Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1980-05-01 / 5. szám

$*ITfVAKÖ*T ről írnak, akinek egyik szülője ma­gyar s másik zsidó. Ne majmolják az idegen nyelvek rossz kifejezéseit, igyekezvén azokat a magyarban is meghonosítani. Még akkor se, ha azokat az ún. tömegcommunikátios eszközök (rádió, televízió és sajtó) kürtöli széjjel. így nincsen “serbok­roatische" Sprache azaz nyelv, ezzel szemben létezik egy szerb és egy hor­­vát nyelv. (A két nép nyelvileg is ne­hezen érti meg egymást.) Nincs sem jugoszláv, sem cseh-szlovák vendég­­munkás, nincs jugoszláv vagy cseh­szlovák versenyző és labdarúgó, leg­feljebb csehszlovákiai vagy jugo­szláviai. Továbbmenve: sem jugo­­szlávul, sem csehszlovákul nem lehet beszélni, legfeljebb csehül vagy tó­tul! — Mintahogy USA-ul, cana­­dai-ul belgá-ul és szovjet-ül sem le­het. Nincsenek továbbá “ungarische Volksdeutsche ”-ek és nincsenek "volkdeutsche Ungarn”-ok. Vannak ezzel szemben magyarországi néme­tek, kiket németül helytelenül ne­veznek “Volksdeutsche ”-nek a helyes ''Ungarndeutsche’’ helyett. Ne használjanak nyelvünkben az édes anyanyelvűnkben — "szlovák” népiségi megjelölést a ma­gyar tót helyett, akkor sem, ha ők önmagukat a XIX. sz. óta(!): slovak­­nak hívják. Nem sértés ez tőlünk tót nemzettestvéreinkkel szemben, sőt: a tót szavunk sokkalta ősibb s megtisz­­telőbb! Ha annyira helyt adunk az "önmaguk” idegen kifejezéseinek hamarosan áttérhetünk az “Ös­terreicher” kifejezésre nyelvünkben az osztrák helyett, az “italiano”-ra az olasz helyett, “Scwizzer”-re a svájci, "Deutscher”-re a német szavunk he­lyett. Maradjunk csak meg oláh kife­jezésünknél is, mi ugyanúgy ősibb mint a műszóként előállított “ro­mán”. Természetesen más a helyzet akkor, mikor a jelenlegi tényállást Csehszlovákiát, Jugoszláviát, Ro­mániát, mint (mű)-államot emle­getjük. Kérem közíróinkat, hogy tanulják már végre meg, hogy Mária Terézia Magyarország sou vérén királynője (királyasszonya) volt, s ugyanakkor német római császárné. — Tehát nem királyné és nem császárnő. Ugyanúgy nem lehetett “osztrák csá­szárné" sem, minekután az “Auszt­riai Császár” (nem: osztrák császár) cím csak jóval halála után keletke­zett. anélkül, hogy magát Ausztriát császársággá emelték volna. Mária Terézia ugyanakkor Ausztria főher­cegnője volt, lévén Ausztria maga is "csak” hercegség. Hazánk történelmében eddig 5 és nem 4 vagy 3 kormányzó szerepelt: Hunyadi János, Szilágyi Mihály, Kossuth Lajos, József kir. hg. (rövid ideig 1919-ben) és Horthy Miklós. Mindezektől függetlenül — a Nem­zet vezető- i címmel felruházott Szá­­lasi Ferenc is kormányzói jogkörrel rendelkezett. Kérem ugyancsak közíróinkat amennyiben utolsó kormány­zónk, Horthy Miklós katonai rend­fokozatát említik — adják azt meg helyesen altengernagy (németül: Vi­zeadmiral) jelöléssel. Ne degradál­ják "ellentengernaggyá”, de ne is léptessék utólag elő “admirális”-sá. Vigyázzanak kicsit a sokat emle­getett “árja"kifejezés használatakor. Más az a XIX. sz. romantikus vilá­gánál (a francia/!/ GobineauJ. Ar­tur gróf az 1880-as évek elején a "nordikus” embertípust azonosítja az "árjával”), ennek nyomán a “Vil­mos császári idők” követőjeként Hit­ler. Már ekkor kialakul az “ario-ger­­manisch” szó, melynek fogalma sze­rint az “északi ”, a “germán” az igazi árja. Holott — amint arra Baráth prof. úr helyesen rávilágít — a tu­domány mai álláspontja szerint, ez a “nordikus” emberfajta meglehetősen távoli oldalága a tudományosan el­fogadott árja emberfajtának, mely kerekfejű s többnyire sötét hajszínű, kusita változatában méghozzá söté-12. oldal_______________________ tes bőrű is, oválisba menő fejformá­jával. A tudományos álláspont sze­rint az árja népek őshazája a mai Ázsia középső része. A mai Mongó­lia, Irán és Mezopotámia. Ne restelljenek tehát értekezéseik­ben erre valamiként utalni. Külön­ben kialakul egy teljes zűrzavar s az olvasóban másként alakul a kép — aszerint, hogy melyik “disciplina”, melyik tanítási módszer alapján kép­zeli el magának az árja fajtát. A gondolattársítás kapcsán még meg kell állnom egy mondanivalóval: Sajnálatosképpen, igen gyakori — még szakszövegekben is — a faj és fajta szónak fogalmi összekeverése. Holott, magyar nyelvünk mérhetet­len gazdagsága a leírt két szóval már fogalmi elhatárolást eszközöl. A két szó fogalma ugyanis egy­mástól lényesegesen különbözik, leg­alábbis élettani (biológiai) és ember­tani (antropologiai) értelemben. Nincsenek ugyanis emberfajok, csak emberfajták! A faj (species) fogalma az egész emberiségre, a “homo sapiens”-re vonatkozik. A fajok közötti választó­­vonalat éppen az a jelenség képezi, hogy fajok egymás között nem képe­sek szaporodni. A fajták viszont igen. Az embertan tudománya tulaj­donképpen fajta-tan az emberiség faján belül. Külön emberfajokról akkor be­szélhetnénk, ha pl. a négerek nem volnának képesek a fehérekkel, sár­gákkal stb. szaporodni, azaz élet­képes utódokat létrehozni. Márpedig képesek! Egyszerűbb példával is megvilágí­tom a tényállást: A tudomány ismeri a kutyák faját, a macskák faját, a lovak faját, stb., stb. A lovak faja viszont nem képes a macskák fajával életképes utódokat nemzeni. A példa drasztikus, de rá­világít a lényegre: a fajta csak fajon belül jöhet mint változat (varietas) létre. így írt erről a költő — Ber­zsenyi: “ Csak sast nemzenek a sasok s nem szül gyáva nyulat Nubia párduca!” Ne írjunk tehát helytelenül “ma­gyar faj’-ról, “árja faj ”-ról, “mongol faj " ról,4 hanem csakis helyesen: ma gyár-fajtárói, árja-faj tárói, mon­­gol-fajtáról és így tovább. Tudom, hogy a kioktatást — még ha az helytálló is — kevés ember sze­reti. Mégis hálás érte az intelligens, haladni vágyó ember. Ezért vállal­koztam kis tallózásomra. Kérem az illetőket, kiket érint, ne vegyék azt tőlem s tőlünk rossznéven. A jóindu­lat vezérelt. Emigrációnkban élő t. főszerkesz­tőinket pedig — tisztelettel — arra kérem, ne rövidítség, ne “raffolják” a különböző szakcikkek íróinak szö­vegezéseit. Ez nagyon sokszor az ért­hetőség rovására történik. (Már az is előfordult, hogy egy történelmi ér­tekezés megjegyzéseit és forrásadato­lását a negyed esztendő után megje­lenő számban közölték!) Hagyják kérem kifejezésre juttatni a (legtöbb­ször ingyen értekezők!) szerzők mon­danivalóját s ha valójában helyszűke miatt valamit mégis törölni kényte­lenek, ne restelljék a szerzővel a kap­csolatot előbb felvenni. Inkább le­gyen a közlemény szerző és szerkesztő közös munkája, mintsem censori ön­kényeskedés. Lehetőleg rosszabbul, mint azt a szerző megírta. A “szláv” használatára nézve is ajánlatosabb volna egy egységes ál­láspont kialakítása, hamár a külön­böző iskolák ezt a kifejezést való­sággal belénk oltották. Azt javas­lom, amit a német Döbler Hansfer­­dinand a “Die Germanen” (Bertels­mann-Lexikon-Verlag, 1975, Ber­lin—München—Wien) című köny­vével kapcsolatosan a sajtónak tett Josip Broz Tito, a második világ­háború után a “vörös csillag” jegyé­ben újra összetákolt Jugoszlávia kom­munista diktátora, 1980. május 4-én, 87 éves korában meghalt. Azóta már ott áll az Örökbíró előtt és számot kell adnia az állati kegyetlenséggel kiir­tott 35 ezer délvidéki magyarról és ezernyi svábról, a többszázezer hor­­vátról, macedónról, albánról és szlo­vénról. A szabad világ mégis, mint korunk nagy államférfiját gyászolja, pedig azzal, hogy a nyugat támogatásával elsőnek farolt ki a Jaltában Moszkva kezére adott “csatlósok” közül, és hogy a kommunista terrort “elvisel­hetőbbé” szelídítette, szörnyű bűneit nem tett jóvá. A szabad világnak ez a képmutató álszenteskedése azt mu­tatja, hogy milyen mélyre süllyedt a világ; hiszen nem egy, a nyugat által agyontámogatott államnak Titohoz hasonló véreskezű, tömeggyilkos a feje . . . Nem vitás, hogy ez a kétesmúltú, véreskezű partizán vezér 35 éven ke­resztül, mint Jugoszlávia diktátora, komoly szerepet játszhatott a világ­­politikában, az kizárólag annak a maroknyi világellenes összeesküvő­nek köszönhető, akik Roosevelt óta Amerikán keresztül irányították, s bár egyre több nehézséggel küzdve, még ma is irányítják a világpolitikát. Hogy aztán, a mai borotvaélen táncoló világpolitikai helyzetben Ti­to halála után mi lesz Jugoszláviával, azt a közeljövő vészes gyorsasággal pergő eseményei fogják megmutatni. A kezdeményezés máris a nyugati hatalmak által bűnös módon világ­hatalommá növelt Szovjetunió kezé­ben van. Afganisztán lerohanása egy mesterien kitervelt, világméretű stra­tégiának csak a nyitánya. A mester­ségesen elaltatott, ezerfelé húzó sza­bad világ, Amerikával az élén, annyira készületlen minden vonatko­zásban, hogy csak az események után tud kullogni. nyilatkozatában mondott: a “ger­mán” kifejezést legszívesebben csak idézőjelek között használná. Tegyük tehát (kényszerű használata esetén) a “szláv”-ot is a macskakörmök közé, amint azt én is tettem. Mert: mit érnek Padányi —Fehér M. Jenő —Baráth és Badiny-Jós tu­dósaink, valamint a többi nem ma­gyar, de haladó szellemű tudós mű­vei, ha ugyanakkor a régi, túlhala­dott kifejezéseket, “definitiokat” al­kalmazzuk? * * * (A fenti értekezés a Körösi Csorna Sándor Történelmi Társaság európai Árpád Tagozatának Tájékoztató Szolgálat c. kiadványában jelent meg /1980, első negyedévi/, amelyet a Szerző és a Kiadó együttes engedé­lyével közlünk.) _________________1980. május hó A nyugati hatalmaknak Afganisz­tán lerohanásakor, de legkésőbb Tito megbetegedésekor, komoly elhárító lépéseket kellett volna tenniük az ad­riai térségben. Nem tettek. így ebben a térségben is a kezdeményező lépést kivédhetetlenül a Szovjetunió fogja megtenni. És kérlelhetetlenül le fog törni minden elszakadási, önállósu­lási kísérletet, mert a jelen körülmé­nyek között nem érdeke a status quo megbontása, mintahogy 1968-ban sem volt érdeke Csehszlovákiát ketté osztani. Akármi lesz is Jugoszlávia sorsa és annak világpolitikai következménye, minket, szabad földön élő magya­rokat, elsősorban a Délvidék közel félmilliónyi magyarjának a sorsa ér­dekel, mert a Kádár-rendszer, mint az erdélyi és felvidéki magyarok ese­tében, úgy most is a kisujját sem fogja érdekükben megmozdítani. Ezért nekünk sürgősen, már most fel kell készülnünk, hogy adott esetben min­den tőlünk telhetőt megtehessünk az érdekükben. Akárhogy is alakuljanak az ese­mények, tudomásul kell vennünk, hogy Tito halálával egy korszak kér­lelhetetlenül lezárult. És az elkövet­kezendő, vészterhes idők véres vajú­dásából egy igazabb, tisztább, em­beribb világnak kell megszületnie, mert különben az emberiség sorsa meg van pecsételve. De addig, amíg ez bekövetkezik, az emberiségnek különösen a Kárpátmedence la­kóinak — sok és súlyos megpróbálta­táson kell átmennie. Reméljük, hogy ránk, magyarok­ra, ott a Kárpátmedencében az eljö­vendő új korszakban is szükség lesz, s éppen ezért szentül hisszük, hogy “Az Igazság egyszer mégis győzni fog!” Csikmenasági Megjelenik havonta Publ. Monthly — Publ. mensuelle Felelős szerkesztő — Editor: MAJOR TIBOR Kiadó — Publisher: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM Levelezési cím — Corresp. Offices: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM P. O. Box 35245, Puritas Station Cleveland, Ohio44135, U.S.A. ELŐFIZETÉS: Egy évre $10.00 — egyes szám ára 85 cent — Légiposta előfizetés: USA, Kanada és Mexico egységesen 14.00 dollár. Európa, Dél-Amerika és a Földközi-tengerrel határos ázsiai és afri­kai országokban 18.00 dollár. Ázsia, Ausztrália és New Zealand 20 dollár és 50 cent. A csekket kérjük “Szittyakürf ’ névre kiállítani. Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Avenue Cleveland, Ohio 44102. Krupa Sándor ferences atya új könyvéről: “A sarló-kalapács áldozatai”-ról A kommunizmus malmai gyorsan őrölnek ... a kommunizmus béklyó­jából szabadult áldozatok tárhatnak csak valóságos képet a világ elé és tanúskodhatnak mártír társaik halálban feloldott szenvedéseiről. Az író, immár a harmadik börtön-tárgyú könyvében veri félre a harangokat, figyel­meztetve a világveszélyre, s rántja le a leplet a véreskezű hóhérról, a kommunista rendszerről, mely ördögi maszkja mögül suhogtatja kancsu­káját a világ népei fölött. “A sarló-kalapács áldozatai”-ban, az interjúk so­rán, rabtársai lelkiállapotát és testi szenvedéseit megrendítő fejezetekben tárja az olvasó elé az író, és minden megpróbáltatáson keresztül is a legfőbb jóhoz: Istenhez jut el. A hit fénye áthatol a börtönök vasrácsain, a legsöté­tebb zugokat is eléri és a legnagyobb elhagyatottság érzéktompító állapo­tában vigasztal, felemel, kitartásra ösztönöz. Az első keresztények mártí­­romsága is a hit ragyogó példája volt, Istent dicsőítve vonultak a vadállatok elé. A jelen idők vérengző vadállata a sarló-kalapácsos kommunizmus, mely kielégíthetetlen vérszomjában főleg a keresztény vallás hirdetőit és követőit nyelné el maradéktalanul. Különleges érdeme a szerzőnek, hogy meg mer emlékezni az újkori ma­gyar történelem egyik legnagyobb alakjáról: Szálasi Ferenc Nemzetvezető­nek szerepéről. Elismerés és dicséret a szerzőnek. Tordai Ákos TITO FEJFÁJÁRA

Next

/
Thumbnails
Contents