Szittyakürt, 1981 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1981-11-01 / 11. szám

6. oldal «IfTVAKÖkT 1981. november hó

A SZELLEMI HAZA ALAPOZÁSA

(Folytatás az 5. oldalról)

nyira, hogy sokan Erdélyt járva döbbentek rá kilétükre. Az ott élő magyarok igazságtalan helyzetét látva nem a magyarkodásuk, hanem igazságösztönük lobbant föl. Megértették, hogy magyarnak lenni egyre inkább erkölcsi föladat is.

Mindaz a gond, amit futólag érintettem, egy hatalmasabb gond részlete. Hatalmasabb és szövevényesebb helyzeté.

Az árnyékot vető kőtömb: a középeurópai országok régóta szervetlenül alakuló társadalma.

Aki csak iskolás osztályozás szerint vizsgálja is a lengyel, a kelet-német, a csehszlovák, a román, a magyar állapotokat, rögtön észreveszi, hogy valamelyik felére mindegyik sántít. Ahol aránylagos a jólét, ott a közérzület, a kedély, a kultúrateremtés, a közösségi gondolat küzd működési zavarokkal. Ahol viszont a nemzeti tudat — egészséges, vagy torz — formái alakítják a politikát, ott a gazdasági élet akadozik. A tétel eddig az volt: üres hassal nem lehet himnuszt énekelni. A tétel újabb módosulása ennek a fordítottja is: ha jóllaktál s van ég a fejed fölött, örülj a napnak, minek is énekelnél! Mintha az ember csak testileg volna organizmus — lelkileg, szellemileg nem!

E szervetlen alakulás, ez a csámpás középeurópai történelem nem csupán a legutóbbi évtizedek szobrászati műve.

Aki nem riad vissza a gondolati modellek egyszerűsítő voltától, Magyarország utolsó hatvan esztendejéről két eretnek, de jól körülhatárolható modellt vázolhatna föl. Az egyiket a Horthy-korszakról, a másikat az ötvenhat utáni időkről.

Mi volt a Horthy-féle politika alapja?

A revízió eszméje.

Tapadt-e hozzá figyelemre méltó igazság s nemzeti érdek? Föltétlenül! A trianoni békediktátum olyan sebet ejtett minden magyaron hogy könnyű volt a sérelem legnagyobb közös többszörösét megkeresni. A napszámos, az egyetemi tanár, a vasöntő, a néptanító is helyeselhette ezt a jóvátételt kereső politikát. Horthyék veszedelmes egyoldalúsága azonban nagyon gyorsan lelepleződött: a magasra csigázott nemzeti program mellett bűnösen megfeledkezett a nemzet szociális kérdéseiről. Földkérdés? Egyke? Nyomasztó nagybirtokrendszer? Kitántorgás? Öngyilkosság? Mintha ezek a gondok csak az Istenre tartoznának.

A mesterségesen előidézett skizofrénia fokról-fokra, szinte szánalmasan, de sorsszerűén juttatta az országot oda, ahová a második világháború végére jutott.

A magyarság 1956 után — épp a megelőző történelmi kényszerek következtében — sajnos újra csak az egyoldalúság útjára tért rá. Részben önkorlátozó okokból is. El kell azonban ismernünk, hogy ez az egyoldalúság — mint minden összpontosító akarat — komoly eredményeket is hozott. Lapozzuk föl az ország leltárkönyvét. Az első világháború óta kimerítő vesszőfutás volt az életünk. Először maga a háború, a négyesztendős kivérzés életveszélye, aztán a forradalmak, pontosabban fél-forradalmak, ellenforradalmak, a már emlegetett Trianon, a gazdasági válság, a második világháború, a merényletben elvérzett koalíció, az ötvenes évek politikai, gazdasági kőkorszaka és végül 1956. Egy egészséges és éptudatú népnek is pokoli próba lett volna ez az irgalmatlan iram, hát még nekünk, akiket rossz döntéseinkbe se csak az igazságkeresés boldogtalan ösztöne sodort bele, hanem az időtlen idők óta halmozódó történelmi idegbaj és történelmi analfabétizmusunk.

Az utolsó két évtizedben azonban legalább kifújhattuk magunkat. Pihenhettünk, sőt gyarapodhattunk is. Kereshettünk magunknak olyan hamvazószerdái maszkot, amely már-már saját arcvonásunkra emlékeztet. Hírünk a világban? Keleten, Nyugaton? Hírünk szomszédaink előtt? Én azt hiszem — egy-egy megöröklődött előítélettől eltekintve — régen vette körül Magyarországot olyan figyelem-övezet és rokonszenvgyűrű, mint az utolsó két évtizedben. Gazdaság-politikusok, eszmepolitikusok — különösen a mintát kereső lengyel közgazdászok — megkülönböztetett elismeréssel beszélnek magyar modellről.

