Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1980-06-01 / 6. szám

4. oldal «ItTVAKÖfti 1980. június hó hagyásukat. Japánban pedig a dol­lár leértékelése idején látogatott el. Reagan volt az egyedüli személy, akit mint nem államfőt, a japán császár fogadott, azonkívül, hogy ta­lálkozott Margaret Thatcherrel, az angol miniszterelnökkel, Helmut Schmidt német kancellárral és az el­hunyt Park Chung Hee dél-koreai elnökkel. REAGEN TERVEI Reagan programjának három sar­kalatos pontja van, ezek: az adó és ál­lami beavatkozás csökkentése és a honvédelem megerősítése. Részletei­ben Reagan programja így néz ki: adócsökkentés évenként 10%-kai az elkövetkezendő három esztendőben, az állami kiadások leszállítása az ál­lami kiadások leszállítása az állami hitelkeret szűkítésével együtt, ahe­lyett, hogy az ipari és kereskedelmi vállalatok hitelkeretét korlátoznánk, a megszámlálhatatlan és felesleges állami beavatkozás megszüntetése és részbeni módosítása. Külpolitikájá­ban Reagan határozott állásfoglalást kíván a kommunistákkal szemben és annak ellenére, hogy a honvédelem megerősítését kívánja, célja nem há­ború előidézése, hanem annak a klasszikus elvnek a gyakorlása, hogy ha békét akarsz, készülj háborúra. Helyre akarja állítani a Szovjet javá­ra billent hadikészültségi egyensúlyt, mert, ha ma a Szovjet egy ultimá­tumot küldene, nem volna más vá­lasztásunk, mint elfogadni azt. Reagan Amerika nemzetközi ha­talmának a visszaállítására törek­szik, amit azzal fejez ki, hogy nem lesz többé sem Vietnám, sem Tai­wan és nem áruljuk el többé bará­tainkat és szövetségeseinket. (Itt hoz­záfűzzük, mint azt tették 56-ban a magyarokkal.) Carter külpolitikáját Reagan meg alkuvásnak minősíti, ezért javasolta Kuba tengeri zárlatát, feleletül a Szovjet afganisztáni támadására. MIT VÁRHAT A MAGYARSÁG REAGANTÓL? Csak annyit, amennyit Reagan kormányzó tud a magyarságról. Reagan pedig annyit tud, mint amennyit mi közlünk vele, tenni pe­dig annyit fog, amennyit kérünk tőle, vagy annak legalább is egy ré­szét és amennyit a mindenkori nem­zetközi politikai helyzet, egy velünk hasonlóan gondolkodó államfőnek megenged. Ne tápláljunk rózsás re­ményeket, de ne essünk tespedésbe sem. Ne intézzük el az ügyet egy kéz­­legyintéssel és ne mondjuk azt, hogy úgy sem fog tenni semmit, mert nem tud, mégha akarna is. A csehek ügyében tudott tenni Amerika, miért ne tudna a mi ügyünkben is tenni, ha a kedvező nemzetközi hely­zetben egy megfelelő ember ül az el­nöki székben. Csak el kell neki mon­dani, tudtára kell adni, hogy amikor az indiánok ősei, akik harmincezer évvel ezelőtt vándoroltak el a Gobi sivatagból, részben annak kiszáradá­sa miatt, részben az ellenség nyomá­sára és rátették lábukat erre a föld­részre, az első D.P.-k megérkeztek Amerikába. Azóta millió és millió különböző nyelvet beszélő, a legkü­lönbözőbb fajú és nemzetiségű D.P. telepedett le Amerika minden ré­szén, akik két dologban osztoztak, egy idegen környezethez alkalmaz­kodás gyötrelmében és az öregebb D.P.