Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1. szám

4. oldal

«ITTVAKÖftT

1980.január hó

VÉSZES ÜTEMBEN FOLYIK ERDÉLY ROMÁNOSÍTÁSA

Ma már az egész világ tudja, hogy Ceausescu a kommunista rendszer adta összes lehetőségeket arra használja, hogy megteremtse a nemzeti román államot. Azt azonban már nem igen hajlandók tudomásul venni, hogy ez a gyakorlatban egyenlő a román uralom alá kényszerített 3 millió őslakos magyar és a többi nemzetiségek céltudatos, tervszerű irtásával.

Nem régen kezembe került a Marosvásárhelyen, Sütő András szerkesztésében megjelenő Új Élet 79. évi néhány száma. Az ott közöltek ismertetésével és az onnan vett idézetekkel megpróbálom emberközelbe hozni, tapinthatóvá tenni az ottani magyarság élet-halál harcát, amit nap mint nap kell megvívnia a puszta fennmaradásáért.

* * *

Moinesti kicsi város a moldvai Bacau (Bakó ősrégi, elrománosított csángó-magyar város) közelében, ahol 7 fiatal magyar értelmiségi dolgozik:

Dr. Nagy István és felesége — mindketten orvosok — már 6 éve vannak ott: “Én Bihar megyei születésű vagyok, pontosabban székelyhídi; a feleségem marosvásárhelyi... Amikor kifüggesztették a szabad helyek listáját, Comanesti (Fafeldolgozó Kombinát a város mellett) volt az egyetlen helység, ahol két belgyógyászt is vártak . . . Én az üzembe kerültem, a feleségem a körbe. Útban volt már a gyerek is; van egy hatéves kisfiúnk. Ót Vásárhelyen nevelik a nagyszülők. Ott is fog iskolába járni ...”

Vikol István zenetanár: “. . . kolozsvári illetőségű vagyok; a feleségem ott ingázik negyven kilométert naponta . . . Két éve élünk külön . . . el kell kéreznem, ha látni akarom a feleségemet ... Fél életem a másodosztályú vonatfülkékben telik el . . . Meg volt a helyem Kolozs megyében, a feleségem munkahelyétől néhány kilométerre, egy faluban. De az itteni szervek hallani sem akarnak a kiengedésemről ...”

Egyed Mária román —orosz nyelvszakos tanárnő: “Kovásznáról helyeztek ide. Nem is jó ez a kifejezés, mert hiszen magam választottam a választható helyek közül. A legnagyobb baj az, hogy magányosnak érzem magam. Nincs társaság . . ., hogy néha hazalátogassak, a legbonyolultabb manővereket kell elvégezni az órarenden ...”

Herman Erzsébet gyógyszerésznő: “Gyimesbe kaptam kinevezésemet, oda választottam; aztán egy szép napon érkezett egy papír a megyétől, hogy ideiglenesen Moinestire helyeztek ... a pályakezdés gondjaival küzdők . . . Besztercén végeztem a

H« még nem vagy — akkor legyél

A MOZGALOM HARCOSA!

KOSSUTH

BOOKSHOP

MAGYAR TÖRTÉNELEM, ŐSTÖRTÉNET és egyéb könyvek, HANGLEMEZEK

Kívánságra áljegyzéket küld

Cím:

14025 Lakota Ave., Cleveland, Ohio 44111 Tel.: 941-0654

1

középiskolát — különben sármási vagyok. Ha visszakerülhetnék Gyimesre, talán könnyebb lenne ...”

Kovács Katalin bözöndújfalusi gyógyszerésznő, már két éve dolgozik Moinestiben: “Azt mondják, menjek férjhez. De kihez? Marosvásárhelyen legalább volt társaságom ...”

Kémenes Julianna fogorvosnő, fér je Bacau-ban katonáskodó fogorvos; kisbabát vár és valószínűleg otthon, Gyergyószentmiklóson fog szülni:

“ . . . nekem könnyebb, hiszen ketten vagyunk . . . viszonylag hamar Gyergyóba mehetünk. Egyelőre azon ban a legfőbb gondunk a születendő kisbaba . . .”(Ú.É. 79. évi 6. szám.)

