Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1980-05-01 / 5. szám
2. oldal $mmKoi*T 1980. május hó LEGYEN MOST SZÍVÜNK DOBBANÁSA NÉHÁNY PERCRE A NEMZET HŐSEINEK ÉS VÉRTANÚINAK EMLÉKÉRE A MEGMARADT MAGYAR HARANGOK KONGÄSA.. (Folytatás az 1. oldalról) kész Lappföldre ment, hogy ott csillagászati megfigyeléseket tegyen. Miután megtanulta a lappok nyelvét, arra jött rá, hogy az rokonságot mutat a magyar nyelvvel. Észrevételeiről egy latin nyelvű tanulmányt adott ki, melyet a magyarság gyanús érzelmekkel fogadott. Nagyjából ebben az időben figyelt fel a tudományos világ az uráli és Nyugat-Szibériában élő kisebb-nagyobb népcsoportok nyelvére is. E nyelvek szintén rokontulajdonságokat mutattak a magyarral. Ennek következtében indult el Reguly Antal, az 1840-es évek elején e népek felkeresésére. Kutatómunkája befejeztével, röviddel a szabadságharc kitörése előtt tért haza. Váratlan halála megakadályozta, hogy az összegyűjtött anyagot fel is dolgozhassa. Ezt Hunfalvy Pál, és az időközben ránkszabadított bach-nyelvészek végezték el, a Habsburg-ház magyarellenes politikájának utasítására. A magyarság ebben az időben nem kételkedett — a művelt világ sem — szittya származásában. Érthető tehát, hogy fajtánk legjava hevesen tiltakozott a hatalmi szóval diktált új származás-elmélet és az alacsony műveltségű népekkel való rokonítás ellen. A kardforgatók a vérségi atyafiság lehetőségét zárták ki, míg a magyar szó szerelmesei nyelvünk finnugor rokonítását tartották erkölcstelen szellemi merényletnek. A hatalmi utasításra dolgozó “tudósgárda”, nem törődött a nemzet érzelmeivel, hiszen annak megsértése és önismeretünk megrontása volt a cél. A Széchenyiek alapította Magyar Tudományos Akadémia a magyarság létére törő szellemi terror fellegvára lett. Kimutatták, hogy nyelvünk egy szedett-vedett tákolmány, meglehet találni benne mindent ami idegen, csak éppen a magyart nem, mert az finnugor. Őseinket egy műveletlen barbár hordának mondták ki, s amit tudunk azt a szlávoktól, meg a Nyugattól tanultuk. Európa rémei voltunk — oktatták mestereink —, s csak nagylelkű szomszédainknak köszönhetjük, hogy még ma is létezünk. Az eredmény nem is maradt el. A lealázó, lekicsinyítő tanokkal lerombolták a nemzet önérzetét, önmegbecsülését. A hamis tanok mellékvágányra siklatták önismeretünket és nemzeti öntudatunkat futóhomokba gyökereztették! Ezt követően, a két vesztes világháború teljes válságba sodorta, a már amúgyis bizonytalan magyar lelkületet. Ezen komor tények valóságát csak most kezdjük felismerni. De e felismerés nélkül nincs a jövőbe vezető út! Sorskérdéseinket csak akkor tudjuk orvosolni, ha tisztában vagyunk nem csak azok lényegi létezésével, hanem világosan látjuk azok okozóit és kibontakozását is. Vizsgáljuk meg tehát, hogy ellenségeink hogy csepegtették vérkeringésünkbe a kiagyalt mételyt. A tanulni vágyó fiatalok túlnyomó többsége, iskolai tanulmányain keresztül kívánja elsajátítani a szükséges ismeretet, a saját maga által megválasztott életpályához. Érthető tehát, hogy teljes bizalommal van az iskola, az írott szó, tanítói és tanárai iránt. A műszaki és orvostudományok terén nincs is ezzel semmi baj. A tudomány e területein elért eredmények szemtanúi vagyunk. Állnak a felhőkarcolók. Űrhajók fürkészik a végtelent. Holnap, talán a tengerek mélységei is az ember birodalmává lesznek. Orvosaink belsőszerveinket javítgatják, cserélgetik, mint egy autószerelő a benzinmotor alkatrészeit. Más a helyzet viszont a társadalomtudományok terén. Itt nem a tudomány őszinte előre vitele határozza meg a következő útvonalat, hanem a mindenkori hatalmi érdek. Történelem, társadalomtörténet, régészet, embertan, nyelvészet, mind nemzettudatot formáló