Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
1980.február hó tfitmicöfcí 7. oldal tosokkal (Sauerbrbruch előbb említett könyvében írja, hogy volt svájci orosz emigráns paciense szabadította ki a kommunisták börtönéből a müncheni kommün idején). Közben a szovjet hadseregek is támadásba lendültek. Károlyi Mihályék szerint, a reménytelen helyzetből való szabadulást már csak az oroszországi kommunisták közép-európai előretörésében látták, mely a román—szerb —cseh “hódítókat” megtöri (Beszarábiát visszaveszi Romániától). Ebben a kétségbeejtő állapotban jónak látták munkás-kormány alakítását, akik talán megmenthetik a veszett fejsze nyelét. (De szerintük Károlyi lemondása Kunfiék műve, akik aláírását ráhamisították az okmányra: 1. Károlyi Mihályné: Együtt a Forradalomban, Európa Könyvkiadó, Bp. 1973.) A vége antant intervenció lett. A “PROLETÁRDIKTATÚRA” ÉS AZ ORSZÁGVÉDELEM A románok, csehek, és szerbek megbízást kaptak a párizsi békekonferenciától a budapesti vörös-rezsim leverésére, a kommunizmus továbbterjedésének meggátlására. Ennek dacára a felvidéki hadjáratban, melyet világháborús magyar katonák Stromfeld, Julier, Bengyel vezérkari tisztek terveztek és vezettek, veteránjaikkal Eperjesig, majdnem a történelmi határokig kergették vissza a cseheket, miután előbb a román hadsereget feltartóztatták. Ekkor úgy látszott, hogy talán azoknak van igaza, akik az oroszmagyar szövetségben, mint utolsó szalmaszálba bizakodtak. Ezek a remények azonban nem valósultak meg. Az orosz ellenforradalom, a polgárháború lefékezte, megállította az oroszországi kommunizmus fegyveres nyugati terjeszkedését s az Antant demarsa kiparancsolta a Felvidékről a győztes magyar csapatokat, melyek elkeseredetten vonultak vissza. (“Akaszszátok fel Kun Bélát” feliratok jelentek meg a katonavonatokon.) A csalódott vezérkariak pedig ellenforradalmi terveken gondolkodtak, amelyekbe a szocialista Haubich, a munkászászlóaljak és a budapesti helyőrség feje is részt vett volna. Közben a románok tértnyertek, Szolnokot elfoglalták, átkeltek a Tiszán. A készülő magyar ellenlökést azonban elárulták a franciáknak, a szegedi ellenforradalmárokon keresztül, azok pedig a román hadvezetés tudomására hozták (a mai hivatalos magyar történetírók szerint!?). Julier vk. ezredes, a tiszai offenzíva tervezője és főparancsnoka, “balszárnyát szándékosan legyengítette” és bár a támadással áttörték a román arcvonalat, Szolnokot visszafoglalták és majdnem Debrecenig üldözték őket, az üresen hagyott balszárnyon végrehajtott román ellenlökés sikeres volt, pánikszerű menekülésre kényszerítette az átkarolással fenyegetett magyar csapatokat. Az oláhok rövidesen Budapest előtt álltak, mely az Antant rendelkezése szerint előnyomulásuk nyugati határa lett volna. A kommunizmus összeomlott, a népbiztosok Bécs felé menekültek, Romanelli olasz ezredes (a ludovikás ellenforradalmárok megmentője) kegyelméből: a Peidl-kormány vitte az ügyeket. Ugyancsak kommunista író mondja, hogy négytagú politikus küldöttség Csilléri Andrással az élen (aki majd sokat szerepel még) megjelent a román főparancsnoknál és kérte, hogy vonuljanak be a fővárosba (i. Vass Zoltán: Horthy, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1975). A nemzeti emigráció történészeinek lenne a feladata e dicstelen korszak tárgyilagos föltárása, hogy 60 évvel az események után végre tisztán lássunk ebben a kérdésben. Egy biztos, hogy bár voltak ellenforradalmi megmozdulások, a román hadsereg verte le az első magyarországi bolsevista uralmat. El is hurcoltak, bántalmaztak nem egy kis kommunistát és ártatlanokat is, kirabolva, fosztogatva az országot (lásd Veres Péter: “Számadás” című önéletrajzát). De a megtorlást az úgynevezett “ellenforradalmi, vagy Horthy rendszer” végezte el. Itt folytatódik a Szovjettel való kapcsolat, mert a fogságba jutott, elítélt főkommunisták egy részét kicserélték túszokként Oroszországban visszatartott magyar hadifoglyokkal. A lengyelekkel kapcsolatban már szólottunk az 1920-as szovjet hadjáratról és a varsói csatáról (lásd Szittyakürt: Az új magyar rendszer, melynek nacionalizmusához, bolsevista-ellenességéhez nem fér kétség, amely az idegen megszállás alá került országrészeink visszacsatolásáért, a kisebbségbe került véreinkért minden lehetőt megkísérelt, maradisága miatt mégsem tudott népszerű lenni a megcsonkított országban. Egészséges népipolitika helyett, amikor Nagyatádi Szabó kisgazdái győztek az első, “eléggé” általános és titkos választáson, nem az ő, hanem gróf Bethlen István tíz évig tartó miniszterelnöksége következett. Bethlen külpolitikai eredményei kétségtelenek, de belpolitikailag minden egészséges reformot a kommunizmus mummusával gátolt meg, ő és Horthy, meg környezete. Kétségtelen, hogy volt kommunista szervezkedés, világforradalomról tervezgettek a moszkvai vezérek, Trotzkijjal az élen és erre építették a bécsi, majd oroszországi vörös emigránsaink. Az is igaz, hogy az elhárítás is eléggé szervezett volt, mert a magyar politikai rendőrség feje, a zsidó származású Hetényi Imre főkapitány beépített emberei Moszkváig eljutottak (így például az 1945 után kivégzett Heim Péter) és a Magyarországba, titokban, másodszor visszatérő Rákosi Mátyást (a népbiztosi tanács tagja Kun Béla alatt) így fogták el és vitték törvényeié, 1925-ben. De az igazi nagy fordulat 1939-ben történik — amikor Kárpátalja visszatértével és Lengyelország keleti felének orosz megszállásával, határosak lettünk a Szovjetunióval. Ezután a diplomáciai viszony is helyreállott Moszkva és Budapest között és egy év múlva, már “nagyfontosságú” csere is történt a két ország között: Rákosi Mátyás kiadásátértjük ezalatt, akit az 1848-ban zsákmányolt honvéd zászlónkért cseréltek ki a Szovjettel, 1940-ben, a szegedi Csillag-börtönből, ahol életfogytiglani büntetését töltötte, természetesen szélső-nemzeti politikai foglyokkal egy épület-szárnyban. Eltávozása előtt v. Málnási Ödönnel, a kitűnő történésszel (nyilas) beszélgetett a fogdában és ezt mondta: “Nézze Málnási szomszéd, én most kimegyek a Szovjetbe. Az oroszok rövidesen be fognak avatkozni a háborúba a németek ellen, ami eldönti a küzdelmet. A győztes Vörös Hadsereggel visszajövünk Magyarországra s a mai rendszer embereit s a többi fasisztát mind föl fogjuk akasztani. De mivel mi zsidók nem vagyunk elegen ahhoz, hogy az egész világot kormányozzuk, egy pár rendesebb embert tudunk használni! Szálasival nem lehet beszélni, de szomszéd, maga jó szociálista, hagyja ott ezeket a fránya nyilasokat s akkor együtt dolgozhatunk” (Málnási szóbeli közlése). Rákosi-Róth Mátyás jó egészségben, fitten hagyta ott a börtönt és minden úgy történt, ahogy azt előre megmondotta (kivéve Málnási kooperálását). “Nemzetünk nagy tanítómestere” a szovjet fegyverek védelme mellett elvégezte hóhérmunkáját, hűbérurainak bizalmát megszolgálta, moszkovita bandájával együtt. Persze, addig még sok víznek kellett lefolynia a Dunán és a Volgán is. Először is Molotov magához kérette 1940 tavaszán moszkvai követünket és kijelentette előtte, hogy a Szovjetunió rövidesen megoldja a besszarábiai kérdést, visszavéve azt Romániától, aki 1917 —18-ban megrabolta a forradalmi Oroszországot. Ajánlata az, hogy egyidejűleg Magyarország is érvényesítse teljes történelmi igényeit Erdélyt illetőleg. A magyar kormány válasza az volt (mint 1938-ban Hitlernek a felvidéki kérdéssel kapcsolatosan Kidben), hogy ha tárgyalásai a románokkal nem végződnek eredményesen, akkordöntőbíróságot fog kérni. Tehát, mint mondani szokták, kitérő választ adott a szovjet felhívásra. Sajnos. A mi nem-nem-soházó kormányunk se a 38-as, se a 40-es történelmi konjunktúrát nem bírta kihasználni teljes revizióra és így 1941-ben Délvidéknek is csak a bácskai része került vissza. A Szovjet több hadseregnyi erővel, páncélosok, ejtőernyősök bevetésével, komoly hadászati lépésekkel szállotta meg Beszarábiát és ugrásra készen állott a Balkán, Törökország és Kis-Ázsia felé. A második bécsi döntés félmegoldása tulajdonképpen (a román petróleum esetleges elvesztésén kívül) az oroszok fenyegető magatartása ellen jött létre, német—olasz garanciával, tankcsapatokkal, az oláhok ajnározásával, nehogy Románia már akkor a Szovjethez álljon és mint történelmük folyamán nemegyszer, orosz segítséget kérjen. Ezekben a válságos napokban egy rokonomat a Nyeszter torkolatban azzal biztatták a szovjet politrukok, hogy ne türelmetlenkedjen az útipapírok miatt, hisz “pár hét múlva úgyis Kolozsváron leszünk s akkor haza mehet. MAGYARORSZÁG SZEREPE A II. VILÁGHÁBORÚBAN A pár hétből azonban pár év lett — pontosabban négy, mert közben kitört a német —orosz háború. Ezzel úgy jártunk, mint Mussolini a franciákkal, aki “nem akart a győztesek asztalától elmaradni”. A mi antikommunista vezetőink sem akartak kimaradni a bolsevizmus főfészkének megsemmisítéséből, mely akkor elkerülhetetlennek látszott és csak Sztálin hagyományos történelmi “mázlija, az orosz nemzeti ellenállás és a németek, Hitler melléfogásai mentették meg. 1941 nyarán egy gyorshadtesttel Magyarország is belépett a végzetes orosz háborúba. A kassai szovjet bombázás után a minisztertanács döntésével, Horthy és a vezérkari főnök nyomására Bárdossy miniszterelnök és külügyér hadat üzent Oroszországnak, a parlament megkérdezése nélkül. Tehát 27 évvel az első világháború után ismét magyar katonák harcolnak az orosszal szemben. Részvételünk mégis nehezen hasonlítható össze akkori teljesítményükkel, mert akkor több milliós hadseregünk volt és a délnyugat felé irányuló nagy orosz nyomást sokáig a Monarchia katonasága, de zömmel magyarok, tartóztatták fel. Nagy különbség azonban az, hogy a Sztálin által meghirdetett gerilla hadviseléssel a keleti-háború embertelenné vált. Orvgyilkosságok, megtorlásra még keményebb ellen-megtorlás következtek és ezt különösen megszálló egységeink szenvedték meg, mert nagyobb kötelékeket óvakodtak megtámadni a partizánok. 2. Hadseregünk megsemmisülésének története, 1943 telén eléggé ismert (Abonyi: A Magyar Honvédség harcai a II. Világháborúban, vagy Dálnoki Veres: Magyarország Honvédelme, 1920 — 1945; vagy szerző, Nemeskürty tollából: “Rekviem egy Hadseregért”). Fegyverzetének nagy részét, emberanyagának felét elveszítve, érkeztek vissza csapataink a Kárpátokig, óriási szenvedések árán. Megindult a lélektani hadviselés a fronton bömbölő Szovjet hangszórókon, magyar nyelven és a hazában suttogó propagandával. A Kárpátok védelmére felsorakozó magyar és német erőket az 1944 augusztusában történt román kiugrás nehéz helyzetbe hozta, mert utat nyitott a Vörös Hadseregnek Erdélybe és azon át a magyar Alföldre. A lassan kialakított magyar 2. és 3. Hadsereg támadása elkésett; Délerdélyben katonai túlsúlyt képezhetettek ki a románok s a 6 hét óta állandóan gyorsított menetben előhaladó szovjet páncéloshadseregek átlépték a délkeleti Kárpátok szorosait és mélyen behatoltak Erdélybe (1849 óta először!). Csak Kolozsvár térségében bírták honvédeink az orosz előretörést megállítani és msszatartani a véres tordai csatában, hat héten keresztül. Közben a gyengébb, 3. Hadseregünk Arad elfoglalása után nem bírt nagyobb tért nyerni, majd erős harcok árán visszavonulni kényszerült, az oroszok kibontakozhattak a hegyek közül a síkságra és megkezdődött a debreceni csata, a háború egyik legnagyobb páncélos ütközete. Horthy kormányzó és tanácsosai ennek a kimenetelétől tették függővé magatartásukat. Kállay Miklós miniszterelnök béketapogatódzásának következménye az 1944 márciusi német megszállás lett. De, augusztusban úgy néz ki, hogy ismét Horthy ura a politikai helyzetnek, kinevezi a Lakatos-kormányt és megbízottját Olaszországba küldi repülőn, Casertába, az angolamerikai főhadiszállásra, békefeltételek ügyében; de ott az oroszokhoz utasítják. Végül is rászánja magát, parlamentéreket küld át a fronton, fegyverszüneti küldötteket Moszkvába (Faragó altb.-nagy, volt moszkvai katonai attasét és gróf Teleky Gézát stb.) és Szegedre, Malinovsky marsallhoz, a III. Ukrán Front főparancsnokához (Uttassy vk. ezredest és segédtisztjét) — megegyeznek a fegyverszünetben, a németek azonnali megtámadása egyik főfeltétel! Horthy habozik. Operett-szerű összeesküvése végül is kudarcba fullad, mert csapatai, a honvédség tisztjei nem hajlandók harc nélkül átadni, letenni a fegyvert, sem a németeket, bajtársaikat hátbatámadni. 1944. OKTÓBER 15. Horthy rádiószózata nem sok zavart csinált. Ő ugyan remélte, hogy angol, vagy orosz beleegyezéssel megtarthatja közjogi állását. Ez a reménye azonban füstbe ment és végül is a német védőrizet mentette meg Tito vagy Sztálin bosszújától. Szálast Ferenc alatt a harc folyt tovább, de “a kocka el volt vetve”. 1945 májusában az utolsó magyar honvéd-alakulat is kiszorult a hazából és beteljesült Magyarország vértanúsága. Erdélyben kezdődött, ahol a front mögött a hírhedt Maniu-gárdisták hóhérkodtak a székely és magyar falvakon, városokban, míg az orosz parancsnokság ki nem parancsolta őket. Még folytak a harcok Magyarországon és Nyugaton, amikor Titóék gyilkolták a délvidéki magyarok és németek tízezreit. A Felvidéket, az önálló “Szlovákiát”, Pozsonyt is magyar katonák védték az utolsó töltényig. De 45 májusától már a Szovjet az úr az egész történelmi Magyarország területén és Kelet-Ausztriában is. A yaltai egyezmény, Közép-Európa amerikai kiárusítása, pontról-pontra érvényesül. Az orosz a paragrafusokon és a Kárpátokon belül volt és van ma is! Nagy Péter cár legmerészebb álmainak öregebbik felét megvalósították, a kommunizmust a pánszlávizmussal összeházasították és mint trójai falovat behozták Európa szívébe. (Ezt legjellemzőbb módon olvashatjuk néhai Vaszary János könyvében: “Zörgetik az Ajtót”; amikor a NKVD-s tisztek vodka mellett kötetlenül beszélgetnek és minden nagy nyugati népet leszólva megállapítják, hogy egyedül az orosz alkalmas világuralomra!) A NEMZETIRTÁS POKOLI NYITÁNYA A háborúban elszenvedett atrocitások a debreceni kormány működése alatt tovább folytatódtak. Rablás, fosztogatás, gyilkolás, tömeges elhurcolás a Szovjetbe, fogoly-, illetve haláltáborok (Erdélyben, Moldovában, a hírhedt Foksaniban, ahol kiütéses tífusz miatt úgy hullottak az emberek,
