Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
10. oldal «IttVAKÖkT 1980. február hó A chicagói Körösi Csorna Sándor Társaság north-brooki magyar iskolája Itt es kerekedik egy kerek dombocska Azon növekedik egy édes almafa Édes az almája, csukros a virágja Alatta ül vala Márton szép Ilona Kötögeti vala maga koszorúját Ágból, csemetéből, kosai rózsából. Itt es ereszkedik egy gyalogösvényke, Azon növekedik egy égi báránko Jobb ó' dalán hozza áldott napnak fényét Bal ó' dalán hozza áldott hó'dnak fényit Szőre szálán hozza apró csillagokat Szarva között hozza nyócvan mise gyertyát. Meg ne ijedj, meg ne ijedj, Márton szép Ilona Mert én hozzád jöttem, Isten parancsolta. E gyönyörű moldvai ballada ősibb magyar változata a következőket mondja: Csodafia szarvas, ezer ága-boga, Ezer ága-bogán ezer fénylő gyertya . . . Szarva között hozza áldott napnak fényét, homlokán a csillag, mellén a hold, s elindul az égi Duna fényes partjáról, hogy égi küldöttként hírt adjon a Teremtő és Gondviselő Istenünkről. Ki nem ismerné fel ezen ősi képben a csillagos eget megszemélyesítő Csodaszarvasunkat? Büszke, koronás fején ragyog a hajnalcsillag, agancsának ezer ága-bogán naprendszerek tündökölnek, s így hozza az áldott napot sötétet mulasztani, új életet teremteni. Isten parancsára. Róla énekelnek idők mélyébe hatoló emlékezéssel regőseink, s őrizgetik emlékét ma is dunántúli falvainkban, Karácsony idején. Karácsony éjszakáján, midőn fényesség-születésére készül a világ, indul útnak népünk “Csodaszarvasa” regölni ... új életet köszönteni . . . Agancsára függesztve piros lampion jelképezi a napot. Gyermekek hada és a falu népe követi, s várja énekét, mely a teremtés hajnaláig viszi vissza az emlékezőt, s egy röpke pillanatra a mennyország nyitott ablakáig röpíti a lelkeket, hogy az ottani fényből, békéből, szeretetből egy évig tartó készletet hozhasson magával a földre. A Csodaszarvas ága-bogára aggatott alma, aranydió, cukorka a gyermekek örvendeztetésén túlmenően a Jóisten életfenntartó gondoskodására emlékezteti az embereket, kik tudják, hogy csillag jelezte Csaba vissza-jövetelét is. S a csillagok népe minden esetben értette ezen égi hírnökök szavát .. . Ismertek még egy olyan népet, melynek történelmi tudata olyan szorosan csillagokhoz kötött, mint népünké? — Régi monda szól három királyról, kik 2000 év távolában elindultak csillaghívásra királyt keresni. Hívják e három férfit napkeleti Dióhéjban ennyit tud róluk a tudomány. Csak azt nem érti, hogy miért indultak el Királyt keresni — Jeruzsálem felé? Egyiptomi okirat jegyzi fel, hogy Kr.e. 1450-ben Jeruzsálem és vidéke csillag-vizsgáló központ volt, s a három királyok nyelvén írtak-beszéltek már akkor ott, s az ő nyelvükön szólította Jézus király Abbának, apának az Istent. Ugyan ezen nyelvet beszélték az Esseneusok is, akik magukat a “Csoda fiainak” nevezték, s a mag-papokkal együtt hittek abban, hogy egyszer, amikor az emberi várakozás már-már tapintBölcseknek is, Mágusnak is, mit magyarul Mag-nak kell ejtenünk. Hívják őket álom látóknak is. Királyoknak is. Tudja róluk a tudomány, hogy a csillagok ismerői. Tudják róluk, hogy hatalmas tudású főpapok, akiknek hatalmi jelvénye: egy életvessző köteg. Énekkel tanítanak. Királyi ünnepük az Újesztendő, melynek szertartásához fehér ostyát, vagy kalácsot sütnek. Hisznek a Teremtő Istenben és hisznek a “szent halhatatlanokban” — az Örök Életben. ható valóság, az Igazság keresése mindenek felett valóan fontos, megérkezik az Isten fia, aki király. Hitük szerint nem hadvezér, hanem gyengéket felkaroló, Isten erejének és szeretetének teljes birtokában lévő, élő, gyógyító, örök életű, örök Ember. Királyuk álruhás királyfi. Alruhás Isten. Nyugati források szerint ugyan ezen nyelvet beszélték a Kabarok is, kik a kazárokkal és avarokkal egy nyelvet beszélnek. Ugyan ezen területről indult el a három királyok ez a csodák éjszakája. Néhány pillanat, s a sötétséget új fény töri át és új csírákat csal a föld mélyéből elő és szökkenti szárba, éppen úgy, mint az első Teremtés idején . . . Néma áhítattal műhely-titkokat lesnek el ... a Teremtő műhelytitkait . . . Éneke végeztével a szarvas leveti aggancsait, leteszi az ősi falu közös asztalára, hogy emlékeztesse magyarjait egész éven át e csodák éjszakájára. Télen gyertya-tartónak használják, s rajta függ igazmondó aranytükrük is; új tavaszkor pedig ekének. Ezzen szánt új barázdát a fényből született ember, s vetése fehér karácsonyi kaláccsá érlelődik az új esztendő új karácsonyára. S midőn megszegi a magyar ezt a kalácsot, lelkén átsuhan a teremtés folyamatának emléke: tudja, hogy a halhatatlan életet osztogatja falatnyi darabokban családjának, s csordulásig hálatelt szívvel rajzolja a fény jelképét a még megszegetlen cipóra . . . Ki nem ismerné fel e képekben az ősi magyar Életfa képét, az ősi magyar Karácsonyfát? Népünk tudata kitörölhetetlen tisztasággal őrizgeti e képet, s ábrázolja, karcolja, faragja, dalolja, meséli, hímezi ezredeken keresztül. Megdönthetetlen biztonsággal tudja, hogy a teremtett Mindenség minden paránya, legyen az ember, csillagrendszer, alma, vagy földgolyó, nap, vagy új életre rezdülő magocska, mind-mind az Élet egyetemes fájának részecskéje csupán. Ezért becézgetik magyar édesanyák picinyeiket a mai napig is “Virágomnak”, “Csillagomnak”, “Életemnek” . . . Tudják, hogy egy, egyetemes, diadalmas életre hívott el minket a Teremtő, s ez élet útját, rendjét a csillagokban írja. Csillagvárás, csillag-tudás népe vagyunk. Nem babonás-hitű csillagjósolgatásról beszélek most, hanem arról a tudásról, mely felismeri Isten törvényeinek egyetemes érvényességét, s e tudással boldog, emberi életet tud teremteni magának, s a világnak. Istene világokat teremt — magyarja is teremtő életet él. Isten napocskája minden embert egyformán melenget — magyarja is minden embert egyformán befogad ... és folytathatnám a sort. . . Csillag vezéreli a késői unokákat is — Hunort és Magyart, s lángos Tomory Zsuzsa ünnepi beszéde: AZ ÉLET KIRÁLYA A Körösi Csorna Sándor Társaság Northbrooki Magyar Iskolája 1979. évi karácsonyi ünnepélyét december 22-én délután tartotta. Az ünnepi díszbe öltözött iskolaterem főhelyén kis magyar-szoba köszöntötte a belépőket: a falon szőttesek, hímzéssel letakart asztal mellett fiatal erdélyi pár várta igazigyertyás karácsonyfája mellett a betlehemesek érkezését, akik nem is várattak sokáig magukra. Alig foglalt helyet a közel százharminc vendég, ízes magyar tájszólással kértek bebocsájtást. A karácsonyfa körül hatvan gyermek izguit-pirult, amíg a műsor bemondója őket is ki nem szólította egy-egy vers elmondására, melyek nyomán lassan feledésbe merült a langyos chicagói karácsonyi idő és helyettük csilingelő szánok, betlehemező gyermekek, ropogós fehér hó és szeretettek ölelése töltötte be a lelkeket és az iskolatermet. Hatvan gyermek hangján szálltak haza gondolataink angyalfiát várni, s Kiskarácsony, Nagy karácsony kalácsát megszegni. Felejthetetlenül szép, ősi ballada hangjai nyomán röppentek fohászaink elszakított országrészünk valamennyi magyarjáért. A műsor után a gyermekeket ajándék, s valamennyi résztvevőt illatos kávé és sütemények várták. Újonnan jöttek ismerkedtek a már rég ittlevőkkel, 6 év küszöbén új év terveit kezdtük szövögetni a magyar jövő reményében, egyetértésben, szeretettel. Ilyen volt a mi 1979. évi Karácsonyunk. A többit meséljék el a képek! S a szabad magyarság minden aprajának, nagyjának ezúton is BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK! * * *
