Szittyakürt, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1981-02-01 / 2. szám
8. oldal $*imAKOirr 1981. február hó Mi lesz a burg-kastli magyar gimnáziummal? Törökországban, Íves de Daruvár, később francia miniszter, napjainkban a magyar igazság legnagyobb harcosa Franciaországban és a nagyvilágban. Az I. világháborút követő nemzeti tragédiánkban büszkeséggel (de bizony nem kis irigységgel is) adóztunk a velünk együttérző turáni-rokon török népnek és abban is Kemál Pasának, a gallipoli győzőnek, “Atatürknek” (a “Törökök Atyjának”), aki a Churchill-ajánlotta angol expediciós hadsereget megverve, Törökország elfoglalását megakadályozta a háború végén; továbbá, a párizskörnyéki békében Görögországnak ítélt területekről azokat kiverve, megnyerte a békét is! A korhadt otomán államot reformjaival modernizálta, új politikai orientációval, francia barátsággal beépítette országát Európába. Hány magyar ajkán hallatszott azokban a napokban: “Bár csak nekünk lett volna egy Kemál Pasánk! ” Bár a két ország között nem szakadt meg a világháborús barátság, csak jóval Kemál halála után történt meg az első magyar miniszterelnök, Gömbös Gyula látogatása az új török fővárosban, az Ázsiában fekvő Ankarában. Gömbös halála, a Felvidék visszatérése, majd a II. világháború kitörése azonban megakadályozta, hogy a kezdeményezés folytatódjon és a török —magyar barátság politikai valósággá érjen. Törökország, mely a két ellenséges tábor sarkán, de a Szovjet két évtizedes fenyegetése közvetlen közelében fekszik. Mi csak 1939-ben kerültünk kissé hasonló helyzetbe, amikor a lengyel—magyar határból Szovjet szomszédság lett, amit Bukovina bekebelezése után, 1940-ben tovább szélesítettek a Székelyföldtől északra. A török vezetés ügyességén múlt, hogy egyik harcoló fél sem tudta berántani őket a háborúba a maga oldalán! Sem akkor, amikor Molotov Berlinben bejelentette igényét, szovjet érdekkörének kiterjesztését a Dardanellák irányába, s ezzel megerősítette Hitlert abban a meggyőződésében, hogy “Barbarossa’’-tervével nem késlekedhet: le kell számolnia a Szovjettel minél előbb. Ugyanúgy a másik tábornok, az angol— amerikai nyomásnak is ellenálltak a török vezetők, amely pedig a háború utolsó éveiben szinte elviselhetetlenné erősödött. Időhúzással sikerült nekik a döntést végig kihúzni. így csak a háború egyik legnagyobb kém-központjává lett Konstantinápoly, Nyugat és Kelet, Észak és Dél metszés pontjában. TÖRÖK-MAGYAR ROKONSÁG A török—magyar rokonság eszméje régi keletű. Az újabb korban Vámbéri Armin utazásai, kutatásai és könyvei igyekeztek e feltevésnek tudományos alapot adni és e kérdést a közvélemény fókuszába hozni (lásd Vámbéri Ármin: Közép-Ázsiai Utazás, Pest, 1873, Atheneum, II. kiad.). Ezzel kapcsolatosan megemlítjük, hogy a magyar szellemi élet egyik kiválósága, Kós Károly, Erdély hű és nagy fia, fiatal építész korában, a háborús évek alatt hosszabb időt töltött Törökországban, a népi építészeti stílust tanulmányozva, állami ösztöndíjjal. Az I. világháború után, a Turáni Társaság, de a magyar kultusz-kormány is ápolta ezeket a kapcsolatokat. Rázsonyi N. professzor törökországi katedrán tanította a magyar történetet, mielőtt a kolozsvári egyetem tanszékére nevezték ki, 1940 őszén. A magyar nyelv- és irodalomnak, a turáni népek történetének ma is van tanszéke Törökországban, de a kölcsönös kulturális csere nem újult fel a II. világháború okozta magyarországi változások után. A magyar vezetés háborús-kiugrási kísérleteinek egyik vonala Isztambulon át vezetett (a Fry stb. missziók). A szokott eredménytelenséggel, mondhatnók két-balkezes ügyefogyottsággal: az angolszászoknak ugyanis nem ránk, hanem a megbízhatatlannak vélt orosz szövetségesre volt szükségük. Az Egyesült Államok döntő súlya a brit —amerikai koalícióban, Roosevelt pro-Sztalin magatartása, végzetesen prejudikálta minden lépésüket. A török kapcsolatokon keresztül legalább annyit elért Kállay Miklós magyar miniszterelnök, hogy a németek elől a budapesti török követségre menekülve, ott politikai menedékjogot “élvezett”, 1944. október 15-ig. Akkor Törökország diplomáciailag elismerte a Szálasi kormányt és Kállaynak távoznia kellett a követségről. így került a németek fogságába, Sopronkőhidára, majd Németországba. A törökökkel tehát nem szakadt meg a diplomáciai kapcsolat napjainkig. 