Szittyakürt, 1979 (18. évfolyam, 2-12. szám)
1979-06-01 / 6. szám
4. oldal «ITTVAKOftT 1979. június hó A MINDSZENTY-ÜGY MARGÓJÁRA EGYEDÜL A HIT ELTET. A Szittyakürt szerkesztője szívből örül, ha a lap hasábjain nemcsak kisebb-nagyobb gondjaiba kell beavatni az olvasót, nem elnézést kell kérnie valamilyen hiba vagy fennakadás miatt, hanem az örömét oszthatja meg a lap kedves olvasóival. Ez alkalommal ilyen örömöt és biztatást adott nekünk Tompos József régi előfizetőnk és harcostársunk kedves kis Anna unokájának szerkesztőségünkhöz érkezett fényképe. Tompos József bátyánk kis Anna unokájának fényképét nézve el lehet azon tűnődni, hogy a nagy történelmi megrázkódások milyen végzetesen sugárzanak bele népek életébe, a családok és egyesek sorsába. A kis Anna édesapai nagyapja kozák volt, az első világháború végén orosz földön harcolt a bolsevizmus ellen, édesanyai nagyapja pedig a magyar föld antibolsevista harcosa a második világháborúban. Mindkét családot a vörös vihar sodorta a száműzetésbe, a hazátlanság országútjára . . . Manapság, a száműzetés nehéz esztendőiben sok szó esik arról, hogy hogyan készítsük elő a szabad magyar jövőt, s mit vigyünk majd haza a felszabadult magyar népünknek. Az igazán nemes és értékes ajándék a kedves kis Anna fényképéről sugárzik felénk: a szentségekből élő és az imádságból táplálkozó hit! Köszönjük Tompos József nemzettestvérünk unokájának a kis Annának ajándékát, mindannyiunkkat, az otthoniakat is — magyarokat - kozákokat egyaránt —, egyedül a hit élteti a rabszolgasors vagy a száműzetés megpróbáltatásaiban. Major Tibor Volt Magyar Politikai Foglyok Szövetségének sajtójelentése: Magyarország megszegi az emberi jogokat A XXII. Cionista Világkongreszszuson Bázelben megismertem a francia cionista mozgalom egyik vezetőjét (Topiol), akivel a következő évek folyamán — valahányszor Budapestre látogatott üzleti ügyben — találkoztunk. Egyik találkozásunk alkalmával a Mindszenty hercegprímás és a magyarországi kommunista rezsim között dúló éles harcról beszélt, mint azoknak a napoknak nemzetközi jellegű eseményéről. Amikor megjegyeztem, hogy Mindszenty antiszemita — cionista vendégem méltatlankodva reagált: “Hogyan tudtok ilyen szűklátókörűén gondolkodni? — kérdezte. — Kit érdekel ma a világon, hogy Mindszenty antiszemita-e, vagy sem? A lényeg az, hogy példátlan bátorsággal küzd a minden humanizmust, minden emberi méltóságot, a gondolatot és vallásszabadságot kegyetlenül eltipró bolsevista zsarnokság ellen . . . Mindszentyben ma az egész világ — a zsidóságot is beleértve — a gondolat és vallásszabadság eszméjének hősét látja . . .” Fenntartás nélkül elfogadtam cionista barátom érvelését. Most, hogy Mindszenty Magyarországról Rómába emigrált, az izráeli sajtóban megjelent erre vonatkozó beszámolók elmulasztották megrajzolni annak a korszaknak hátterét. Anélkül pedig nem kaphatunk igaz és megfelelő képet az akkori eseményekről. Fel akarjuk tehát idézni, hogy Mindszenty hercegprímás működése idején a Sztálin-pribék, önantiszemita, kegyetlenül zsarnok Rákosi és bandája garázdálkodott Magyarországon. Vagyis egy olyan országban és egy olyan népen, amelyhez semmi közük sem volt. És semmi esetre sem volt joguk annak az országnak szellemi, politikai sorsát irányítani — kiváltva a magyar nép elkeseredését, felháborodását, pattanásig feszítve évtizedeken át kitenyésztett antiszemitizmusát. És mindez annak