét, akiknek bruttó havi jövedelmük 800 forint alatt van, 15%-kai, a 800 és 1500 forint közötti fizetéseket 10%-kai emeljék és ugyanakkor a havi fizetés legmagasabb határát 3500 forintba rögzítsék.

3. Töröljék el a termelési normákat. Ez alól kivételt képezhetnek azok a gyárüzemek, amelyek munkásai és munkástanácsa a normák fenntartását kívánják.

4. Töröljék el a gyermektelen házaspárokra és agglegényekre eddig kirótt gyermektelenségi adót, amely a fizetés 4%-a volt.

5. A munkában eltöltött évek figyelembevételével emeljék fel az eddig alacsonyabb összegben meghatározott nyugdíjakat.

6. Emeljék fel a családi pótlék összegét és ezzel tegyék lehetővé, hogy a többgyermekes családok anyagi helyzete a jelenleginél jobb legyen.

7. Fokozzák a lakásépítések ütemét. Az ehhez szükséges anyagi eszközök biztosításában az államnak és a szakszervezeteknek kell előljárniuk. Indítsanak tömegmozgalmat a lakóterületek számának emelkedése érdekében.

8. Teljesítsék Nagy Imrének azt az ígéretét, mely szerint a szovjet kormánnyal és más országok kormányaival tárgyalásokat kezd a gazdasági kapcsolatok megteremtése érdekében. E tárgyalásoknak az egyenjogúság alapján kell állniuk és azokat úgy kell vezetni, hogy a megbeszélések mindkét tárgyaló fél számára előnyösek legyenek.

A magyar szakszervezetek a maguk részére ugyanazon jogok biztosítását kérték, amelyeket 1948 előtt élveztek, hogy tevékenységüket olymódon folytathassák, amint azt annakidején tették. A szakszervezetek változtassák meg nevüket s a jövőben megjelölésük: “Szabad Magyar Szakszervezetek” legyen.

A magyar szakszervezetek Nemzeti Tanácsának elnöksége, 1956. október 27-i — a munkástanácsok megalakítására vonatkozó — kiáltványában többek között a következőket mondotta:

“Munkások! A munkásosztály kívánsága teljesült: az üzemeket a munkástanácsok vezetik. Ezzel eljutottunk a fejlődésnek arra a fokára, amikor a gyárakat a nép saját tulajdonába veheti. Munkások, műszakiak! Üzemeiteket most valóban saját tulajdonotoknak tekinthetitek. Mostantól kezdve ti magatok vezetitek a gyárakat, az üzemeket. A gyárak központosított vezetése — amely eddig rendszer volt — mától kezdve megszűnt. És ezzel együtt megszűntek az ebből folyó hibák és visszásságok is.

A munkástanácsokra azonban igen nagy felelősség hárul. Ezért e tanácsok tagjait alapos körültekintéssel, a legtapasztaltabb és a legjobb munkások soraiból kell kiválasztani. A kormány a legkisebb bérek szintjét fel fogja emelni. Minél magasabb lesz a termelés üzemeitekben, minél jobban működnek majd a munkástanácsok, annál gyorsabban lehet magasabb béreket fizetni. Támogassátok ezért a kormányt a szabad, demokratikus Magyarország megteremtésére irányuló fáradozásaiban, a szocialista újjáépítés munkájában.”

Október 28-án az állami szervekkel szemben még mindig függő helyzetben lévő Szakszervezeti Tanács újabb kiáltványt bocsátott ki, amelyben a munkástanácsok feladatát a következőkben vázolta:

“A Nemzeti Szakszervezeti Tanács üdvözli az ifjúmunkásoknak azt a javaslatát, hogy alakítsák meg saját szervezetüket.

Az ifjúmunkások új harci szervezetének alapítóbizottsága és a dolgozó fiatalok felhívást bocsátottak ki, amely az ifjúmunkásokat, a fiatal műszakiakat és értelmiségieket csatlakozásra szólítja fel. E fiatal dolgozóknak segíteniük kell az olyan vezetők kiválasztásában, akik jól ismerik kívánságainkat, problémáinkat, vágyainkat és készek azok megvalósításáért teljes erejükkel harcolni.”

Október 31-én azután az állami szakszervezetek autonómiája megszűnt, s ezzel tevékenységük végétért.

A szabad szakszervezetek funkcionáriusai ekkor pillanatnyi késedelem nélkül fogtak hozzá az igazi szakszervezet felépítéséhez. A kompromittált sztálinisták eltűntek a láthatárról. Azt a kísérletet, hogy a dolgozók üzemi szervezetét pártpolitikai célokra használják fel, azonnal visszaverték. Nyolc évi kommunista egyeduralom után ismét megalakulhattak a szabad szakszervezetek.

A Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének Ideiglenes Szervezőbizottsága, az akkor induló szakszervezeti napilap, a “Népakarat” első számában a következő felhívással fordult a dolgozókhoz:

“A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége lemondott. Az új szakszervezeti szövetség első határozatai: független érdekvédelem, sztrájkjog, munkanélküli segély, javaslat külföldi kölcsönök igénybevételére, az Egyesült Nemzetek Szervezetének segítsége, kilépés a Szakszervezeti Világszövetségből.

A mai rendkívüli ülésen a SZOT elnöksége lemondott. A vezetést a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének Ideiglenes Szervezőbizottsága vette át. Ebben a bizottságban a régi, eddig félreállított, vagy bebörtönzött szakszer-I