Szittyakürt, 1979 (18. évfolyam, 2-12. szám)
1979-09-01 / 9. szám
10. oldal «IfTVAKÖfcT 1979. szeptember hó AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG te a Jó Pajtás című keresztény, nemzeti szellemű, irodalmi értékű gyermeklapokat. A serdülő fiatalság részére pedig Kis Könyvtár néven ifjúsági könyvsorozatot indított. Meseátdolgozásai Magyar Mese és Mondavilág, Ezeregyéjszaka és Grimm Meséi címen jelentek meg. Meséken kívül verseket, színdarabokat, leányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket is írt. Sokoldalú nemzetnevelő munkásságának elismeréseként 1900-ban a Kisfaludy Társaság tagjai közé választotta. 1921-ben hazament Erdélybe szülőfalujába, Kisbancra és ott, ha szűkebb keretek között is, tovább folytatta írói munkásságát a román uralom alá kényszerített magyarság fiatalságának megtartására. így a két gyermeklapot Cimbora, a Kis Könyv tárat pedig Benedek Elek Kis Könyvtára címen szerkesztette és adta ki haláláig. Jókai után talán ő volt irodalmunk legtermékenyebb és leghatásosabb írója. írásain nemzedékek hosszú sora nőtt fel és nevelődött keresztény, nemzeti szellemben. Hogy milyen hatalmas, pótolhatatlan munkát végzett ez az istenáldotta székely, most látjuk csak igazán, mikor a kommunista rendszernek rövid három évtized alatt sikerült a hitétől és nemzeti öntudatától megfosztott fiatalságunkat szellemileg, erkölcsileg és fizikailag szinte helyrehozhatatlanul lezüllesztenie. Az elszakított területeken ehhez járul még a tervszerű, erőszakos elnemzetlenítés. Az ősi kisbaconi Benedek kúriát 1969-ben Benedek Emlékházzá alakították át és ott őrzik unokája, Bardóczjúlia felügyelete alatt a magyar múlt és kultúra tervszerű irtása után még megmaradt tárgyi és irodalmi emlékeit. Hogy meddig, azt csak Ceausescu tudná megmondani . . . CSIKMENASÁGI Kunszabó Ferenc Magyarországon élő szociográfus és író: “Modern népirtás és az ellene való orvosság” című tanulmányát olvasva örülünk annak, hogy már az otthoniak is “erősebben dörömbölnek” — ha külföldön is —, de mégis . . . Az érdemes fiatal magyar író nyíltan feltárja, hogy ma népirtás folyik Erdélyben, tervszerűen és kíméletlenül! Nekünk, akik külföldön élünk és az Erdélyi Világszövetség nemes célkitűzéseit elfogadtuk, kötelességünk az Erdélyben uralkodó terror ellen tiltakoznunk, nemcsak minden erőnkkel, de kormányaink figyelmét is fel kell hívnunk az Erdélyben ma már általánossá vált magyar üldözésre, ami átoksorsba juttatta az ott élő fajtánkat. Kunszabó remek tanulmányát olvasva megdöbbenéssel kell tudomásul vennünk, hogy a román diktátor — tervszerű politikával — nemcsak másodrendű nép kultúrszínvonalára akarja ott süllyeszteni az ezer évvel ezelőtt ott honalapító magyarságot, de ha a világ sorsát irányító nagyhatalmak “ÄLUT!” nem parancsolnak ennek a tervszerű teljes felszívódásnak, akkor nem is nagysokára — jelentéktelen kisebbségre fog öszszezsugorodni az egykori honalapító magyar-fajta Erdélyben és így Tamási Áron, Nyíró József vagy Wass Albert és Flórián Tibor egykori szélesebb és népes nagy erdélyi magyar családja — durva erőszakkal, a legrafináltabban, jelentéktelen kisebbség lesz majd a multinational Romániában. A rosszemlékezetű 1947-es párizsi békeparancs után, idegen államban Európában, az erdélyi magyarság Erdély történelmét tanulmányozva látjuk, hogy három nemzet élt benne unióban: a magyar, a székely és a szász. E három történeti nemzeten kívül az évszázadokon át beszivárgó románság lassanként mindenütt megtelepedett, először a lakatlan hegyvidékeken, havasokon, később jobbágyként az erdélyi medence középtájain is. A románság nem asszimilálódott. Útjában állt ennek elsősorban a vallás. A románság eredetileg a bizánci világszemléletű Kelet-Európához tartozó görög-keletiség híve, ezt hozta magával a XIII. századtól kezdve a Balkánról s csak a