Szittyakürt, 1979 (18. évfolyam, 2-12. szám)

1979-11-01 / 11. szám

1979. november

«ITTVAKÖftT

7. oldal

A BALOLDAL TÖRTÉNELMI MISSZIÓJA

1945 április 4-én egész Magyarország szovjet megszállás alá került. A baloldal nyugodtan hajthatta álomra a fejét. Nem volt többé „náci“ harcos az ország területén. Szabad volt a politikai vásár számukra.

Ennek a baloldalnak politikai képe még mindig az u. n. Nemzeti Függetlenségi Front vagy röviden az Ellenállási Front volt.

Az időközben Budapestre költözött debreceni kormány 1945 júliusában nemzetgyűlési választásokat tartatott, amelyek épp oly kevéssé voltak demokratikusak, mint mondjuk Vorosilov ferences-gvardián. Ennek a nemzetgyűlésnek volt feladata az új választási törvény elkészítése. Az új választások 1945 november 4-én mentek végbe és a Kisgazda Párt 57 %-os győzelmét eredményezték. Az emigrált kisgazdapárti képviselők azóta sem szűnnek meg lelkendezni arról, hogy ez a választás volt az első, igazi tiszta választás Magyarországon. Hogy mennyire volt tiszta, azt ők tudják, de hogy nem volt igazi és általános választás, azt mi is tudjuk. A választásból ugyanis minden jobb- és szélső-jobboldalit kizártak. Ez a kizárás ugyan illuzórikus volt, mert ugyanakkor ezek a személyek be voltak zárva a börtönbe és internáló-táborokba. Schlaehta Margit missziós nővér több ízben tiltakozott az ellen, hogy százezrek ültek az intemáló-táborokban, pedig az újjáépítéshez igen kellett volna a munkáskéz. Kire szavazhatott volna másra a szegény magyar nép, mint a kisgazdákra? Kommunista, marxista nem kellett, kommunista barát — mint Veres pártja -— szintén nem kellett, így aztán, ha ló nincs szamár is jó, a Kisgazda Pártra szavazott. Nagy-Magyarország vajmi, kevéssé érdekelte ezeket az új urakat, de választási propagandának felhasználták — ezzel még jobban meg lehetett fogni a verebet — akarom mondani az agyonmentett magyar népet.

Elkövetkezett tehát a nagy idő, a demokratikus baloldal történelmi ideje. Megvalósult az akkor már néhai Szabó Dezső álma: a parasztság lett a nemzet vezetője. A miniszterelnök Nagy Ferenc bissei- parasztember, a Kizgazda Párt és az egész parlament képviselőinek többsége csizmás paraszt. A népi vonal, a „národnik“ győzött. Szegény Szabó Dezső. Ahogy talán jó volt Petőfinek, hogy elesett a segesvári csatasíkon és nem érte meg az ö dicsőségesnek álmodott szabadságharca bukását, amikor a fújó paripák nem a kivívott diadalra száguldottak, úgy talán jobb volt szegény Szabó Dezsőnek is, hogy nem érte meg azt a wirtschaftet, amit az ő annyi ideálizmussal megálmodott parasztjai műveltek. „A magyar paraszt az egyetlen megváltás. Ö a titokzatos ős kincses bánya és a jövő termése és ha az élet Szézámja még feltárul számunkra, azt csak az ő leikéből kitermő szó nyithatja meg.“ — írta. De az ő ősi pogány erejű, világot mozdító mitologikus parasztja helyett jött Nagy Ferenc. A széleslátású gigászi óriás helyett egy vakondok látású elvetélt paraszt. A népéért lázadó Tiborc helyett a lakállyá aljasult báb, aki alázatos hódolattal járult az anyja gyilkosai elé, akik megölték az édes anyaföldjét és tankkal széttaposták kocsin haladó édes szülejét. Aki díszbeszédet mondott a magyar gyalázatnak a Gellérthegyen emelt davaj bálványa előtt amit a „hálás magyar nép“ emelt a Vörös Hadsereg dicsőségére, amiért felszabadította az országot, amiért meggyalázott egy millió magyar nőt, lányt, asszonyt, édesanyát, feleséget, amiért kirabolta az országot, amiért elhajtotta, elpusztította az állatállományt, amiért beteljesítette a XX. századi magyar tragédiát. A németeket beültető Szent Gellért-nek hegyére fölkerült a szörnyűséges bálvány, hogy messze hirdesse: ez a föld most a miénk, a szovjet-oroszoké.