1956 világtörténelmi eseménye, a magyar forradalom és a Szovjet elleni szabadságharc, a törökökben is élénk együttérzést és visszhangot keltett. De éppúgy, mint másutt, ez csak érzelem maradt, majd az áldozatok, menekültek segítése. Többet nem tehettek, mert éppen ez az ország az, mely századok óta az orosz délfelé való terjeszkedésének gátja lévén, ősidők óta harcban áll a törökség és a szláv mamutbirodalom. Mindenki tudja, hogy e küzdelemben hosszabb-rövidebb fegyverszünetek adódhatnak, de a harc addig tart, amíg a Szovjet. Addig, míg a törökfajú népek fel nem szabadulnak a széteső euráziai birodalomból. Úgy, amint azt a közelmúltban autóbalesetben meghalt Amalrik, szovjet disszidens megjövendölte. Sok magyar testvérünk Törökországon át jutott a szabad világba. Ma is nem egy, erdélyi székely atyánkfia nyert egérutat, menekült-jogot és szabadságot rajtuk keresztül. Utóbbiak elbeszéléséből tudom, hogy a török nép és hivatalos személyek mennyire barátságosak, jóindulatúak a magyar bujdosókkal szemben. Ez egy kis jóvátétel az elöljáróban elmondott tengerszenvedésért, amit a török terjeszkedés és fanatizmus idején elviseltünk. Azt is elmondottuk, hogy ez a politika hogyan változott meg idővel. A török—magyar barátság erősítése, építése minden felelős magyarnak érdeke és kötelessége. Ilyen szempontból örömmel kell tudomásul vennünk, hogy a Rákóczi tri-centenárium ünnepségek idején a török és magyar kormány kitataroztatta Vezérlő Fejedelmünk rodostói házát, ahol élt és meghalt, úgy, amint azt sorstársa, a hűség mintaképe, Mikes Kelemen leveleiben megírta. A magyar emigráció e nagy elődei, a két nemzet barátságának útmutatói-. E volt-ellenség, de vérrokon népek egymásra vannak utalva. Ezt a sorsközösséget építeni, erősíteni a vezetők feladata. Egy elkövetkező rendezés idején török, bolgár, macedon-román, magyar, szlovák, szerb, horvát és szlovén együttműködés nélkül nincs béke és nincs jövője egy kis nemzetnek sem Közép- és Délkelet-Európában. * * Mozgalmi Naptár Aprilis 5-én: A Szittyakürt barátikörének ebédje, ezután kerül sor a Hungária Szabadságharcos Mozgalom Tiltakozó Nagygyűlésére az országvesztés és a szovjet katonai megszállás 36. gyászosemlékű évfordulója alkalmából (a Nyugat-oldali Magyar Református Egyház dísztermében). * November 1-én: a Magyar Szabadságharcosok Díszebédje, majd azt követi a Hungária Szabadságharcos Mozgalom ünnepi megemlékezése az 1956-os Nemzeti Forradalom és Szabadságharc 25. évfordulója alkalmából (a Nyugat-oldali Magyar Református Egyház dísztermében). Msgr. Ádám György németországi főlelkész, aki Burg Kastlban telepítette le a német állami engedéllyel és anyagi támogatással működő magyar gimnáziumot, és aki felvirágoztatta a magyar emigrációnak ezt az egyedülálló, nemzetközi hírnevet és dicsőséget nyert intézményét, 1979- ben meghalt. A német püspöki kar utódául dr. Bácsváry Róbert jezsuitát nevezte ki, aki rövidesen összeveszett dr. Radics Jánossal, a gimnázium igazgatójával, ami ádász harchoz és feszültséghez vezetett. Végül is dr. Bácsváry elnökletével működő Iskola Bizottság (IB), dr. Radics igazgatónak azonnali hatállyal felmondott. Az ügy a német hatóságok, majd a bíróság, s a széles nyilvánosság előtt olyan nem kívánatos méreteket öltött, hogy dr. Bácsváryt főlelkészi és IB elnöki tisztségétől megfosztották. A csonka IB kérésére a Bajor Kultuszminisztérium Edsperger személyében német biztost állított az iskola élére. A német püspöki kar pedig 1980. feb. 9-én, Msgr. Valentiny Gézát nevezte ki főlelkésznek, aki állítólag nem is emigráns, útlevéllel jött ki Magyarországról és gyakran jár haza látogatóba. Az új főlelkész vezetésével a csonka IB ápr. 26-án összeült, kiegészítette magát és ezzel lehetővé vált az iskolai év zavartalan befejezése és az új iskolai év megkezdése. Valentiny főlelkész az iskolai év megkezdése előtt a szabadföldi magyar lapokban közzétett közleményében megnyugtatta az emigrációt, hogy, ha nem is sikerült minden kérdést megoldani, az iskolai évet zavartalanul meg lehet kezdeni és ehhez kérte az emigráció erkölcsi és anyagi támogatását. Sajnos, a valóságban minden egészen másként történt. A Hídfő 19 — 9. évi okt.