Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1980-07-01 / 7-8. szám
6. oldal «ITTVAKOfcT 1980. július—augusztus hó seket, hogy az idén nem szabad új SzT választásokat rendezni az iskolában pünkösdkor, s ebben állapodtunk meg a német kom. igazgató úrral is. A fentiek ismertetése után azok figyelembevételével kérjük a kedves Szülőket, hogy a jövőben ne téveszszék össze a még olyan szépnek tűnő vágyálmokat a jogilag pontosan meghatározott s az iskola létét mindig szem előtt tartó járható utak realitásával. Az IB új Elnöksége meg van róla győződve, hogy mindazok a kedves Szülők, akik az elmúlt hónapokban nagy lelkesedéssel és sok áldozattal “kiálltak” egyik vagy a másik “megoldás” — értsd: saját elképzeléseik megvalósítása érdekében —, azok mindnyájan jót, t.i. az iskola jobb jövőjét kívánták azáltal előbbre segíteni. Akármilyen keményen hangzik azonban, mégis le kívánjuk szögezni itt: lássák be ők is, hogy 209 szülővel egyenként lehetetlen tárgyalnunk, mert az végeláthatatlan és sehová sem vezető, meddő vitákhoz s eredménytelenséghez vezetne. A logikus kiút innen: készítsenek a kedves Szülők az előzőekben jelzett s a mi viszonyainkhoz is megfelelő “működési irányelveket”, s azoknak alapján válasszák meg azt az “érdekképviseletüket”, amelynek a vezetőivel az IB és az iskola vezetője készségesen és célszerűen tárgyalhat. így képes lesz a SzT az ő valódi feladatköre (t.i. a diákok egészségesebb és kényelmesebb elhelyezése és kilenc éves kastli tartózkodását kedvezően befolyásoló más ilyen problémák) megoldására. De már most és itt leszögezzük az új Elnökség alapvető véleményét: annak érdekében, hogy a közelmúltban lejátszódott nemkívánatos “esetek” a jövőben meg ne ismétlődhessenek, mindent el fogunk követni “a fogadatlan prókátorok” jog- és céltalan, viszont roppant káros, az iskola hírét elképzelhetetlenül rontó lépései megakadályozására. Az iskola léte és sorsának alakulása előbbre való, mint az egyéni (téves) elképzelések unos-untalan, csak zavart keltő propagálása. Ha egyesek át nem gondolt tervei megvalósulnának, talán lenne egy új SzT — de nem lenne iskola szeptember 1-től! Ezt biztosan nem kívánja egyetlen kedves Szülő sem. Ilyen méretű kockázatra nem vállalhat egyetlen “aktív” szülő sem, mégkevésbé az IB új Elnöksége. Meggyőződésünk, hogy a kedves Szülők józan túlnyomó többsége megértette ezt a tájékoztatásunkat. Kérjük, hogy hassanak megnyugtatóan az elenyészően csekély számú izgága elemekre s végezzék el a reájuk eső feladatrészt, hogy ezt az iskolaévet s a szeptemberben indulót is az utána következőkkel együtt közösen biztosíthassuk. Rengeteg a teendőnk, fogjunk neki a földolgozásnak. Háromfelé húzva, kapkodással, ingerülten csak rontanánk az amúgyis megtépázott tekintélyünkön és helyzetünkön. Közös erővel, józanul, higgadt lépésekben megoldhatunk mindent! Jó munkát! Igaz magyar honfitársi üdvözlettel Katona Sándor, másodelnök. HÍREK * K.Kurata, a japán nép védelmi tanácsának tagja szerint a II. világháború végén Japánban mintegy 4900 tonna vegyifegyver-hatóanyag és csak nem 700,000 vegyi gránát és lövedék volt felhalmozva. * Egy Belgium nagyságú ország (30,513 négyzetkiló méter) esetében a VX idegméregből 10,000 tonnánál kevesebb kell, az ott élő tízmillió ember felének elpusztításához. Szovjetunió afganisztáni katonai akciói következtében nem is olyan rémkép, de szörnyű valóság is lehet a vegyifegyverek alkalmazása. *1lAtq&íiM' AZ 1956-OS NEMZETI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC huszonnegyedik évfordulója alkalmából Clevelandban, a Hungária Szabadságharcos Mozgalom 1980. október 26-án, délben 1 órakor, Nyugat-oldali Magyar Református Egyház nagytermében (15300 Puritas Avenue) rendezi meg a hagyományos MAGYAR SZABADSÁGHARCOSOK DISZEBÉDJÉT és az azt követő OKTÓBERI EMLÉKÜNNEPÉLYÉT amelyre kedves