Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1980-06-01 / 6. szám
1980. június hó «ItrVAKOfet 5. oldal---------------- DR. PÁLFALVY SÁNDOR:-----------------A VALÓSÁG TÜKRÉBEN-----------A SZLÁV JÖVEVÉNY SZAVAK---------------Bárczi Géza: A magyar szókincs eredete (Tankönyv kiadó, Budapest, 1958) című könyvének 79 — 95. számú oldalain hatalmas halmazatát sorolja fel azon szavainknak, amelyek a magyar szókincsbe a honfoglalás idején és azt követően kerültek a Kárpátok övezetén élő szláv népektől. Szerinte a honfoglaló magyarság nomád, barbár és rendkívül szókincs szegény volt a letelepedés idején, így az általuk ismeretlen tárgyak, fogalmak, de különösen a foglalkozások, mesterségek neveit kényszerülve voltak a már nem nomád s így már magasabb kultúrájú és műveltségű szlávoktól megtanulni, kölcsönvenni és a saját igen-igen szegény szókincsünket kibővíteni. A finn-ugor származást hirdető akadémikus nyelvészek, hogy személyük szerint kitalált meséiket védjék — t.i. azt, hogy a magyarság őshazája a Káma folyó tájékán, valahol az Ural lejtőin volt, bár egyetlen egy tárgyi leletet, vagy bizonyítékot felmutatni nem tudnak —, saját egyéni védelmükre az egész magyarságot egy igen alacsony műveltségű, barbár, nomád és szószegény népnek mutatják be, sőt ezt bizonyítgatják, hogy kényszerülve volt műveltségét, kultúráját, szavait a Kárpátok medencéjében talált szlávoktól megtanulni és átvenni. Azoktól a szlávoktól, akik a Kárpátok medencéjének szélén levő hegyekben és erdőségekben igen elszórtan, apró kezdeti fokon levő törzsecskék és még nagycsaládi kötelékekben éltek, akikről még a szintén finn-ugorista régészünk, László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete (Budapest, 1944. Magyar Élet kiadása) c. könyvének 108. és 109. oldalain így ír: “A bizánci írók egy-két elejtett megjegyzéséből is arról értesülünk, hogy félénk, az erdős területről ki nem merészkedő, a fémeket jóformán még nem ismerő, szinte a kőkorszakbeli élet szintén álló népek éltek itt, akik gyűjtögető, halász-vadász életmóddal s némi kezdetleges földműveléssel szerezték meg a mindennapi élelmüket. ” Ugyan ő, fenti könyvének 102. oldalán is így ír: “A kevés régészeti adat, melyből itt a szlávok tárgyi hagyatékára következtethetünk, félreeső patak völgyekből, sőt barlangokból került elő. Majdnem kőkorszakbeli szinten állott az Erdélyi szlávság. ” Ezek a szlávok tehát tanító-mesterei volnának a honfoglaló magyarságnak? No, de lapozzunk bele a történelem lapjaiba is: A Kárpátok medencéjében a honfoglaló magyarság idején talált szlávok életszínvonala Erdélyben a kőkorszakbeli szinten volt. A nyugati országrészeken élő szlávok életszínvonala magasabb volt ennél, de vajon ezen területen élő szlávok életszínvonala 400 — 500 évvel a magyarok honfoglalása előtt magasabb volt e a honfoglalás idején találtnál? Nyugodtan és biztosan állíthatjuk, hogy nem! Tudni illik, hogy ezen időben az avar nép telepedett be a Kárpátok medencéjébe és közel 250 éven keresztül az, az avarok birodalma volt! A bizánci történetírók az avarokat "var-hun”nak nevezték és igen gazdag, művelt, pompakedvelő népnek írják. Az avarok országuk nyugati oldalán hatalmas köralakú földvárakat építettek, melyeket régészeink megtaláltak és “avar gyűrűknek” nevezték el azokat. László