-k lenézésében. Az alkalmazko­dás gyötrelme egy hosszú és fájdal­mas folyamat volt. Az Egyesült Államok rövid törté­netében soha nem volt felelős az eu­rópai kivándorlásokért, úgy amint a második világháború utáni nemzeti emigráció és az 1956-os szabadság­­harcosok esetében, kivéve a csekély számú vietnámi emigrációt. Sem a múlt század közepén történt tömeges ír és német, sem a század fordulói közép- és dél-európai kivándorlások nem voltak az amerikai külpolitika következményei, hanem az illető or­szágok gazdasági és politikai válságai okozták azokat. Ezzel szemben a két utolsó magyar emigráció és az 1920-as trianon utáni kivándorlás közvetlen következményei voltak Amerika téves külpolitikájának. Amikor Wilson elnök “biztossá akarta tenni a világot a demokrácia részére”, Magyarország elvesztette területének kétharmadát és lakossá­gának felét, amikor Roosevelt elnök “védte a nagy szabadságot”, a yaltai szerződés értelmében az orosz bolse­­vizták elfoglalták a megcsonkított Magyarországot és amikor Eisen­hower elnök “béke-hadjáratot” foly­tatott, az 56-os szabadságharcot há­romezer tank eltaposta, önként biz­tosítva a Szovjetet benemavatkozásá­­ról. Úgy 1945 februárjában Yaltában, mint 1956 októberében Washing­tonban, Roosevelt, illetve Eisen­hower végzetes tévedést követtek el a Szovjet szándékait és magatartását illetően. Roosevelt például azt mon­dotta az amerikai törvényhozás kö­zös ülésén: “Én biztos vagyok benne, hogy a yaltai szerződés garantálja egy soha nem látott szilárd európai rendszer fennmaradását.” Majd ké­sőbb: “Meg vagyok győződve, hogy a Lengyelországra vonatkozó szerződés a legreménykeltőbb, mely lehetősé­get ad egy szabad, független és virágzó lengyel állam újjáalakítá­sára.” Az elnök — mondotta Stet­­tinius külügyminiszter —, biztos benne, hogy a Szovjet kész az Egye­sült Nemzetek családjában elfoglal­ni a helyét, mint egy jó polgár. Roosevelt elnök tévhite az volt, hogy olyan tulajdonságokat tétele­zett fel a Szovjetben, melyekkel az sohasem rendelkezett: tisztességet, türelmet és békés szándékokat. Te­kintetbe véve a Marshall Tervet, a Truman Doktrinát, a Berlini Bloká­dot és különösen a koreai háborút, Eisenhower elnök tévhite a magyar szabadságharc esetében sokkal sú­lyosabbnak minősült. Eisenhower is­merte az oroszokat úgy békében, mint háborúban, úgy is mint hadve­zér, és úgy is mint államférfi. O job­ban ismerhette őket minthogy ön­ként tálcán kínálja fel nekik a be­­nemavatkozást. Ha nem csinált volna semmit, csak nyugodtan ült volna a... kezein, akkor sokkal töb­bet csinált volna. A szovjet vezetésnek ugyanis na­gyobb fejtörést okozott Amerika ma­gatartása a szovjet magyarországi fegyveres beavatkozást illetőleg, mint a közép-keleti krízis. Ugyanis a Szovjet pontosan arra volt kiváncsi, meddig fog az Eisenhower kormány elmenni a “vasfüggöny felgöngyölí­tése” tárgyában oly gyakran meghir­detett politikájának követésében. Jóllehet Kruscsev sohasem vette ko­molyan Dulles külügyminiszter tö­rekvését, mely a kelet-európai népek ellenállásának