Nem, a parasztság nem győzött 1945-ben, hogy a falu elöntse Budapestet. Az idő pitvarában döngő megváltó paraszt léptek elhalkultak, s a színen csak hamis parasztok parlamenti fényességre pucolt csizmái jelentek meg. Beteg századokat kiégető termékeny' láva helyett maradt a magyar paraszt az, ami addig is volt: „a megtartó végtelen öleié*, szentsége« termő ő* pogányság“, maradt ,,a rög mélyén, minden kalász tövén minden élet gyökerénél“ és a dús ölű tehetségeket továbbra is várja a magyar temető.

Nagy Ferencet saját pártjának tragikus sorsú főtitkára Kovács Béla jellemezte a legjobban és a legtömörebben: nem férfi -— mondotta róla. Passzíve hozzájárult Magyarország bolsevizálásához, állapítja meg Sulyok. Az elrontott helyzet javulását valami csodától várta s amikor az nem következett be, egyszerűen külföldre ment s többé nem tért vissza Magyarországra. De bukása nem egy nemzeti hősé volt — írja tovább Sulyok egykori pártfőnökéről — hanem egy operett figuráé, aki hajlandó volt Svájcból telefonon lemondani a miniszterelnökségről, ha utána küldik a vadászcsizmáját.

Ám Nagy Ferenc csak egy személy volt. Lássuk a többi dicsőt, nagyot, akik a baloldal történelmi idejében építették a magyar demokráciát.

Aki még Nagy Ferencnél is nagyobb volt, az Tildy Zoltán, az 1946-os első köztársasági elnök, a Kisgazdapártnak Eckhardt utáni elnöke. Az 1919-es kommün alatt Tildy egy kommunista szakszervezetnek volt a titkára — protestáns pap létére. Ekkoriban nősült meg. Apósát, egy iskolaigazgatót, Horthy ellenfordadalnw idején kommunista viselt dolgai miatt kivégezték. A háttér tehát mindenesetre kitűnő volt ahhoz, hogy Tildy az oroszok alatt köztársasági elnök legyen. Később, mint szeghalmi lelkész követett el panamát, amellyel becsapott és megkárosított egy csomó pa rasz-embert. Mind ezek ellenére Horthynak bizalmi embere volt az ellenzék oldaláról. A háború után lakását zsidó és Lónyai herceg oroszvári kastélyából elszállíttatott bútorokkal rendezte be, majd mint a Magyar Köztársaság elnöke szó és törvény nélkül beült pihenő idejében Sorg építésznek leányfalusi árván maradt nyaralójába. A dicsőséges házaspár bizalmi embere, tanácsadója Jékly, bordélyház tulajdonos volt. Az almák nem estek messzia fájuktól s igy a Tildy csemeték sem különböztek az apjuktól. Sötét deviza ügyleteiket a rendőrség tartotta számon. Rákosi ezt a családi intimitást használta fel arra, hogy Tildyt a maga akaratára kényszerítse. Engedelmeskedsz, vagy fiaid a törvény elé kerülnek. Ha fiai nem, de veje még is csak akasztófán végezte be életét. Úgy látszik, mással nem tudták arra kényszeríteni, hogy az elnökségről lemondjon.

