Szittyakürt, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1981-02-01 / 2. szám
XX. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM — 1981. FEBRUÁR HŐ Ára: 85 cent A KÄRPÄTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA I A NEW BRUNSWICKI KULTÚRÁITASÉ * * --------------------------------Dr. Szentmiklósy Eles Géza-------------------------------* Első pillanatban szívet melegítő érzés tölti el az embert, amikor Nagy Károly zárószavait olvassa, melyeket a New Brunswick-i Magyar Iskola huszadik jubileumi ünnepségén mondott el. Mikor idézi Vörösmarty, Petőfi, József Attila és Illyés Gyula szavait, akik mind arra serkentenek, hogy maradjunk meg magyaroknak és szabadoknak és különösen hangsúlyozza Illyés Gyula felhívását, hogy törődjünk az országhatárán kívül élő magyarokkal, akikkel, ha nem törődünk, akkor erkölcsi árulást követünk el, népárulást, testvérárulást! Majd többek között azzal indokolja az iskola fennmaradását, hogy az merített a jelen gazdag magyar kultúrájából származzék az Clevelandból, vagy Budapestről és patetikusan szinte követeli, hogy Nyugat magyarságának meg kell hallani származtató nemzete szólító szavát, a magyar sors korparancsát. De a legmeghatóbb az, amikor Nagy Károly elmondja, hogy: “...a Hétvégi Magyar Iskolánk valóságaiból virágzott ki az Anyanyelvi Konferencia...”. Végül, szerényen példakép állítja a magyarság elé az iskolát, kijelentve: “így kell, így is lehet a magyar nyelvet és kultúrát művelni, a magyar jövőt munkálni külföldön!” Dicsérendő az az erőfeszítés, amit Nagy Károly, mint a kommunizmus kiszikkadt emlőin táplálkozó budapesti cselédkormány rosszul leplezett New Brunswick-i kultúrattaséja önzetlennek látszó misszionáriusi buzgalommal kifejt állítólagos magyar történelmi felelősségének tudatában. Tudhatná azt, hogy a nemzeti emigráció kezdettől fogva kétkedéssel, később pedig határozott ellenszenvvel fogadta az Anyanyelvi Konferencia tevékenységét, mert abban nem látott mást, mint Kádár egyik propagandaszervét, mellyel a kommunizmus elleni küzdelmünket szándékszik megbénítani. Tudnia kellene Nagy Károlynak azt is, hogy mikor a jelen gazdag magyar kultúrájáról beszél, abba nem lehet sem Budapestet sem Szegedet belesorolni, mert otthoni íróink és művészeink nem tudják kifejezni gondolataikat az asszonyt gyászoló szovjet katona szuronyainak árnyékában. Ami ma otthon van az mind cél-, illetve vonalas-kultúra, mert másképp nem tudna nyilvánosságra kerülni. Minden más beszéd csak szenteskedő képmutatás. Kádárék az Anyanyelvi Konferenciákkal nem a magyarságot akarják megmenteni vagy megtartani, mert akkor vészesen fogyó biológiai állagával törődnének, hanem a szuverinásától megfosztott és politikailag kilúgozott magyarság nemzeti öntudatának felébredését kísérlik meg kulturális bűvészkedéssel megakadályozni otthon is és itt is. Itt különösen a kultúrattasék visszavonást keltő tevékenysége révén. A nép, illetve a népiség kulturális egység és a közösségi fejlődésnek kezdetlegesebb foka, mint a nemzet, mely politikai és jogi egység. Vagyis a nemzet az állammá szervezett nép, melynek politikai célkitűzései vannak és létezésének előfeltétele jogi és területi szuverénitás, függetlenség. Ettől a szuverénitástól fosztották meg a magyarságot 1956 novemberében Kádárék, amikor a magyarság megszűnt mint nemzet létezni, elvesztve függetlenségét, és visszasüllyedt a közösségi fejlődés kezdetlegesebb fokára a A nyugati műveltség legjobb koponyái immár kétszáz év óta kutatják, hogy