-i számában “Kik akarják irányítani a magyar gimnáziumot?” címmel és Szülői Bizottság aláírással egy négyoldalas melléklet jelent meg, amelyben részletesen beszámolnak Ádám György főlelkész halála után a gimnázium életében bekövetkezett tragikus eseményekről. Nincs módomban elbírálni, hogy a mellékletben foglaltak menynyiben helytállóak, de ha csak a fele is igaz, a történtek olyan súlyosak, hogy azok nemcsak az iskola további munkáját, de a fennmaradását is veszélyeztetik. Dec. 5-i keltezéssel Endrédy Csanád bencés tanár, a gimnáziumtól igazságtalanul elbocsájtott 4 paptanár nevében Körlevelet küldött szét, melyben bejelentik, hogy több szülő kérésére, mivel a gimnázium jelenlegi szelleme sem tanulmányilag, sem fegyelmileg, sem világnézeti szempontból már nem az, aminek kellene lennie, a magyar diákok keresztény és nemzeti szellemben való nevelésére internátust létesítenek, s ehhez kérnek segítséget. A Hídfő mellékletének és a Körlevélnek részletes ismertetésére itt nincs mód és lehetőség, de nincs is rá szükség, mert az elmondottak is világosan bizonyítják, hogy a tanári karban és az iskola fenntartására, szellemi irányítására létrehozott szervekben olyan mély a hasadás, hogy az ezt az egész emigráció szellemi, erkölcsi és anyagi támogatásával életrehívott és fenntartott, jobb sorsra érdemes, a magyar jövő szempontjából pótolhatatlan,. nagyszerű intézményt létalapjában rendítette meg és teljes pusztulással fenyegeti. Ezért a tragikus helyzetért nemcsak a német püspöki kar, amelyik rövid egymásután két olyan személyt nevezett ki, akik sem a paptársaik, sem a hivek bizalmát nem bírták, nemcsak a Bajor Kultuszminisztérium felelős, amelyik olyan biztost állított oda, aki a helyzetet még jobban elmérgesítette, hanem elsősorban azok a magyarok, akik képtelenek kicsinyes, önző, egyéni érdekeiket, mérhetetlen hiúságukat a közösségnek, végső sorban az egyetemes magyar érdekek önzetlen szolgálatának alárendelni. Pontosan ennek a szellemiségnek köszönhető, hogy az emigráció több évtizedes szellemi, erkölcsi erőfeszítéssel, mérhetetlen anyagi áldozattal életrehívottés fenntartott intézményei, szervezetei egymásután pusztulnak el, vagy kerülnek olyanok irányítása alá, akik azokat az otthoni rendszer szolgálatába állítják. Igen figyelemre méltó az is, hogy a gimnázium jelenlegi igazgatósága és az IB a Hídfő mellékletében felsorakoztatott vádakra a legjobb tudomásom szerint semmilyen formában nem válaszolt még és a tanév kezdetétől történtekről, az iskola életébe bevezetett gyökeres változásokról a mai napig semmiféle tájékoztatást nem adott ki. Pedig nemcsak azokat a szerveket, szervezeteket és magán személyeket illett volna a történtekről, fejleményekről, beállt változásokról részletesen tájékoztatni, amelyek és akik hosszú éveken keresztül hathatósan támogatták, hanem az egész emigrációt is, mert az egyetlen szabadföldi magyar gimnázium léte vagy nem léte nemcsak az iskola és a közvetlen szervek belügye. Az egyetlen szabadföldi keresztény és nemzeti szellemű magyar gimnázium elvesztése vagy megszűnése olyan súlyos veszteség lenne, hogy annak megakadályozása minden áldozatot megérdemel. Ezért a világ különböző részeiben működő emigráns szervezeteinkre hárul az a súlyos feladat, hogy minden lehetőt megtegyenek a gimnázium megmentésére és minden külső, káros befolyástól mentes, keresztény, nemzeti szellemben való működésének biztosítására. Talán még nem késő... v_ £ j (A Szittyakürt 1981-1. számában, Csikménasági cikke nyomán. Emlékezés.) Vértanúnk POWL BANG-JENSEN A bűnös világ már alig emlékezik Rád, fáj a közön]'. Lelkünk mélyén fájó önvád. Vértanúnk! Szellemed él, élni fog örökké, véráldozatod miénk, minden magyaré. Fáj a halk szó és fáj a zárt némaság nem zúgja szánk, mint földet rázó orkán: Halálod, nem csak egy ember vére hullása, az a hit haláltusája, igazság halála... Üvölthetnek a politikusok, — 444 nap alkudozó kufárok — Vér és arany forog a kockán szabadság függ a keresztfán. Templomokban forgatják a Bibliát idézik Jézus testamentumát, s mindennap megölik Isten fiát a Kajafások, elnökök és bankárok. Hudson folyó partján még tart a komédia, a felső és alsó csőcselék hangzavara már nem jut el Hozzád, a Végtelen lett Hazád. Állsz a Végtelen Időben és élsz, a szívünkben: Barátunk, Vértanúnk! Meghajtjuk előtted a Szabadság lobogóját a magyarok Nemzeti Vándorzászlaját. Neved fényes csillag a magyar égen emléked él, amíg magyar él a földön. 1981. január 23. SERES PÉTER