A harmadik nagy titán: Szakasits Árpád elvtárs. Elvileg ő volt a legdemokratább, minthogy pártjának nevében is benne állt, hogy szociál demokrata. A szélsőjobb mindig mondta, hogy csak szoci-áldemokrata, de a többi demokrata nem hitte el. A háború után kiderült, hogy kinek volt igaza. „Szakasits-nak a legkisebb érzéke sincs a demokráciához“ — írja róla Sulyok. Ez az érzék nem is vodt fontos. A fontos az volt, hogy a Szoe.-dem. párt részére lefoglalja rögtön az épen maradt Palace Hotelt és magának pedig berendezett egy fényűző lakást, ahová igen tisztességes családjával bevonult. Felesége ugyanis lopás miatt Mária Nosztrán üdült egy időben — a régi rossz reakciós világban — fia ugyancsak üdült sikkasztás miatt. Ez persze nem volt akadálya annak, hogy a párizsi követségre kerüljön tanácsosként. Ha Sztálin mint postarabló lehetett a Szovjetunió vezére...!

Veres Péter lett volna Szabó Dezső második nagy szomorúsága. Péter bá, az oroszok bejöveteléig nem foglalkozott politikával. Mint józan paraszt-bölcs irta értékes könyveit, amelyek közül az egyikben szinte ünnepélyesen lemondott a politikai életről, mert ő inkább akart a toll mellett maradni, mint marakodni a politikában . 194ó-ben aztán gondolt ő is merészet és nagyot és a Nemzeti Parasztpárt élére lépett, sőt miniszterséget is vállalt. Ez aztán jó alkalom volt politikai vetélytársai, főleg a ravasz kommunisták számára, hogy az öreget lehetetlenné tegyék a magyar nép előtt. Rábízták az Újjáépítési Minisztériumot. Éppen azt, amihez hatalmas műszaki tudás volt szükséges. Erről hamar

leköszönt s akkor a Honvédelmi Minisztérium élére tették. Pont öt, a közismert pacifistát, aki saját maga írta meg Számadás című életrajzában minden katonáskodástól való iszonyatát és az első háború alatt tanúsított nem éppen bátor és katonás magatartását. Sulyok szerint a parasztoknak megsúgta négyszemközt, hogy ő is antiszemita. Különös, hogy ilyesmivel akarta megfogni az embereket magának, holott köztudomású volt — a demokraták szerint — hogy a magyar nép nem antiszemita. Akkoriban meg pláne naponta akasztották az antiszemitákat és tömték tele velük a börtönöket. Mindenesetre a kommunisták terve sikerült. Veres Péter komolytalanná vált a nemzet előtt. A második számú paraszt-vezérből, a világot mozdító gigászi óriásból is operettfignra lett, mint Nagy Ferencből.

Szólhatunk még néhány kisebbről. Kossá Istvánnak, a szakszervezetek vezetőjének parlamenti nyilt ülésen vágták a szemébe, hogy lopott inge van. Erdei miniszter elvtársat újságban vádolták meg — következmény nélkül — hogy lakását lopott bútorokkal rendezte be. Bán Antal miniszternek nő ügyei keltettek országos botrányokat. Tobzódtak mind a luxusban, a pompában, mintha egész eddigi életükben csak azért politizáltak volna, hogy elérjék azt az álomországot, amelynek urait olyan hévvel kiakolbólították.

Nagy idők, kis emberek, sóhajtotta volna minden bizonnyal Jókai, ha élt volna. Ezt a törpe társaságot a raffinált, kioktatott kommunista vezéreknek nem volt nehéz zsebretenni. Sulyok a külföld számára írt könyvében megfelelőképpen méltatta Rá-' kosit és társait. Csak éppen egy kicsit ködösít. Azt írja, hogy a kommunista vezérek nem magyarok, hanem oroszok. Pedig valójában olyan oroszok azok, mint magyarok. De hát csak nem írhatta meg 1947-ben Sulyok azt, hogy ezek a magyar-orosz kommunisták zsidók. Még antiszemitának mondták volna. Pedig ezt eléggé ráfogták otthon is 1947-ben szegény fejére.