mi lehetett az általános alaptényező vagy ok, mely minden műveltség kialakulásában és széthullásában, mint egyik legfőbb munkálkodó erő megvan és kimutatható. Voltak feltevések, melyek úgy vélik, hogy a kérdés megoldása a nagyfolyamok mentén húzódó termékeny talaj és az ember megélhetésének viszonyában kell keresnünk. E nézet alapjául a korai műveltségek földrajzi elhelyezkedése szolgált. A szumir, az egyiptomi, a kínai és indiai műveltségek, mind a nagyfolyamok mentén alakultak ki, ezért hívjuk őket ugyanis: folyami műveltségeknek. Egy másik divatos feltevés volt, hogy az ember, azaz a minőségi ember a kizárólagos és vitathatatlan alkotó, független minden egyéb behatástól. Születtek egyéb elméletek is, melyek ideig-óráig helytállónak mutatkoztak. A tudomány azonban újabb és újabb ismeretekkel gyarapodott a hajdan virágzó, de porbahullott műveltségek életéről, társadalmi felépítéséről, hitvilágáról és népi összetételéről, s a korábbi elméletek mint kártyavár omlottak össze. Dr. Padányi Viktor, a XX. század egyik legnagyobb gondolkodója, a Tér és Történelem című művében mutat rá arra az egyetemes alaptényezőre, mely minden műveltség kibontakozásában, mint okozó jelen van. Bár e felismerés nem mondható újnak — mégkevésbé eredetinek —, mert voltak akik e tényezővel már korábban is foglalkoztak, de felismerésüket maguk sem vették komolyan, ezért kidolgozatlanul elvetették. Ezzel szemben Padányi nem csak azt mutatja ki, hogy ezen egyetemes tényezőnek elsőrangú szerepe van a műveltségek kipattanásában és kibontakozásában, hanem meghatározza azokjellegét is. Minket magyarokat éppen e tétel érdekel a leginkább, mert új megvilágításban mutatja be a “nomádnak” nevezett népeket és műveltségüket. Amint tudjuk, Árpád apánk magyarjai is ezek közé lettek besorolva. Az “ember térben és időben él” — népiségre, mely kulturális és nem politikai egység. A kommunisták az internacionális szolidaritás jelszavával ezen a fokon akarják a magyarságot megtartani, nehogy függetlenségét visszaszerezze és ezért van szükség az Anyanyelvi Konferenciára, mint kulturális kábítószerre, hogy továbbra is csak nép maradjon, mert így kívánja ezt Moszkva. A cél: elterelni a magyarság figyelmét a politikáról. Ezért van szükségük, időnként és helyenként, itt-ott felvetni az Anyanyelvi Konferencia gondolatát és a magyarság kulturális feladatainak fontosságát. Ezeknek a tudatában í mondja Padányi. Mindkettő a világmindenség alkotó eleme. Tágabb.értelemben mindkettő végtelen, de az ember anyagi és,társadalmi életét illetőleg erősen határolt. A tér szűkebb alkotó e-eme a környezet. Az egyének és családok a környezetben élik ki életüket, míg a társadalom a térben él. A térben feszültség van. S e feszültség ellenáll minden természetes beavatkozásnak. Ahhoz viszont, hogy az ember biztosíthassa saját létét, ezzel a feszültséggel kell megbirkóznia. Az ember tehát formálója a térnek és környezetének, ezért egy soha meg nem szűnő harcban áll a természet erőivel, és e küzdelem szintézise az: emberi műveltség. S hogy e műveltség milyen jelleget ölt, azt mindig a térbeni feszültség, vagyis a megélhetés, a létfenntartás elé gördített akadályok milyensége határozza meg. Ahhoz, hogy a művelődés kipattanjon magvaiból egy bizonyos fokú ellenállásra van szükség, mely serkentőleg hat az ember szellemi tevékenységére. Ezen ellenállás egyensúlyban kell, hogy legyen az ember testi és szellemi képességeivel oly módon, hogy a mérleg egy kissé az ember javára