Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1980-03-01 / 3. szám
4. oldal «ItfVAKÖfcf 1980. március hó PADANYI VIKTOR ^ y y y A BEKEDIKTA TUMOK “ Az első világháborút lezáró békealkotó tevékenységnek volt egy vezér eszméje. Amerika szállította Európának s úgy nevezték: a népek önrendelkezésijoga. Az eszme teljesen gyakorlatiatlan volt, a benne kifejezésre jutott ideális tartalom meg elsikkadt és elmásult azokban a viszszaélésekben és csalásokban, amiket éppen vele, és éppen a benne kifejezett szándék ellen elkötettek. A népek önrendelkezési jogának kifejezésére népszavazásokat helyeztek kilátásba és ezzel az ígérettel szemben hatfelé osztottak meg egy ötven milliós birodalmat anélkül, hogy egy-két jelentéktelen kivételtől eltekintve, népszavazást tartottak volna az önrendelkezés eszméjének kifejezésre juttatására. Aztán eltelt egy negyedszázad s az eszme, mint politikai képtelenség a tarka-barka településű Közép-Európában elvileg is borzalmasat bukott, mert a darabokra tördelt Közép-Európa előbb a németek, majd utána az oroszok zsákmánya lett, s ez hullák tízmillióiba, rabszolgák millióiba és akasztófák ezreibe került Közép- Európa szerencsétlen népeinek, s már eddig is a dollármilliók százaiba Amerikának. A második világháború likvidálásának szintén megvolt a maga vezéreszméje. Az új vezéreszme nem politikai, hanem jogi formába öntött erkölcsi eszme volt. Ezt úgy hívták: háborús bűnösség, és azok követték el, akik a tarthatatlan versaillesi status quo-n akartak változtatni. Ezt az eszmét népek ellen épp úgy alkalmazzák, mint egyes személyek ellen éséppen úgy visszaélnek vele a lelkiismeretlenség és az önzés, mint a Wilson-doktrinával azelőtt. Formája nemzetekkel szemben kifosztás, megszállás, személyekkel szemben szabadságvesztés, kínzás, deportálás és halálbüntetés. Az első világháború után nem azt keresték, ki a hibás, a meghirdetett (és csődbejutott) programm: Európa igazságos átrendezése és a biztonság eszméje volt. A második világháború után nem rendeztek semmit, a háború meghirdetett célja a bűnösök megbüntetése és az Atlantic Charter-ben lefektetett emberi jogok uralmának biztosítása volt. Ennélfogva soha még oly ostobán és igazságtalanul nem rendezték Európát, mint az első világháború után és soha az emberiség szomorú története során még olyan hallatlan tömegben és olyan durván nem sértették meg az emberi jogokat, mint most. 1. Az elvek és tények ellentmondásai, valamint a békealkotási szem pontok csereberéje olyan katasztrofális morális, jogi és politikai állapotot teremtettek, amely előtt megbénul az értelem és csődöt mond minden rendező szándék. A “népek önrendelkezési joga” alapján, de viszont az érdekelt népek megkérdezése nélkül a kettős Monarchia egyik partnerének, Magyarországnak egynyolcad részét, valamint társországát, Horvát-Szlavoniát 1920-ban Szerbiának ajándékozták és ezenfelül Magyarországnak pénzben és anyagban még cca 133 millió dollár háborús “jóvátételt” is kellett fizetnie Szerbia számára. Az odaítélés ellen szólt minden földrajzi, történelmi, gazdasági, kulturális és etnikai érv, sőt még a politikai igazságosság is, hiszen a terület ötmillió lakosából csak egy millió szerb volt és a háborút az osztrák—magyar trónörökös meggyilkolása, általában a pánszláv szervezetek aknamunkája által Szerbia idézte elő és azt Oroszországnak, a pánszlávizmus protektorának hadüzenete és támadása növesztette világszerencsétlenséggé. — Az egyetlen érv: egymillió szerb bevándorlása volt, akik az utolsó 250 év folyamán települtek be Magyarország déli területére. Bár a szerb állam húsz évvel később alkotó elemeire esett szét, a horvát nép önrendelkezési jogának megfelelően elszakadt Szerbiától s az eredetileg magyar területek egy része formális háború nélkül Magyarországhoz került vissza, a második világháború utáni párizsi béke, ezúttal figyelmen kívül hagyva a népek önrendelkezési jogát, mind Horvát-Szlavoniát, mind Dél-Magyarországot a balkáni szerbek államának adta vissza, a horvátok és a magyarok háborús bűnének megtorlásaképpen. Ugyancsak a népek önrendelkezése alapján s ugyancsak az érdekelt lakosság megkérdezése nélkül Erdélyt, Magyarországnak több, mint egyharmad részét Romániának adták oda. Az odaítélés ellen szólt minden földrajzi, történelmi, gazdasági, kulturális és etnikai érv, sőt még a politikai igazságosság is, hiszen a terület lakosságának a fele se volt román, a terület a Kárpátmedence integráns része, amelyet égbenyúló hegyek választanak el Romániától, és a háborúban Románia volt a támadó, szóval a “háborús bűnös, aki a vele szövetségben lévő Magyarországot minden hadüzenet nélkül, orvul támadta meg 1916-ban. Mégis, a területi veszteségen felül, Magyarországnak még mintegy 133 millió dollár “jóvátételt” is kellett pénzben és anyagban fizetnie a román támadók számára. Bár 20 évvel később Románia Erdély megfelezésében megegyezett Magyarországgal, s Románia is a szövetségesek ellen harcolt s német szövetségesét akkor hagyta cserben, mikor a háború elvesztése már nyilvánvaló volt, mégis a második világháború utáni párizsi béke Erdélyt is Romániának adta vissza. Ugyancsak a Wilson-doktrina alapján, s ugyancsak az érdekelt lakosság megkérdezése nélkül, Magyarországnak több, mint egyötöd részét az akkor alakult új államnak, Csehszlovákiának ajándékozta a versaillesi béke, noha minden földrajzi, történelmi, gazdasági és etnikai érv ez ellen szólt. Az egyetlen érv 1.8 millió szlovák és félmillió ruthén volt ezen a területen, akiknek egyike sem volt cseh, és nem is akartak cseh uralom alatt élni. És most itt következik a versaillesi békealkotás leghihetetlenebb intézkedése: Magyarországnak pénzben és anyagban cca 133 millió dollárnyi “jóvátételt” kell fizetnie annak a Csehszlovákiának a számára amelylyel Szerbiával és Romániával ellentétben még csak háborút sem viselt. Jegyezzük fel a tényt, hogy a magyar nép és a magyar állam hadereje, vagy bármilyen felfegyverzett magyar katonai csoport a cseh nép, vagy a cseh állam területére támadó jelleggel, vagy szándékkal Mátyás magyar király 1468-i cseh háborúja óta egészen a versaillesi békeokmány aláírásának pillanatáig, tehát négy és fél évszázadon keresztül nem lépett és sem cseh területen, sem cseh területen kívül lévő cseh nemzeti, vagy magántulajdont meg sem rongált, el nem idegeníteti és természetesen legkevésbé tette ezt a saját, Csehországnak ítélt területével. Ez lehetetlen lett volna, hiszen Csehország 1618-ig autonom országa, 1619-től kezdve pedig meghódított és beolvasztott tartománya volt a Habsburg-császárságnak, amelylyel Magyarország 1526 óta perszonális unióban élt. Magyarország és a magyar nép ezek szerint az első világháborúban a cseh néppel szemben nem hadiállapotban, hanem mint osztrák tartománnyal szövetségben, sőt életközössségben élt s a cseh népnek nemhogy hadikárt okozott volna, hanem az ellenséghez átszökött cseh árulók helyett is védte a közös hazát jelentő Monarchiát. (Az, hogy a csehek nem szerették a Monarchiát, a dolog érdemén mit sem változtat. A magyarok sem szerették, sőt a magyarok még a háború ellen is tiltakoztak a bécsi kormánynál.) Ilyen tényállás mellett kötelezték a versaillesi hatalmak Magyarországot, hogy anyagban százmillió dollárt, készpénzben pedig 20 éven keresztül öt millió dollár aránylagos részt fizessen annak a Csehországnak, amelynek cseh része éppúgy, mint korábban magyar állampolgárságú népessége, a Monarchia keretében harcolt és termelt. Röviden: a négy és féléves háború során kimerült magyar népet gyengesége hónapjaiban — 62.000 négyzetkilométernyi területének elkobozásán kívül — megtorló jellegű háborús jóvátétel megfizetésére kényszeritették egy olyan néppel szemben, amellyel 450 éven át semmi, de semmi jóvátenni valója nem volt. Ez annyit jelent, hogy a nép munkájának gyümölcsét húsz éven át egy másik nép költötte el, amely minden ok és alap nélkül igy urává vált, és a világ tisztességes embereinek mindehhez nem volt semmi szavuk. 2. A második világháború előtt egy évvel, 1938 őszén, Bécsben egy nemzetközi döntőbírósági eljárás zajlott le, amely semmivel sem volt törvénytelenebb és érvénytelenebb jogi és politikai tény, mint a versaillesi béke, mert éppúgy idegen hatalmi túlsúly volt a fedezete, mint az előbbinek. Sőt, míg 1920-ban Versaillesben Magyarországnak még tárgyalási lehetőséget sem adtak, hiszen a Párizsba érkező magyar békedelegáció tagjait a követi jog brutális megsértésével megérkezésük után azonnal internálták (a Hotel Chateau de Madrid épületében) s csak jegyzékek útján érintkeztek vele és csupán a békediktátum szövegének felolvasásakor jelenhetett meg, addig a bécsi tárgyaláson a két delegáció egyformán és szabadon védhette igazát. A Magyarországtól tizennyolc évvel azelőtt elvett 62.000 négyzetkilométernyi területből a bécsi döntőbíróság által “visszaítélt” és nem több, mint 12.000 négyzetkilométernyi magyarlakta határsávot Csehszlovákia puskalövés nélkül, az ujjongó lakosság pedig diadalkapukkal, virágesővel, csókokkal és öleléssel adta át a bevonuló magyar haderőnek, éppúgy, mint a következő év tavaszán Kárpátalját. A területátadás, az apró incidenseket leszámítva, békésen, ment végbe. Sem akkor, sem később, sem Csehszlovákia, sem annak Németország részéről történt részbeni annexiója után alakult részbeni jogutóda, Szlovákia Magyarországgal háborús viszonyban nem állt, vele háborús viszonyba nem lépett, területén magyar haderő semmi kárt nem okozott. Sőt Magyarország a második világháborúba egyáltalán csak 1942-ben lépett be, amikor már Csehszlovákia sem de facto, sem pedig de jure nem létezett, Szlovákia meg méghozzá ugyanahhoz a szövetségesi rendszerhez tartozott, amelyhez Magyarország. A magyar haderő egyébként hadi cselekményeket csak orosz és magyar területeken végzett, s ezeket is csak akkor kezdte meg, mikor a cseh nép már három éve gyártotta engedelmesen a hadianyagot a németeknek, a szlovák nép meg már régen a szövetséges Németország oldalán harcolt. A csehek 1920-ban a versaillesi döntés alapján elfogadtak egy 62.000 négyzetkilométeres területet Magyarországból, s kaptak ezért 133 millió dollár jutalmat. A magyarok 1938-ban a bécsi döntés alapján visszafogadták ennek a területnek az egyharmad részét hat esztendőre és ezért megint csak a csehek kapták a jutalmat, mert a magyaroknak a párizsi békeszerződés értelmében “jóvátétel”-ként most újabb hetvenötmillió dollárt kell fizetniük Csehország számára azon a harmincöt és fél millió dolláron kívül, amit erre a területre rááldoztak. Húsz évi robot után most tehát újra évtizedeken át dolgozhatnak a magyar rabszolgák cseh uraiknak. 3. így döntöttek Párizsban a szövetséges hatalmak a második világháború után, amit megint nem a magyarok idéztek elő. És így fognak dönteni a harmadik világháború után is, mert akár Bécs, akár Berlin, akár Moszkva követi el a hibát, a germán és szláv malomkövek között őrlődő Magyarországnak lakolnia kell érte. A zsidóság létszáma az ÜSA-ban: 5,860.900 WASHINGTON (UPl) — Az Amerikai Zsidó Bizottság közlése szerint az USA-ban élő zsidóság létszáma 1979-ben 5,860.900. Ez az USA összlakosságának 2.7 százaléka, és 79.940-el több, mint 1978-ban. A fönti bizottság most kiadta az 1979-re vonatkozó adatokat tartalmazó legújabb “Amerikai Zsidó Évkönyv”-et. Ebből megtudjuk, hogy a világ zsidóságának összlétszáma 1979-ben 14,396.000 volt, ami az előző évihez viszonyítva 110.000 fős gyarapodás. A közlemény szerint a zsidóság 30.2 százaléka él Nyugaton és Délen. Ez az arány 1978-ban 29.1 és 1977-ben pedig 27.8 volt. Hogy az USA nagyvárosainak melyikében mennyi zsidó él, a fönti közlemény a következő városokat sorolja föl a benne élő zsidóság létszámának feltüntetésével: nagy New York 1,988.000; Los Angeles 445.000; Philadelphia 295.000; Chicago 253.000; Miami 225.000; Boston 170.000; Washington, D.C. 160.000; és Bergen County, N.J. 100.000. A világ összes országai közül az USA-ban él a legtöbb zsidó. Utána következik Israel 3,135.000-es létszámmal. Becslések szerint a Szovjetunióban 2,666.000 zsidó él. (A fenti közleményt a Cleveland Press 1980. évi február hó 13-án megjelent számának A-13. oldalán található cikkéből vettük át.)
