Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1980-05-01 / 5. szám
$*ITfVAKÖ*T ről írnak, akinek egyik szülője magyar s másik zsidó. Ne majmolják az idegen nyelvek rossz kifejezéseit, igyekezvén azokat a magyarban is meghonosítani. Még akkor se, ha azokat az ún. tömegcommunikátios eszközök (rádió, televízió és sajtó) kürtöli széjjel. így nincsen “serbokroatische" Sprache azaz nyelv, ezzel szemben létezik egy szerb és egy horvát nyelv. (A két nép nyelvileg is nehezen érti meg egymást.) Nincs sem jugoszláv, sem cseh-szlovák vendégmunkás, nincs jugoszláv vagy csehszlovák versenyző és labdarúgó, legfeljebb csehszlovákiai vagy jugoszláviai. Továbbmenve: sem jugoszlávul, sem csehszlovákul nem lehet beszélni, legfeljebb csehül vagy tótul! — Mintahogy USA-ul, canadai-ul belgá-ul és szovjet-ül sem lehet. Nincsenek továbbá “ungarische Volksdeutsche ”-ek és nincsenek "volkdeutsche Ungarn”-ok. Vannak ezzel szemben magyarországi németek, kiket németül helytelenül neveznek “Volksdeutsche ”-nek a helyes ''Ungarndeutsche’’ helyett. Ne használjanak nyelvünkben az édes anyanyelvűnkben — "szlovák” népiségi megjelölést a magyar tót helyett, akkor sem, ha ők önmagukat a XIX. sz. óta(!): slovaknak hívják. Nem sértés ez tőlünk tót nemzettestvéreinkkel szemben, sőt: a tót szavunk sokkalta ősibb s megtisztelőbb! Ha annyira helyt adunk az "önmaguk” idegen kifejezéseinek hamarosan áttérhetünk az “Österreicher” kifejezésre nyelvünkben az osztrák helyett, az “italiano”-ra az olasz helyett, “Scwizzer”-re a svájci, "Deutscher”-re a német szavunk helyett. Maradjunk csak meg oláh kifejezésünknél is, mi ugyanúgy ősibb mint a műszóként előállított “román”. Természetesen más a helyzet akkor, mikor a jelenlegi tényállást Csehszlovákiát, Jugoszláviát, Romániát, mint (mű)-államot emlegetjük. Kérem közíróinkat, hogy tanulják már végre meg, hogy Mária Terézia Magyarország sou vérén királynője (királyasszonya) volt, s ugyanakkor német római császárné. — Tehát nem királyné és nem császárnő. Ugyanúgy nem lehetett “osztrák császárné" sem, minekután az “Ausztriai Császár” (nem: osztrák császár) cím csak jóval halála után keletkezett. anélkül, hogy magát Ausztriát császársággá emelték volna. Mária Terézia ugyanakkor Ausztria főhercegnője volt, lévén Ausztria maga is "csak” hercegség. Hazánk történelmében eddig 5 és nem 4 vagy 3 kormányzó szerepelt: Hunyadi János, Szilágyi Mihály, Kossuth Lajos, József kir. hg. (rövid ideig 1919-ben) és Horthy Miklós. Mindezektől függetlenül — a Nemzet vezető- i címmel felruházott Szálasi Ferenc is kormányzói jogkörrel rendelkezett. Kérem ugyancsak közíróinkat amennyiben utolsó kormányzónk, Horthy Miklós katonai rendfokozatát említik — adják azt meg helyesen altengernagy (németül: Vizeadmiral) jelöléssel. Ne degradálják "ellentengernaggyá”, de ne is léptessék utólag elő “admirális”-sá. Vigyázzanak kicsit a sokat emlegetett “árja"kifejezés használatakor. Más az a XIX. sz. romantikus világánál (a francia/!/ GobineauJ. Artur gróf az 1880-as évek elején a "nordikus” embertípust azonosítja az "árjával”), ennek nyomán a “Vilmos császári idők” követőjeként Hitler. Már ekkor kialakul az “ario-germanisch” szó, melynek fogalma szerint az “északi ”, a “germán” az igazi árja. Holott — amint arra Baráth prof. úr helyesen rávilágít — a tudomány mai álláspontja szerint, ez a “nordikus” emberfajta meglehetősen távoli oldalága a tudományosan elfogadott árja emberfajtának, mely kerekfejű s többnyire sötét hajszínű, kusita változatában méghozzá söté-12. oldal_______________________ tes bőrű is, oválisba menő fejformájával. A tudományos álláspont szerint az árja népek őshazája a mai Ázsia középső része. A mai Mongólia, Irán és Mezopotámia. Ne restelljenek tehát értekezéseikben erre valamiként utalni. Különben kialakul egy teljes zűrzavar s az olvasóban másként alakul a kép — aszerint, hogy melyik “disciplina”, melyik tanítási módszer alapján képzeli el magának az árja fajtát. A gondolattársítás kapcsán még meg kell állnom egy mondanivalóval: Sajnálatosképpen, igen gyakori — még szakszövegekben is — a faj és fajta szónak fogalmi összekeverése. Holott, magyar nyelvünk mérhetetlen gazdagsága a leírt két szóval már fogalmi elhatárolást eszközöl. A két szó fogalma ugyanis egymástól lényesegesen különbözik, legalábbis élettani (biológiai) és embertani (antropologiai) értelemben. Nincsenek ugyanis emberfajok, csak emberfajták! A faj (species) fogalma az egész emberiségre, a “homo sapiens”-re vonatkozik. A fajok közötti választóvonalat éppen az a jelenség képezi, hogy fajok egymás között nem képesek szaporodni. A fajták viszont igen. Az embertan tudománya tulajdonképpen fajta-tan az emberiség faján belül. Külön emberfajokról akkor beszélhetnénk, ha pl. a négerek nem volnának képesek a fehérekkel, sárgákkal stb. szaporodni, azaz életképes utódokat létrehozni. Márpedig képesek! Egyszerűbb példával is megvilágítom a tényállást: A tudomány ismeri a kutyák faját, a macskák faját, a lovak faját, stb., stb. A lovak faja viszont nem képes a macskák fajával életképes utódokat nemzeni. A példa drasztikus, de rávilágít a lényegre: a fajta csak fajon belül jöhet mint változat (varietas) létre. így írt erről a költő — Berzsenyi: “ Csak sast nemzenek a sasok s nem szül gyáva nyulat Nubia párduca!” Ne írjunk tehát helytelenül “magyar faj’-ról, “árja faj ”-ról, “mongol faj " ról,4 hanem csakis helyesen: ma gyár-fajtárói, árja-faj tárói, mongol-fajtáról és így tovább. Tudom, hogy a kioktatást — még ha az helytálló is — kevés ember szereti. Mégis hálás érte az intelligens, haladni vágyó ember. Ezért vállalkoztam kis tallózásomra. Kérem az illetőket, kiket érint, ne vegyék azt tőlem s tőlünk rossznéven. A jóindulat vezérelt. Emigrációnkban élő t. főszerkesztőinket pedig — tisztelettel — arra kérem, ne rövidítség, ne “raffolják” a különböző szakcikkek íróinak szövegezéseit. Ez nagyon sokszor az érthetőség rovására történik. (Már az is előfordult, hogy egy történelmi értekezés megjegyzéseit és forrásadatolását a negyed esztendő után megjelenő számban közölték!) Hagyják kérem kifejezésre juttatni a (legtöbbször ingyen értekezők!) szerzők mondanivalóját s ha valójában helyszűke miatt valamit mégis törölni kénytelenek, ne restelljék a szerzővel a kapcsolatot előbb felvenni. Inkább legyen a közlemény szerző és szerkesztő közös munkája, mintsem censori önkényeskedés. Lehetőleg rosszabbul, mint azt a szerző megírta. A “szláv” használatára nézve is ajánlatosabb volna egy egységes álláspont kialakítása, hamár a különböző iskolák ezt a kifejezést valósággal belénk oltották. Azt javaslom, amit a német Döbler Hansferdinand a “Die Germanen” (Bertelsmann-Lexikon-Verlag, 1975, Berlin—München—Wien) című könyvével kapcsolatosan a sajtónak tett Josip Broz Tito, a második világháború után a “vörös csillag” jegyében újra összetákolt Jugoszlávia kommunista diktátora, 1980. május 4-én, 87 éves korában meghalt. Azóta már ott áll az Örökbíró előtt és számot kell adnia az állati kegyetlenséggel kiirtott 35 ezer délvidéki magyarról és ezernyi svábról, a többszázezer horvátról, macedónról, albánról és szlovénról. A szabad világ mégis, mint korunk nagy államférfiját gyászolja, pedig azzal, hogy a nyugat támogatásával elsőnek farolt ki a Jaltában Moszkva kezére adott “csatlósok” közül, és hogy a kommunista terrort “elviselhetőbbé” szelídítette, szörnyű bűneit nem tett jóvá. A szabad világnak ez a képmutató álszenteskedése azt mutatja, hogy milyen mélyre süllyedt a világ; hiszen nem egy, a nyugat által agyontámogatott államnak Titohoz hasonló véreskezű, tömeggyilkos a feje . . . Nem vitás, hogy ez a kétesmúltú, véreskezű partizán vezér 35 éven keresztül, mint Jugoszlávia diktátora, komoly szerepet játszhatott a világpolitikában, az kizárólag annak a maroknyi világellenes összeesküvőnek köszönhető, akik Roosevelt óta Amerikán keresztül irányították, s bár egyre több nehézséggel küzdve, még ma is irányítják a világpolitikát. Hogy aztán, a mai borotvaélen táncoló világpolitikai helyzetben Tito halála után mi lesz Jugoszláviával, azt a közeljövő vészes gyorsasággal pergő eseményei fogják megmutatni. A kezdeményezés máris a nyugati hatalmak által bűnös módon világhatalommá növelt Szovjetunió kezében van. Afganisztán lerohanása egy mesterien kitervelt, világméretű stratégiának csak a nyitánya. A mesterségesen elaltatott, ezerfelé húzó szabad világ, Amerikával az élén, annyira készületlen minden vonatkozásban, hogy csak az események után tud kullogni. nyilatkozatában mondott: a “germán” kifejezést legszívesebben csak idézőjelek között használná. Tegyük tehát (kényszerű használata esetén) a “szláv”-ot is a macskakörmök közé, amint azt én is tettem. Mert: mit érnek Padányi —Fehér M. Jenő —Baráth és Badiny-Jós tudósaink, valamint a többi nem magyar, de haladó szellemű tudós művei, ha ugyanakkor a régi, túlhaladott kifejezéseket, “definitiokat” alkalmazzuk? * * * (A fenti értekezés a Körösi Csorna Sándor Történelmi Társaság európai Árpád Tagozatának Tájékoztató Szolgálat c. kiadványában jelent meg /1980, első negyedévi/, amelyet a Szerző és a Kiadó együttes engedélyével közlünk.) _________________1980. május hó A nyugati hatalmaknak Afganisztán lerohanásakor, de legkésőbb Tito megbetegedésekor, komoly elhárító lépéseket kellett volna tenniük az adriai térségben. Nem tettek. így ebben a térségben is a kezdeményező lépést kivédhetetlenül a Szovjetunió fogja megtenni. És kérlelhetetlenül le fog törni minden elszakadási, önállósulási kísérletet, mert a jelen körülmények között nem érdeke a status quo megbontása, mintahogy 1968-ban sem volt érdeke Csehszlovákiát ketté osztani. Akármi lesz is Jugoszlávia sorsa és annak világpolitikai következménye, minket, szabad földön élő magyarokat, elsősorban a Délvidék közel félmilliónyi magyarjának a sorsa érdekel, mert a Kádár-rendszer, mint az erdélyi és felvidéki magyarok esetében, úgy most is a kisujját sem fogja érdekükben megmozdítani. Ezért nekünk sürgősen, már most fel kell készülnünk, hogy adott esetben minden tőlünk telhetőt megtehessünk az érdekükben. Akárhogy is alakuljanak az események, tudomásul kell vennünk, hogy Tito halálával egy korszak kérlelhetetlenül lezárult. És az elkövetkezendő, vészterhes idők véres vajúdásából egy igazabb, tisztább, emberibb világnak kell megszületnie, mert különben az emberiség sorsa meg van pecsételve. De addig, amíg ez bekövetkezik, az emberiségnek különösen a Kárpátmedence lakóinak — sok és súlyos megpróbáltatáson kell átmennie. Reméljük, hogy ránk, magyarokra, ott a Kárpátmedencében az eljövendő új korszakban is szükség lesz, s éppen ezért szentül hisszük, hogy “Az Igazság egyszer mégis győzni fog!” Csikmenasági Megjelenik havonta Publ. Monthly — Publ. mensuelle Felelős szerkesztő — Editor: MAJOR TIBOR Kiadó — Publisher: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM Levelezési cím — Corresp. Offices: HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM P. O. Box 35245, Puritas Station Cleveland, Ohio44135, U.S.A. ELŐFIZETÉS: Egy évre $10.00 — egyes szám ára 85 cent — Légiposta előfizetés: USA, Kanada és Mexico egységesen 14.00 dollár. Európa, Dél-Amerika és a Földközi-tengerrel határos ázsiai és afrikai országokban 18.00 dollár. Ázsia, Ausztrália és New Zealand 20 dollár és 50 cent. A csekket kérjük “Szittyakürf ’ névre kiállítani. Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Avenue Cleveland, Ohio 44102. Krupa Sándor ferences atya új könyvéről: “A sarló-kalapács áldozatai”-ról A kommunizmus malmai gyorsan őrölnek ... a kommunizmus béklyójából szabadult áldozatok tárhatnak csak valóságos képet a világ elé és tanúskodhatnak mártír társaik halálban feloldott szenvedéseiről. Az író, immár a harmadik börtön-tárgyú könyvében veri félre a harangokat, figyelmeztetve a világveszélyre, s rántja le a leplet a véreskezű hóhérról, a kommunista rendszerről, mely ördögi maszkja mögül suhogtatja kancsukáját a világ népei fölött. “A sarló-kalapács áldozatai”-ban, az interjúk során, rabtársai lelkiállapotát és testi szenvedéseit megrendítő fejezetekben tárja az olvasó elé az író, és minden megpróbáltatáson keresztül is a legfőbb jóhoz: Istenhez jut el. A hit fénye áthatol a börtönök vasrácsain, a legsötétebb zugokat is eléri és a legnagyobb elhagyatottság érzéktompító állapotában vigasztal, felemel, kitartásra ösztönöz. Az első keresztények mártíromsága is a hit ragyogó példája volt, Istent dicsőítve vonultak a vadállatok elé. A jelen idők vérengző vadállata a sarló-kalapácsos kommunizmus, mely kielégíthetetlen vérszomjában főleg a keresztény vallás hirdetőit és követőit nyelné el maradéktalanul. Különleges érdeme a szerzőnek, hogy meg mer emlékezni az újkori magyar történelem egyik legnagyobb alakjáról: Szálasi Ferenc Nemzetvezetőnek szerepéről. Elismerés és dicséret a szerzőnek. Tordai Ákos TITO FEJFÁJÁRA
