Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1980-06-01 / 6. szám
6. oldal «ITTVAKOfcT 1980. június hó A honfoglaló magyarság ismerte a göröncsérek által készített agyag edényeket, még mielőtt a Kárpátok medencéjébe érkezett és azt nem a szlávoktól tanulta megl László Gyula régészünk fent említett könyvének 360. oldalán ezt írja: “Békásmegyeren egy fazekas kemencét ástak ki. Ezek a megyeri fazekas kemencék már az avar korban kezdtek dolgozni és átvészelték az avar birodalom bukását is és még dolgoztak a honfoglalóknak is.” Ugyancsak ő, fenti könyvének 360. és 361. oldalain ezt írja: “Az avar korban készített agyagtárgyak még máztalanok voltak, viszont a magyar honfoglalás idei magyar sírokból már mázas agyag edények kerültek elő, így lehetséges tehát, hogy a máz tudását magunkkal hoztuk”! Ugyancsak László Gyula régészünk fenti művében számtalan honfoglalás kori magyar sírokban talált tárgyak között megemlíti az agyag-tálat, az agyag-csuprot isi Girin—Töpferton (fazekas agyag), D 483-62. Girag—Stück Töpferton (fazekas agyag darab), DSA 64. Ser—Herr (úr, gazda, férfi), DSA 179. “Girinser” szó belső tartalma és értelme szerint “agyag fazekas férfi”] Miért kellett tehát ezen ősi szót a szlávoktól újra tanulni? Tekintve, hogy ezen szó is mezopotámiai eredetű azért kellett elhallgatni ezt és a szlávoktól átvett szavaink közé, mint jövevény-szót tennil Kádár szavunkat is szláv jövevény szónak mondják akadémikus nyelvészeink, holott ez is ősi mezopotámiai eredetű szavunk: Kad-ur, melyből magánhangzó illeszkedéssel U A, kádár-rá módosult. Kad—Basin, pound (kád), L-222. Ur—Homme (úr, ember, férfi), LA 235-575. A szó belső tartalma és értelme szerint: "kádas-ember”. Ezen szó is az avaroktól került a szláv nyelvbe, mert az avarok előtti szlávok a bizánci írók szerint “kőkorszakbeli életnívón éltek”, s biztos, hogy ilyen életviszonyok miatt barlangjaikban nem csináltak fémabroncsokat a kádak készítéséhez, hiszen a bizánci írók szerint “a fémet is alig ismerték”. Takács szavunk is szláv jövevény-szó szókincsünkben nyelvészeink szerint. Barlangokban meghúzódó kőkorszakbeli életet élő népségnek biztosan állíthatjuk, hogy nem volt “szövőszéke”, tehát így szövőipara (takács) sem! László Gyula régészünk fent említett könyvének 102. oldalán ezt írja: “A kevés régészeti adat félreeső patak völgyekből, sőt barlangokból került elő.” — Tehát még tárgyi leletből is kevés! — Ha régészeink ott szövőszéket, vagy annak csak maradványait találták, ezt biztos, hogy közölték volna! Ugyancsak László Gyula régészünk fent említett könyvének 104. oldalán ezt írja; hogy a honfoglaló magyarság idején a szlávoknak: “bizonyos, hogy a szlávoknak volt valami könnyű nyári ruhájuk, állatbőrből készült ruhájuk.” — De ez már az avarok utáni idő, így ez avar kultúra maradvány” a valami könnyű ruhájuk”, mely arra utal, hogy az szövött anyag lehetett! A mezopotámiai eredetű avar és magyar szókincsben azonban évezredes távolságban — amikor még a szláv népeknek híre-hamva sem létezett — létezett: Tuku—weben (szőni), D126-43. Tuku—Weber (takács), DSA 207. És ezen az alapon hozzáfűzzük az U S — maenlich (férfi) DSA 113 szót, úgy teljessé válik a szó, szinte a mai