magyar testvérünket és családját szeretettel meghívja Hozzájárulás személyenként 7.00 dollár. Gyermekek részére az ebédjegy 2.50 dollár. a ^enc^ez®s^Az ebédjegy október 25-ig, a következő telefonszámokon rendelhető: 228-5562, 888-4674, 476-1696. AMIRŐL A LELETEK BESZELNEK Mongol-Magyar expedíció a hunok nyomában 1924-ben egy szovjet-mongol expedíció tagjai — akik a mongolszovjet megállapodás értelmében nyersanyaglelőhelyek után kutattak Mongóliában — régi, primitív aranybányák táróit keresve a Nőin Ula-hegység három völgyében hun nemzetségfők temetkezőhelyét fedezték fel. Akadt öt hat méter magas halomsír is, s alattuk, nagy mélységben húzódtak a sírkamrák. Néhány halomsírt feltártak. Még ép, csodálatosan szép, rátétes “filc”szőnyeg került elő az egyik sírból. Ezen kívül kevés tárgyat találtak, valamikor réges-régen kirabolták a sírokat. Egyetlen koponya, festett kínai lakkcsészék, hajfonat — hun szokás volt, hogy a rokonok levágott hajfonatukat helyezték az elhunyt sírjába —, nagyjából ennyi maradt az időszámításunk utáni első századból származó sírokban. A szovjet régészek a kutatásokról kiadványban számoltak be, s ezzel felhívták a figyelmet az egykor oly nevezetes népre, a hunokra, akiknek történetében legalább annyi a talány, mint a szkítákéban. Annyi bizonyos, az egykori ázsiai hun birodalom központja éppen itt, Ulánbátortól északra, a Nőin Ula-hegység környékén volt. Ulánbátor környéke nagy területen tele van hun sírokkal. Ezután nem túlságosan sokat bolygatták a hunok mongóliai emlékeit. Mongólia régészetileg eléggé feltáratlan. Valószínűleg számos meglepetést tartogat a régészek, történészek számára a föld mélye, talán feletet is ad majd számos kérdésre: az őskortól kezdve az időszámításunk utáni időre is. Mongóliában még csak most kezd fejlődni a régészet, összesen öt régész él ebben a régészeti “paradicsomban”. — Rendkívül érdekes az a feltételezés, amely szerint az avarok ősei a hunok lehettek. Illetve, az avarok eredetéről kétféle vélemény alakult ki. Az egyik elmélet lényege, hogy az avarok őse az időszámításunk utáni VI. században, Mongólia területén élt “zsuan-zsuan” nép. Csupán anynyit tudunk róluk, hogy erről a területről alattvalóik, a türkök kergették el őket. A nép nevét kínai írásjegyekből ismerjük. Ezt a véleményt régészetileg nem támasztották alá, akárcsak a másik elméletet sem, amely szerint az avarok varhunik, Közép-Ázsiából. Lehet, hogy mindkét vélekedés igaz. Az avarok valóban verhun-nak nevezték magukat — ebből származik a magyar Várkony helységnév. Hun nyelvemlékekre nem támaszkodhatunk, egyetlen hun nyelvű mondat maradt az utókorra, az is kinai átírásban. Kínai írásjeleket kellene megszólaltatni, de ma már vita folyik arról, miképpen hangzott régen egy-egy írásjel? Ismerjük a hun titulusokat, rangokat, de a hunok más népektől is vettek át neveket, titulusokat, vagy rokoni kapcsolat révén jutottak hozzá, így ezekből sem következtethetünk az eredeti hun nyelvre. Ugyanis írásokat találtunk a sírok falán. Ezeket a sírokat is megrabolták, lószerszám, koporsóácsolat, agyagedény, kések, tőrök, nyilak maradtak benne. Minden lelőhelyet feljegyeztem, a felszínen található halomsírok, feliratos, domborműves kőoszlopok helyét s így régészetileg feltérképeztem az egész vidéket. A szovjet oldalon megtekintettük egy múzeum anyagát, itt is tártak fel ázsiai hun anyagot. — A második utunk észak-nyugat felé vezetett, az Orhon folyó völgyébe. Késő bronzkori, teljesen kirabolt sírokat találtunk. Érdekesek ezek a sírok. Néhol 500-600 méter átmérőjű kövekből rakott négyszögek jelzik a sír helyét, másutt egyéb formák; mintha csillagképeket ábrázolnának, s akadnak olyanok, amelyeknek átmérője mindössze két méter. Körülöttük kis “áldozó gyűrűk”. Ezeket a “kerek szúr”-okát, mongolul kirgiz fészkeket a népi emlékezet velük hozza kapcsolatba; Mongólia régen, a mongolok előtt a kirgizek birtoka volt.