töltetet tartalmaz, tehát összefüggésben áll a hatalmi politikával. Éppen ezért, az uralkodóréteg e tudományágakat irányítása, de minden körülmények között, szoros ellenőrzése alatt tartja. Amivel nem is lenne baj, amíg az uralkodó réteg céljai azonosak a nemzet érdekeivel. — Amint tudjuk, napjainkban ez nagyon ritka jelenség. Nekünk magyaroknak, Mátyás király óta, nem volt uralkodónk — huzamossabb ideig —, aki a magyarság legfőbb érdekeinek szemelőtt tartását tartotta volna a legszentebb kötelességének. Ennek alapján joggal kimondhatjuk, hogy hazánkban az említett tudományok a tovaviharzó fél ezredév alatt, kizárólag a nemzet elnyomói érdekének védelmében írattak és taníttattak. Nos, mit várhatunk fiataljainktól, akik e tudományágak valamelyikét választották életpályájuknak? Tagadják meg az írott szót? Tanáraikat — vagy az iskolát? Vagy miután maguk is tanítók, tanárok lesznek, álljanak tanítványaik elé és jelentsék ki, hogy: amit tanítunk az hazugság!? Most, mikor már megélhetésük is e tanok szolgai oktatásától függ? Akadt néhány éles látású tanuló — mint amilyen Szabó Dezső volt —, akik felismerték a boritólapok közé préselt ármányt és még idejében más pályát választottak. A többi áldozata lett tanulmányainak, és hűséges kiszolgálója a hatalom birtokosainak. Nem tudják bár, de ellenségei lettek a nemzetnek, mint ahogy ellenségei lettek önmaguknak is. Amiért nem lehet őket elitélni, hiszen ezt nem tudhatták gyermekkorukban. Természetesen vannak olyanok is, akik hosszú évek tapasztalatai eredményeként ismerik fel a rideg valóságot, de kényszerhelyzetükben legfeljebb csak szellemi bilincseiket rázhatják le. Esetleg csendben dolgoznak és várják az időt, mikor munkájuk gyümölcsét nyilvánosságra hozhatják. Ilyenek voltak a második világháború következtében, vagy az utána következő évtizedekben külföldre menekülő tudósok, tanárok, akik miután kiszabadultak a Magyar Tudományos Akadémia hatásköréből, még nagyobb hévvel vetették magukat kutatásaikba. Nekik köszönhetjük, hogy ma már van őstörténelmünk, amiért nem kell szégyenkeznünk, s amelyet nyugodt lélekkel állíthatunk ifjúságunk elé. S talán ez lenne a harmadik, de a legfontosabb szellemi kincs, amely a II. világháború romjaiból nőtt ki! Vessünk néhány pillantást tennivalónkra is. Egy nemzet, amely elhanyagolja ifjúságának nevelését, annak nincs jövője! Kevés nép hanyagolta el nálunknál jobban e szent kötelességet! Talán nem is a jóindulattal, az akarattal vagy a nevelésbe fektetett idővel van baj, hanem sokkal inkább a szellemi táplálékkal, amely az éltető nedv helyett méregként hat. Sokan mutatnak más népek példás eredményeire, szívósságára! Ennek ellenére mi mégsem e példákból tanulunk, mi megelégszünk azzal, hogy megcáfoljuk a románok dákó-román származás-elméletét. Nem vesszük észre, hogy a nemzet tudatában teljesen mindegy, hogy az önmagáról alkotott önismeret, azaz történelem, a valóságon, vagy koholmányon alapszik. A fontos az, hogy az fölemelő és alkotó tartalmú legyen. A koholt dákó-román származáselmélet, a románság nemzeti öntudata. Ezt hirdeti a párt, ezt hirdeti a Román Tudományos Akadémia. S az eredmény? E tan bekerült a világ lexikonaiba és a világ ifjúságának tankönyveibe! De ami még ennél is fontosabb, hogy hazánk földjére bekutyagolt bocskoros, e tantól átitatva, lángoló öntudattal formed az őstelepes magyarra és székelyre: hazátlan! Nekünk nem kell múltat koholni! Nekünk csak magunkénak kell mondani azt, ami a miénk! Ne elégedjünk meg az ezer éves Magyarországgal! A Kárpátok medencéje már ősidők óta a miénk, magyaroké! Árpád Ápánk magyarjai nem honfoglalók voltak, hanem ők voltak az utolsó magyar birodalom alapítói. Rajtunk múlik, hogy ne maradjon az utolsó! Nyelvünk az emberiség ősnyelve, amelyről az angol tudós Sir John Browning így nyilatkozott: “A magyar nyelv messze áll magában. Egész sajátos módon fejlődött és szerkezete olyan időkre nyúlik viszsza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett.” Aztán így foly-Prof. Paposi-Jobb Andor tatja: “Aki megfejti, az az isteni titkot fogja boncolgatni, annak is az első tételét: ‘Kezdetben vala az Ige és az Ige vala az Isten, s az Isten vala az Ige’. Tudósaink és amatőr kutatóink megtették a kötelességüket. Hosszú évtizedek fáradtságos munkájának eredményeit jobbnál jobb műveikből olvashatjuk. Az így rendelkezésünkre álló anyagot fel kell dolgoznunk ifjúságunk nevelésének céljaira. S csak akkor, és kizárólag csak akkor remélhetjük a boldogabb magyar jövő kibontakozását. Magyar tanárok és tanítók, e szent feladat a ti kötelességtek! A nemzet jövőjének ti vagytok a letéteményesei! Állítsátok vissza őseink tiszteletét! Állítsatok tiszta magyar eszményképeket ifjúságunk eszmevilágába! Mert ne feledjétek, hogy a nemzet nem a jelenében, hanem a múltjában él! S amelyiknek nincs múltja, annak nincs jövője sem! Legyen példaképetek és lelki támasztok Iánglelkű költőnk és forradalmárunk: Petőfi! Aki így szólt a Nemzetgyűléshez: Nem mondom én: a régi épületnek Dobjatok félre minden követ, De nézzetek meg minden darabot, mit, Alapnak vesztek, s amely porhatag már, Vessétek azt el kérlelhetetlenül, Bármily szent emlék van csatolva hozzá. Testvér, ezt nekünk meg kell tennünk, ha meg akarunk maradni! Nekünk meg kell maradni! Magyarnak! S akkor méltók leszünk arra, hogy 45 hőseinek nevét ajkunkra vegyük! Ft. Hirth Tibor Dr. Gáspár Bálint szabadságharcos bajtársunk, a HSzM akroni szervezetének vezetője megrázó erővel szavalta “Tetemrehívás” című versét, majd Kiss István, a clevelandi Körösi Csorna Sándor Társaság “Magúra” csoportjának nevében emelkedett szólásra: “Kedves Magyar Testvéreim! Nemzettestvéri szerettei köszöntlek benneteket ezen a gyászünnepen. Ezt az alkalmat szeretném felhasználni arra, hogy felavassuk a clevelandi Körösi Csorna Sándor Társaság Árpád-sávos zászlóját. E zászló alá várjuk azokat a testvéreinket, akik a trianoni békediktátum fölött nem alkudoznak, hanem a magyar őstörténelemben megerősödve velünk együtt követelik vissza azt a földet, melyet apáink vére többezer éven át öntözött. A magyar őstörténelmet már több száz éve kutatják, de amit az egyik tudós bizonyít, azt a másik iparkodik megcáfolni — ellenségeink legnagyobb örömére. Hála azonban a Magyarok Istenének, hogy olyan sok őstörténeti bizonyíték van birtokunkban, hogy több évezredes történelmi múltunk tanítását csak késleltetni lehet, de letagadni nem! Hogyan akarjuk megtartani fiatalságunkat magyarnak? Mert döntő jelentőségű, hogy mit tanítunk nekik, azt, hogy egy nyershúsevő rablóbanda, vagy egy többezer éves kultúmép leszármazottai vagyunk. Valljuk, hogy Jézus hitét és ősi kultúrát hordozó nép leszármazottai vagyunk. Felkéijük a magyar tudósokat, őstörténelmünk kutató munkásait, hogy feledve minden személyes torzsolkodást, közös erővel, hangyaszorgalommal munkálkodjanak őstörténelmünk feltárásán, mert ősi gyökerünk erőssége a magyar megmaradás, a magyar feltámadás kovásza! * * * Mi tudjuk, hogy az országvesztés és a szovjet katonai megszállás 35. gyászosemlékű évfordulóján, amikor a magyar falvakban és városokban már kialudtak az estéli lámpák, egy ország sírta bele fájdalmát kopott vánkosaikba . . . Ezért a zokogó rabmagyar nemzetért imádkoztunk együtt a Hungária Szabadságharcos Mozgalom Tiltakozó Nagygyűlésén. Ezért az imádságért mondunk köszönetét minden magyar testvérünknek, akik megjelenésükkel-közreműködésükkel megtisztelték Mozgalmunkat.