XVIII. században közeledett a Nyugathoz a görög-katolikus egyházon keresztül. A szászok evangélikusok, a magyarok és székelyek a római katolikus, református, unitárius egyház hívei, de a hétfalusi csángók néhány szórványa az evangélikus egyházhoz tartozik. Erdély nyugati jellegű kultúrájának a három nemzet s a már 1568-ban törvényesen elismert négy vallásfelekezet (a római katolikus, református, unitárius és evangélikus) vetette meg az alapját s ez a nyugati kultúra a maga módján a három nemzet legszélesebb rétegeiben is szétáradt. Az erdélyi magyarság tömör ereje a székelység: Udvarhely, Maros-Torda, Csík, Háromszék és Torda-Aranyos megyében. Az e vidékeken kívüli magyarság általában nem székely. A történelem során Erdélyhez magyarsági részek (“partium”) is tartoztak és ez az egyik oka annak, hogy az erdélyi népi sajátosságok fokozatossan keveredtek az Erdélyen kívüli magyar sajátosságokkal. A török hadjáratok által kevésbé megbolygatott Szilágy, Szatmár, Máramaros, Bihar stb. magyarsága legképviselte a legnagyobb európai kisebbséget . . . Meg kell menteni őket, ez szinte nemzetközi parancs a dunatáji népek végleges békéje érdekében. Ezért idézzük képletesen az egykori törökverő Zrínyi Miklósunk szavát: NE BÁNTSD A MAGYART! — Ne engedjük a “királykárolyok” sorsára juttatni az ottani legjobbjainkat. Megmozdultak már ezekért otthon is tudósaink, íróink stb. és ha a szocialista nemzetköziség co-operatív szelleme egyelőre még csak hangfogóval engedi megszólaltatni őket — az is valami, csak folytatódjon tovább! Kunszabó tanulmánya újabb perdöntő adalék erre — és szeretnénk hinni, hogy az egy és oszthatatlan magyarság Illyés Gyulája — aki először “dörömbölt” érezhetően —, a most összeállított és a már nyomdában kiszedett munkája, a “Szellem és Erőszak” c. tanulmánygyűjteménye, ami könyvben ugyan még nem jelenhetett meg, a piacra nem került ki — zúzdába mégsem fog kerülni, hanem előbb-utóbb hozzáférhető lesz az otthoni olvasó számára is. A külföldi magyarság ezt ugyanúgy várja, hiszen a megírt, de még meg nem jelent könyvben a “Nagy Tanúnak” a korábbi ezirányú tanulmányai is benne lesznek erdélyi véreinkről és azok siralmas nyomorúságáról. — Az ő zsenije és magyarsága talán “tabu”-t ad a gondolatnak és igazságnak is és ha egyelőre még lakat alatt is van ez a munka — hisszük, hogy eljön az az idő, amikor a románok is okulnak belőle — ami hozzá fog járulni az erdélyi magyarság nemzeti felszabadításához. DR. BOGNÁR KÁLMÁN alább annyira erdélyi jellegű, mint amennyire a “magyarországi”, vagy “alföldi”. A “székely” néven kívül még egy közkeletű, magyart jelző népnév van Erdélyben: a “csángó”. így nevezik a székelység szomszédságában, a brassómegyei “Hétfalu”-ban, s néhány más községben, a Gyimesi szoros táján és a Moldovában, Bukovinában lakó, részben székelyeredetű magyarokat. Erdély legöntudatosabb népe a székelység; ő Erdély egyedüli ősfoglalója, ebből következik ősi kiváltságos közjogi helyzete. A románok dáciai eredetét s folytonos ottlakását megcáfolta a történelemkutatás, a régészet és nyelvtudomány. Arra viszont, hogy a székelyek századokkal az oláhok (wlach-ok), sőt a magyar honfoglalás előtt már Erdélyben voltak, sok elfogadott bizonyíték van. A székelység őslakos voltát, eredetmondája is kifejezi, amely szerint Attila (Csaba királyfi) hun népének ivadéka. A másik sajátos magyar etnikai egység a református vallású Kalotaszeg, mintegy 40 község Kolozs-megye nyugati felében; hozzászámítva egypár torda-megyei falut; egybenmásban ezzel a csoporttal van néprajzi rokonságban a részben középkori, német telepítésű, de már az újkor előtt megmagyarosodott, unitárius vallású Torockó és Torockószentgyörgy. A többi erdélyi magyar vidék néprajzilag e két egység rokona; ha e kettőt ismerjük, a többiről is képet alkothatunk, bár Erdélyben sokkal több a sajátos