Szittyakürt, 1979 (18. évfolyam, 2-12. szám)
1979-05-01 / 5. szám
4. oldal «ITTVAKOfcT 197v. űfí. KOVÁCS ERNŐ: Meghalt Féja Géza, a magyarvérű baloldal harcosa Nevét a “Viharsarok” tette ismerté az egész magyar nyelvterületen, a Kárpátoktól az Aldunáig. Sokan csak ezt a társadalomtudományi munkáját ismerik, pedig félévszázadot meghaladó irodalmi működése felölelte az újságírástól, irodalomtörténeti műveken át, a regényekig nyúló széles területet. A Felvidéken született, Léván, 1900 Karácsonyán: ott is nevelkedett, történelmünk megszentelt földjén, mely irodalmunk olyan nagyjait teremtette, mint Balassi Bálint, Jókai Mór, Madách Imre, Mikszáth Kálmán, vagy a közelmúltban eltávozott Szitnyai Zoltán és Mécs László. Ezt a tiszta, haladó felvidéki magyar szellemiséget hozta magával a 18-as összeomlás után Budapestre kerülő fiatal Féja Géza, amikor az Eötvös Kollégium ösztöndíjasaként a bölcsészeti kar hallgatója lett. Szabó Dezső környezetében találjuk a húszas évek elején és a fiatal magyar reform-nemzedék, a Bartha Miklós Társaságban, mondjuk a balközépen foglal helyet. A népi mozgalom, a falukutatás elindítója: könyve, a Viharsarok, ténylegesen orkánt kavar; nemcsak a közigazgatás pohár vizében, hanem a gondolkodó magyar ifjúság lelkében is. Bíróság elé kerül igazmondó műve miatt, a csonka ország belpolitikájának szerencsétlen gyakorlata folytán, mely a kommunista jelzőt, mint mumust, oly bőkezűen adta mindenkinek, aki bírálatot, vagy ellenzéki véleményt mert hangoztatni, vagy írni. Ez utóbbiak közé tartozott Féja is; a Vass József népjóléti miniszter által szubvencionált hetilap, az “Előőrs”, Bajcsy-Zsilinszky Endre újságjának szerkesztője lesz a húszas évek végén: a lapban ír Szabó Dezső (míg össze nem különbözik Zsilinszkyvel), Pethö Sándor történész-közíró, Julier Ferenc, Tombor Jenő volt vezérkari tisztek, a 19-es felvidéki hadjárat hősei; Kádár Lehel közgazdasági szakértő és az éppen induló Szabó Pál paraszt író. Aztán a lap jogutódját, a “Szabadság”-ot is Féja Géza szerkeszti, mely az 1930-ban alapított Nemzeti Radikális Párt szócsöve. A vezércikkeket főleg a pártelnök, Bajcsy-Zsilinszky írja, gyökeres társadalmi reformokat, így a nagybirtok felosztását és telepítést követelve. A kulturális irányt Féja szabja meg, és mint máshelyen írtam, egyik legnagyobb érdeme Féja Gézának akkori szerkesztői minőségében Sinka István költészetének felfedezése, illetve méltatása és országos elismertetése (lásd Szittyakürt, 1978. március). A lap munkatársai között a népi irány más tagjai is megjelennek rövidesen, Simándy Pál, Veres Péter és későbbi szerkesztője Kodolányi János. Közben azonban az újság sorsa válságossá fordult; Vass József juttatásai megszűntek a miniszter halála után és a Nemzeti Radikális Párt nem tudott országos mozgalommá fejlődni, főleg francia orientációja miatt, amit a magyar közvélemény nem akart sehogyan sem bevenni. Bajcsy - Zsilinszky bizonyos fokig végig szenvedi a szomorú sorsú Áchim András tragédiáját, amikor botrányos választások után végül is mandátum nélkül marad és belép az Eckhárt vezette Kisgazda Pártba és halad végzete felé. (Áchim András békéscsabai parasztvezér képviselői mandátumát kétszer semmisítették meg, az 1900-as évek elején, de a nép a legnagyobb terrorral szemben mindég újraválasztotta. Ebben az Áchimelleni hajszában előljárt az öreg Zsilinszky, helyi újságjával és a Népszava, Budapestenl Végeredmény: Áchimot meggyilkolta a két Zsilinszky-fiú, Endre és öccse Gábor, a magyar parasztság felmérhetetlen, pótolhatatlan kárára. A merénylőket pedig felmentette a bíróság.) (Lásd K. E.: Rekviem a magyar parasztságért, Szittyakürt, 1978. márciusi száma.) Féja Géza pedig a harmincas évtized második felétől, népszerűsége teljében a Magyarország című fővárosi napilap munkatársa lett és így kapott nagyobb nyilvánosságot. Az elmondottakból láthatjuk, hogy Féja lelki szövetének alapja a magyar nép szeretete, nemes, mély nemzeti érzés, az értékes történelmi hagyományok becsülése, újjáértékelése, nem pedig a kommunizmus. Ennek bizonysága, a Viharsarok mellett értékes irodalomtörténete, a “Felvilágosodástól a Sötétedésig”, de főleg az öreg Féja lenyűgöző történelmi regénye a “Visegrádi Esték” — ez Kossuth