billenjen. Ahol az ellenállás felülmúlja az emberi képességeket, ott magas műveltség nem jöhet létre, mert fejlődés csak ott lehetséges, ahol az ember legyőzi a természet erőit. Ahol ez nem lehetséges, ott az ember csak vegetál, vagy könyörtelenül elpusztul. Művelődés ott sem veheti kezdetét, ahol hiányzik a kívánt feszültség, mert hiszen az emberi tulajdonságnak van egy naposabb oldala is, ugyanis csak akkor és annyit vagyunk hajlandók megtenni, mint amennyit a lét föltétlenül megkövetel. A földkerekség azon pontjain, ahol az élelmiszer bőséges és könnyen megszerezhető, ott a mai napig nem fejlődött ki önmagából egyetlen magas műveltség sem. Míg tehát a műveltség a létért való küzdelem eredménye, addig a fejlődés a kereskedelem kiépítésének függvénye. A kereskedelem a javak kicserélésén alapszik, vagyis az adásvételen, ami rendszerint az árú egyik helyről a másik helyre történő szállíüresen kongó frázisoknak hallatszanak a New Brunswick-i kultúrattasé szavai, hogy Nyugat magyarságának meg kell hallani származtató nemzete szólító szavát, a magyar sors korparancsát. Végül pedig megjegyezzük, hogy az amerikai magyar emigráció nem szorul kioktatásra, kulturális történelmi felelősségének teljesítése tekintetében, mert magyar Amerikában számos magyar iskolánk van, sokan közülük még tankönyveket is adnak ki, azonfelül a magyar cserkészet is kiváló munkát végez e téren, egyéb magyar egyházi és világi ifjúsági szervezeteken kívül. tását teszi szükségessé. A térben két megadott pont közötti egyenest távolságnak nevezzük. Ahhoz tehát, hogy egyik ponttól a másikig valamit elszállítsunk távolságot kell-leküzdenünk. A távolság a fejlődés legkonokabb ellensége és a műveltség jellegének meghatározója. Kezdetben az árúszállítás gyalogszerrel történhetett, később az ember felismerte a természet adta lehetőséget: a folyamok medrében hömpölygő vízhátán való úsztatást. Eleinte természetesen csak a víz folyása irányában szállíthattak, az ár elleni evezés vagy vontatás bizonyára később valósulhatott meg. Ha figyelembe vesszük, hogy a folyamok mellékfolyóikkal óriási területet öleltek magukba, akkor nyugodtan megállapíthatjuk, hogy ezen egyirányú szállítás jelentős vívmánynak számított, mert ezzel a műveltségek nemcsakhogy vonzáskörükbe kapcsolták e területeket, de ennek eredményeként jöttek létre a folyami műveltségek. E területek javai a víz hátán jutottak el értékesítésük színhelyeire, míg az úsztatásban résztvevők batyuikkal bandukoltak vissza otthonukba, vagy sokan közülük vissza se tértek. Amint látjuk a távolság meghódítása tette lehetővé a kereskedelmet, s ezzel kezdetét vette a fejlődés. Később a tavakon, majd pedig a tengereken alakultak ki a vizi utak, melyek a parti műveltségeknek adtak életet. A szárazföldeknek azonban nem csak partjai, hanem hatalmas belterületei is vannak, s ott van a távolság is teljes kérhetetlenséggel. Míg a folyamok mellékfolyóikkal lehetővé tették jelentős belterületek kiaknázását, ugyanakkor a belterületek nagyobb százaléka javarészt kihasználatlan maradt. Forradalmi változás akkor következett be, amikor az ember szolgálatába állította a lovat. A ló kihasználásával lehetőség nyílt a távolság eredményesebb legyőzésére, nagyobb mennyiségű árút rövidebb idő alatt, nagyobb távolságra voltak képesek szállítani. Ez volt tehát az elsőszámú tényező, amely meghatározta a belterületek műveltségeinek jellegét. E meghatározás egyszerű és könnyen érthető megfogalmazásban Radics Géza-. AZ EMBER ÉS KÖRNYEZETE
