Szittyakürt, 1980 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1980-11-01 / 11-12. szám
«ItTVAKÖkt tegetések, az embertelen kegyetlenségnek szörnyű esetei: szégyene marad ennek a kornak) a román fegyverszüneti szerződés 8. pontjára való — véleményünk szerint: téves — hivatkozással az ellenséges vagyonok közé sorolja azoknak a román állampolgároknak minden ingó és ingatlan vagyonát, akik 1944. szept. 12. előtt vagy után Németországba vagy Magyarországba menekültek. Az 1945. aug. 13-án megjelent rendelettörvény, amely Eszakerdély lakóinak állampolgárságát szabályozza, a 4. cikkében úgy intézkedik, hogy elvesztik állampolgárságukat mindazok, akik 1940. aug. 30-án állampolgárok voltak és önként távoztak Erdély területéről az ellenséges hadseregek visszavonulása idején, szolidaritást vállalva azokkal. Mindkét rendelet súlyosan érinti az erdélyi magyarságot. A keleti székely megyéket a visszavonuló csapatok erőszakkal kiürítették. Erdély középső területén hetekig tombolt a harc, a lakosság kénytelen volt védettebb helyre menekülni. Fenti rendelkezések következtében cca. 300.000 magyar jut abba a kínos helyzetbe, hogy elveszítheti állampolgárságát és minden ingó és ingatlan vagyonát. Az állam sok milliárdos magyar vagyon sorsát kétségessé tette s egyben szinte korlátlan lehetőségeket nyitott a korrupció számára, amit jelzett a CASBI működése elején kipattant több milliárdos panama. 6. Ehhez járul az 1940. aug. 14-én megjelent 645. sz. rendelettörvény, amely nyíltan magyar-ellenes célzata miatt iskolapéldaként hozható fel. E törvény alapján azok, akik vagyonukat 1940. aug. 30. és 1944. okt. 25. között eladták, azt nem valorizált, hanem eredeti névértékben visszavásárolhatják. Tudvalévő, hogy ebben az időben Eszakerdély ben az eladók az onnan elköltözött románok, a vevők pedig nagyobbrészt magyarok voltak, s ezek most elveszíthetik egész vagyonukat, mert a pénz értéke azóta sokszorosan csökkent. Hogy a törvény a magyarság anyagi tönkretételét célozza, azt mi sem mutatja -világosabban, mint Patrascanu miniszter 104.115/1945 X.lO.sz. rendeleté, mellyel a bíróságnak megtiltja, hogy az Északerdélyből 1944 őszén elmenekült és oda később visszatért lakósok birtok-visszaigénylési kérdéseivel foglalkozzanak. 7. A román közigazgatásnak Erdélybe való bevezetése idején felelős kormánytényezők ismételten kijelentették, hogy a magyar tisztviselőket alkalmazni fogják. Ezzel szemben a vezető állásokat rendszerint románokkal töltötték be s a magyar tisztviselők — a magyar többségű városokban is — csak alárendelt kategóriákban maradhattak meg. Ehhez hasonló a kormánynak az a törekvése, hogy a magyar többségű városok magyar jellegét a román tisztviselők minél nagyobb létszámával lehetőleg megváltoztassa. E célból Kolozsvárról 24.000 magyar kitelepítését vették tervbe 1945 novemberében, tekintet nélkül a téli időszakra és a háborús nyomorúságra. 8. Eszakerdélynek a román közigazgatásban való bekapcsolása óta, különösen a falvak román lakossága körében egyre fokozódó magyar-ellenes izgatás észlelhető. Ez az izgatás kezdetben a magyar lakosság megfélemlítésére, kifosztására, földjének elvételére irányult, később pedig mind gyakoriabbak lettek a verések, sőt a gyilkosságok is. A román közigazgatás és rendőrség pedig semmit sem tesz ennek az anarchiának megfékezésére. Nagyméltóságod 1945. május 13- án Kolozsvárt mondott beszédében állást foglalt a román—magyar vámunió mellett s néhány napra rá a kormány belügyminisztere betiltotta Románia és Magyarország közötti személyforgalmat is, újra bevezette az útlevélkényszert. III. Mindezek természetesen nem voltak és nem lehettek alkalmasak arra, hogy a magyarság bizalmát a román kormányzat iránt erősítsék. Ellenkezőleg: siettették és a magyarság minden rétegét átható meggyőződéssé érlelték annak felismerését, hogy a magyarság nem lehet bizalommal egyik román kormányzat iránt sem — bármilyen demokratikus elveket hangoztat is az. A földreform a magyar birtokososztályt megsemmisítette, jelentős magyar birtokot juttatott — most már másodízben — román tulajdonba, és a kisajátítás még tovább folyik a magyar törpebirtokosok ellen is, a különféle címeken. A magyar középosztály existenciáját pedig az iparengedélyek felülvizsgálása és az adóterhek egyenlőtlen kirovása veszélyeztetheti. A magyar munkásság és a falvak magyar lakossága mindezek nyilvánvaló célzatával tisztában van, a román közönség és a közigazgatás magyarellenes magatartását maga tapasztalja, az adóztatás magyar-ellenes lehetőségeit a maga tapasztalatából ismeri, az állampolgárok egyenjogúságának szép ígéreteiben tehát nem bízik. Nagyméltóságodat nem téveszthetik meg azok a nyilatkozatok, amelyeket egyesek a magyarság nevében tesznek, illetve a magyarságnak sugalmaznak. A romániai magyarságnak ma sincs magaválasztotta politikai képviselete. Az 1944. aug. 23. után következő kormányok a magyar nép és a magyar vezetők ellen foganatosított intézkedésekkel valósággal fizikailag lehetetlenné tették, hogy a magyarság létrehozza azt a politikai szervet, amely felfogásának megfelel. Mozgási, gyülekezési, szólási szabadsága kizárólag annak a csoportnak volt, amely a Magyar Népi Szövetséget megalkotta (kommunizáló). Amikor Nagyméltóságod elnöklete alatt megalakult kormány vette át az ország vezetését, a Magyar Népi Szövetség őszintén állott be a kormányt támogató pártok közé. S voltak az ettől a csoporttól távol állók tömegében is olyanok, akik reménykedni kezdtek a két nép őszinte közeledésének lehetőségében. Ezek a remények az ismertetett okoknál fogva hamar elhervadtak, a Magyar Népi Szövetség pedig a kormány támogatásában elvérzett. A kormány sérelmes rendelkezései és a román közigazgatás változatlanul magyar-ellenes magatartása a magyarság emlékében az elnyomatás idejét idézte vissza, annak minden keserűségével és veszélyeivel. A Magyar Népi Szövetség vezetői hiába ígérték újságjaikban és sűrűn tartott népgyűléseiken e sérelmek orvoslását, hiába hozták Bukarestből mindegyre az erre vonatkozó kormányígéreteket, a sérelmes rendeletek érvényben maradtak és végrehajtattak. Ehhez járult, hogy a Magyar Népi Szövetség egyes vezető emberei — a saját elhatározásukból-e, vagy kívánságra, nem tudjuk — olyan tartalmú politikai nyilatkozatokat kockáztattak meg, melyek a magyarság egyetemében élénk tiltakozást váltottak ki. Mindezek következtében a magyar tömegek a Magyar Népi Szövetséggel mind élesebben szembefordultak és annak vezetőit a legsúlyosabb vádakkal illetik. A Magyar Népi Szövetség ezek ellenére igyekszik pozícióját megtartani, de az eszközök, melyeket ennek érdekében éppen ezekben a napokban alkalmazásba vett, a terror jegyeit viselik magukon. Az újságok közlése szerint Nagyméltóságod több ízben úgy nyilatkozott, hogy a román közigazgatás területén élő magyarság a saját elhatározásából illeszkedik be a román állam kereteibe. Mivel itt a románmagyar vita gyökere van érintve, kötelességemnek tartom kendőzés nélkül, nyíltan megmondani, hogy erre az önkéntes beilleszkedésre a magyarságnál nem tapasztalható semmiféle hajlandóság. Ha elfogulatlanul nézik, a román szemlélőnek is el kell ismerniük, hogy a magyar kisebbség magatartása lojális volt, és nem a magyarság hibája, ha a két nép a román fennhatóság ideje alatt egymáshoz nem közelebb került, hanem egymástól eltávolodott. A magyarság a múlt világháború után — mivel nem tehetett egyebet — kényszerűségből tudomásul vette a hatalmak diktátumát és az adott helyzetbe beleilleszkedve az állampolgári kötelességek lojális vállalásával igyekezett jogait, kultúráját, nemzeti életét biztosítani. A román kormányzat azonban — riem törődve sem a párizsi kisebbségi státum rendelkezéseivel, sem a gyulafehérvári ígéretekkel, sem az önrendelkezési elvvel, aminek pedig Nagyrománia a létét köszönhette — a magyar kisebbséggel szemben az elnemzetlenítés áldatlan politikáját alkalmazta, s e célból olyan gazdasági és politikai elnyomás alá vette a magyarságot, mely már a legelemibb jogokat is sértette. A nemzeti kultúrájában és létében megtámadott magyarság az egyre fokozódó nyomásra az ellenálló ereje megsokszorozásával felelt. És a Nagyméltóságod kormányának sem sikerült a magyarság bizalmatlanságát eloszlatni. Népünket a 27 év alatt egymást váltogató kormányoknak velünk szemben változatlan magatartása tanította meg, hogy az ígéretek értékét az intézkedésekkel mérje. Népünk szívesen ajándékozza meg bizalmával azt, aki jószándékkal közeledik hozzá, de igen bőséges tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy a szavak és a tettek, az ígéretek és az intézkedések, a törvény és a végrehajtás között az ellenmondást észrevegye. A román közvélemény ellenállása és a végrehajtó közegek szabotálása kétségtelenül sokban gátolja a kormányt jószándékú terveinek végrehajtásában is, de Nagyméltóságod, aki szereti a saját nemzetét, bizonyára megérti, hogy a magyarság sem áldozhatja fel magát a nagy-román eszme oltárán. Az erdélyi románság számbeli többségére és a 27 éves birtoklásra hivatkozva igényt tart Erdély egész területére. A magyarság a maga igényét jelenleg számbeli többséggel nem indokolhatja (mert elvérzett a török—tatár elleni küzdelemben), de felhozhat ugyanilyen értékű gazdasági és politikai érveket, melyeket a történelem is támogat. A románság Erdélyből nem akar eltávozni — természetesen nem akarja elhagyni az 1000 esztendő óta itt lakó és Erdély kultúráját megalapozó magyarság sem. Az autonom vagy független Erdély létesítése sem oldaná meg a vitát. Ma, a nagy politikai egységek kialakulásának idején, az ilyen kis egységek sokáig nem tudnának ellenállni az erősebb szomszéd vonzásának. Az erdélyi románság — nevelése folytán — a magyar fennhatóság alá nem kívánkozik. A magyar nemzettestből erőszakosan kiszakított erdélyi magyarságot pedig kisebbségi élete győzte meg arról, hogy román fennhatóság alatt sem egyedeiben, sem mint nemzetiség nem élhet szabad emberhez méltó életet. Lehetséges, hogy a békeszerzés feladatára vállalkozó hatalmak között Erdélyre nézve nem alakul ki egységes álláspont, s ezért úgy román, mint magyar részről bizakodhatnak az okok helyezkedése és a politikai ügyeskedések sikerében. Románia helyzete előnyösebb annyiban, hogy Erdély az ő birtokában van — de a magyar reményeket is táplálhatja a nagyhatalmaknak az a felismerése, hogy a Párizs-kömyéki békediktátu1980. nov.—dec. hó mok nem oldották meg a nyugtalanító kérdéseket Európa ezen térségében, ha ez alkalommal tartósabb rendet akarnak létrehozni, az etnikai szempont mellett mérlegelni fogják a gazdasági és a politikai szempontokat is. Mindenesetre mi úgy látjuk, hogy Erdély kérdése ma nem lehet önmagában külön nézni, hanem a megoldás módozatait az érdekelt nemzetek, sőt Európa jogos igényeinek összeegyeztetésében kell keresni. Befejezésül hangsúlyozni kívánom, hogy nem a magyarság nevében beszélek, mert ilyen megbízatásom nincsen. Azonban a magyarság helyzetével és hangulatával tisztában vagyok s úgy ítélem, hogy a levelemben adott rajz megfelel a valóságnak. Érintkezem a magyar társadalom minden rétegével, ismerem a falu helyzetét éppen úgy, mint a városokét, az értelmiség gondolkodását éppúgy, mint a munkásságét. Isten magyarnak teremtett s természetesen fajtestvéreim sorsa és sorsának alakulása iránt nem lehetek közömbös. A papi hivatásom pedig arra kötelez, hogy a kérdéseket erkölcsi szempontból is mérlegeljem. A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, melyeket az Egyesült Nemzetek alap okmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt. És ha a nemzetek közötti békét őszintén akarjuk előmozdítani, úgy gondolom, a kibontakozás útját ebben az irányban kell keresnünk. Ezért voltam bátor ezt a legkényesebb kérdést Nagyméltóságod előtt leplezetlen nyíltsággal felvetni, s arra kérem, hogy őszinteségemet ne vegye rossz néven. Levelem másolatát, mint érdekeltnek, a Magyar Népi Szövetség elnökségének is megküldtem. Álba fulia, Gyulafehérvár, 1946. január 28. MEGJELENT ZARATHUSTRA ZEND-AVESZTA MAGYAR NY TLVRE ÁTÜLTETTE, ÉS BEVEZETŐ TANULMÁNNYAL ELLÁTTA 1919-BEN BUDAPESTEN ZAJTI FERENC A KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR TÁRSASÁG MAGÚRA MUNKATÖRZSÉNEK ISMERETKINCS SOROZATA © MAGÚRA MUNKATÖRZS MEGISMERÉSKINCSE Kiadó: nemes KASZONYI LACZKÖ ERZSI CLEVELAND, OHIO. U.S.A. — 1980 Ära: $3.00 Megrendelhető MAGÚRA Ismeretkincs P. 0. Box 8473 — Briggs Branch PARMA (Cleveland), OHIO 44134 U.S.A. * * A Vatikánvárosban október 24-én fejeződött be a világ 216 katolikus püspökének résztvételével megtartott püspöki szinódus, amelynek központi témája ezúttal a család helyzete volt napjainkban. A testület több mint 50 indítványt terjesztett a pápa elé jóváhagyásra. A magyar katolikus egyházat dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek képviselte. (FMH)