megerősítését célozta, Amerikát mint atomhatalmat tisz­teletben tartotta, melyet magánbe­szélgetései során többször is kifeje­zésre juttatott. Kruscsev valószínűleg emlékezett Eisenhower atom fenye­getésére, melyet a koreai fegyverszü­neti tárgyalások során használt. En­nek ellenére Eisenhower attól félt, hogy a Szovjet minden eszközt fel fog használni, hogy megakadályozza kö­zép-európai birodalmának összeom­lását. így Eisenhower a Nemzeti Biz­tonsági Tanács ülésén kérte a Szovjet megnyugtatását abban a tekintet­ben, hogy Amerika meg sem fogja kísérelni Magyarországot katonai szövetségesként elismerni. Ezt az amerikai elhatározást há­rom gyors, egymásután következő al­kalommal közölték is a Szovjettel. 1956. október 27-én, Dulles kül­ügyminiszter Dallasban a Világpoli­tikai Tanács ülésén jelentette ki ezt először, október 28-án Cabot Lodge, az Egyesült Nemzetekhez delegált nagykövet ismételte meg Dulles kije­lentését és október 29-én Charles Bohlen, Amerika moszkvai nagykö­vete hívta fel az oroszok figyelmét arra, hogy Dulles kijelentése Eisen­hower elnök jóváhagyásával történt. Mint tudjuk, ezek a sorozatos kije­lentések kellő mértékben megnyug­tatták a Szovjetet, hogy Amerika nem fog beavatkozni a magyar sza­badságharcba. Eisenhower elnök baklövését ak­kor követte el, amikor ahelyett, hogy nyugodtan kivárta volna, hogy a szovjet tegye meg a következő lépést, elvesztve idegeit önként ajánlotta fel a benemavatkozást, amivel újra rá­­zárta a lakatot arra a láncra, melyet Roosevelt tett rá Közép-Európa sze­rencsétlen népeire. Az eredmény a két, tudatlanság­ból fakadó végzetes tévedésnek az ál­dozatul odadobott 45-ös és 56-os emigráció lett és Magyarországnak egy évtizeden belüli kétszeri kereszt­­refeszítése. Az önkéntesen felajánlott benem­­avatkozás nélkül, a Szovjet nem tá­madta volna meg Magyarországot és tárgyalások indultak volna meg Nagy Imre kormánya és a Szovjet között, melyek legalább is fellazítot­ták volna a Szovjet magyarországi uralmát és ugyanakkor — és ez a döntő — ezer és ezer fiatal magyar életét mentették volna meg. Ezeknek a történelmi tényeknek a megvilágításában, a két magyar emigráció abban különbözött más bevándorlásoktól, hogy ezek nem voltak sem gazdaságiak, sem önkén­tesek, hanem ideológiaiak, melyeket az amerikai külpolitika tudatlanság­ból eredő tévedése és tehetetlensége okoztak. MIT TEGYÜNK? Kérnünk kell Reagantól a Nem­zetközi Szabadságharcos Mozgalom felállítását, melynek segítségével ki tudná ragadni a Szovjet kezéből a kezdeményezést, mert abban a pil­lanatban, amikor mi okozunk fejfá­jást a Szovjetnek, védekezésre szorul, erre pedig nincs felkészülve. Rhodes kormányzó nem is olyan régen azt mondotta, hogy Reagan­­nek találkozója van a sorssal. Rea­gan nyerni fog, mert az emberek szeretik azt — mondotta Rhodes —, aki épít és alkot és aki Amerika leg­javát használja fel ehhez, ahelyett, hogy lerombolná azt. Rhodes ezzel azt is mondta, hogy Reagan a korszellemet fogja be haj­tóerőül politikai elgondolásainak