Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1980-03-01 / 3. szám
1980. március hó »ITTVAKOfcT 5. oldal DR. KOVÁCS ERNŐ: X. Magyarország—Franciaország Körülnéztünk történelmi országunkban és határainkon túl is. Rovásra vettül közel- és távolabb fekvő barátainkat és ellenségeinket. így jutottunk a jelen tanulmányban egy olyan nemzethez, mely hol hosszú időkig barátságos volt hozzánk, hol ellenséges. Viszonyunkat módosítja a földrajzi távolság és a világpolitikai helyzet, amelynek fordulatai szerint, hol mi vagyunk ellenségük hátában s akkor becses szövetségesek, vagy pedig a mögöttünk lévőkkel barátkoznak s ez esetben, mint ellenségek állunk szemben egymással. Általában minden magyar viszolyogva gondol a franciákra, mert rögtön legnagyobb nemzeti szerencsétlenségünk, Trianon jut eszébe. De egyelőre ne erről beszéljünk, hanem történelmi távlatban nézzük népeink, államaink viszonyát. A hun világbirodalom nyugati terjeszkedése az akkori “marne-i csatával”, a catalaumi ütközettel (a mai Chalon sur Marne) végződött. Talán Atilla győzött, mert a római vezér, Aetius, elhagyta a csatateret; önként és az üldözés elmaradt. Az avar birodalom volt folytatása Atilla örökének a mai Magyar Medencében. Ok hol szövetségben, hol háborúban állnak a frankokkal. így például Borostyánkő várát Nyugat-Magyarországon, a mai Burgenlandban az avarok ellen építették a frank Karolingok őrgrófjai a birodalom keleti határán (Ostmark, ebből a magyar elnevezés, “osztrák”). Nagy Károly császár, fél-avar, fél-frank származás, talán éppen ezért indult el a Kagánátus leverésére és a meghódított Avaria kirablására, a gyűrűkben felhalmozott mesés kincsek hadizsákmányolására. Ez tehát első érintkezése népeinknek, földünknek a francia nagyhatalom alapítóival, a IX. század elején. A kettős honfoglalás elméletének értelmében ugyanis akkor már tekintélyes onugor, elő-magyar népesség élt az avarság között és feltehetőleg azok is harcoltak az avarok oldalán (1. László Gyula: A Kettős Honfoglalás; és Padányi Viktor: Dentu-Magyaria, Transylvania Könyvkiadó, 1963. Buenos Aires). A mai történelmi felfogás szerint az avarok nem semmisültek meg olyan mértékben, mint azt az egykorú elfogult nyugati krónikaírók állítják. Egyrésze talán “rugalmasan elszakadt az ellenségtől”, emigrált Délfelé. Másrésze talán a Kárpátokon kívüli lovasnomád rokonokhoz, magyarokhoz távozott; a nép nagyrésze a földhöz tapadt; okos politikával keresztvíz alá tartotta “tar fejét” és így megmaradt addig, míg Árpád magyarjai megjelentek és a század végén véglegesen kezükbe vették “Atilla és Baján örökét”, helyreállítva a jogfolytonosságot, megalapítva Magyarországot. Lépjük át a kalandozások korát, melyben őseink a gallok földjét sem hagyták ki: Géjza és István idejében a francia katolicizmus szelleme, a “Cluny mozgalom” és annak képviselői segítik építeni a kereszténység és Európa keleti védőbástyáját. A magyar diákok már az ezres években ott vannak Párizsban; tudomásunk van egy Bethlen nevű ifjúról, aki e távoli városban hal meg. És ha a két ország már nem is határos, mint az avar időkben, a kapcsolat egész szoros lesz egyik legkiválóbb árpádházi uralkodónk, III. Béla alatt. Dinasztikus, politikai és művelődési szálak ezrei kötötték össze a két országot, mert a középkori, hatalmas Magyarországgal az akkori hatalmak