Szittyakürt, 1979 (18. évfolyam, 2-12. szám)
1979-11-01 / 11. szám
1979. november «IttVAKÖkt 9. oldal KERESZT ÉS KARD MOZGALOM h-a-n-g-j-» CSAK ÖNZETLEN EMBEREK ÖNZETLEN MUNKÁJA VISZI ELŐRE A MAGYAR ÜGYET! DR KOLLARITS BÉLA: ÍRÓI TÉVEDÉSEK ÉS EGY KUNSÁGI “ Lezajlott az Amerikai Magyar Szövetség 1979. évi Közgyűlése, mely nem szűkölködött viharos, lármás, izgalmas jelenetekben. A tárgyalások gyakran robbanásig feszült légkörében egy két ízben csaknem tettlegességekre is sor került. Kellemetlen, kényes természetű ügyek is szőnyegre kerültek, melyeknek tisztázása az új vezetőségre maradt. Valóban csoda, hogy a közgyűlés nem fulladt csúfos botrányba és nagy üggyel-bajjal ugyan, de sikerült az igazgatóság tagjait is megválasztani. Szerencsére a felsőbb vezetők választása zavartalanul folyt le, az országos elnök, Ft. dr. Irányi László és a társelnökök megválasztása közfelkiáltással (egyhangúan) történt meg, az alelnökök megválasztásával kapcsolatosan már voltak ugyan viták, de a választás nem kifogásolható. A közgyűlést megzavaró botrányos jelenetek túlnyomó része elmaradhatott volna, ha a közgyűlést előkészítő bizottság már előre megfelelő intézkedéseket tesz. A rend fenntartásán ról gondoskodás azonban nem történt, így a gyűlésterembe bejutottak olyanok, akiknek erre jogcímük nem volt. Nem történt megfelelő intézkedés a rendbontók és illetéktelen jelenlévők eltávolítására sem. A Katolikus Magyarok Vasárnapja 37. számában Sisa István “Ideológiai csata vagy magyarságmentés — az Amerikai Magyar Szövetség Közgyűlése elé” című cikke jelent meg. Kiváló publicistánk, kinek elsőrangú szívügye a “magyarságmentés” (bár minden magyarnak legalább ennyire szívügye lenne), most hivatkozott írásában érzésünk szerint nem mindenben közérthető módon és több esetben tévesen kapcsolta össze cikkében a felvetett problémákat. Sajnos, az Amerikai Magyar Szövetség közgyűlésének ilyen vagy olyan eredménye nem elegendő arra, hogy a legégetőbb magyar problémákat: a népesség szaporodás tragikusan alacsony arányszámát, az öngyilkosságok és az alkoholizmus elrettentőén magas arányszámait megváltoztassa. Mint már előző írásaiban, Sisa István most is a hazai kormánnyal való kapcsolatok felvételét javasolja “a magyarságmentés mottója alatt”. Mi várható olyan kormánnyal való kapcsolatoktól, mely mint ezt Sisa egyik legutóbbi írásában igen találóan jellemezte, olyan mint egy maffia vezér, aki hétköznap raboltat, gyilkoltat és vasárnap a templomban ájtatos arccal gyertyát gyújt. A magyar nép tragédiáinak fő okozója a szovjet uralom, a szovjet megszállás, melynek budapesti helytartója, gátlástalan kiszolgálója, engedelmes cselédje a magyarországi “kormány”. Az általuk okozott teljes kiszolgáltatottság és a jövőt illető bizonytalanság érzése az, amely miatt a házasfelek elhárítják a gyermekáldást, a nép alkoholba fojtja elkeseredését, majd ennek hiábavalóságát belátva, önkezével vet véget életének. Sisa István javasolja, hogy Illyés Gyula tanácsával élve, a “megújhodott” Amerikai Magyar Szövetség kezdje meg a “dörömbölést” Magyarország kapuján, felvetve a magyar sorskérdéseket azokkal, akik a magyar nép életét intézik. “Ha beengednek, legalább megtudjuk: mit lehet várni. Ha elzárkóznak, akkor is kiderül: hányadán állunk.” Tudjuk jól, hogy “hányadán állunk”, tudjuk azt is, hogy a “dörömbölést” régem meg kellett volna kezdeni, de nem jutunk semerre, ha “Magyarország kapuján dörömbölünk”. A Szabad Világ lelkiismeretén kell a “dörömbölést” megkezdeni és nem csak az Amerikai Magyar Szövetségnek, mert ez egymagában bizony nem sokat eredményezne. A még szabad országokban élő magyarság összességének együttes, kitartó, szünet nélküli hangján kell követelni a szovjet megszálló hadsereg távozását, szabad választások tartását, az elszakított területek magyarsága emberi jogainak biztosítását, a Szülőhazánkra kényszerített trianoni és párizsi “békeszerződések” igazságos revizióját. Cikkében Sisa István jó