Gyula, fent említett könyvének 101. oldalán így ír: “A szláv népek közép-európai feltűnése egybeesik az avar hódítás kezdetével. Ez az egybeesés nem véletlen, hanem az avarok nagyszabású telepítésének rendszerű következménye. A szláv népeket ugyanis gyűrűként telepítették maguk köré.” “Mintegy embergyűrűvel veszik körül magukat a pusztai népek, s ennek a rendszernek következménye volt a szlávság letelepítése is, ilyenképpen Közép-Európa mai nemzetiségi kialakítása nagyrészt máig is őrzi az «ivar uralom emlékeit. ” Az avarok ezen gyepű területre az országuk nyugati részén talált elszórtan élő, a bizánci írók szerint még “a kőkorszakbeli életnívón élő” szláv törzsecskéket telepítették. László Gyula, fentebb említett könyvének 102. oldalán így ír: “A hódító és telepítő, bizonyos mértékig a maga képére kell formálja a meghódolókat, mert egyébként nem tudná hasznukat venni. Ezt látjuk a laza szervezetben élő szláv törzseknél is. ” “Később államéletüket avar mintára kezdik berendezni. ” “A szlávok avar katonai ellenőrzés alatt állottak és avar fejedelmek kormányozták őket. ” A gyepűkre telepített szolganépnek hivatása volt, hogy az ellenség támadását kivédjék, vagy késleltessék. Az uralkodó népek háborújában pedig előcsapatként harcoltak. Viszont, hogy valóban védelmi perem-nép lehessen ezen igen alacsony életszínvonalon tengődő szláv népség — az avaroknak ki kellett emelniük ezen népeket elmaradottságukból, azokat tanítani, életformáikat átalakítani, az avarok szokásait, sőt nyelvük szavait is megtanulni kényszerítve voltak! Az avar birodalom 250 éves ideje alatt a nyugati gyepű területen élő perem-nép, a szlávság biztos, hogy bizonyos kulturális és műveltségi átalakuláson ment át, melyet kimondottan a rajtuk uralkodó avaroktól kaptak és vettek át, mint szolga-népek! Az avarok országuk keleti határán nem építettek földvárakat és nem létesítettek gyepűket sem, mert birodalmuk keleti oldalán azonos származású, azonos vérű, azonos kultúrájú, azonos műveltségű és azonos nyelvet beszélő nép élt, a magyarság Dentumagariában és a jelenlegi ukrán területeken. Tehát onnan veszély nem fenyegette őket! így az Erdélyben élő szláv törzsecskéket nem használták fel peremnépként, így azok még a magyarok honfoglalásának idején is megmaradtak a “kőkorszakbeli életnívón”, mint ahogy azt László Gyula fent említett könyvében írja! Azok a szláv jövevény-szavak, amelyeket akadémikus nyelvészeink így mutatnak ki, megtalálhatók az ősi avar és magyar szavaink között, melyek évezredekkel megelőzték a szláv népek létezését isi Csakhogy ezen szavaink mezopotámiai eredetűek, így azokat agyonhallgatni, letagadni kellett, mert az általuk kitalált “uráli őshazát, a magyarság műveletlenségét, kultúrálatlanságát, barbárságát és nomádságát” cáfolnák meg. Az avarok uralmának 250 évén keresztül kerültek ezen ősi mezopotámiai avar szavak a szlávok nyelvébe, néha teljesen eredeti formában, néha már szláv torzításokkal, de így is még felismerhetően! Még a leggyökeresebbnek tartott és mondott szláv szó, az “obor” — ahogy a szlávok nevezték az avarokat —, szintén mezopotámiai eredetű ősi avar összetett szó: "ub-ur". Ub—regions (vidék, tájék), LA 139 — 306. Ur—seigneur (hűbérúr, úr), De Sarzec 29-1., ezen szó tartalma és értelme: "a vidék