formájában: Tuku-us—Tukus (tekintve, hogy az “U” magánhangzó dominált az ősi nyelvekben, mely “A” magánhangzóvá vált. Az “S” jelű betűt pedig magyar átültetésben “S” nek, vagy “CS”-nek ejtjük ki): Tukus—Takács! László Gyula régészünk fent említett könyvének 372. oldalán ezt írja a honfoglaló magyarok öltözetéről, hogy: “A felsőtestet felálló nyakú rövid vászon ing fedte. ” Az ing valóban szövött anyagból készült, hiszen ősi szavunk: "in-ag” (imög) lenből készültet jelent belső tartalma és értelme szerint! In—Flacks (len), DSA 77; Ag — machen (csinál, készít), DSA 7. Ugyancsak a “Gada”— Linnen-gewand (lenből készült ruha) — Gattya. — Lenből pedig ruhaanyagot csakis szövéssel lehet készíteni. Tehát a “takács” szavunk sem szláv jövevény szóként került szókincsünkbe! Ha iparról és művészetről beszélünk, úgy a honfoglaló magyarságnak gyönyörű ötvös művészeti remekei kerültek elő! A honfoglaló magyarság idejéből származó magyar sírokban régészeink által találtak nyergeket, azok maradványait — tárgyi bizonyíték ez, hogy volt nyerges-iparuk. — Tárgyi leletként találtak ezen magyar sírokban zablákat, fokosokat, kardokat, kengyeleket, patkókat, sőt női sírokban “finom acél tűket”. — Ezen fémtárgyak bizonyítják, hogy volt kovács és fém iparuk! Művészi díszítésű szíjveretek és ékszerek sokasága bizonyítja azt, hogy volt ékszer-iparuk és szijjártó-iparuk is! Tehát ilyen tárgyi leletekkel bizonyított művészi ipar ágak mellett nem lett volna mészáros, esztergályos (fafaragó), göröncsér, kádár, takács, bognár és szűcs iparuk, még feltételezni is merészség! De mindezeken felül még a csizmadia szavunk szláv jövevény szavával szeretnék foglalkozni, amelyet akadémikus nyelvészeink szintén oda sorolnak. Régészeink a honfoglalás korából származó szláv sírokban “állatbőrből készült ruhájuk és bocskoruk maradványait találták. ” Ezt írja László Gyula régészünk fentebb említett könyvének 104. oldalán. Ugyancsak ő, fentebb említett könyvének 371. és 372. oldalain azt közli, hogy a honfoglalás idejéből származó magyar sírokban, csizmát és csizma maradványokat leltek. Ő nem csak leírja, de le is rajzolja a talált magyar női és férfi csizmákat. Idézet: “csizmáikat oldalról varrották, puha talpúak és felkapó orrnak voltak”. “Csizmáik — bagariából — készültek, de nemez csizmáik is járták. ” A fenti régészeti kutatások és tárgyi leletek szerint a honfoglalás korabeli szláv sírok bizonyítják, hogy: 1. A szlávoknak bocskoruk volt, de nem volt csizmájuk, viszont volt csizmadia szavuk és mesterségük, melyet a honfoglaló magyarok kényszerülve voltak megtanulni és szókincsükbe venni! Ezek szerint a szláv csizmadia mesterek bocskorokat készítettek?! 2. A magyaroknak viszont volt csizmájuk — de nem volt mesterük, aki azt megcsinálta, tehát nem volt csizmadiájuk és nem volt szavuk sem erre! — Hát akkor ki csinálta a magyarok csizmáit, és hogy hívták ezen mester-embereket? Egész biztos, hogy “bocskor készítő iparosoknak’! Ezek szerint a csizmadiák bocskorokat csináltak, a bocskor-készítő iparosok meg csizmákat! Akadémikus nyelvészeink ilyen könnyeket kicsavaró nevető görcsökkel bizonyítják a szláv jövevény szavakat a magyar szókincsben! A legnevetségesebb az, ezen