néhány negatív körülményre mutat rá és ezekért csak és kizárólag az Amerikai Magyar Szövetséget okolja. Olyan kérdés-komplexumok ezek, melyeket egy-két újságcikk keretében megoldani nem lehet. Megoldásukra komoly szakértekezletek tartása szükséges, de nem egy-két szervezeti megbízott, hanem a problémák szakértőinek egyetemes részvételével. Cikkében Sisa számos ténybeli tévedésbe esik. Az alábbiakban mutatunk rá néhány ilyen tévedésre. Az Amerikai Magyar Szövetség hosszú évek óta súlyos válságokkal küzd. 1974-ben vette át Főt. dr. Béky Zoltán a Szövetség országos elnöki tisztségét, akinek önfeláldozó, szinte emberfelettien kitartó munkássága megindította a Szövetséget a helyes úton. Téved Sisa István, amikor a javulást Eszenyi László és dr. Száz Zoltán “külügyi tevékenységének” tulajdonítja. Nem nevezettek, hanem dr. Béky Zoltán küzdött a magyarságért az Egyesült Államokban és külföldön. O tárta a nagyvilág közvéleménye elé az erdélyi magyarság sorsát Amerikában, Európában, Délamerikában. Dr. Béky Zoltán dolgozott, harcolt, dörömbölt Rabhazánkért, Erdélyért, a magyar igazságért. És harcolt az Amerikai Magyar Szövetség megújhodásáért. Eszenyi és dr. Száz? . . . Hébe-hóba “megjelentek” a State Departmentben, szerkesztettek egy két “beadványt” és terjedelmes, de semmit mondó “jelentéseket” terjesztettek elő a Szövetség ülésein. “A Szent Korona körül kitört vihar elsodorta a külügyi osztály két vezetőjét, Eszenyi Lászlót és dr. Száz Zoltánt” — írja Sisa István. Megállapítása téves! Nevezettek “elsodortatásának” semmi köze “a Szent Korona körül kitört viharnak”, s ezen túlmenően, nem is azonos okból következett be “távozásuk”. Eszenyi László 1977 nyarán Budapestre utazott és ott “megbeszéléseket, tanácskozásokat” folytatott. Erre a Szövetségtől engedélyt nem kért és nem is kapott. Útjáról “AMSZ tudósító” jelzéssel közleményt küldött a sajtóhoz. A magyar sajtó többsége a tudósítást egyáltalán nem, vagy csak kivonatosan közölte. A beszámoló, az utazás és a felhatalmazás nélküli tanácskozások miatt “kitört vihar” sodorta el Eszenyit az Amerikai Magyar Szövetségtől. Dr. Száz Zoltán másféle vihar “áldozata lett”. Az igazgatóság 1977. május 21-i ülésén Pásztor László akkori igazgatósági elnök kinyilvánította: “Dr. Száz Mihály Zoltán ismételten szégyent hozott a szövetségre”. Pásztor akkor igazat mondott, csak nem mondta ki, hogy a szégyent Száz Zoltán ismételten, éveken át folyamatosan hozta, hozogatta. Közhirhedt tulajdonsága, hogy előszeretettel bocsájt ki csekkeket, melyekre a bankban nincs fedezet, tehát a csekkek “bouncolnak”. Egyszer, csak ő tudja miért, elutazott Erdélybe. Útiköltségére az AMSZ egyik tagegyesülete Eszenyi javaslatára, bizonyos összeggel járult hozzá. Erdélyből az USA romániai követségének támogatásával került vissza. A State Department erről szóló számláját az AMSZ fizette ki. Jogtalan telefonhasználat és pénzfelvételek miatt több mint ezer dollárral adósa maradt mind a mai napig a Szövetségnek. Ilyen és hasonló “apróságok” miatt “kitört vihar” távolította el dr. Száz Zoltánt a Szövetségtől. Eszenyi -László egyébként már 1977 előtt is megfordult Magyarországon, erről azonban nem adott ki “sajtóközleményt”. Ennek pótlására az 1974-ben történt utazásról budapesti tudósítónk jelentéséből közöljük a következőket: “Mellékelten elküldöm a Magyarország c. hetilapban megjelent cikksorozatot Kováts Mihály ezredesről. Az első lapon a szerkesztőség előzetes bejelentése olvasható a cikksorozatról. ” Tudósítónk jelentésében említett cikksorozat Eszenyi “Híven Mindhalálig” című könyvének kivonata. És vajon mit mond a Magyarország című budapesti hetilap szerkesztőségének előzetes bejelentése? . . . “A szerző, az Amerikában élő Eszenyi László, a Magyarok Világszövetségének küldte el érdekes, bár nem egy szempontból vitatható munkájának egyik példányát. A könyvet a világszövetség juttatta el szerkesztőségünkbe, mi pedig szívesen vállalkozunk rá, hogy néhány