________________(Ősi Gyökér) Üj láncszem a magyar őskutatásban Ferenci István, kolozsvári régész írt tanulmányt a bukaresti “A hét” c. folyóiratban “A szkíták Erdélyben” c. alatt. — A cikkíró — többek között — hangsúlyozza: “—A hazai őstörténetkutatásnak egyik vajúdó ügye a Kr.e.-i VI. században Erdélybe betelepedett szkíták kérdése. A titkait féltékenyen őrző erdélyi földből lassan kikerülő régészeti leletek világánál az erdélyi magyar régészek tapintottak rá a szkíták jelenlétére Erdélyben és le nem kicsinyelhető hazai történeti szerepükre. Bodrogi János, majd Nagy Géza és mások tanulmányaikban kidomborították a javarészt óiráni eredetű s nyelvű (azaz sumerelami) szkíták jelentős műveltségalakító hazai hatását. Az elmúlt két évtizedben végrehajtott rendszeres és gondos régészeti ásatások révén napfényre jutott félszáznyi erdélyi szkíta temető és több mint 250 szkíta sír tanúvallomása megcáfolhatatlanul bizonyítja, hogy a szkíta nép nagy tömegben élt Erdély földjén a Kr.e. VI. századtól kezdve. — A szkíták — egyenlőre inkább sejtett — mint kiderített okok (Törzsi háborúskodás) következtében a Kr.e. VII-VI. évszázad fordulóján Moldván s a Keleti Kárpátok szorosain át nyomultak be Erdély földjére, mindenekelőtt a Maros Küküllők, Kis-Szamos és a Sajó-menti tájakra. Mintegy másfél évszázadig éltek itt törzsi kötelékekben. Főként szarvasmarha, ló- és juhtenyésztésből tartották el magukat. A népesség egy része egy helyben tartózkodott és földműveléssel foglalkozott. Ismerték a vasat, annak felhasználási módját, gyártottak vas-szerszámokat, eszközöket és fegyvereket. — Szervesen beletartoztak az egész Elő-Ázsiára, Északkelet-Afrikára, sőt Délkelet-Európára is kiterjedő hatalmas szkíta törzsszövetségbe. Utóbb a szkíták jelentőségüket elvesztették és — köztük az erdélyi szkíták is — felszívódtak a hazai őslakosságba. — A szkíták több, egymást követő törzsszövetségéről tudunk a Káspitótól keletre, illetőleg a Kaukázuson túli területeken. Lassan államalakulattá fejlődő főtörzsszövetségük a Fekete-tenger északi partmellékén alakult ki, nagyjában az északi erdősáv határáig, a Volgától a Közép-Duna mentéig nyúló óriási térségben. Ez a törzsszövetség a Kr.e. V. században már álammá alakult és Atheász királt idejében (Kr.e. IV.sz.) érte el virágzásának tetőfokát. — A szkíta törzsszövetségbe számos különböző eredetű-nyelvű népek is beletartoztak. így ide soroltak az ázsiai népességek déli csoportjai is, köztük a Középső-Volga mellékimagyarok is. Ezért tapasztalhattunk sok rokon vonást egyrészt a szkíták, másrészt a honfoglaló magyarok emlékei, szokásai és hagyományai között. Ezért élt elevenen a honfoglaló magyarság körében a szkítarokonság tudata. ” Eddig tart az idézet a fenti tanulmányból. Felvetődik ezzel kapcsolatban a gondolat: tehát a Dunamedence és Erdély őslakosságába a szkíták is beletartoztak, akik később a bevándorolt hunokkal, avarokkal, együtt alkották az első (VI.sz.) és a második honfoglaláskor (IX.sz.) bejövő magyarokat. A történelmi út újabb láncszeme bontakozik ki a magyar őskutatás terén Ferenczi István (és a többi erdélyi magyar régész) munkája révén. Az út Árpád, — az előmagyarok, az avarok, a hunok, a szkítákon keresztül vezet az eredeti őslakosságig (szumérokig), akik mind együtt alakították ki a későbbi magyar népet. Érdemes elgondolkozni e tényen: az erdélyi magyar régészek végeznek ezen a téren “úttörő munkát”, amely megcáfolhatatlanul bizonyítja a magyarság ősjogát a Kárpátmedencéhez, Erdélyhez, — szemben a román dákoromán áltannal! Az erdélyi magyar régészek tudják, hogy a magyar őskutatásnak nemzetmegtartó, óriási politikai jelentősége is van: Annál is inkább, mert a pápai bullák a magyarokat nevezik “királyi szkítáknak”. (Ősi gyökér)