megvalósítása érdekében, de az is lehet, hogy Reagan tudatosan, vagy öntudatlanul engedelmeskedik a kor­szellem parancsának, mikor Ameri­ka tekintélyének és nagyságának visz­­szaszerzését tűzi ki céljául, hosszú évek megaláztatása után. Az állásért ácsingózó újsütetű rea­­ganisták pedig csak hadd szaladgál­janak, mint a kutya a toliseprűvel a politikai bingón nyert delegátussá­­gaikkal a tisztuló idők vihara úgyis elsodorja őket, mert Reagan nem a helyezkedő konjunktúra lovagok em­bere. Nekünk magyaroknak hosszú idő után reményünk lehet arra, hogy ügyünket előbbre tudjuk vinni, ha történelmi igazságunkat a nekünk kedvező légkörben megfelelő módon érvényesíteni tudjuk. * * * (A cikk angol fordítását, a szerző eljuttatta Reagan kormányzóhoz.) “Európát nem annyira a há­ború, mint inkább a békeszer­ződések sodorták a dekadencia komoly veszedelmébe” (Fran­cesco Nitti volt olasz miniszter­elnök nyilatkozata Magyaror­szág igaztalan sorsa iránt). _____________________________ TRIANONRA EMLÉKEZÜNK: A HSzM KÜLPOLITIKAI OSZTÁLYÁNAK TÁVIRATA TURÁNI TESTVÉRNÉPÜNK, A TÖRÖK NÉP KORMÁNYÁHOZ sMtS Posr^ maILGkAM SEWVlCt CENTfc.» MIDDLETON, VA, 226U5 Sft! “ Mailgram «.026R76S15S002 06/03/80 ICS IPmbnGZ CSP CLvB 1 «1»2B92U7J mGm TDBN 4SwL»ND 0" 06-03 1136» tST HlJNGA*lA FREEDOM FIGHTE» MOVEMENT ATTn LOUIS F MUI.NE» PO BO« }52«b PURITaS STATION Ci_EvEi.Af,D pH UU135 ThIS MA1L0RAH IS A CONFIRMATION COPY OF ThE FOLLOWING MESSAGE I U1R28R2U75 MG« TOBN ASmLAND Oh 222 06-03 1 136A EST ZIP HONORABLE SUKRU ELEKDAG, AMBASSADOR CHANCERY 1606 23RD ST, N,«, WASHINGTON DC 2000B HONORABLE AMBASSADOR, PLEASE FORWARD the following MESSAGE TO YOUR GOVERNMENT, TODAY, THE HUNGARIAN PEOPLE IN TheIR h0mEl*nD, IN The OCCUPIED TERRITORIES AND In e*ILE ARE REMEMBERING The 60TH ANNIVERSARY OF THE Infamous irbo treaty of trianon, «hen ou» nation had lost two thirds of ITS TERRITORY AND "AlF ITS POPULATION. CONSEQUENTLY TODAY ONE OUT OF EVERY THREE HUNGARIANS LIVES OUTSIDE THE PRESENT BORDERS OF HUNGAHY, THE HUNGARIAN PEOPLE FOREMOST REMEMBER The GREAT TURKISH STATESMAN KEMaL ATATURk, «ho NOT only refused to sign the treaty of TRIaNON, bUT OBJECTED to THE INJUSTICES COMMITED AGAINST HUNGARY, THE TURANIAN BROTHER nation OF TURKEY, on THIS OCCASION, Wt The MEMBERS OF THE HUNGÁRIA FREEDOM FIGHTER MOVEMENT, The defacto representatives OF THE 19b6 HUNGARIAN PEOPLES REVOLUTION «AM TO EXPRESS OUR SINCERE APPRECIATION TO The GOVERNMENT AND the PEOPLE OF TURKEY FOR THEIR GALLANT SUPPORT OF THE RIGHTS OF THE HUNGARIAN PEOPLE, LET US PLEA FOR YOUR NOBLE HELP IN OUR CONTINUING STRUGGLE FOR INDEPENDENCE, restoration of our territorial integrity and human rights, we HUNGARIANS «H0 LIVE IN THE UNITED STATES ARE EQUALLY READY TO SUPPORT THE INTERESTS OF The TURKISH PEOPLE IN ALL INTERNATIONAL AFFAIRS, RESPECTFULLT yours, LOU IS f MOLNÁR, chairman, INTERNATIONAL AFFAIRS HUNGÁRIA FREEDOM FIGHTER MOVEMENT PO BOX J52U5 PURITAS STATION ClEVEl*NO OH UU135 Illi« EST

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents