Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1. szám

8. oldal $*ITTVAKÖ*T 1980. január hó Wass Alberték és a román bumeráng 1 DR. KOVÁCS ERNŐ­A magyar emigráció felháborodva vette tudomásul, hogy Wass Alber­tet és más hűséges erdélyi hazánk­fiát, elnyomott véreinkért küzdő amerikai állampolgárokat román hi­vatalos szervek perbefogtak, ún. “háborús bűnök” miatt. Ez a szem­forgatás, vagy még inkább az arcát­lanság magas iskolája. De ugyan­akkor olyan bumeráng, amely rette­netes súllyal esik vissza a világ leg­hazugabb, legcsalárdabb politikai kupeceire, Ceausescura és bandájá­ra, a soviniszta-sztalinista-kommu­­nista kaméleonokra, a magyar, né­met és a többi hat nemzetiség elnyo­móira, sőt, a román népet is bele­értve. Bármelyik állam beszélhet e széles világon, Románia azonban jobb, ha hallgat! Nem megyünk vissza a rég­múltakig, elég ha csak a legújabb­­kori “dicső” cselekedeteire emlékez­tetjük a gyorsan felejtő világot. A nagy Andrássy Gyula, a monarchia külügyminisztere adta az egyesült oláh fejedelemségeknek a Románia nevet, majd a berlini kongresszuson ő és Bismarck vitte keresztül és biz­tosította az új állam függetlenségét, de nem csak Törökországgal, az ad­digi “védnökkel” szemben, hanem a “felszabadító” Oroszországtól is meg védte, amikor a 80-as években be­vonta Romániát is a Hármas Szövet­ségbe. Ebben aztán megint igazi oláh-módra viselkedtek. 1914-ben titkos szerződést kötöttek Oroszor­szággal, hogy háborúba lépésük fejé­ben Erdélyt megkaparintsák. Aztán az olasz példát követve először sem­legesek maradtak, kivonva magukat a Hármas Szövetség kötelezettségei alól, majd 1916 nyárvégén, a nagy orosz offenzívák idején, a védtelenül hagyott Erdélybe törtek, hátba tá­madva volt szövetségeseiket. A ma­gyar— német ellenlökés rövidesen ül­dözéssé fejlődött és csak orosz segít­séggel bírtak Moldova északkeleti csücskében, az Ojtozi Szorostól a Nyeszterig húzódó arcvonalon meg­­állani a tönkrevert román seregek. Hálájukat aztán rövidesen kézzelfog­­fogható bizonyítékát is adták, ami­kor Antant szövetségeseiket elárulva, az 1917-es forradalmak ájultságába eső Oroszországot megrabolták, be­vonulva Beszarábiába. Majd, titkos szerződéseiket megszegve, különbé­két kötöttek a Központi Hatalmak­kal, a Bukaresti Békét, mely szerző­désileg is nekik adta az orosz állam­ból kihasított tartományt (1918). Továbbá a magyar és a német csa­patok nyomában lopakodva 18 őszén a már békét kötött Románia szedett­­vedett hadserege bevonult az ismét védtelenül hagyott Erdélybe, hogy osztozzon az Antant-győzelem gyü­mölcseiben; ismét hadat üzen, most­­már csak Magyarországnak, majd mint a győzők vesszeje, 1919-ben in­tervenciós háborút folytat a Tanács­­köztársaság ellen és ennek fejében kirabolja, kifosztja a fegyverei alá került országrészeket. Végül is az Antant demarsára kénytelen kiüríte­ni Magyarországot, de sajnos ezt szó­­szerint kell érteni, mert minden mozgó, vagy mozgatható értéket magukkal vittek. Erdélyben min­dent átkereszteltek, csak román fel­iratokkal látták el, hogy az Antant kiküldöttek tudomásul vegyék “ősi jussukat” és kikergettek 200 ezer ma­gyart Budapestre, vagonlakó nyo­morúságba. Később, mint oszlopos Kis-Antant alapító-tag szipolyozza Franciaorszá­got, felfegyverezteti magát, katonai garanciákat kap, kardot csörget a fegyvertelen Csonka-Magyarország felé és kínozza az erdélyi magyarsá­got minden módon. A Népszövetség­ben ismételten megbélyegzik a ki­sebbségek üldözése miatt. Erődíté­seket épít Magyarország felé, a hír­hedt Károly-vonalat, de az, mint kártyavár, hirtelen használhatatlan­ná válik, mihelyt a honvédek 1939- ben visszafoglalják Kárpátalját és északkeletről átkarolhatják. Még az évben lemond Románia az angol és francia garanciákról és Németor­szággal kezd barátkozni. A Honvéd­ség mozgósítására pánik tör ki Ro­mániában, de a németek lebeszélik a magyar kormányt katonai akcióról. Amikor aztán a szovjet bevonul Be­szarábiába és német —olasz nemzet­közi bíróság a II. Bécsi Döntéssel Eszak-Erdélyt visszaszármaztatja Ma gyarországnak, további orosz terjesz­kedésnek elejét véve, a megkisebbí­tett Románia határait is garantálják a döntnökök. De a kocka ismét a ro­mánok felé fordul, mert 1941-ben a németek kiszorítják a Vörös Hadse­reget és Beszarábiát megint Romá­niának adják, megtoldva a Nyeszte­­ren túli területekkel (Transnistria). De semmi sem tart örökké és 44 nyarán Románia újabb nagy árulása kinyitja legújabb szövetségese, a Szovjet előtt Erdély és Magyarország felé az utat, hátbatámadva előző, hi­székeny német barátait. A Nagy Ringyó kézről kézre jár s bár megfo­gyatkozik, Bukovina, Beszarábia a Szovjet szertőjé, Dél-Dobruzsa a bul­­gárok jogos tulajdona marad, Eszak- Erdély lesz az árulás jutalma. Az orosz fegyverek árnyékában, a front mögötti területen már 1944 októbe­rében megkezdik a székelyek, ma­gyarok hóhérolását: Pópáik által megáldott nemzeti zászlóikkal (mint 1848/49-ben!) tör­nek a fegyvertelen székelységre a Mániu-gárdisták és középkori mód­szerekkel, baltával, fűrésszel lefejez­nek embereket Szárazajtán, Csik­­szentdomonkoson. Ajtán a papot a templomajtóra szegezik, feleségét, lányát közprédára adják, aztán sze­meit kiszúrva végeznek vele. Ezek a szadista, aljas bűntények még a nem túl kényes orosz-mértéket is betöltik, úgyhogy a Vörös Hadsereg parancs­nokság valósággal kikergeti a front mögött garázdálkodó oláh bandákat és visszaállítja a magyar közigazga­tást, persze csak ideiglenesen. Gróza miniszterelnök kormányzási ideje a romániai magyar kisebbség eddigi legnyugodtabb, legszabadabb kor­szaka volt. Sajnos békítő, engesztelő politi­kája csak rövid álom volt, utána jött a nacionalista-kommunizmus, mely változatlanul tart és a román sovi­nizmus és bolsevizmus két malom­köve között próbálja megtörölni, az­tán elemészteni összes kisebbségeit. Ugyanakkor, kancsal mészáros mód­jára már Kína és Amerika felé árulja Szovjet jótevőjét, évezredes gyakor­latához híven. És ezek a becstelen, erkölcstelen, gyáva oláhok tetszeleg­nek az igazságszolgáltatás tógájá­ban: mernek perbe fogni amerikai állampolgár erdélyi magyar emig­ránsokat, akiknek egyetlen bűnük, hogy évtizedek óta fáradtságot nem kímélve nyitogatják Amerika és a világ szemét, lelkiismeretét; megmu­tatták azt, hogy a győztesek milyen szörnyű baklövést követtek el a tria­noni (1920) és a párizsi (1947) bé­kékkel, amikor Erdélyt egy ilyen bi­­zantinus, romlott, megbízhatatlan népnek, levántei söpredéknek szol­gáltatták ki, árulásai jutalmául! De azt is meg kell állapítanunk, hogy nemcsak az áruló aljas, hanem a kerítő, a felbújtató is az! Ez a minden hazug hájjal megkent pri­­bék-oláh-rendszer, mely 1 millió ro­mániai németet deportáltatott Orosz országba és 250 ezer magyart a dunadeltai kényszermunkatáborok­ba (főleg értelmiségit, például Lász­ló Dezsőt, a kolozsvári, Farkas