tudományosnak kijelentett nyelvi kutatásoknak —, melyet homlok ráncoló gondokkal izzadtak ki, hogy: A magyaroknak a szlávoktól kell megtanulniuk, átvenni és szókincsükbe iktatni a saját ősi szavait! * * * K Forrásmunkák és rövidítések: Bárczi Géza: A magyar szókincs eredete (Tankönyvkiadó, Budapest, 1958). László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete (Magyar Élet kiadás, Budapest, 1944). LA—Rene Labat: Manuel D Epigraphie Akkadienne (Paris, 1952). De Sarzec: De Courvertes en Chaldée, hrsg. v. de Sarzec u. L. Heuzey. D — P. Anton Deimel: Sumerisches Lexikon (Róma 1927 — 1937). DSA —P. Anton Deimel: Sumerisch —Akkadisches Glossar (Róma, 1934). L —Stephen Langdon: Sumerian Grammar and Chrestomanty (Paris, 1911). TRIANON GYÁSZA... ZÁSZLÓNK DICSŐSÉGE... HŐSEINK EMLÉKE... "Legyen az erdő akármíly setét, Csak el ne engedjük egymás kezét, Kitett, anyátlan árvák: magyarok. ” Reményik Sándor A Nyugat-Clevelandi Magyar Evangélikus Egyház június 1-én megtartott hazafias ünnepsége újabb tanúságtétel volt arról, hogy erősödnek és szorosabbra fűződnek azok a nyelv és vér által megszentelt kötelékek, amelyek minket száműzetésben élő magyarokat a trianoni békediktátumok ellenére is a nagy magyar történelmi élettérrel összekötnek. A magyar népnek, mint a Dunamedence politikai életét hordozó nemzetnek, minden évszázadban más-más körülmények között, más korszakban és más-más jellegű Európában, de alapjában véve mindig ugyanaz a feladatuk volt. Ezekről a feladatokról szólt a hazafias ünnepség keretében dr. Somogyi Ferenc, a clevelandi Magyar Társaság gondozásában működő Árpád Akadémia elnöke. Szólt a dunamendencei feladataink legközelebbikéról, a magyar kisebbségek erősebb és intenzívebb védelméről, amely az ország szétdarabolása után szakadt reánk. Megható jelenet volt az, amikor a hazafias ünnepségen Sülyi Endre v. m. kir. Konzuli referens megbízásából dr. Kovács Árpád v. m. kir. konzuli-tag, a Hungária Szabadságharcos Mozgalom Nagytanácsának tagja átadta Juhász Imre ev. lelkésznek, a Magyar Evangélikus Egyház részére megőrzésre, az utolsó clevelandi m. kir. főkonzulátus hivatalos zászlóját. Dr. Kovács Árpád ünnepi szavaiban az egyetemes magyarság törhetetlen szándéka és messiási hivatása feszült. A Nyugat-Clevelandi Magyar Evangélikus Egyház hazafias ünnepsége méltó emlékezés volt Trianon gyászára, Zászlóink dicsőségére és Hőseink emlékére ... Az egyház zsúfolásig megtelt kultúrterméből bátor sorsvállalásra tört fel ismét az 1956-os Nemzeti Forradalom és Szabadságharc hangja. Az 1956-os véres magyar barikádok egykori harcosai, a Hungária Juhász Imre evangélikus lelkész és dr. Kovács Árpád volt konzulátusi tag, a magyar királyi főkonzulátus zászlója előtt. Szabadságharcos Mozgalom tagjai e hazafias ünnepségen emlékeztek és hozták el tisztelgésre, a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége, a Magyar Vitézi Rend, a clevelandi Leány Cserkészcsapat és a Magyar Önképzőkör zászlóival együtt a Hungária Szabadságharcos Mozgalom harci lobogóját. A hármas témájú hazafias ünnepséget szereplésükkel gazdagították még: Buzáné Ormai Ildikó, Győriné Mező Margitka és a Mindszenty Kamarakórus Alapi Endre vezényletével.