és Görgey dialógusa, melyről szólottunk már egyszer (K. E.: Tisztelet az igaz magyar szellemiségnek, Szittyakürt, 1977. aug.) és amelyre még visszatérünk alább. De a történelmi távlat, a kor szellemi légkörének megértése miatt megemlítjük, hogy Féja Géza harcos időszakában, életének középszakában (1934) jelent meg bővítve Szekfű Gyula: “Három Nemzedék és ami utána következik” c. műve, mely tulajdonképpen gyökeréig feltárta országunk, nemzetünk testi és lelki bajait. Ez legalább olyan forradalmi írás, mint a “Viharsarok”, de alig vert nagyobb hullámokat. Megért ugyan 1920-tól 1934-ig három, nem nagy példányszámú kiadást, de politikai hatása csekély volt. Talán nehézkes stílusa, talán mert a Bethlen István égisze alatt álló Magyar Szemle Társaság kiadása volt, talán mert Szekfű a rendszer hivatalos történetírójának számított és a Bethlenrezsim akkor volt népszerűségének mélypontján, a szerző pedig a Rákóczit csökkentő könyve után (“A Bujdosó Rákóczi”) egy kissé mindég vitatott, kontroverzális egyéniségnek számított Magyarországon? Ki tudja? Habent sua fata libelli — “a könyveknek meg van a sorsuk” mondták a régiek. Az erkölcsi megújulást, önönmagunk revízióját hirdető, a Széchenyi nemzeti felfogásához való visszatérés orvosságát ajánló műnek nem volt sorsfordító hatása a magyar életben. (Lásd még a Makkai Sándor: Magunk revíziója c. erdélyi tanulmányt e korból.) Hatása a szellemi és politikai elit szűk körén nem jutott túl. Hogy szerzőjének, Rákóczi “sárbatiprójának” személye népszerűségre nem számíthatott, biztosan egyik oka volt annak, hogy ez a mély erkölcsű nemzetpolitikai munka, mely Kossuthot is elmarasztalja kissé, nem lett, nem lehetett a csonkaország megosztott társadalmának élővizévé. Utolsó kiadásában egészen 1938-ig elemzi problémáinkat, de ezen is átlépett a rohanó idő. Későbbi, erősen vitatott politikai állásfoglalásaival, a moszkvai követség vállalásával, de főleg szerzőtársának, Hóman Bálintnak, a nagyérdemű közoktatásügyi miniszternek kálváriáját eltűrő magatartásával, Szekfű Gyula személye a Nemzet árúlói közé soroltatik. Ez a vád azonban se a Hóman —Szekfű: Magyar Történetének, se a “Három Nemzedék és ami utána következik” szellemi és erkölcsi értékéből nem von le semmit. Azt mutatja csupán, hogy a gondolat erős és örök, de az ember gyenge és múlandó. Ez áll Féjára is, ránk is, másra is, tisztelet a kivételnek. De éppen ezért még egy másik szellemtörténeti jelenségről kell megemlékeznünk, mely a két háború kö-Féja Géza zött a magyar újjászületés ígéretét hordozza magában és ez a Bartha Miklós Társaság. Alapítója — az 1897-ben Tordán született és nemrégen clevelandi száműzetésében meghalt — Szász Béla magyar történetíró, az erdélyi és magyar nemzeti problémák élesszemű, bátor kutatója, közírója és szószólója. Indulásakor 1925-ben, ez az egyesülés a fiatal magyar inteligencia széles frontja volt a szélső-baltól a szélső jobbig — útkeresés, irány mutatás, problémáink tudományos vizsgálata, népünkben, hagyományainkban való elmélyülés. A kor arcához tartozik, zsenijével azon külön mesgyét szántott, Németh László életműve. Az elsoroltak, mint minden reformerség, időt, egymást követő emberöltőket igénylő vállalkozások. A történelem azonban nem adott időt egy ilyen népi-nemzeti reform mozgalomnak, mely paraszti kultúránkban megfürödve, megújulva, korszerű mély-magyar társadalmat építhessen, felvértezve azt a könyörtelenül lesbenálló kegyetlen jövő ellen. Meg kell azonban azt is állapítanunk, hogy a politikai kérdéseknek csak politikai megoldása lehet. Ez, gyors segítséget ígérve, általában mindég népszerűbb, mint a kitartó, alapos, időtrabló, nevelő, reformer munka. De, az eltékozolt évtized után a politikai út is be lett vágva. Jött a 2. világháború és annak elvesztésével a Moszkvából hazaplántált pribékek, a Rákosi-banda. Megérthetjük azok csalódását, akik hittek a magyar parasztság hivatásában, jövőjében és az új korszakban, egyszerre ismét a kisemmizettek soraiban találják magukat. Féja békéscsabai száműzetésben, mint könyvtáros; Németh László Hódmezővásárhelyt óraadásból és műfordításból tengődik; Sinka István pesti nyomorúságában, szájkosárral; Erdélyi József, Matolcsy Mátyás és sokan mások börtönben, vagy