ura”, tehát a szlávok az avarokat az “ország hűbérura”-nak nevezték és ismerték el! Amikor a Kárpátok medencéjében “kettős honfoglalásról” számolnak be, a talált leletek alapján a régészet tudósai, akkor az avarokat az “első honfoglalóknak”, más szóval “elő-magyarok”-nak tartják! Árpád fejedelemmel érkező magyarság a “kettős honfoglalás”-nak második és végső ütemét hajtották végre! Árpád fejedelemmel érkező honfoglaló magyarság azonos vérű, azonos fajtájú, azonos származású és azonos nyelvű nép volt az avarokkal. Tárgyi bizonyíték erre, hogy az avarok által lakott területekre egyetlen egy a “kettős honfoglalás” második ütemében érkező törzs sem telepedett le, az ősi jogot elismerve és tiszteletben tartva! Akadémikus nyelvészeink a mai napig sem tudnak választ adni és törik a fejüket, hogy milyen nyelven beszéltek az avarok?! Ne törjék a fejeiket akadémikus nyelvészeink! Az avarok a "szláv jövevényszavainkon” beszéltek, mert azok az avarok mezopotámiai eredetű szókincséből kerültek a kőkorszakbeli életnívón élő szlávok nyelvébe! Az avarok ezen mezopotámiai eredetű szavai megegyeznek az ősi magyar szinten mezopotámiai eredetű szavaival. Ezért nem találnak akadémikus nyelvészeink külön avar nyelvet, külön avar beszédet és külön avar szókincset! A bizánci írók szerint “a szlávok életszínvonala kőkorszakbeli volt.” — Tehát biztosra állíthatjuk, hogy nem az avarok vették át egy kőkorszakbeli nívón álló nép szókincsét! — De még biztosabban állíthatjuk, hogy a szlávok nem Mezopotámiából származnak s így a mezopotámiai eredetű szavaikat egy mezopotámiai eredetű néptől kapták! A finn ugor származást hirdető nyelvészeink ezen történelmi tényeken átsiklottak és a szláv szolganépek nyelvébe került avar szavakat, eredeti szláv szavaknak nyilvánították, így azokat a magyaroknak “kölcsön kellett venni!” a szlávoktól. Ez aztán egy igazi tudományos “fából vas-karika”, mely szerint eredeti ősi szavainkat kölcsön kellett venni! Az íróasztal mellett kiagyalt finn ugor származást és nyelvet hirdető akadémikus nyelvészeink által szláv jövevény-szavainkat ki lehet mutatni az ősi mezopotámiai szavakban! Hogy a foglalkozások és mesterségek nevei ősi és eredeti szláv szavak lennének — akkor azoknak már meg kellett lenniük abban az időben is, melyről a bizánci írók úgy számoltak be, hogy “a szlávok kőkorszakbeli életnívón éltek’1 — Nem hiszem, hogy egyetlen egy személy is — az akadémikus nyelvészeinken kívül — merné állítani azt, hogy “egy kőkorszakbeli életnívón élő” népnek kialakult volna iparos társadalma, s hogy “barlangokban élő népségnek” voltak “mészárosai”, “esztergályosai”, “göröncsérjei”, “kádárjai”, “takácsai”, “csizmadiái ’1 Mert ezeket a szavakat, mint mesterségeket akadémikus nyelvészeink a nyelvünkben szláv jövevény szavaknak tartják, hirdetik és tanítják is! Egy, nem Mezopotámiából származó, de ezen kívül semmi, de semmi köze Mezopotámiához nincs, népség nyelvében hatalmas halmazatát találjuk a mezopotámiai eredetű szavaknak — akkor jogosan és biztosan állíthatjuk, hogy ezek a szavak egy mezopotámiai eredetű nép nyelvéből kerültek oda! Ha pedig ezen mesterségek és ezek nevei megtalálhatók a szlávok nyelvében a magyarság honfoglalásának idején — úgy, azok csakis az avar uralom alatt kerültek a szláv szavak közé — az avar