Nos ebből a machiavelli együttesből ő, Sulyok sem maradhat ki. A magyarországi demokratákat mind jól lefestette, saját magáról kissé megfeledkezett. Vagy amit adott, az hamis, azt helyre kell igazítani. Könyvéből az vehető ki, hogy a magyar politikai pokolból mint egyetlen tiszta angyal emelkedett ki — ő maga. — Már a nyilasok alatt nagy hős és nemzeti mártír volt, akinek bujdosnia kellett, mert Szálasi kiadta a parancsot, hogy ha megtalálják, ítélkezés nélkül rögtön ki kell végezni. Ez persze ugyanolyan hősi hazugság, mint a „főtisztelendő“ Varga Béláé, aki a washingtoni képviselőház Kernsten bizottsága előtt eskü alatt azt vallotta, hogy a német megszálláskor a rádión keresztül vérdíjat tűztek ki a fejére. Kell egy kis hősi nimbusz, akkor többet elhisznek az embernek és a nyugati demokraták előtt is nő az

ágió.

Somlyóhegyen rejtőzött annak idején Sulyok, egy ismerős család bujtatta. Az oroszok közeledte miatt nyugtalankodó családtagokat azzal nyugtatta, hogy nem kell félni az oroszoktól, csak a náci propaganda terjeszti róluk, azt a sok rémhírt. Az első orosz járőrnek keblére borult Isten hozott, Zdrastvuitje felkiáltással. Amikor aztán meghozták az első szörnyű hírt az orosz katonák garázdálkodásáról a faluban, akkor a fölényes és megnyugtató Sulyok nem mert a családtagok szemébe nézni. Akkor már hiába sóhajtozott az „Isten hozott“ felett, hogy „Uram bocsásd meg bűnömet, valóban nem tudtam, hogy mit cselekszem“. Nagyon is kellett tudnia, hogy mit cselekedett. Magyarországon mindenki, aki nem kis gyerekfejjel érte meg 1919-et, tudta, hogy mi a kommunizmus, mi a bolsevizmus. Sulyok akkor 22 éves volt. (Éppúgy, mint Szálasi). Azonkívül ő maga írja, hogy ő nem Horthytól, vagy Hitlertől tanulta meg a bolsevizmust, hanem saját tapasztalataiból. Ugyanis 1942-ben kint járt a keleti fronton mint katona és gépkocsival befutott, vagy ötezer kilométert. Saját szemével győződött meg arról, hogy milyen az orosz bolsevista élet, hogy a templomok raktárak és traktor-állomások, hogy a falusi doktornő szabad idejében a kolhozba megy trágyát hányni. Ez még éppen nem lenne haj, de éppoly koszos és kócos, mint a többi kolhosz-tündér. Sok mindent láthatott, amit nem írt meg. de amit minden frontot járt katona jól ismert. Ugyancsak ő írja, hogy a magyar nép nem kért a pánszláv bolsevista imperializmusból. De azért Isten hozott! Zdrastvuitje.

Amikor 1943—44-ben a Kisgazda Párt összeköttetésbe lépett az illegális kommunista párttal, akkor is épp oly jól tudta Sulyok, hogy Rákosi kicsoda, mint 1947-ben, amikor a könyvét megírta. Csupa nagyképűség, amikor azt állítja, hogy már az első időkben elhatározta, nem tart az új irányzattal. Orosz tisztekkel nem barátkozott, csupán eggyel került jó viszonyba. Az illető a közős magán vagyonból eredő hadizsákmányt ellenőrizte. (Similis simile gaudet.) Fütyült is az új irányzatra, csupán Pápán lett az orosz parancsnoktól kinevezett polgármester, majd később Budapesten a Pénzintézeti Központ elnöke és mellékesen népügyész. Könyvében elmélkedik azon, hogy idegen megszállás alatt mindig a jellemtelenek, az aljasok kerülnek fel. Vájjon Franciaországban Pétain és Laval is jellemtelen volt? Pétain az első világháború verduni hőse, Laval Franciaországnak a háború előtt két ízben is miniszterelnöke. Ezzel az elmélkedéssel a nyilaskereszteseken akar ütni, de közben elfelejti, hogy ö is felkerült az orosz megszállás alatt. Vidéki ügyvéd és 1939 előtt nem nagy jelentőségű képviselő volt. Az orosz megszállás idejében ellenben az ország második nagyfontosságú állami irányítás alatt álló pénzintézetének elnöke lett. A pártközi bizottságoknak pedig állandó résztvevője.