utcai református parókia papját), amely a román görögkatolikus egyházat is megszüntette, amely a Rajk-per vetületeként az erdélyi magyar szo­cialisták és kommunisták között irtó­hadjáratot vezetett, mely az 56-os magyar forradalom főhőseinek, Nagy Imrének és Maiéternek meg­­kínzásában és kivégzésében segédke­zett, mely a magyarországi ifjakkal rokonszenvező román és magyar fia­talságot megtizedelte, látva a Szovjet megtorlást Budapesten, még szoro­sabbra fűzte a rabláncot erdélyi nemzettestvéreinken. — Geogiu-Dej Ceausescu és bandájának, köztük sajnos renegát magyarok és árnyék­székelyek lelkén száradnak igaz szel­lemi embereink öngyilkossága, Sza­­bédi Lászlótól Szikszai tanár úrig (gyilkosságok, kínzások, közigazga­tási üldözések tízezrei és százezrei, művelődési genocídium, a teljes népgyilkosság előfutárai). Ezeknek a bolsevizmus- és soviniz­mustól megkótyagosodott románok­nak a leghalványabb joguk sincs amerikai állampolgárokat molesz­tálni, vagy pénzért mindenre haj­landó itteni cinkosaikkal molesztál­­tatni. Ezeknek nem lehet vámked­vezményt adni, bármennyire is ügyes lépésnek tekintik azt az USA kül­ügyminisztériumban, ebben a sóhi­vatalban, mely, mint az egész állam­vezetés, nem lát túl négyéves hori­zontján, tehát nem tud szerves, hosszúlejáratú tervszerű politikát folytatni. A 2000 éves román állam hazug­ságait visszhangozzák megfizetett saj tókukacok New Yorktól Pekingig, anakronizmusoktól hemzsegő elme­szüleményeikben és igyekeznek sza­lonképessé tenni a véreskezű, sötét­lelkű bukaresti rezsimet. Ezeknek semmi joguk nincs civilizált emberek között emelt fővel megjelenni! A nyugati sajtóra jellemző, hogy képe­sek papírra vetni, oláh sugalmazásra (a torontói “Star” 200 ezres napilap okt. 6-i számában), hogy a román vajda 1360 körül Bécsbe ment és ott belépett a Sárkány Rendbe, majd visszatért alattvalóihoz Erdélybe, ru­házatán a sárkányos címerrel, innét ered a Dracula név stb. Unokája pe­dig megvette az osztrák—magyar uralkodók nyári kastélyát az erdélyi határszélen, ahol a film jelenetei le­játszódtak. De a szerencsétlen újság­író ezeket a “történelmi tényeket” a román turizmus helyettes minisztere mondta tollba Napoka-Kolozsváron, s az oláhok egy kis ferdítésért nem mennek a szomszédba! Mert a Sár­kány Rendet Zsigmond királyunk alapította, ő pedig Budán székelt, az oláh vajdák az akkor hatalmas Ma­gyarországnak hűbéresei voltak, te­hát nem mehetett a lovaggáütött Er­délybe alattvalóihoz, mert azok a he­gyeken túli Oláhországban (Va­­lachia) voltak! Erdélyben román­uralom 1918 késő ősze előtt nem volt! Ez lényeges külömbség a múlt és a jövő szempontjából! Ezért érde­mes ködösíteni és mosni a lusta nyu­gati agyvelőket! Mert osztrák—ma­gyar monarchia sem volt 1867-ig, semmi esetre sem a XV. vagy a XVI. században, amiről szó volt Napokán! Magyarország külön királyság volt, saját törvényei, alkotmánya, állam­berendezkedése alapján, amit félté­kenyen őrzött az osztrák uralkodók­kal szemben, ezt minden művelt eu­rópai, és talán amerikai is tudja. De tudja a román miniszter is, tehát rosszhiszemű hazugságaiban. Ha­sonló egy másik torzító napilapnak a “Sun”-nak szabadon elővezetett cik­ke 79 december végén, melyben el­mondja, hogy a gyulafehérvári (Al­ba Julia) gyűlésen, 1918-ban, Erdély népe kimondta a csatlakozását Ro­mániához és ezt a cikkíró, mint a wilsoni elvek diadalát dicsőíti. A történelmi tény azonban az, hogy ez