részletét közreadjuk” (Magyarország 1979. május 27.). Ezekután visszatérhetünk tudósítónk jelentésére: “A szerző Eszenyi László, az Amerikai Magyar Református Egyesület alelnöke, aki ma saját szavai szerint ‘az amerikai magyar emlékek gyűjtőjeként és kutatójaként’ tevékenykedik. Washingtonban 1975-ben megjelentette “Híven mindhalálig — az amerikai Függetlenségi Háború magyar hősének, Fabricy Kováts Mihály huszárezredesnek élete és hősi halála” c. könyvecskéjét. Rendkívül sajnálatos azonban, hogy sem az, sem az ennek kivonataként készült cikksorozat nem szól arról, miszerint 1974-ben Magyarországon járva az adatokat szinte kivétel nélkül innen yitte magával. Nálunk teljesen szokatlan dolog, hogy nem nevezi meg forrásait. Ezek döntően Póka— Pivny Aladár gyűjtéséből származtak át a könyvbe. A már 90 év fölötti budapesti kutató Eszenyi László látogatását, amelyet még az Egyesült Államokból jelzett, megtiszteltetésnek vette, sőt az ügy nemes voltát tekintve készséggel rendelkezésére bocsájtotta kiemelkedően jelentős tudományos munkássága minden eredményét. Nem úgy vélte azonban, hogy életművének összefoglalása más neve alatt, őt meg sem említve, fog napvilágot látni. Póka- Pivny Aladár által átadott adatokat Eszenyi László pontatlanul közli, megállapításait tévesen értelmezi, nem veszi figyelembe, hogy az agg kutató újabb adatok felbukkanásával saját korábbi megállapításait finomította, helyesbítette. ” (Póka- Pivny Aladár 1976-ban meghalt, barátai tanácsára özvegye erősen fontolgatta, hogy plágium miatt pert indít Eszenyi László ellen.) Eszenyi László szeret Magyarországra utazgatni és nagy barátja a publicitásnak. Erre való tekintettel nem tudunk ellentállni a kísértésnek és a legújabb utazásával kapcsolatosan is teszünk néhány megjegyzést. Legújabb úti kalandjai során Eszenyi mint az Amerikai Magyar Református Egyesület küldöttségének vezetője jelent meg Karcagon, Fabricy Kováts Mihály szülővárosában, hogy megkoszorúzza az ott található Kováts emléktáblát. A küldöttséghez csatlakozott a budapesti amerikai követség néhány tagja, többen közülük családtagjaikkal. A küldöttségjárásról Eszenyi természetesen újságcikkben számol be. Elmondja, hogy a tanácsházán három tanácstag fogadta a népes küldöttséget és az üdvözlések után ezekkel együtt átvonultak az emléktáblához, hogy a koszorúzást lebonyolítsák. Erről Eszenyi, aki bizonyára “nagy beszédet” akart mondani a reájuk várakozó sokaság előtt, így számol be: “A küldöttség és a követség tagjai bizonyos meglepetéssel látták, hogy az esemény előzetes híradásának teljes elhagyása miatt a helyi lakosság köréből szinte senki nem jelent meg. így csak pár mondat keretében helyeztük el az Egyesület koszorúját. Karcagi magyar testvéreinknek szánt üdvözlet sajnos elmondatlan maradt. ” Hát bizony ez nagyon kellemetlen lehetett. Talán “karcagi magyar testvéreink” nem voltak kiváncsiak az amerikai vendégekre? Vagy esetleg a hazai kultúr-politika intézőinek sugalmazására valóban titokban tartották a lakosság előtt érkezésüket? Beszámolójának befejező soraiban Eszenyi kissé szépíteni igyekszik a történteket. Ezt így írja: “Valami lényeges történt Karcagon július 8-án. Az Amerikai Magyar Református Egyesület, mint az egyik legjelentősebb amerikai magyar intézmény kinyújtotta testvéri kezét a karcagi és rajtuk keresztül az összes magyarok felé. Tudjuk, hogy boldogan fogadták el akkor is, ha egy vagy más okból magán a koszorúzáson nem jelentek meg. ” Érdekes felfogást tanúsít Eszenyi László az ünneplő tömeg elmaradásának értelmezésében. Nekünk úgy tűnik fel, mintha Karcag népe elmaradásával kiadós, valódi kunsági pofont helyezett volna el az Eszenyiféle expedíció és a megerősítésükre felvonult követségiek orcáin! A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA Kiadja a mozgalom központja XX. évf., 11. szám — 1979. november hó Levelezési cím: Kereszt és Kard Mozgalom c/o Vasvári Zoltán, 8 Scudder St., Garfield, NJ 07026 ? I