Ugyanilyen malom alatti logikával ítéli el a demokrata vérengzést, amelyet Tildy vezetése alatt Magyarországon rendeztek, pedig abban ő is résztvett mint népügyész Imrédy perében. Mi volt Imrédy bűne Sulyok szerint? Az, hogy a Felvidéket visszahozta és ezzel Magyarországot Hitler oldalára állította, továbbá, hogy diplomáciailag megakadályozta Anglia és Franciaország részvételét a bécsi egyezményben és így ez az egyezmény a háború után érvénytelennné vált. Blöff és hamisítás, méltó az elkövetőjéhez. A német-olasz döntőbíráskodást a szlovákok javasolták. A müncheni egyezmény értelmében az aláírók kötelezték magukat, hogy a lengyel és magyar kisebbségek problémájának megoldása után garantálni fogják Csehszolvákia megmaradt területét. A lengyel és magyar kérdést elintézték, de az aláírók a garanciát még sem adták meg. Az egyezményben foglalt ígéretnek tehát már sem tettek eleget. Azonban teljesen mindegy lett volna, hogy adnak-e garanciát, vagy sem, mert a- háború után minden egyezményt, amit Németországgal kötöttek, semmisnek nyilvánítottak. Vagy azt hiszi Sulyok, hogy egy angol-francia garancia miatt a körüldédelgetett Benes és Csehszlovákia nem kapta volna vissza az 1938—39-ben Magyarországhoz visszacsatolt területeket? Hogy azt a „háborús-bűnös“ magyarok kezén hagyták volna? Rothermere lord jobb volt magyarnak, mint Sulyok, mert nem törődve azzal, hogy az angol kormány nem garantált, Kassára sietett, hogy a lelkes bevonulási ünnepen ott lehessen. Gyerekes mentegetőzés ez, hogy tisztára próbálja mosni magát egy szörnyű és aljas bűn alól: a nagy demokrata Purim idején kivégeztette egykori politikai ellenfelét — csupán bosszúból. Ha a népügyészség állandó foglalkozása lett volna, akkor még menthetné bűnét, de hogy a Pénzintézeti Központ elnöke arra vállalkozott, hogy egy volt politikai ellenfelének népbírósági tárgyalásán ügyész legyen, ez alól nincs kimagyarázkódás, mert a tény maga beszél. Nyolcszázezer magyar testvért visszafogadni, ősi magyar városokat újra bekapcsolni a magyar állam vérrendszerébe bűn szerinte, ha mindez Hitler és Mussolini kezéből történik. Igazságot szolgáltatni ugyebár csak demokráciáknak szabad. De minthogy a demokráciák csak igazságtalanságokat követtek el (trianoni béke),

tehát a náciknak és fasisztáknak sem szabad megengedni, hogy igazságot tegyenek, mert akkor ugyebár az emberek gondolkozni kezdenek, összehasonlításokat tesznek és a végén majd valami nem demokrata dolog sül ki belőle. Az sem utolsó logikai bukfenc, amikor kijelenti, hogy Magyarország nem akart baloldali kormányt, ö tehát mint jó demokrata váltig azon buzgólkodik, nehogy más kormánya legyen az országnak, mint baloldali. Mikor aztán kitették a szűrét a Kisgazda Pártból, egyre sikeresebben haladt a nácizálódás felé. A bolsevisták ellen nem lehet a normális jogi eszközökkel harcolni — írja többek között. Amikor a Szabadság Pártot megalakította, a kommunisták a legvadabb terrorral akadályozták a működését. Egyik párthívét egy alkalommal majdnem agyonütötték. Ha nincs orosz megszállás, akkor már csak egy lépés az S.A. és az S.S. féle alakulatok megszervezéséhez. A normális jogi eszközök félretétele biztos út a diktatúra felé. Szóval: Hitler is így kezdte. Mert ne felejtsük el, Hitlernek nem a németországi demokraták voltak a legveszedelmesebb és legerősebb ellenfelei, hanem a kommunisták, akikkel szemben ő sem tudott normális jogi eszközökkel harcolni.