Oroszországban; a jobb-, vagy szélsőjobboldaliak pedig “vogelfrei”, szabad prédaként hóhérok kezében. “Népi-Magyarország” helyett Szovjet gyarmat lettünk. Az első szabad választásban többséget nyert Kisgazdapárt példanélküli módon kiárúsította saját főtitkárát, Kovács Bélát, becsületes képviselőit a moszkovita Rákosiéknak, hogy aztán vezetői külföldre távozzanak, saját bőrüket mentve. A politikai süllyesztő legmélyéről hozta vissza társadalmunkat az 56-os forradalom és szabadságharc. Hullámverései nyomában került vissza Budapestre Féja Géza is. Addigra már a széppróza-írással is megbirkózott, egy regénnyel, melynek hősei élő személyek, saját nevükön szerepelnek, kínos feltűnést keltve a kisvárosban. Ezt a ballépést azonban jóvátette az 1974-ben megjelent Görgeyregény, a “Visegrádi esték”, 1848/49 katona-félistenének és Kossuth Lajos epikus megelevenítése. Görgey saját lelkiismeretével és Kossuth szellemével vitázik a visegrádi házban és az igaztalanul homlokára sütött “áruló bélyeggel. A képzelt dialógusokban, vagy hiteles idézetekben ott kavarog a forradalom és a szabadságharc minden nagysága, szennye, szomorújátéka és komédiája — isteni színjáték és nagyidai cigányság. Sok célzatosság is van az írói szándékban: aktualitások, az emigránsok bírálata, de mindez eltörpül a két főhős lélektani elemzésében, boncolásában. “Szenvedélyes viták folytak, olykor a történelmi hitellel mit sem törődve” — nyilatkozta Féja. — “A kor hőseit nem viszonyították az egész történéshez, inkább kiemelték és kedvenc eszményeik, vagy vérbő ellenszenvük sugalma szerint alakítgatták” ... “a hősben és bűnbakban egyaránt nem látták meg az embert, a humánum természetes fényeit és árnyait. ” Végül a nagy tanulság: tanuljunk meg kompromisszumot kötni egymással. Ez a nekünk szóló üzenet: intrikák, s egymás marása helyett, egymás megértése, közös erőfeszítés. A dacos bizalmatlanság, féltékenység, apró cselszövények mérgezték meg a két óriás, a két magyar “superman” viszonyát az ügy rovására, kárára. És amit életükben nem tettek, most szellemi találkozásukban megértik egymást. Felejthetetlen oldalak, legjobb prózaíróinkkal vetekedő stílusban. E könyv több mint regény! Igaz magyar cselekedet, Féja Géza legnagyobb tette, végrendelete. Amikor emlékezem, eszembe jut egyetlen találkozásunk, 39 vagy 40-ben, a Püski Sándor üzletében, a népi írók búcsújáró helyén, a Szerb utcában. Sűrű, hosszú szőke haja volt és szép boltozatú homloka, napszemüveg miatt nem láttam szeme színét, de fényképről ítélve barna volt. Rövidesen témánál voltunk s akkor azt kérdezte Féja: Miért nem adjátok ki Kuthy Lajos “Hazai rejtelmeit”? És még valamelyik Tolnai Lajos regényt említett, címét már elfelejtettem. Ez az emlék valahogy megmagyarázza nekem, hogy miért kellett Féja Gézának eltűnni a porondról. Aki az 1848 előtt írt “Hazai rejtelmek” Király utcai uzsorásának jóslatára emlékszik, hogy “Itt minden a miénk lesz’1 — azt nem tűrhették meg Pesten, láb alatt, Révay és moszkovita bandája, az örüljön, hogy ha megtűrik Békéscsabán! De így legalább megmaradt és megírta a “Visegrádi esték”-et, halhatatlan művét! És mi, akik a barrikád másik oldalán álltunk, mély hódolattal és szomorúsággal hajiunk meg egy nagy magyar szellem távozásakor. Üzenetedet megértettük: az idő végtelenségében elmosódnak az ellentétek, az árnyalati külömbségek. Egyek lehetünk kultúránkban, nyelvünkben, népünk szeretetében és szolgálatában. Megérthetjük és megbecsülhetjük egymást, mert, mint a franciák mondják: megérteni annyi, mint megbocsájtani. MOZGALMI NAPTÁR Május 27-én: Kossuthfalva (Ohio) vezetőségének meghívására, a Hungária Szabadságharcos Mozgalom képviselete előadást tart Kossuth Lajosról a helyi Kossuth-nap alkalmából. * * * Június 2-án: A HSzM legfelsőbb irányító szervének a Magyar Szabadságharcosok Forradalmi Tanácsának zártkörű értekezése. * Június 14-én; A HSzM félévi munkájának kiértékelése, szervezési mó-dosítások és taktikai megbeszélés. * * * Október 28-án: A Magyar Szabadságharcosok Díszebédje, majd azt követi a Hungária Szabadságharcos Mozgalom ünnepi megemlékezése az 1956-os Nemzeti Forradalom és Szabadságharc 23. évfordulója alkalmából (a nyugat-oldali Magyar Református Egyháznál).
