Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1980-07-01 / 7-8. szám

1980. július—augusztus hó

St ITTVAKÖfcT

3. oldal

Tarih-i Üngürüsz — Magyarok

Vámbéry Ármin egyik törökországi útja során Isztambulban, a Topkapi Szerájban rábukkant Terdzsüman Mahmud Tarih-i Üngürüsz (Magyarok története) c. kéziratára, lemásoltatta, hazahozta és 1860-ban benyújtotta a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA). A kéziratról röviden írt is, de nem a legkedvezőbben. 1861-ben Budenz József terjedelmesebben, de még elmarasztalóbb ismertetést írt róla a Magyar Akadémiai Értesítőben és a kézirat egyes részeit magyarul is közölte. Többet aztán nem lehetett hallani róla.

Jó néhány évvel ezelőtt a kéziratmásolat újra előbukkant a MTA irattárában és ketten is nekifogtak a fordításának.

Most aztán Grandpierre K. Endre Dr. Blaskovics József fordítása alapján a Kortárs 1979. évi dec.-i számában “A csodaszarvas-monda új változatai egy latinból törökre fordított magyar ősgesztában” címmel hosszabb tanulmányt írt és abban részletesen foglalkozik magával a kézirattal is.

Minthogy erről a páratlanul értékes, őstörténeti anyagot őrző kódexről eddig kevesen tudnak, nem lesz érdektelen, ha a fenti tanulmány alapján röviden ismertetem ezt a felbecsülhetetlen értékű, tudatosan agyonhallgatott, még soha nem publikált ősgesztánkat, hogy azt minél szélesebb körben megismerjék.

Mikor 1543-ban a polgárok árulása folytán Székesfehérvár a törökök kezére került, a városba bevonuló I. Szulejmán szultán mögött ott lovagolt a Magyarországon magyarnak született, de mohamedánnak nevelt Tredzsüman Mahmud, a szultán mindenható bizalmasa, tolmácsa. A város megszállása után az izlám törvények szerint megsemmisítették a félévezredes királyi könyvtár és irattár kincseit is. Ekkor került Mahmudnak kezébe “egy latin nyelvű könyv”, mely “Üngürüsz tartományának régi időktől való történetét” tartalmazta. Elhatározta, hogy lefordítja, hogy “a magyar nemzet dicső múltját, harcias jellemét megismertesse” urával és annak főembereivel. Le is fordította, de nemcsak az említett “egy latin nyelvű könyvet”, mert a fordítás 1526-os évvel zárul, ami azt jelenti, hogy több, de legalább két könyvet kellett lefordítania, hiszen a mohácsi csatát csak 1526 után írhatták le.

A fordítás első része, vagyis “a latin nyelvű könyv” Nemródtól Árpádig tart és számtalan olyan részt tartalmaz, melyek krónikáinkban nincsennek benne. Ez azt jelenti, hogy krónikáinknál régibb és krónikásaink nem ismerték.

Az első részben többek között ilyen új őstörténeti elem található, mint pl.: 1. Az üngürüsz név. 2. Magyarország “végtelen” nagysága és a magyarok “megszámlálhatatlan sokasága”. 3. A csodaszarvas-monda két ismeretlen ősi változata. 4. A hunok Pannóniába költözése a mondái ősidőkben. 5. 373. évi pannóniai hun honfoglalás ismeretlen első szakaszának története. 6. Kémek küzdelme a tárnokvölgyi csatában. 7. El veszett regős énekek nyomai. 8. Miként tette adófizetővé Attila a római birodalmat? 9. Buda Attila elleni lázadása és a lázadás leverése. 10. Miként furakodott a cselszövő Detre Attila bizalmába? 11. Attila fiainak viszálya. 12. A 896. évi honfoglalás ismeretlen előzményei és körülményei.