Az öröm indokolt, ha a gazdasági helyzetet, a mozgástér viszonylagos tágasságát s a politikai élet Deák Ferenc-i dombvonulatait bolyongja be a szem. A száj viszont csak dadogni kezd, ha a magyarság jelen-tudatáról, jövő-tudatáról, összetartozástudatáról vagy elzsibbadt veszély-tudatáról kezd szót ejteni. A többség életrevalóságát ugyanis keményen ellenpontozzák az egyre emelkedő öngyilkossági statisztikák, az országelhagyóké és a lehangoló születési statisztikák. Az ország lelkiéletének a zavarai százados eredetűek. De ha régen inkább gazdasági okai voltak a sorsrontásnak, ma inkább tudati s közérzeti okai vannak. A leromlott közösségi érzület szenved állandó vitaminhiányban. Véleménye, nézete minden otthon élő magyarnak van, mondhatja is, ha éppen jónak látja, de hétköznapjai fölé lendítő eszméje csak nagyon kevésnek van és nem kattognak a fejekben sem olyan alternatívák, amelyek a mai mozgalmas időkhöz igazodva az ország életét nemcsak felülről, de alulról is befolyásolnák. Holott egy népnek létstratégiára is szüksége van, mert meghóditani csak azt tudja, amit a tudatával is körbe tapogatott. Ami csak a külső világban készül el, bármilyen szemrevaló érték is, könnyen bekebelezhető, lerontható, kisajátítható. Tartós az, ami érzelemként, erkölcsi erőként és akaratként újra és újra föltámadhat.

Kedves Barátaim, talán hosszan és kihegyezetten beszéltem mostani életünk féloldalasságáról. De úgy gondolom, ez a féloldalúság szül olyan politikai modelleket, amelyek már nemcsak az anyaországi, de a világon élő magyarság sorsát is érintik.

Az egyik ilyen alapelv például az, hogy egy kis ország legáldásosabb külpolitikája: a jó belpolitika. A másik egy Németh Lászlótól örökölt gondolat átszabása a mai időkre: teremtsünk Magyarországból mintaországot és a határokon kívül élő magyarok anélkül is ránk tapadnak majd, mint valami mágnesre, hogy a statusquo megbolygatása eszébe jutna bárkinek.

Mindkét elképzelés tiszteletre méltó és nemes. De megítélésem szerint indokolatlanul egyoldalú és hagyományos. A kisebbségben és a szétszóratásban élő magyarság bármennyire kiszolgáltatott is az otthoni többség akaratának, illetve helyzetének, olyan autonómiát alakított ki, vagy kényszerült kialakítani, amelyet a mágnesesség finom hasonlata már nem képes magához rántani. Magyarország jó külpolitikája csak részben lehet a jó belpolitika, mert például az amerikai magyarság viselkedése, kultúrája s közvetítő képessége már önmagában is diplomáciai viszony. Egy törvényen kívüli, de az emberi lehetőségeken mindig belül maradó viszony. Egy eljátszható, de semmi mással nem helyettesíthető esély. A világnak nemcsak erőre, hatalom-fitogtatásra, de meghittségre is szüksége van. Nemcsak a gyűlölködés tolmácsaira, hanem

olyan közvetítőkre is, akik nem csupán két nyelvet sajátítottak el, de két kultúra és két nemzet érzékenységét is. Ha a kint élő magyarság nagy részét nem a történelem és nem a szocializmus válságai dobták volna ki a világba, a lelkiismeretünk lángját lejjebb is csavarhatnánk, de így a közös érdekeken túl bizonyos fokú közös bűntudat is összeköt bennünket.

Nyelvében él a nemzet — mondták a régiek. A XIX. század jelmondata igaz volt a maga korában, de nem volt igaz, mondjuk Pázmány Péter és Bethlen Gáboréban, sem a kuruc-labanc hadakozások korában. József Attila gyönyörű megfogalmazása, mely szerint a nemzet: közös ihlet, följebb emelte a múlt század gondolatát. De lassan még a József Attilá i jelmondatot is tágítanunk kell, mert a hatvanas évek végétől a világ tizenhatmilliónyi magyarsága egy új közmegegyezés mondatait keresi, formálgatja. Mégha ez a közmegegyezés olyan disszonanciákat csikorogtat is, mint Bartók zenéje.

A nemrég Amerikában járt Mészöly Miklós fogalmazta meg — egy Pécsett megjelenő folyóiratban — ennek a közmegegyezésnek értelmi és érzelmi alapját. Ezt írja: “A világ minden pontján vannak — és kell legyenek — minden nézetkülönbségen túlmutató, osztatlan magyar érdekek. Ezeket az érdekeket lehet jól és sokféleképpen rosszul képviselni. Egy biztos: távlatilag végképp semmire se vezet, ha különböző kapcsolatainkban — burkoltan vagy kevésbé burkoltan — tétté és előfeltétellé tesszük a szemléleti-ideológia ‘felzárkózást’, a felzárkózás reklám-értékű mímelését... Aminek egyedül lehet csak értelme: önmagunk lehető legdemokratikusabb cseréjének a biztosítása.”