a magyar zsidóságnak életveszélyére, amelynek — óriás többségben — semmi köze és semmi kapcsolata ezekkel a véreskezű banditákkal nem volt. Nem szabad tovább elhallgatni, hogy a Rákosi-féle önantiszemita kalandorok — és nem Mindszenty — tagadták meg első pillanattól kezdve a cionista újság megjelenését, tiltották be a cionista szervezet működését, utasították ki az Erec Jiszráelből jött sliáchokat, szüntették meg a szombat-tartás lehetőségére adott évtizedes engedélyeket iskolai tanulók és felnőttek számára. A hitközségi alkalmazottak párttagsági vizsgáján megkérdezték: gyújtanak-e péntek este gyertyát és hogyan reagálnának, ha felszólítanák őket — áttérésre: rendezték a förtelmes cionista pereket a bolsevista-náci inkvizíció legborzalmasabb kínzásainak eszközeivel, legyilkoltatták a határokon az Izráel felé menekülő zsidókat, gyermekeikkel együtt, stb., stb. Ezek az önantiszemita brigantik besúgták a titkosrendőrségnek és börtönbejuttatták a cionistákat és a héber kultúra harcosait. Sokan a besúgók közül az 1956. évi forradalom idején rosszat sejtve, mint patkányok a süllyedő hajóról, menekültek el — az általuk robbanásig izzított antiszemitizmus veszélyének hagyva az ártatlan magyar zsidó tömegeket — és ide jöttek, Izráelbe. Senki nem állította őket bíróság elé. Sőt, jelentős részük fontos kulcspozíciókat foglalt és foglal el az izráeli ifjúság nevelési intézményeiben és egyéb kényes igényű állami feladatkörökben. Ez mind rendben van. Csak azt nehéz megérteni, miért hangsúlyozandó ki Mindszenty antiszemitizmusa és szóra sem érdemes a Rákosi-banditák önantiszemitizmusa. Holott ezek az utóbbiak sokkal vadabb és kegyetlenebb antiszemiták voltak, mint Mindszenty és sokkal több veszedelmet és kárt okoztak a magyarországi zsidóságnak és a zsidó ügynek általában, mint ezer Mindszenty. Akik pedig amiatt aggódnak, hogy Mindszenty végleg lekerült a napirendről, megnyugtathatják magukat, hogy a magyar nép emlékezetében és a magyar történetírásban' sokkal díszesebb hely jut majd Mindszentynek, mint Rákosinak. És végül: állami életünk 24. esztendejében ideje lenne már ítéleteinket a zsidó és a világ jelenségeivel kapcsolatban nem gáluti szemszögből megformálni, hanem átlami gondolkozásmód alapján. És akkor önmagunk előtt sem tagadhatnánk, hogy ha Rákosiékhoz hasonlóan idegen kalandorok garázdálkodnának Izráel állama fölött és diktálnának szellemi és politikai életünk jellegét, akkor mi, Mindszentynél is vadabb elkeseredéssel és erőmegfeszítéssel harcolnánk azért, hogy ezeket a kalandorokat mielőbb lehetetlenné tegyük és kiseperjük őket népünk és országunk életéből. Dr. Herskovits Fábián * * * SZERKESZTŐI MEGJEGYZÉS: Mindszenty József Magyarország hercegprímása nyolc évet töltött a kommunisták magyarországi börtönében, tizenöt évet pedig a budapesti amerikai követség épületében, ahonnan 1971. szeptember 28-án vatikáni parancsra kényszerült a száműzetésbe. Kedves Olvasóinktól elnézést kell kérnünk, hogy az Üj Kelet című magyarnyelvű zsidó újság vitathatatlanul dokumentációs értékű cikkével kapcsolatban a szerkesztőségünkhöz érkezett fénymásolatból képtelenek voltunk az értékes közlemény megjelenésének időpontját is közölni. Dr. Herkovits Fábián írása nyilván 1971 szeptembere után került közlésre. Napjainkban aczélgjörgyök önantiszemita bandája garázdálkodik a magyarok országában. Ez az önantiszemita országhódítás hallgat az erdélyi magyarok és székelyek üldözéséről, de arról sem szól, hogy Szovjetunióban és Romániában a zsidóságot is üldözik, kivándorlásukból pedig valóságos emberkereskedelmet űznek. A szovjethatalom 1919 májusában indult támadásra az oroszországi zsidóság ellen, 1922 áprilisában a Ceirei Cion kongreszszus résztvevőit letartóztatták, 1929-ben pedig véglegesen betiltották a cionista zsidóság kivándorlásának lehetőségeit a Hehalucmozgalom felszámolásával. A Volt Magyar Politikai Foglyok Világszövetsége tavaly memorandumokat küldött Vance amerikai külügyminiszternek, az amerikai képviselőház tagjainak, és az ENSz-nek, a magyar szólás és sajtószabadság hiányosságai tárgyában. Az ENSz Emberi Jogok Bizottsága az általunk küldött adatok alapján kérdőre vonta Magyarország megbízottját a szólásszabadság ügyében. A magyar szóvivő nagyképűen kijelentette, hogy a magyar alkotmány biztosítja a szólásszabadságot minden állampolgár részére. Erre az ENSz Bizottság dr. Dombóvári Lőrinc Mária és Hajas György esetére tért ki, akik félremagyarázhatatlan áldozatai a Helsinki Egyezményt megszegő magyarországi szabadságkorlátozásoknak. A magyar ENSz megbízott úgy magyarázta helyzetüket, hogy a magyar alkotmány a szocializmus és a nép érdekeinek figyelembevételével biztosítja a szólásszabadságot. A magyar száműzöttek, különösen a volt politikai foglyok jól tudják, hogy amikor a diktatúra a nép és a szocializmus érdekeire hivatkozik, akkor valójában a szólásszabadságot a Kommunista Párt érdekeinek megfelelően korlátozzák. Azonban az ENSz Emberi Jogok Bizottsága csak a kihallgatások során jött erre rá. Ez a bizottság is félreérthetetlenül kimondta, hogy Magyarország megszegi az emberi jogokat a sajtó és a szólásszabadság terén. A magyar megbízott erre a megállapításra nem tudott mentséget találni, de próbálta átterelni a figyelmet a sajtószabadsággal kapcsolatban arra a tényre, hogy a magyar kormány most könnyebben ad beutazási engedélyeket külföldi újságírók részére. Az incidensről külön beszámol az Amnesty International havi kőnyomatosának legújabb száma. Ismeretes az olvasó előtt, hogy az ENSz csupán a világ közvéleményére támaszkodik, amikor nyilvánosságra hozza az emberi jogok megszegéséről szóló riportját. Bár az amerikai liberális sajtó hajlamos több helyet biztosítani az argentínai vagy más délamerikai emberi jogok hiányáról szóló híreknek, mégis olykor-olykor közli a kommunisták jogsértéseit is, és ez sokszor fájó pontként hat a magyarországi bábkormánynak is. Amíg a Helsinki Egyezmény csak 33 európai államra terjed ki, addig az ENSz százon felüli tagállamait próbálja kötelezni az emberi jogok betartására. Politikai fogoly tudósító MAGYAR-FINN KÖZÖS ZENEI SIKER A kanadai Ontario-Londonban rendezték meg az ISME (International Society for Music Education — A Zenei Nevelés Nemzetközi Társaság) tizenharmadik kongresszusát, amelyen 56 ország gyermekegyüttesei vettek részt. A lapok tanúsága szerint a hangversenysorozat “csúcsteljesítményét ” az a negyven 6 — 12 éves finn gyermekből álló vonózenekar aratta, amelyet a magyar dr. Szilvay Géza és Szilvay Csaba tanított be. Az elismerést bizonyítja, hogy utána még Torontóban, Detroitban, Clevelandban, Philadelphiában, New Yorkban televíziófelvételt is készítettek velük. Műsorukon magyar (Bartók: Gyermekeknek és Rossa László: Finn —magyar népdalok), valamint finn és olasz szerzők művei szerepeltek.