De nem csak a nagy főnökök voltak ilyen kiváló egyéniségek, de maguk a pártok is hasonló utakon jártak, mert fejétől bűzlik a hal. Mialatt kis nyilasokat a népbíróságok elé állítottak zsidóvágyon elrablása miatt — mert a vezetőkre nem tudtak ilyesmit rábizonyítani — mialatt a demokratikus nagyságok követték ezeknek a kis nyilasoknak példáit, a pártok sem akartak szegények maradni a nagy lehetőségek idején, elvégre is beütött a kommunizmus. A mozikat, a középületeket szétosztották egymás között és a pártmamelukok olyan luxusautókon jártak, amilyeneken a munkások azelőtt sem nácit, sem nyilast nem láttak. Ezt az igazságot maga Sulyok kénytelen elismerni. A Kisgazda Párt a Nemzeti Kaszinó épületébe költözött, a Szociáldemokrata Párt a Palace Hotelbe, a Kommunista Párt csupán a József-Városban 183 helyiséget foglalt le a legnagyobb lakásínség idején, a félig romokban heverő fővárosban.

Elképzelhetjük, mivé fejlődik egy ország ilyen vezetés alatt. A demokratikus egyesületek a szabadság jeligéjével úgy lezüllesztették a közerkölcsöket, hogy egy év múlva a vörös katonáknak már nem kellett erőszakoskodniok, mert több nőt kaphattak, mint amennyire szükségük volt. Egy demokrata zsidó orvosnő, Ligeti Magda könyvet adott ki, amelyben mindkét nembeli ifjúságot az onániára tanította és buzdította. A földosztásból a pártok politikai propagandát csináltak. A Potsdam-i egyezmény értelmében a svábokat kitelepítették, de csak a vagyonosokat, akiknek a házába be lehetett ülni, a készet elfogyasztani, aztán továbbállni; a szegénye maradhatott. A nagy garral reklámozott újjáépítés orosz hadi célokat szolgált. A magyar munkásokat szó nélkül szállították jóvátételre. Húszezer építőmunkást Jugoszláviába és százezreket Oroszországba. Azok a munkásvédelmi kezdeményezések — legtöbbször nem eredetiek — amelyeket a demokrácia rendeletekbe és törvényekbe iktatott, semmivé foszlottak a Kommunista Pártnak a szakszervezetekben gyakorolt diktatúrája miatt. A munkásvédelmet egyébként, sem az igazi szociális érzés szülte, hanem a tőkés osztállyal szemben érzett és állandóan szított osztály-gyülölet. Nem a munkásokat akarták segíteni valójában, hanem a tőkéseket tönkretenni. Fényes bizonyítéka ennek az, hogy amikor a kommunisták nyíltan átvették a hatalmat, ezeket a demokratikus intézkedéseket megszüntették, mert a kommunista állem lett a munkaadó tőkés.

Magyarországon voltak nem demokraták és voltak, akik demokratáknak mondották magukat, de szintén távolálltak a demokratikus magatartástól. A szólásszabadság a Kisgazda Pártnál például aképp nyilvánult meg, hogy az értekezleteken, gyűléseken a vezérek egy-két órás beszédeket tarthattak, de hozzászólásoknak, a kritizálóknak csak öt percet engedélyeztek. Az sem igaz, hogy az állapotok lezülléséért, elfajulásáért, a bűnökért csak a kommunisták felelősek, minthogy a belügy az ő kezükben volt. Az igaz, hogy a belügyminiszter a kommunista Rajk volt, de államtitkára Kis László a Kisgazda Párthoz tartozott, Péter Gábornak a hóhér rendőrfőnöknek a helyettese Gyuris Aladár ugyancsak kisgazdapárti ember volt. A bankok irányítása szintén a Kisgazda Párt vadászterületén történt. A béketárgyalások anyagának előkészítésével a Kisgazda Párt éppen annyit nem törődött, mint a többi Párt és a magyar államot legsúlyosabban érintő konferencián teljesen készületlenül jelent meg a küldöttség. A jobboldaliak aktív és passzív választójogát megszüntető demokratikus választási törvény előkészítését nagy részt a Kisgazda-párti Sulyok végezte, éppúgy mint a népbírósági törvényét. A kommunisták egyházellenes harcát Nagy Ferenc segítette elő. A magyar-szlovák népcserét kimondó népáruló törvényjavaslat Nagy Ferenc kormányától eredt. A néptörvényszéken minden párt képviseltette magát egy bíróval. A bolsevizmust uralomra juttató „a demokratikus állami rend és a köztársasági államforma védelmé“ről szóló törvényjavaslatot Pfeiffer Zoltán és Nagy Ferenc hajtotta keresztül a Kisgazda Párton az elfogadásra. Ez a hóhértörvény lett a leghatalmasabb eszköz Rákosiék kezében, liogy minden útjukban álló embert akasztófára, vagy börtönbe juttassanak (á la Mardokáj).