Azt hiszem: ez világos beszéd.

Kedves Barátaim! Nemcsak az évforduló alkalma, de az egyetlen lehetőség is azt kérdezteti velem: lehet-e ennek a disszonanciákat, mellérendeléseket magába fogadó új helyzetnek sugárzóbb szellemi jelképe Bartók Bélánál?

Bartók Béla egyéni sorsa a magyarság lekicsinyített történelme, de legmagasabbra szárnyaló példája is. Együtt van benne minden, ami a magyarsággal megtörténhetett és még ezután is megtörténhet.

A történelmi Magyarországon született, Nagyszentmiklóson. Élt és tanult Ugocsa megyében, Besztercén és Pozsonyban. Fiatalon zsinóros magyarban járt, Kossuth szimfóniát szerzett és egy édesanyjának szóló levélben szószerint ezt fogadja:

“Én részemről egész életemben minden téren és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és a magyar haza javát.” A romantikus ifjú művészetében és gondolataiban innen jut el a romantika bírálatáig, a huszadik század egyetemes meghasonlásának a kifejezéséig, a hazaszeretet gyötrelmes pátoszáig. A Horthy-rendszer második világháborús szerepének legkeményebb és egyetlen mondatos bírálata: Bartók Amerikába települése. Hazája elhagyásával Rákóczi és Kossuth sorsában osztozik, hogy hazája becsületét, hozzájuk hasonlóan, a világ előtt is megőrizze.

Mindez azonban csak a sejtjeiben lerakódó történelem. De Bartók a teljesség embere, nemcsak a történelemé. Természeti lény és erkölcsi lény. A mindenség embere és a kultúráké. Idegeiben nemcsak hogy egymás mellett, de összefonódva él a népiség tudata és az európaiságé. A sámáni múlt és a bethoveni fenség. Ha Széchenyi a legnagyobb magyar, Bartók a legegyetemesebb!

Ady — halála előtt nem sokkal — egyik jóslatos versében azt keseregte: a magyarság szétszóródik, mint a bibliai zsidóság, de mi még az összetartozást jelképező templomot se építettük föl.

Nem szeretem az olcsó vigaszokat, de azt gondolom, ha az a Templom még nem épült is föl, de egy templom, amely minden kövével mintája lehet a hiányzónak, azért mégiscsak fölépült. És ez: a bartóki mű és a bartóki élet!

Nekünk magyaroknak, akik megszoktuk a széthúzást, vagy az önigazolás gőgjét, bárhol éljünk is a világon, ehhez a templomhoz együtt kell elzarándokolnunk. Mert Bartókot ünnepelni nemcsak évfordulói alkalom, de vallomás is: annak a megvallása, hogy milyen magyarságeszményt óhajtunk a jövőben követni. Bartókban egy nép, egy nemzet legtisztább, legmaradandóbb és legegyetemesebb képességei fejeződnek ki. Saját magunkkal és a világ minden értékével az ő neve köthet bennünket össze.

Bartókban egyetérteni: erkölcsi kötés.

Bartókban egyetérteni: egy szellemi haza megalapozása.

Barátommal Sinkovits Imrével mi is azért jöttünk el ide, hogy ennek a szellemibb hazának a megteremtésében együtt munkálkodhassunk önökkel.

* * *

(Ünnepi beszéd, elhangzott New Yorkban, a Hunger College-ban, 1981. március ló-én.)

FABRICY KOVÁTS MIHÁLY MAGYAR RÁDIÓ

Felhívjuk clevelandi olvasóink szíves figyelmét arra, hogy a Cleveland State University rádióprogramján, a 89.3 FM hullámon minden szerdán délután 5 órakor egy órás magyarnyelvű adással jelentkezik a Fabricy Kováts Mihály rádió dr. Szentmiklósy Éles Géza műsorvezető és Csömör János technikai vezető közreműködésével.

Hallgassuk minél többen a Fabricy Kováts Mihály magyar rádió programját, amely bel és külpolitikai kommentárjai mellett a rabmagyarság és a külföldre szakadt magyarok életviszonyait, politikai, társadalmi és kulturális munkásságát ismerteti és szemlélteti.

PROF. BADINY JÓS FERENC:

“KÁLDEÁTÓL ISTER-GAMIG”

című munka II. kötete:

“A SUMIR-MAGYAR NYELV AZONOSSÁG BIZONYÍTÉKAI”,

mely 400 oldalon, cáfolhatatlan bizonyítékkal fedi fel azt a valóságot, hogyaMAH-GAR NÉP HUN-GAR nyelve az emberiség legrégibbje. A 400 oldalas könyv ízléses bőrutánzatos, kemény kötésben, színes borítólappal került kiadásra — ára: US $20.00. — A könyv megrendelhető a következő címen:

Kossuth Bookshop, 14025 Lakota Avenue, Cleveland, Ohio 44111