csak román népgyűlés volt, szász képviselőkkel, de magyar és székely részvétel nélkül, a román hadsereg szuronyainak árnyékában, tehát nem nemzetközileg meghir­detett, és ellenőrzött népszavazás, te­hát nem is érvényes! De mit várunk a nyomorult kis újságíróktól, ha Ka­nada (ahol százezer számra élnek magyarok) atomreaktort ad el Ro­mániának, a mi adódollárainkból. Ez ellen tiltakozunk, amíg abban az országban genocídium folyik, amíg az őslakó, államalkotó magyarság és székelység másodrangú állampolgár Romániában. És az ellen is tiltako­­koznia kell a kanadai magyarság­nak, hogy a külügyminiszter, Mac Donald Flóra kisasszony két órás be­szédében az ENSz-fórum előtt min­den kis afrikai nép emberi jogvédel­mét követelte, de a vasfüggöny mö­götti nemzetekről egy szót nem szólt. Különösen fájdalmas ez az öt-mil­liónyi kisebbségi magyarok, és ab­ban is a Románia terrorja alatt élők esetében, akiknek rossz sorsa már bejárta a világsajtó berkeit, csak a mi Flóránk ne tudna jogos pana­szairól, segélykiáltásaikról? Vagy ta­lán azért, mert féltik az atom-reak­­tor-üzletet Romániával? (Az argen­tinok ugyanis visszaléptek a vételtől, amikor a kanadai szakszervezetek baloldali vezetői tiltakoztak Argen­tina belügyi politikája ellen?!) Itt az ideje, hogy a kanadai ma­gyarság szervezetei is tiltakozzanak az atom-reaktor Romániának való feltételek nélküli eladása ellen! Tes­sék ezt ahhoz kötni, hogy a magyar és német, meg a többi nemzetisé­geknek egyenlő egyéni és népi sza­badsága legyen a románokéval. Egyenlőséget és szabadságot követe­lünk véreinknek és a békeszerződések revízióját! Utóvégre két világháború után teljes anakronizmus Románia (és Csehszlovákia) kisebbségi politi­kája és népgyilkossági kísérlete. Ez már több, mint bűn, ez hiba! Végezetül pedig azt az esetlen oláh kísérletet, mellyel köztisztelet­ben álló erdélyi magyar emigráns ve­zetőinket lefasisztázzák és “háborús bűnösökként”, hamis vádak alapján perbefogják, mint bumerángot visz­­sza kell származtatni rókafejükre. A nemrég megjelent “ Wittnesses to Cultural Genocide" című angol nyelvű könyvet el kell juttatni min­den fontos amerikai személynek és intézménynek, mert ennek szerzői nem náci-fasiszta, soviniszta, impe­rialista ügynökök (mint román zsar­gon szerint mi), hanem otthon, Er­délyben, Romániában élő magya­rok, volt vagy jelenleg is kommu­nista párt-tagok vagy fő-funkcioná­riusok! Az egész világon terjeszteni kell ezt a könyvet, hogy a közvé­lemény előtt leleplezzük azt, ami Nyugat jóvoltából több, mint hat­van éve folyik, Erdély eloláhosítását! Ez az erőszakos törekvés az utolsó három évtizedben katasztrofális mé­reteket öltött és amint az ott élő ta­núk e könyvben elmondják, a bolse­vizmus és a sovinizmus ötvözetében megfojtással fenyegetik az őslakó, ti­zenhárom század óta ott saját álla­mot alkotó magyarságot. Ezt a tanú­ságtételt olvasva, nekünk, szabad magyaroknak tovább kell harcol­nunk és minden, de minden eszközt föl kell használnunk a gyors segítség érdekében! A mi helyzeti energiánk az Amerikában, angol és spanyol nyelvterületen, nagy népek között, óriási! Élni kell vele, mert csak az számít Románia felé, amit itt és an­golul mondanak, írnak. Csak arra kényes ez a pöfeteg állam, hogy jó sajtója legyen Amerikában! Erre kell tehát összpontosítani, hogy ez a vá­gya csak negatív értelemben telje­(Folytatás a 12. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents