Szittyakürt, 1979 (18. évfolyam, 2-12. szám)

1979-12-01 / 12. szám

1979. december hó

*ZlffVAK<>fcf

5. oldal

ami nem az Értelem szerint való ... az rütí

VÁLASZ BARTHA ANTALNAK, A BUDAPESTI TÖRTÉNELMI SZEMLÉBEN (1978. év, 1. sz) MEGJELENT- AZONOS CÍMŰ — CIKKÉRE

Értésére adom kezdetként dr. Bartha Antal hivatásos történész uram azon véleményemet, mely szerint teljesen egyet értek önnel a címként használt megállapításban. Válasziratomnak ez lesz a vezérfonala.

Legelőször talán beszéljünk az Ön történelem-szemléletéről. Ön a “marxista történelemszemléletnek” nevezett politikai irányzat képviselője, melynek értelmében a magyarságot nemcsak nyelvileg, hanem történelmi kiértékelésekkel is a finnugor népektől származtatják. Ennek a “hivatalos megállapításnak” a módszerei azonban tudományosnak nem nevezhetők. Ugyanis:

1. A magyarul rosszul beszélő Budenz által alapított és kiépített finnugor—magyar nyelvészet csaknem 2000 magyar szóról állította, hogy a finnugor ősnyelvből származik.

2. Ennek a hatalmas szóegyezésnek alapján a finnugor—magyar közös történelem hipotézise is megszületett.

Önök ma e két hipotézisből valóságot gyártottak annak ellenére, hogy:

a) a magyar népnek semmiféle közös történelmi múltja az ún. finnugor népekkel nincs. Egyetlenegy hiteles és bizonyított történelmi adatot erről az állítólagos történelemszemlélet felmutatni nem tud. Minden csak “gondolom”-szerű feltevés, melyet Önök mindenáron a köztudatba akarnak vinni.

b) Hajdú Péter a “Finnugor Népek és Nyelvek” c. könyvében megállapítja, hogy a finnugor ősnyelvet nem ismerjük. Semmiféle írott emlékkel erre vonatkozólag nem rendelkezünk és csak az áll módunkban, hogy “a nyelvtudomány eredményeit felhasználva próbáljunk rekonstruálni egy hipotetikus finnugor alapnyelvi szöveget” (101. old.).

Ha nincs alapnyelvi nyelvemlék, csak hipotézis, akkor az egész együttélési teória valóban csak egy fikció és nem az értelem szerint való, tehát rút.

Ismétlem, hogy ez az egész együttélési és egynyelvi hipotézis Budenz 2000 szavára épült. Ugyanakkor azonban ugyanez a Hajdú Péter Budenz finnugor nyelvészetéről és erről a 2000 szóról azt írja: “ilyen körülmények között nem meglepő, hogy megállapításaiból sokat már nem vallunk magunkénak” (Uráli Nyelvrokonaink, Bp. 1978. 15. old.).

Ha közelebbről megnézzük, hogy mi is az a “sok”, amit Budenztől Hajdú “ma nem vall magáénak” — rájövünk arra, hogy ez a “sok” valóban “iszonyú sok” a nyelvészetben, mert annyit jelent, hogy a Budenz általi finnugor együttélés rokonsági szavainak 75%-a értékét vesztette. Tehát a 2000 azonos szóból maradt 500, melyből még mindig “sok” erősen vitatott.

A logikus eredmény tehát az, hogy a finnugor származási elmélet nyelvészeti “bizonyítékainak” 75%-a elesik a hipotézisből. így minden, ami ebből a nyelvszármaztatási hipotézisből ered 75%-al kevesebb.

Elképzelhető, hogy az “értelem szerint” micsoda kevéske anyag marad a közös együttélés állítólagos és feltételezett történelmére is.

Itt aztán megint csak idéznem kell megállapítását, mert ennek a “kevésnek” erőszakkal való fenntartása sem az értelem szerint való, tehát ez is rút.

Viszont fenntartják és minden más irányú történelem kutatást diletantizmusnak minősítenek, mely a “magyar őstörténet délibábjait kergeti Közelkeleten”. A Közelkeleti vonatkozások igy tehát ki vannak zárva a kutatási lehetőségekből.

Nem veszi észre dr. Bartha, hogy itt megint van valami, ami szintén “nem az értelem szerint való . . . ?” Ugyanis a megnevezett értekezés a “Történelmi Szemlé”-ben nem történelmi szakmunka, hanem tiltakozás a magyarság déli irányú származáskutatásának megkezdése ellen. E tiltakozásban azonban elhagy minden szakérvet és kiegészíti azt azon magán véleményével, mely szerint a készülő “Tízkötetes Magyar Történet” azon hiányát, amellyel “nem vesz részt az esetleges sumir-magyar nyelvrokonságon alapuló történelmünk kutatásában” kipótolni nem óhajtja és — mint mondja a megnevezett értekezésében: “a bővítés szükségességét nem látom be, ilyet nem tervezek, mert hatalmas optikai csalódást okoznék vele.”

Sokat gondolkoztam ezen a megállapításon és kb. igy: . . . Dr. Bartha ellenzi a sumir-magyar eredetkérdés tudományos kutatásának lehetőségét. Ezt azért teszi, mert azt “repülni nem tudó csodakacsának” minősíti. Nyilván e meggyőződése indítja arra, hogy a “Tízkötetes Magyar Történelem” sumir-magyar vonatkozási “bővítésének szükségességét” nem tartja időszerűnek — mert szerinte ilyen származáskutatás eredményre nem vezet. Viszont írásából az érthető, ha mégis tervezne ilyet — hatalmas optikai csalódást okozna vele. Ki érti ezt . . .?

Talán értsük úgy, ha dr. Bartha mégis foglalkozna a sumir-magyar származás adataival — a talált eredmények nem várt meglepetést okoznának a finnugor történelemszemlélet művelők között s az valóban “optikai csalódás” lenne, hogy a “csoda kacsa” mégis tud repülni . . .?

Ismét meg kell állapítani, hogy dr. Bartha ezen eszmefuttatása megint nem értelem szerint való. (Ezt a kifejezést a következőkben csak így fogom rövidíteni: n.é.sz.v.)

Mint történész a továbbiakban leszögezi “alapelvét”, így:

“A történelem kutatója csak azt ismerheti meg, amiről a történés üzenetet hagyott hátra. Az üzenet minősége pedig a levonható következtetések minőségét szabja meg. Korhű adatsorok hiányában, vagy ambivalens adatok birtokában, feltevések és ötletek keresik a megoldásokat. Ezek értékes gondolati eredmények, de nem bizonyítékok. A bizonyíték nehéz fajsúlyú, fogalom, az őstörténetben ritkább vendég, mint a fehér holló. Érthetővé kell tennünk őstörténetünket olyän fokon, amilyenen a legújabb korok történetét ismeijük, soha meg nem ismerhetjük.”

Gondolkodjunk és használjunk és használjuk a logikát.

Dr. Bartha csak és kizárólag a “finnugor” történelemszemléletben jártas és a magyarság őstörténelmét ebben a “finnugor” vonatkozású térben kereste és keresi. írásaiban beszél a “finnugor őshazáról”, a magyar nép innen való eredetéről és ezt annyira biztosnak állította eddig, hogy minden más irányú történelemszemlélet, vagy adat-kutatást “dilettantizmusnak”,

“beteges tünetnek” és a sumir-magyar származási lehetőség történelmének kutatását már “nemzetfelforgató működésnek” említi, amikor azt állítja a megnevezett cikkében, hogy azok a magyarországi szimpatizánsok, akik szívesen foglalkoznának a déli irányú történelmi kutatásokkal, veszedelmesek, mert — mint írja — “számukra a sumir fikció frissitő tápanyag reakciós érzelmeik élesztéséhez.”

(Talán mégsem szabadna ennyi rosszakarattal megemlékezni azokról a nemzettestvérekről, akik eddig “mertek” ebben az ügyben nyilatkozni és cikkeket írni. Különösképpen nem szabadna ezt egy “történésznek” írni, mert ha ilyen szörnyű vádakat szór a “más” történelemszemlélet kutatóira, nyilvánvalóan azt mutatja ki, hogy nem történész, hanem politikus.)

Annyira a saját “finnugor” történelemszemléletét követi tehát ez a dr. Bartha “történész”, hogy más gyakorlatának helyet nem ad és maga sem érdeklődik a “másirányú” történelmi adatokról. Szerinte a “finnugor” történelemszemlélet az üdvös és helyénvaló.

Nincs nekünk semmi ellenvetésünk erre, mert a szabad világban élünk és hozzá vagyunk szokva, hogy mindenki azt végzi, tanulja, kutatja és írja amit akar. Acceptáljuk dr. Barthát a “finnugor” világában.

De a fenti “alaptételéből” a logika mégiscsak azt állapítja meg, hogy az ő “finnugor történelmi birodalmában”:

a finnugor “történés” üzenetet nem hagyott,

korhű adatsorok is hiányoznak és

feltevések és ötletek útján keresik a bizonyítást . . . viszont

a finnugor őstörténelemben a bizonyíték olyan, mint a “fehér holló”.

Végül pedig elismeri, hogy a “finnugor őstörténelmünket soha meg nem ismerhetjük.”

Kell-e szebb indoklás arra, hogy mégiscsak valahol “máshol” kell keresnünk “őstörténetet” és abban az irányban, ahol a “történés üzenetet hagyott”. Talán mégsem fogják az olvasók a sok sumir agyagtáblát, a magyarral azonos sumir-mahgar nyelvet, a magyararcú “Gudea” szobrokat, az “Úri Standard" mozaik-ábrázolásán fokossal, “gada”-ban, “subával”, “szűrrel” ballagókat, az Ister-Gam-i 14 oroszlán sumir vonatkozásait “fikciónak” minősíteni . . .? Talán mégiscsak minősíthetők lennének valami “üzenet-féleségnek” ezek a hagyatékok — különösen pedig még akkor és jobban, mert a magyar néphitben gyökerező magyar lelkiség is annyi hasonlóságot mutat az égre néző sumir-mahgar néppel. Talán azért is és még jobban meg kellene érteni azt az “üzenetet”, hisz a sumirmahgar édes anyanyelvűnknek mindazon szava, mely ezt a lelkiséget sugározza, ellentállt az évezredek változásainak, befolyásainak és erőszakának, így találjuk meg ebben az ősi nyelvben — a szavak jelentésében és inverziójában — magát a teremtés történetét. Mert “miképpen a mennyben — úgy a földön is” létezik és az “Ister-Gami Oroszlánok Titka” c. könyvemben kimutatom, hogy ez a két dolog úgy viszonylik egymáshoz, mint a valóság és tükörképe. Véletlennek tehát semmiképpen sem nevezhető az, hogy pl. ősi sumir-mahgar nyelvünkben az Istentől jött élet neve tin (1. 465). Ennek földi tükörképe nit (1. 211) .. . mai nyelvünkön nyit — mely “életet adni, nemzeni” jelentésű, hisz a virág is nyit, az asszony is nyit, amikor életet akar nemzeni. Nem tudok mindent ide írni, csak nagyon fontosnak szeretném feltüntetni a sumir-mahgar “történések” üzeneteinek a felismerését. Ugyanis ezekből az “üzenetekből” annyi van, hogy véletlennek talán mégsem lehet minősíteni. Valószínűleg hasonlókra gondoltak a magyarországi jóakaratú kutatók, amikor “tudatformáló erőnek” vélték felismerni az emigráció történelemszemléletét.

Viszont dr. Bartha erre azt írja, hogy: “a szemlélet fogalmának a helyzetre nem illő alkalmazását érzékelem”.

Tehát az emigrációba szakadt Padányik és Bobulák hiába szerezték meg a “történelem tudományok doktora” cimű titulust. Dr. Bartha nem engedi meg, hogy történelmi bizonyítékaik és adataik megkapják a szokásos “szemlélet” elnevezést. Ez az eljárás valóban rút ... és n.é.sz.v.

Mi — a szabad földön dolgozó egyetemi tanárok és akadémikusok — nem tudjuk megérteni ezeket a “kirekesztő” kifejezéseket, amivel pityipalkó szintre akarja süllyeszteni a magyarországi "marxista és finnugor” történelem szemlélet és annak egyik képviselője — dr. Bartha Antal —, azokat a diplomás szakembereket, akik a nem magyar egyetemek és tudományos intézetek által megbecsült személyiségek. (Bobula Idát a Smithsonian Institut kérte fel arra, hogy számoljon be az évi értesítőben a “sumir technológiáról”. Ugyanígy Padányi is hasonló megbecsülésben részesült az ausztráliai tudományos körök részéről.)

Hogyan lehet ezeknek a “történelemszemléletét” kifigurázni és lekicsinyelni, csupán csak azért, mert politikai álláspontjuk nem marxista és történelem-tudományuk nem helyesli a hipotetikus megállapításokkal teli és nyelvi hipotézisre felépített származtatás “finnugor” történelemszemléletét. Mi is történne a többi tudományágban, ha ilyen “önhatalmú és erőszakos” felfogással például kijelentené a fizikusok egyik csoportja (mondjuk a nyugati nem kommunista világhoz tartozók), hogy a Szovjetunió fizikusai nem foglalkozhatnak a pozitív mágneses terek erőhatásaival, csak a negatívval. De, ha mégis foglalkoznak, akkor “reakciós” elemeknek lesznek minősítve. Körülbelül ilyen a hazai finnugorosok és marxista történészek és nyelvészek elítélő véleményének azon inditéka, amellyel illetnek minden szándékot, ami a magyarság származáskutatását Dél-felé, Suméria-felé terelni igyekszik.

Erre most már véglegesen azt kell mondani, hogy ez is rút és n.é.sz.v.

Amit aggodalommal nézek, az tulajdonképpen nem dr. Bartha tudományosnak egyáltalán nem nevezhető kifejezései (“reakciós, dilettantizmus, beteges tünetek, reklámfogás a magyar őstörténet suméros rögeszméje, reakciós aktual politikai vélemények terjesztése” stb.), hanem az a valóság, hogy egy olyan értekezés, mely semmiféle történelemtudományt nem tartalmaz, hanem lényege a lekicsinylő személyeskedés azokkal szemben, akik igyekeznek összegyűjteni, leírni és közkézre adni a magyarság