kisebb egység, mint egyebütt; ezt első érintkezésre észrevehetjük a sokféle nyelvjárási megszólalásból. A székelység, mint legkeletibb, sok tekintetben külön életet élő egység sok ősiséget megőrzött s feltűnő hagyománybeli kapcsolatai vannak az ország felvidéki és dunántúli bolygatatlan népiségű magyar vidékeivel. Ebből némelyek arra következtetnek, hogy a székelységet Dunántúlról telepítették a keleti határra, ezt azonban történetileg semmivel sem lehet bizonyítani. A székelység eredetileg állattenyésztő, határőr-hivatású, katonai szervezetű nép; a királynak is állattal adózott a középkorban szokásos földbér képpen. Megtelepülése nemzetségek, “hadak” szerint történhetett. A nemzetségek ilyen összetartozásának települési emlékei még ma is megtalálhatók. Földközösségi szervezetében ismeretlen a nagybirtok s a vele járó jobbágyság; a szolgai lelkialkat képződésére nem volt lehetőség. Gazdálkodásuk formája régen a teljes önellátást (autarkia) volt. Idők folyamán azonban éppen úgy rászorultak más gazdasági jellegű területek csereforgalmára, mint általában az egyoldalúan hegyinépek. így fejlődött ki a székely háziipar, főleg a faipar, fazekasság, s a cserekereskedéssel a székelység vállalkozó kereskedelmi szelleme, sajátságos, “csavaros”, “kéteszű” góbé gondolkodású. Árúikkal nemcsak Erdélyt járták, hanem Moldovát, a Havaselvét (a későbbi Oláhországot) is. Vezető értelmiségi rétege mindenkor székely volt. Más fajiságú népből keveset asszimilált, ellentétben a Dunántúllal, vagy a Felvidékkel, ahol a német és szláv (főleg tót) eredetű értelmiség valósággal elárasztotta a magyar egyházi és közigazgatási szolgálatot, ami nem mindig vált javára annak a magyarságot mindenekelőtt jellemző tulajdonságnak, a faji és vallási türelmességnek. Pedig ezeréves fennállásunkat népközi helyzetünkben az biztosította. A fajok közti megértő, elnéző, kiegyenlítő magyar szellemnek elsősorban az erdélyi magyar lélek a kifejezője; történeti gyökere ennek a három nemzet uniója. Ennek a magatartásnak az eredménye a románságnak a nyugati kultúra felé fordítása is. Minden román szellemi mozgalomnak Erdély a bölcsője ... a bibliafordítástól és a Rómához való vallási közeledéstől a grammatikáig és történetírásig. Az erdélyi magyarságnak zavartalanabb volt a kapcsolata a Nyugattal, mint az ország más részeinek a török hódoltság és az erdélyi önálló fejedelemség idején, s ez a kapcsolat nem volt meghódolás a “német királynak”, mint a török alá nem tartozó magyar királyság területén. Erdélynek meg volt az önálló udvartartása, amely a műveltség fényét magyar formákban árasztotta szét. Ebből — bármily szerényen is — a legszélesebb rétegek is részesültek. — Nagyrészt ezt az udvar és környezete adta a magyarságnak és irodalmi nyelvünknek. — Irodalmi nyelvünk egyik alapja az erdélyi nyelvjárás, amelyen az erdélyi fejedelemség udvara beszélt. FEKETE LAJOS az elszakított Délvidék költője volt. O volt az első, aki megtudta szólaltatni a rabságba esett szegény magyarok bánatát. 1929-ben a jugoszláv hatóságok ki-Fekete Lajos utasították. Erre nyilván az alábbi kis verse szolgált okul, amelyet egész Bácskában szavaltak titokban a lelkes magyarok: Minket megint átok páhol, velünk balszerencse játszik s a nagy folyó úgy folyik, hogy, nem Dévénytől, de Mohácsig! Csak Mohácsig . . . ahol fájón megborzong a habok fodra s újabb magyar történelem hajtja fejét a habokra. JELENTJÜK, hogy az Amerikai Magyar Lövész Egyesület nyári táborozásáról, valamint a KKM évi konferenciájáról lapunk októberi számában fogunk részletes tájékoztatót adni. A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA Kiadja a mozgalom központja XX. évf., 9. szám — 1979. szeptember hó 1 teS! Levelezési cím: Kereszt és Kard Mozgalom c/o Vasvári Zoltán, 8 Scudder St., Garfield, NJ 07026 Üjabb adalék Erdélyünk védelmében