Ugyanakkor Magyarón (Maros— Torda m.), amelyik annyira magyar község, hogy a 4130 lakos közül még mindig 75% magyar, a tanácselnök, alelnök, néptanácsi titkár, titkárhelyettes, tsz. főmérnök, az állat- és tyúkfarm vezetői, a pékség főnöke, a szőnyegszövődé felelőse, a fogorvos, a gyógyszerész, az állatorvos, az iskola igazgatója, a művelődés otthon, de még a “vokálkórus” vezetője is betelepített román. — Az egyik képaláírása a következő: “Mátéi Dumitru és Cseh Imre tanárok fizikaórát tartanak . . . ”, ami magyarul azt jelenti, hogy a 75%-ban magyar lakosságú község iskolájában románul tanítanak. Bartis Ferenc, a következő szavakkal fejezi be riportját: “Magyaró, miközben újabb népdalok és népmesék röppennek fel a Maros partján, új házak épülnek az aszfaltozott utcák mentén és új arcok tűnnek fel az egyre “gyorsuló időben” . . . (Ú.É. 79. évi 7. szám.)

Zetelakának (Udvarhely m.), ennek az ősi székely községnek nemcsak a lakossága, hanem egyelőre még a vezetősége is magyar. De elkészült már a község határában építendő víz gyűjtő gát terve. Az így keletkezett hatalmas tavat halakkal népesítik be, a környéket pedig üdülőteleppé alakítják át, ahol már idegenek fognak intézkedni és üdülni. (Ú.É. 79. évi 9. szám.)

A zömmel még mindig magyar lakosságú Radnót (Kis-Küküllő m.) kastélyában helyezték el az “Agronómusok Ház”-át, melynek az igazgatója még magyar, de a személyzet és a tanfolyamok hallgatói 90%-ban már románok. (Ú.É. 79. évi 9. sz.)

Az ősi váráról és 17. századi kastélyáról híres Küküllővárán (Kis-Küküllő m.) már régebben is sok oláh lakott, de most aztán a néhány állatgondozó magyar kivételével már mind román. Ennek ellenére a község, az üzemek, tsz-ek vezetői, irányítói nem helybeliek, hanem kivétel nélkül idegenből odatelepített románok. (Ú.É. 79. évi 6. sz.)

Magyar- és Szász-Régen (Maros — Torda m.) már csak Régen, nagy ütemben fejlődő ipari központ. Határában most épül egy hatalmas öntöde. “. . . csupán a mi üzemünkben — mondja G. Cimpeanu főmérnök — háromezer új munkahely létesül . . . Rengeteg embert hozunk be Régen városába; csak ebbe az ötéves tervben 750 lakrészt adunk át a munkásainknak.” Hogy kik ezek, nem kell külön mondani, mert a régeni magyar és szász szakmunkásokat Brassóba, Szebenbe meg Regátba viszik. (Ú.É. 79. évi 9. sz.)

A magyar tömbök fellazításával, a magyar értelmiségiek és szakmunkások Regátba helyezésével és a regátiak Erdélybe való tömeges betelepítésével egyidejűleg lázas sietséggel folyik Erdély magyar történelmi, kulturális értékeinek, emlékeinek kisajátítása, romanizálása és esztelen pusztítása.

A Szent István alapította bihari püspökség székhelyének, Nagyváradnak, egyik legremekebb épülete a barokk püspöki palota, mely Franz Storno freskóival, meg Schlauch bíboros, Fraknói Vilmos, Ipolyi Arnold püspökök által összegyűjtött műkincsekkel, festményekkel már akkor valóságos múzeum volt. Jénéhány évvel ezelőtt több évig tartó restaurálás után, amikor is a magyar történelem nevezetes eseményeit és nagyjait ábrázoló freskókat bemeszelték (Lásd “A Kőrösvidéki Múzeum” c. cikknek a díszteremről készített fényképét.), múzeummá alakították át és az értékes anyag mellé ide zsúfolták be a régi múzeum ma dáknak mondott régészeti, történelmi, természet- és néprajzi anyagát, valamint a két világháború közötti és a mai román festők “jelentős” alkotásait, köztük Szolnay Sándor, Kristán János, Nagy Albert stb. képeit is. A múzeum anyagát román és német nyelvű brossurák ismertetik. “Sokan vásárolnának magyar nyelvű ismertetést is, de az nincsen.” (Ú.É. 79. évi 13. sz.)

Ugyanerre a sorsra jutott az európai hírű Brukenthal Múzeum is, amely eredetileg Brukenthal Sámuel erdélyi gubernátor (1721 — 1803) palotája volt. Halála után palotáját, 1090 darabból álló híres európai festményeket tartalmazó képgyűjteményét és 16 ezer kötetes könyvtárát 300 ősnyomtatvánnyal a szász gimnáziumra hagyta. 1948 után államosították és ide zsúfolták be a magyar Erdélyi Kárpát Egyesület és a román Astra, főleg oláh néprajzi (tüsző, kolomp, juhászbot, vásári üvegikon stb.) anyagot tartalmazó gyűjteményét, a román festészet “klasszikusainak” alkotásait, akik között az erdélyi magyar festőket egyedül Nagy Imre képviseli, valamint az utóbbi évek ásatásaiból kikerült régészeti leleteket, amik természetesen nem is lehetnek mások, csak dákok és rómaiak. A múzeum anyagát román, német, francia, angol, orosz nyelvű brossurák ismertetik és a vezetők is ilyen nyelveken beszélnek. De magyar brossura itt sincs. (Ú.É. 79. évi 7. sz.)

De még a fehéregyházi kicsi Petőfi Múzeumot sem kímélték meg. Petőfi életére vonatkozó dokumentumok és képek között ott díszeleg Octavian Goga képe is, mivel “szívesen és sokat fordított Petőfiből”. A szabadságharc vezetőinek képei sorában Táncsis, Kossuth, Bem után Avram Jancu, Simion Barnutiu, Papiu Ilarian, Timotei Cipariu, Balcescu, Gheorghe Baritiu, Eftimie Murgu — van-e ki e neveket nem ismeri? — képei is ott éktelenkednek. Az is igen figyelemre méltó, hogy amíg a kiállított tárgyak felírásai román —német—magyar (így!) nyelvűek, a fehéregyházi csata lefolyását bemutató térkép felírásai csak román nyelvűek, és így tovább. (Ú.É. 79. évi 14. sz.)

Már többször írtam arról, hogyan éktelenítik és románosítják el Erdély ősi magyar és szász városainak legszebb tereit a magyar-gyilkos oláh hősök (Mihai Vitezaul, Hora-Kloska-Krisan, Avram Jancu stb.) túlméretezett szobraival. Ma már alig van Erdélyben olyan település, ahol ne éktelenkedne legalább egy “felszabadulási” vagy “román hősi” emlékmű, hogy csak a nagykárolyi, nagybányai, pálosi (Nagy-Küküllő m.) “felszabadulási”, a sepsiszentgyörgyi, marosorbói (Torda —Aranyos m.) “román hősi” emlékművet, vagy a kicsiny Majszénban (Máramaros m.) a “nácizmus” mártírjainak emlékművét említsem, melyeknek nagy részét méghozzá magyar művészek készítették. Nem is szólva arról, hogy az összes még meghagyott magyar

emlékművek felírásait, az emléktáblák és egyéb felírások szövegeit nemcsak hogy átírták románra, hanem a román érdekeknek megfelelően át is sző végezték.

Hogy milyen tervszerűen folyik minden vonalon, nemcsak az elnemzetlenítés, hanem a magyarság nemzeti öntudatának megtörése, nemzeti önérzetének meggyalázása, arra igen jellemző példa a szerencsétlen élesdi (Élesd a legutóbbi időkig tiszta magyar község Biharban) szocialista tüntetés leverésének román érdekek szerinti átírása és tudatosítása:

“A Függetlenségi Párt 1904. április 24-re gyűlést hirdetett Élesdre . . . mintegy ötezres tömeg gyűlt össze Élesd község piacán ... A piacon elhelyezett emelvény körül . . . egy szakasz csendőr biztosította a rendet. A csendőrök mellé, ugyancsak rendfenntartási céllal, egy huszárszázadot is kivezényeltek Élesdre. Amikor az elnökség elfoglalta helyét az emelvényen, Kerekes Elek . . . szólásra emelkedett, a parasztok azonban nem engedték szóhoz jutni. Az egész teret betöltötték a jelszavak: “Földet akarunk!”, “Éljen a szocializmus!”... A tömeg megostromolta az emelvényt, mire a főszolgabíró, Bárczy Imre, megparancsolta a csendőröknek, hogy tüzeljenek. A huszárszázad Nedeczki százados vezényletével felfejlődött és a százados is megfenyegette a népet. A szájhagyomány szerint “egy magas termetű román ember” kiütötte kezéből a kardot, mire az egyik huszár kettéhasította a fejét. O volt az első áldozat; ez a mozzanat indította el a vérengzést. Aztán a piactér tíz perc alatt kiürült. Halálos csendbe dermedt a község; csak a menekülők lábdobogása és a sebesültek hörgése hallatszott.” 1954-ben a románok a főtéren még román nyelvű emléket is állítottak fel. (Ú.É. 79. évi 8. sz.)

De talán mindennél elgondolkoztatóbb “A felsőoktatás fejlődése” c. kis, név nélküli közlemény, amit éppen ezért teljes egészében közlök:

“A XI. kongresszuson elfogadott pártprogram a felső oktatás számára feladatként jelölte meg, hogy 1976-1980 között 18.000-20.000 szakembert készítsen fel. Az 1978 — 1979-es tanévre 39.200 elsőéves felvételét ütemezték be, szemben az 1938-ban felvett 7461 hallgatóval. Az 1978—1979-es tanévre szóló felsőoktatási beiskolázási tervben a műszaki oktatás részaránya 64 százalékos, míg 1938-ban mindössze 14 százalékos volt.

1938-ban négy egyetemi központban 16 felsőoktatási intézmény működött 33 fakultással; jelenleg a 19 egyetemi központban 44 főiskola fejti ki tevékenységét 134 fakultással. A több mint 180.000 diákot 13.580 tanerő oktatja, míg 1938-ban a hazai felsőoktatás csupán 26.489 diákot és 2194 tanerőt számított.

A felsőoktatás nappali, esti, illetve látogatás nélküli tagozatán számos nemzetiségi fiatal folytatja tanulmányait. Az 1977 —1978-as tanévben csak a nappali tagozaton összesen 10.748 nemzetiségi diák tanult, ebből 7497 magyar, szemben az 1976-1977. évi 6813-mal. A magyar diákság szakok szerinti megoszlása a következő: 3463 a műszaki felsőoktatásban, 513 a mezőgazdasági és állatorvosi képzésben, 373 a közgazdasági felsőoktatásban, 1491 az orvosképzésben, 1410 az egyetemi és pedagógiai, 247 a művészeti főiskolai oktatásban vesz részt. A főiskolák vezetői közül 4 rektor, 4 prorektor, 8 dékán, 9 prodékán és 25 tanszék vezető magyar nemzetiségű.” (Ú.É. 79. évi 15. sz.)

A híres, történelmi múltú erdélyi iskolarendszert már régen megsemmisítették, különösen felsőfokon, s így egész Romániában legfeljebb csak 2-3 magyarnyelvű tanszék működik szemkitörlésre.

v. E. I.