Grandpierre, mint tanulmányának címe is mutatja, a felsoroltak közül a csodaszarvas-monda eddig ismeretlen két változatát taglalja. Eszerint Hunor neve jelentéktelen változással Hungar, s így az ő nemzetségéből eredt népet Hungarnak, az általuk lakott területet Hungáriának nevezték. “Mivel ez így történt — fűzi hozzá a Tarih-i Üngürüsz —, az elbeszélő szavai azt bizonyítják, hogy Üngürüsz népe Hunor nemzetségéből származott... Hunor neve pedig később Üngürüszre változott.” Az egészben az a legérdekesebb, hogy a monda itteni két változatában Magorról, akit eddig a magyarok ősének tartották, csak a két testvér házasságáig történik említés, utána már nem, mintha nem is létezett volna.

A két csodaszarvas-monda másik fontos új eleme, hogy Hunor mikor felkészült Pannónia elfoglalására, meghalt. Helyette rokonát Kattar-t (Kádár) választották meg fővezérnek, akinek vezetésével a hunok 373- ban be is költöztek a Kárpátmedencébe, ahol “üngürüsz népet találtak”. Minthogy Kattar (Kádár) már történelmi személy és a hunok valóban 373 táján érték el a Kárpátmedencét, ősgesztánk csodaszarvasmondái itt kapcsolódnak bele a tételes történelembe és ezek szerint ezzel kezdődik a magyarok kárpátmedencei története is.

A tarih-i Üngürüsz második része

Nemrég kaptam meg a Kolozsvárott megjelenő Igazság 1979. nov. 22-i számát, amelyik teljes egészében közli Hajdú Győző elvtárs felszólalását a Román Kommunista Párt XII. kongresszusán.

Hajdú Győző elvtársat nem kell külön bemutatni. Mégsem lesz érdektelen, ha az olvasó emlékezetét felelevenítem.

Az erdélyi írók 1973. évi első amerikai útja után a New York-i előadásról írt beszámolóban ezt írtam róla: “A bemondó szerepét Hajdú Győző, a Marosvásárhelyen szerkesztett és Bukarestben kiadott Igaz Szó szépirodalmi folyóirat szerkesztője látta el, “vonalas” bemondásaival kissé “túlteljesítve a normát” (Virrasztó, 73. dec. sz.).

Ennél sokkal emlékezetesebb volt 1977. évi amerikai és kanadai körútja, helyesebben erről a kőrútról Ceausescu “elvtársnak” tett írásbeli jelentése, melyben kőrútjának, előadásainak szervezőit, előkészítőit, vendéglátóit egy-két kivétellel “lefasisztázta”, mert széthúzást akarnak szítani “az évszázadok óta békében, barátságban élő” román és magyar dolgozók között. Az egy-két kivételt még név szerint is megemlítette és Ceausescu kegyeibe ajánlotta mint olyanokat, akik megérdemelnék, hogy a román állam vendégül lássa őket. Erre Király Károly semlegesítésére Ceausescu által hirtelen összehívott Magyar és Német Nemzetiségű Dolgozók közös ülésén (78. márc. 13-4.) való felszólalásával tette fel a koronát. Erről a külföld megtévesztésére megrendezett “kirakat” ülésekről “Király Károly és Ceausescu” c. cikkemben számoltam be részletesen (KMV 78. ápr. 30-i száma).

De, hogy kétség ne legyen, ki is Hajdú Győző “elvtárs”, a XII. kongresszuson elmondott felszólalásából idézem az alábbiakat:

“Nekünk, romániai magyar íróknak, akik román írótársainkkal tökéletes egyetértésben és kölcsönös megbecsülésben dolgozunk, soha nem volt olyan nagylelkű támogatónk, olyan meleg szívű barátunk, mint amilyen Nicolae Ceausescu elvtárs. A romániai magyarságnak történelme folyamán soha nem volt olyan virágzó szellemi élete, olyan gazdag irodalma, művészete, tudományos munkássága mint ma, soha nerr. rendelkezett annyi kulturális, irodalaz államalapítással, vagyis Szent Istvánnal — az ősgeszta szerint Isztefán — kezdődik. Tehát Árpád honfoglalásával lezáródó őstörténeti anyagot közel egy évszázad választja el a második résztől, ami arra mutat, hogy az őstörténeti rész anyagát szolgáltató kódex ott lezárult, a másik kódex pedig az államalapítással kezdődött.

* * *

Az elmondottakból világosan látszik, hogy ez a török nyelvre átültetett, eddig ismeretlen ősgesztánk olyan elemeket tartalmaz, hogy, ha azok más, hiteltérdemlő kútfőkkel való összevetés után valónak bizonyulnak, a finnugoros nyelvészetre épített őstörténetünket újra kell írni. így aztán egy pillanatig sem csodálkozhatunk azon, hogy a MTA Budenz tanácsára 1861-ben elsüllyesztette, hogy a MTA jelenlegi vezetői és tudósai nem merik kiadni, hogy Grandpierrenek jelen, minden tudományos kritikát kiálló tanulmányának nem adtak helyet történelmi szaklapban.

A Kortárs szerkesztőjének megjegyzése szerint ez egy nagyobb tanulmány első fele; a második rész az Ősgeszta többszörös honfoglalásra

mi és művészeti intézménnyel, mint napjainkban...

Testvéri összeforrottságunkat, a román nép és az együttélő magyar nemzetiség szilárd egységét az én kedves, szívemhez nőtt városom, Marosvásárhely terein, Eminescu, a két Bolyai, Balcescu, Körösi Csorna Sándor, Papiu Ilarian és Avram Jancu szobrai szimbolizálják. Ezek a szobrok életünk nagy igazságát tanúsítják: pártunk forradalmi-nemzeti politikája nyomán tovább élnek legnemesebb hagyományainkban, világunk a magasrendű humánum és az igazi demokrácia világa, hazánk a megvalósult jogegyenlőség és testvériség virágzó otthona...

Mindezért... kimondhatatlan boldogság és hála tölti el szívünket, azoknak szívét, akik a közös hazában örökre megszabadultak a mostoha gyermek szorongásaitól és az elviselhetetlen társadalmi-nemzeti megalázásoktól...

Dícsértessék ezért... jelenünk hőse, aki a legtöbbet tett azért, hogy ez, a múltban oly sokszor meggyötört nép nagy és erős legyen. Az a bátor férfi, akinek a lelkében Miahi Viteazul, Stefaucel Mare, Nicolae Balcescu, Alexandru loan Cuza és Bethlen Gábor szabadság-eszménye lebeg, aki tetőtől talpig román, hazafi, ember és kommunista, aki e tájak különböző nyelvét beszélő lakóinak testvéri összeforrottságáért öszszeszerelmesítéséért életét áldozta és áldozza..., aki elmondhatatlanul sokat tett és tesz nap mint nap azért, hogy szülőföldjén, ebben az országban mindenki valóban otthon érezhesse magát, és a román, magyar, német és más nemzetiségű dolgozók egyaránt lelkűkből lelkedzett őszinte vallomással mondhassák, közös hazájuk iránti rendületlen hűségük jeleként, egyik klasszikus költőnk verssorainak szellemében: a nagy világon e kívül nincsen számunkra szentebb és drágább hely — itt élnünk, halnunk kell.”

Mindenki, aki csak valamennyire is ismeri az elszakított területek magyarjainak keserves életét, az nagyon jól tudja, hogy belső énjük és érzésük ellenére sok minden olyat kell tenniük, ha egyáltalán élni akarnak, amit másként sohasem tennének. Áll ez első sorban a hatalmi hóbortban tobzódó, soviniszta őrületben leledző Ceausescu Romániában élni kényszerülő magyarokra. Ennek ellenére,

utaló eredetét és keletkezési időpontját tárgyalja. A lektorálásra felkért Harmata akadémikus, bár hasznosnak ítélte a tanulmány közlését, rögtön kijelentette, hogy az “ilyen forrásokat a tudomány csak eredetiben tanulmányozhat, csupán fordításokat nem szabad használni.”

Akárhogy is van és bármennyire megértjük is a finnugorista történészek huzakodását — most, amikor a szomszédos népek, újabban még a rutének is, minden történelmi alap nélkül ősibbnél ősibb, csodálatosabbnál csodálatosabb őstörténetet gyártanak maguknak, hogy a 60 évvel ezelőtt elrablott ősi magyar területekre történelmi jogot formálhassanak — a MTA-nak nemzeti kötelessége lenne sürgősen kiadni a Tarih-i Üngürüszt hiteles facsimiliben és magyar fordításban, hogy meglehessen kezdeni a tudományos kiértékelését az egész világ színe előtt. Nem is szólva arról, hogy a második rész is tartalmazhat számos értékes, eddig nem ismert adatot.

De itt nemcsak erről van szó, hanem arról is, hogy ősgesztánknak tudományos feldolgozása nagyban elősegítené és lehetővé tenné Kelet eddig egészen hiányosan megírt őstörténetének a kiteljesítését is.

CSÍKMENASÁGI

a fenti idézetek félreérthetetlenül és világosan bizonyítják, hogy Hajdú Győző minden külső kényszerítő behatás nélkül önszántából ismét “túlteljesítette a normát”, amivel egyedül és kizárólag csak a saját szenynyes, kicsinyes egyéni érdekeit szolgálta. Most aztán mindenki láthatja, ki is az a Hajdú Győző “elvtárs”, és kik az itteni “elvbarátai”. Mert, hogy idejutottunk — tudja ezt nagyon jól Hajdú Győző “elvtárs” is — az nagyrészben Mihai Viteazul, Hora-Kloska, Avramjancu által vezetett és irányított magyarírtásoknak köszönhetjük. Az pedig, hogy az előbb említett magyarirtó oláh “hősöket” is megszégyenítő Ceausescu “elvtársat” Bethlen Gáborhoz meri hasonlítani, az már több mint “normatúlteljesítés”, az egyszerűen magyar-gyalázás!

Sajnos, a “normatúlteljesítésben” Hajdú Győző “elvtárs” nem áll egyedül. Ettől az undok nyavalyától pl. a legnevesebb erdélyi író sem mentes, aki egyik novellájában azt írja, hogy faluja határában 1944 őszén az “SS és Horthy kivégző tisztek” 150 ártatlan, hirtelenében összeszedett zsidót végeztek ki és temettek el egy közös sírban. Ez így egyszerűen nem igaz, márcsak azért sem, mert a Horthy rendszerben nem voltak “kivégző” tisztek, csak állami hóhérok, azok viszont nem voltak tisztek. De különben is, a Vasgárdisták, Antonescu különítményei olyan tökéletesen kiirtották Romániában a zsidókat, hogy a háború végén nem 150-et, de még 15-öt sem lehetett csak úgy kapásból összeszedni, hiszen jóformán csak azok maradtak életben, akik német KZ-ben voltak. Persze erről mélyen hallgat. Az ilyenfajta “normatúlteljesítést” ítélem én el és joggal, mert enélkül is ott lenne az illető, ahol most van; viszont egy-egy ilyen hamis, valótlan adat újabb ütőkártya a románok kezében a magyarok “jogos” megbélyegzésére, irtására.

Még fokozottabb mértékben áll ez az otthoni rendszert túlzott mértékben kiszolgálókra és a szabad földön idegen érdekek szolgálatába szegődött “reálpolitikusokra”, akik otthon és kint a nagyobb konc reményében kéjelegve “teljesítik túl a normát”. Hogy aztán ezzel a magyarságnak nemcsak jelenét, hanem a jövőjét is veszélyeztetik, mit érdekli az őket?!

v. E. I.

Hajdú Győző ismét túlteljesítette a "normát"