A Kisgazda Párt képviselőinek egyéniségére, szellemi kvalitására mi sem volt jellemzőbb, mint az, hogy ha vezérük Nagy Ferenc valami fontos dologban föltétlenül meg akarta győzni őket, akkor csizmát húzott s úgy jelent meg előttük. Az egy pár csizma szebben beszélt minden érvnél, bizonyítéknál, okoskodásnál. Minek a csizma mellé még ész is. szellemi meggyőzés? Ahol a csizma, ott az igazság!

Az egypárt rendszer nem kell, mert diktatúrát jelent, halljuk szüntelen. 1945—47 között nem egy párt, hanem valamennyi uralkodott tehetségéhez mérten. De ez az időszak sem volt más, mint diktatúra és a pártok harca az egyeduralomért. A diktatúrák elpusztítják ellenségeiket. A háború utáni magyar demokráciának legfőbb feladata, amiben mind egyetértettek, az volt, hogy a politikai ellenfeleiket kiirtsák. A zsidóság szívből cselekedte, a nem zsidó politikusok politikából: a jobboldalt meg kell semmisíteni, hogy ne zavarhassa köreiket. A zsidók megszállták a politikai rendőrséget, a Kommunista Pártot, hogy bosszújukat személyesen hajthassák végre. Ez az egyetlen pont, ahol még Sulyok is elárulja a zsidóság szerepét, amikor az aktatáskával ide-oda rohangáló kommunista párttitkárokról ír mondván, hogy külsejük elárulja őket, a görbe lábak és az ugyanolyan orrok. A zsidók gyűlöletét és bosszúvágyát a New Yorkban élő magyarországi származású zsidók lapja az Ember fedte föl egy szép stílussal megírt cikkben, amely a zsidó francia miniszterelnöknek Mendes France-nak akkoriban a németekkel tartott tárgyalásaival foglalkozott. A cikkíró a XV. században a Spanyolországból kiűzött zsidókra emlékezik vissza. „Hogyan is csináltátok a ti időtökben a ti törvénykezéseteket, az engesztelési nem ismerő Cherem-t, a nemzedékeknek örökül hagyott, vérbe-átömlesztett emlékezést“. Sajnálkozva látja, hogy Mendés France, Donna Gracia Mendés leszármazottja alig tíz évvel a nagy németországi zsidóüldözés és irtás után már a németekkel tárgyal. „És mi irigyen gondolunk őseinkre, a száműzött donokra és szenkorokra, a csavargó koldus fejedelmekre, akik mint komor frigysátorban vitték szívükben a Cherem súlyos kőtégláit és soha sem ismertek visszatérést, megbocsátást s normalizált diplomáciai kapcsolatokat“. Mendés France azonban nem a zsidók, hanem a franciák miniszterelnöke volt és így azt is meg kellett tennie, ami bizonyára nem volt Ínyére. De a magyarországi politikai rendőrség fogdáiban, pincéiben azt tehették a zsidók, amit ők akartak. És bosszújuk nem csak a keretlegényeket és a pártszolgálatosokat sújtotta, hanem