ősi mezopotámiai eredetű nyelvből, mert ezen mesterségek szavait mind-mind megtalálhatjuk ott! “Mészáros” szavunkat szláv jövevény-szónak állítják nyelvészeink, mert őseinket “halászgatóvadászgató, gyűjtögető” primitív népnek írják és tanítják. így tehát feltehető általuk, hogy élelmük hús (protein) szükségletét a halak és vadak bőven szolgáltatták. Igaz ugyan, hogy megemlítik azt is, hogy az ősmagyarság, mint pásztor nép hatalmas szarvasmarha gulyákat terelgetett egyik helyről a másikra. Ezen gulyákról mindössze azt közlik, hogy azokat tenyésztették, legeltették, terelgették és elcserélték a szomszédos népekkel! Mikor azonban a Kárpátok medencéjébe érkeztek, akkor — minden valószínűség szerint — az ott magasabb kultúrájú szláv mészárosok, meghívták őket egy szarvasmarha húsából készült bogrács gulyás vacsorára. Ez azután annyira ízlett az eddig csak hal- és vadhúst fogyasztó primitív magyaroknak, hogy a kultúr szláv mészárosoktól megtanulták, hogy a szarvasmarhákat nem csak legeltetni és terelgetni lehet, hanem azoknak a húsa élelmiszerként is felhasználható. — Fel is róták azonnal fapálcikájukra a “mészáros” szót, hogy el ne feledjék soha! Igaz ugyan, hogy évezredek óta volt egy szavuk, mellyel az állatok levágását végző férfiakat nevezték: “masarus”— vágó-férfi. Masaru — schneiden (vág, szeletel, levág stb.), D 594-8g. Us — maennlich (férfi), DSA 113. Ezen "masarus”—mészáros szavunk megvolt őseink nyelvében évezredekkel azelőtt, hogy a Kárpátok medencéjébe érkeztek! — Miért kellett ezt a szlávoktól kölcsönvenni? — A szláv imádat ősi, régi szavunkat szláwá formálta! Higyjék el akadémikus nyelvészeink, hogy mivel belső tartalmánál és értelménél fogva is “vágó-férfi” jelentésű, hogy a raa5aru5-ok nem fát vágtak, hanem szarvasmarhákat és racka juhokat! “Esztergályos” szavunkról is azt állítják, hogy az szláv jövevény-szó a magyar szókincsben. Pedig ez a szó is ősi magyar szavunk! Kimondottan belső értelme és tartalmánál fogva is fúrást-faragást fejez ki és nem a mostani modern, mostani mesterségnek a villannyal hajtott esztergapadok mesterét. Hogy a “magasabb kultúrájú szlávoknak” sem voltak esztergepadjaik — különösen villanyerővel hajtottak — az biztos! A magyar szókincs eredetét kutató nyelvészek úgy gondolták talán, hogy az “esztergályos” szó a szlávoktók azért és úgy került a “kevés szókincsű, nomád magyarok” szavai közé, mert Svatopluk kultúrált szlávjai bemutatták az esztergályos csodás műhelyeiket s ez úgy elkápráztatta, megbűvölte a csodálkozó magyarokat, hogy azonnal eldobták az évezredek óta meglévő és használt: “Istergalus” szavukat és átcserélték a szláv esztergályos szóra! Is—durchbohren (átfúr, átfarag), DSA 138. Ter—Holz (fa), D 375-21. Gál—gross (nagy, terjedelmes), DSA 39. Us—maennlich (férfi, hím), DSA 113. Istergalus szó belső tartalma és értelme szerint: "fát nagyon átfaragó férfi”! Igaz ugyan, hogy ha a szlávoktól kellett megtanulni őseinknek a fafaragást — tehát az esztergályozást —, akkor őseink nem tudtak fúrni és faragni. Már pedig, hogy tudtak a szlávokkal való találkozás előtt, arra tárgyi bizonyíték az, hogy "rovás írásukat” fára és fába faragták! — Vagy talán a szlávoktól tanulták őseink a róvásírást? “Göröncsér” szavunkat szintén szláv jövevény szónak írják nyelvészeink.