keresték a barátságot, szövetséget és az uralkodók a családi kapcsolatokat. Ilyen módon kerültek aztán a magyar trónra az Árpád Ház kihalása után a francia Capetek olaszországi ága, a nápolyi Anzsuk, a női ágon való vérrokonság jogán. Kiváló uralkodók voltak, Róbert Károly és különösen Nagy Lajos, aki alatt Magyarország legnagyobb kiterjedését érte el. Lánya Mária követi a trónon és annak férje Luxemburgi Zsigmond cseh király és német császár, akiknek uralkodása idején jelenik meg a Magyar Fátum a végeken, török nagyhatalom képében. A végzet azonban csak majdnem száz évvel később sújtott le, amikor az európai nagyhatalmi játékban, V. Károly császár és I. Ferenc “legkeresztényibb ” francia király harcaiba beavatkozott II. Szulejmán szultán is. A Porta és Ferenc szövetségese a spanyol-Habsburg németrómai császár ellen, volt Mohács előzménye; hadi célja talán nem is Magyarország, hanem Észak-Olaszország megszerzése és V. Károly megtörése volt. Az ok és az alkalom azonban a magyar katonai nagyhatalom le-BRITISH COLUMBIA TRANSYLVANIAN FEDERATION P.O. BOX 2474 VANCOUVER, B.C. V6B 3W7 British Columbiai Erdélyi Szövetség Fontos közérdekű nyilatkozat Tudomásunkra jutott, hogy ismeretlen személyek “Vancouveri Erdélyi Baráti Kör” néven százszámra küldözgetnek leveleket egyéni címekre és egyesületeknek. Ezekben a förmedvényekben a magyar emigráció egyik kiemelkedő egyéniségét rágalmazzák. Fentiekkel kapcsolatban közöljük, hogy Vancouverben “Erdélyi Baráti Kör” nem működik. Az Erdély védelmében alakult egyesület hivatalos neve és címe három év óta: “British Columbia Erdélyi Kulturális Szövetség”, P. O. Box 2474, Vancouver, B.C. V6B 3W7, Canada. Vancouverben, de egész British Columbiában Wass Albert — hiszen róla van szó — személye, munkássága, egész életműve általános tiszteletnek örvend. Városunk és tartományunk magyarsága szilárdan egységes Erdély, valamint a többi elszakított terület ügyének szolgálatában. Felfogásbeli cívódások sem osztanak meg bennünket. A jó cél szolgálatában minden jó eszközt támogatni igyekszünk. Biztosra vesszük, hogy az említett gyalázkodó leveleket csak idegen kéz írhatta. Magyar subába öltözött móc farkasok settenkednek körülöttünk. A magunk részéről csak büszkék vagyunk rá, hogy Wass Albert mellett szerény szervezetünket is célbavették, és lejáratni igyekeznek. Annak tanúbizonysága ez, hogy az egység és nemes szolgálat nehéz útjait járjuk. Kovács József a British Columbia-i Erdélyi Kulturális Bizottság elnöke Lemke Gyula az Ellenőrző Bizottság elnöke hanyatlása Mátyás király halála után s az ország politikai ziláltsága (1. Ferdinandy Mihály: Magyarország romlása /1490—1526/, Róma, 1979). Ez a francia politikai vezéreszme, a Habsburgok, a németek hátában keresni szövetségest, fennmaradt napjainkig és történelmünknek egyik legkártékonyabb, szinte végzetes tényezője lett. A Wesselényi —Zrínyi—Frangepán összeesküvés szereplői a franciatájékozódás áldozatai voltak és végeredményben a kuruc szabadságharcok vezetői szintén. Rákóczi mozgalma, nyolc évig tartó háborúja, neki és híveinek magasztos vállalkozása, szent ügy, a francia királynak, XIV. Lajosnak és hadvezéreinek csak “diversió”, elterelő hadművelet. Bekövetkezett, amit gróf Wratislaw cseh kancellár, a császár követe, a nagyszombati békealkudozások után mondott a Fejedelemnek, hogy “Franciaországba, azon fejedelmek ispitályába fog kerülni, akiket ez ország ígéreteivel és szószegéseivel szerencsétlenségbe döntött”. Úgy, hogy a bujdosó Rákóczi megcsömörölve hagyta ott Párizst, amikor Belgrád török visszafoglalása után úgy nézett ki, mintha visszatérhetne mégegyszer Magyarországba. A szerencse csalóka mosolya volt ez csupán, de utána inkább a rodostói hazátlanságot választotta, semmint a francia “ispitályt”. Fs íme, száz és néhány évvel a kuruc zászlóbontás után, Napoleon, a franciák császára, a Habsburgok tönkreverője, Bécs mellől, Schönbrunból kiáltványt intéz a magyar nemzethez: “Eljött az óra, hogy régi függetlenségét a nemes magyar nemzet visszaszerezze, az ausztriávali kapocs minden magyar szerencsétlenség oka’ most válasszatok királyt magatoknak, ki otthon, értetekéi”, stb., stb. — Barcsányi János írja a magyar szöveget, amiért majd később börtönbe vetik. De a politikai nemzet hűvösen fogadja, leszámítva néhány forróbb fejű fiatalt, mintha nem lett volna jakobinus mozgalom Magyarországban, Martinovics, Laczkovics és “Forradalmi Káté”. Bár e két főszervező rendőrségi besúgó volt, erről jóhiszemű kortársaik nem tudtak, hisz mindkettőt kivégezték a Vérmezőn, a többi halálra ítélttel együtt, de a francia forradalom borzalmai elidegenítették a rokonszenvezőket. Hiába várta Virág Benedek latinos költőnk a Dunaparton sétálgatva Napóleon katonáit, azok nem jöttek Magyarországot fölszabadítani. Hiába írta Berzsenyi, hogy “Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat”, vagy Napóleonra: “Nem te magad győztél, hanem a kor lelke — szabadság / Melynek zászlóit hordta dicső sereged” (1820), és hiába volt huszáraink vére a napóleoni háborúkban, Magyarországon nem virradt, hanem esteledett! Rövidesen ránkköszöntött a Szentszövetség uralma, Metternich kormányzati rendszere, Magyarország osztrák-gyarmatkénti kezelése. Ebből az altatásból, a vegetáló álomból kezdte élesztgetni nemzetét egy kvietált huszárkapitány, magyarul sem tudó arisztokrata, a napóleoni háborúk, a lipcsei “népek csatájának” egyik hőse, a nyugati életforma bámulója, a sokat utazott és próbált gróf Széchenyi István. De a reform-kor, a magyar nemzeti újjászületés angol és német példáit, az egész régi rendi világot, a francia politika fejleményeit, a 1848-as párizsi februári forradalom eseményei fordították ki sarkaiból. Ennek a polgári felkelésnek a szikráitól gyulladt föl a bécsi, majd március 15-én a magyar forradalom, a pesti ifjak, Petőfi, Jókai, Vasvári és a jurátusok megmozdulása. Persze a szabadságharcban, mely a vértelen forradalmat követte a franciák nem segítettek, szokás szerint. Tudtommal nem volt még egy ici-pici francia légió sem Magyarországon?! A magyar országgyűlés követségét Lamartine, a nagy költő és politikus fogadta. Nagy ünneplés, görögtűz, melegítő láng nélkül. A bukás után emigránsaink egyik gyűjtőmedencéje Párizs, majd, amikor a politikai klíma megváltozott, akkor London és a La Manche csatorna szigetei, majd Amerika és végül az olasz Turin. Jersey szigetén Mészáros Lázár, Beöthy Ödön, Teleky Sándor együtt van, jó barátságban Hugó Victorral, Franciaország legnagyobb költőjével, aki szintén száműzetésben él III. Napóleon megsértése miatt (híres mondása volt, hogy az elsővel szemben ez “kis” Napoleon). A szárd királyságban, Turinban, érte a 49-es bujdosóinkat, Kossuthot, a kormányzót, életük legnagyobb csalódása, III. Napoleon szószegése. A franciák nagy győzelmét Lombárdiában, Solferinóban, nem követte a megbeszélt támadás Dalmácián keresztül Magyarország felé, a Honvéd Légió részvételével, Kossuth diadalmas hazatérésével, hanem hirtelen békekötés. Ezt követőleg és Teleky László osztrák elrablása, hazavitele és öngyilkossága után nem is volt számottevő franciabarát sem emigránsaink, sem az otthoniak között. Csak a század utolsó negyedében és a 900-as évek elején indul nagyobb kultúrcsere a két nemzet között. Munkácsy mint világhíresség, párizsi szalonjában vendégül lát uralkodókat, politikusokat, művészeket, pénzembereket, mindenkit, aki számít a francia fővárosban. Paál László, a barbizoni iskolának egyik legtehetségesebbje, s a fiatal Rippl- Rónay Munkácsy műtermében segédkezik, hogy rövidesen saját útjain induljon el, a modern magyar festészet dicsőségére. Ekkor jönnek olyan francia intelektuelek hozzánk, mint Coppée, Arany János fordítója, a budapesti követség kulturális ügyvivője (sajnos később cseh-párti lett), vagy a Tharaud-fivérek, a 19-es proletár diktatúrát közvetlen élmények alapján elbeszélő nagy írók. Nem tudom, hogy megrázó művük “Quand Izrael est roi”(“Ha Izrael a Király”) magyar fordításban egyáltalán megjelent-e? (Ha igen, akkor Rákosiék alatt biztosan papírmalomba került.) A fiatal Ady Endre első párizsi útja, Párizs-rajongása halhatatlan versek forrása, akár helyi benyomások, akár későbbi nosztalgikus visszaemlékezések eredménye. Kiutazása előtt, mint újságíró (bár politikájának erős ellenzője volt) Tisza István miniszterelnököt, biharmegyei földijét, is felkereste és cikkeket, tárcákat ígért újságjába. Ekkor már az első világháborút eldöntő nagy szövetségek állottak, az Antant (Entente Cordiale) és velük szemben a “Hármas Szövetség” vagy “Központi Hatalmak”, melyhez a Monarchia is tartozott. Az angol, francia és amerikai közvéleményt gyúrták jóhiszemű, vagy megfizetett újságírók, tudósok, szakírók, Magyarország nemzetiségi politikája miatt. Franciaország volt a főfészke a ferdítésekkel dolgozó szláv és román propagandának. De se a kormányaink, se a Párizsba járó Ady arról nem szerzett tudomást, illetve nem sokat tett, vagy tehetett ellene. A világháború végképp elválasztotta szerelmetes városától és 1918 őszén bekövetkező halálával nem kellett megérnie, amit Kuncz Aladárnak, kolozsvári földijének, a gall kultúra ismerőjének és csodálójának, francia internáló táborban, a “Fekete Kolostorban”, legnagyobb borzalmak között is a legszőrnyűbb hiób hírt, hogy: Erdély elveszett! Vagy Károlyi Mihálynak, aki Amerikából jövet éppen a hadüzenetkor lépett francia földre; őt is internálták, de rövidesen kiengedték Svájcba s onnét hazatérhetett Magyarországra. Antant barátságára, 1918 őszén Franchet d’ Esperay tábornok, a balkáni francia hadak parancsnoka öntött jeges vizet a belgrádi fegyverszüneti tárgyalásokon. Franciaország vezetői német-gyűlöletükben, csehek, románok és délszlávok által félrevezetve kovácsolták ránk a trianoni békeparancs bilincseit. Franciaország maradt a háború végződésekor a kontinens legerősebb katonai hatalma. Foch tábornagy a 10 milliós Antant haderők fővezére: Franciaország diktálta a békét! Amerika tehetetlen, vagy passzív volt,
