Szittyakürt, 1978 (17. évfolyam, 1-9. szám)
1978-06-01 / 6-7. szám
2. oldal «imAKQfct 1978. június—július hó 'kisebbségi jogokat' adtak... Hatalmi eszközökkel nem lehet a szívünket kitépni, lobogónkat átfesteni... Nem vagyok forradalmár, de ha ezek az állapotok tovább tartanak én leszek az első, aki azt mondom: használd az öklödet! — Mi már csak magunkban s az Istenben bízhatunk!" A felvidéki Szövetkezett Ellenzéki Pártok memorandummal fordultak a Nemzetek Szövetségéhez: “La Situation des Minoritées en Slovaquie et en Russie-Subcarpathique. Mémoire á la Société des Nations, 1923.” — A tételesen ismertetett sérelmek sorozata sem indította cselekvésre a status qou-s politika képviselőinek befolyása alatt álló, alapvető ellentmondásokkal megterhelt, a wilsoni elveket a gyakorlatban megtagadó gyülekezetét. Érintenünk kell a csehszlovák “államkoncepciót” kezdettől ellenző szlovák tényezők tevékenységét is. Ma már “ad acta” kezeltetnek mértékadó szlovák emigránsköröknél... Pedig az idő Jehlickáékat igazolta! — Viktor Dvorcák, Prof. dr. Frantisek Jehlicka, dr. Karol Bulissa előre látták a cseh —szlovák házasság epizódjellegét; a válást elkerülhetetlennek ítélve tiszteletreméltó energiával küzdöttek népük jobb jövőjéért, a Kárpátmedence egységének helyreállításáért. Lapjainkban: “La Slovaquie (Páris), “Slovensky Národ” (Budapest), “Slovák” (Krakkó), és a prof. Jehlicka —dr. Kmosko szerkesztette “Zahranicny Slovák”ban küzdöttek a csehszlovákizmus ellen. A Kisantant vezető hatalmának és irányítójának, Csehszlovákiának alapítói a húszas évek során tett nyilatkozataikkal nemcsak koncepcióhiányról, de az általuk teremtett dunatáji vákuum következményeként, teljes bizonytalanságukról is bizonyságot tettek. így Masaryk államelnöknek a “Petit Parisien”ben megjelent, Richepierre-nek adott nyilatkozata: “Szlovák nemzet nincs... ez csak a magyar propaganda kitalálta mese (sic!)... a csehek és szlovákok testvérek, a nyelvi különbségek csekélyek, a következő nemzedékben ezek is eltűnnek...” csak fokozta az antinómiákat s a szlovák emigráció Jehlicka-csoportját egy Lengyelországban szervezett Nemzeti Komité ellenakcióira sarkallta. Dvorcák Viktor, Jehlicka professzor külföldi propagandáját, így a Népszövetségi Ligák Uniójához intézett kétszázezres amerikai szlovák aláírásával “hitelesített”, 1922-ben átnyújtott memorandumát a kiábrándult hazai szlovák hangok még csak aláhúzták. Hlinka András ismert kijelentései, a vezetése alatt álló szlovák néppárt törvényhozói heves és elkeseredett parlamenti csatározásai még a status quo-s nyugati közvélemény számára is kellemetlen meglepetést jelentettek, nehezen megválaszolható kérdéseket adtak fel. Klimko szenátor így kiáltott közbe a szenátus 1922. május 31 -i viharos ülésén: “A magyarok alatt sokkal jobb volt...! Pittsburghi egyezmény, autonómia a szlovák néppárt zászlaján, a csehofil Srobárok, Stodolák, Stefanekek, Medveckyek, Ruhmannok, Houdekek készséges közreműködése a centralizálás vonalán töményen érzékeltetik a szlovák kérdés súlyos belső és azóta is folyvást kísértő ellentétpártját. A Janus-arcú csehszlovák politika feljegyzést érdemlő megnyilatkozása az 1923-as Masaryk—Pályi beszélgetés. A magyar újságíró a csehszlovák államelnökkel folytatott interjúja során az akkori közép-európai légkörben delikát kérdéseket vetett fel. Masaryk — többek között — kijelentette, hogy a “túlnyomóan magyarlakta területek visszaadásáról igenis lehet tárgyalni, de természetesen csak megfelelő feltételek mellett.” Viszont Bethlen István és Daruváry magyar külügyminiszter megállapították, hogy ugyanabban az időben, amikor Masaryk nyilatkozata napvilágot látott, a csehszlovák kormány a magyar kormányzatnak a kisebbségi kérdés, állampolgárság, elbocsájtott magyar közalkalmazottak problémáinak megnyugtató megoldását célzó tárgyalása elől elzárkózott. Dokumentációs jellegű Masaryk 1927. október 28-án tett kijelentése: “Sohasem titkoltam, hogy a békeegyezmények és különösen Európa új felosztásának műve nem minden részletében tökéletes. Bizonyos korrektúra részleteiről lehet tárgyalni, de ennek tárgyilagosan és igazságosan és nem agitációszerűen kell történnie. A tárgyalásokat állam és állam között kell lefolytatni." Ez a címe a könyvnek, amit e szavakkal adott át nekem bajtársam: “Állati kegyetlenségek halmazát olvashatod majd... Szemtanúk jegyzőkönyvbe rögzített vallomásai, az 1944/45-i, úgynevezett fölszabadítok‘hőstetteiről’. ” — Igaz, ha valaki szereti a hátborzongatót — s ez is jellemző korunk embere elvadultságára — élvezheti vagy 300 lapon át az elképesztő kegyetlenkedések sorozatát. De ugyanakkor mégis az állatok védelmére kelünk, mert ugyan ki látott az állatvilágban olyan perverzitásokat, mint amilyenekről olvas ebben a könyvben?! Azután másik gondolat is fölmerül: az, hogy mit értsünk a “háborús bűnösség” fogalma alatt? Azt ma már mindenki tudja, ezt a vádat a győztesek találták ki azért, hogy igazolják a legyőzöttekkel szemben támasztott vérlázító anyagi-erkölcsiszellemi “jóvátételi” követeléseiket... S az sem kétséges, hogy az ellenállás fokozására már régen, de különösen az I. világháború idején, főleg a németeket, a legelriasztóbb alakban festette a háborús propaganda. (Akkor került elő a történetírás lomtárából a “vérivó” hunokról rajzolt szörnykép, amit a németekre alkalmaztak.) Bizonyos, hogy kemény idegzet szükséges e vallomások olvasásakor, s ha magunk is nem éltünk volna át az azokban előadottakhoz hasonló eseteket vagy nem hallottunk volna ilyenekről szavahihetőktől, kétségbe vonnánk valódiságukat. — A háborúban a csatatereken folyt azelőtt a küzdelem, s tudjuk, ott sem mindig a “fair play” jegyében. De, amikor a foglyul esettekkel és a polgári lakossággal szemben elkövetett “fölszabadító” cselekmények sommás leírását olvassuk — az ököl akaratlan is összeszorul. Ilyenkor úgy érezzük, jogos a kifakadás: Istenem! Hogyan engedheted meg annyi ártatlan szenvedését? S holtában is meggyalázását?! A szovjet katonák részéről elkövetett szörny tettek — elnemmúló fájdalmunkra — zömmel ismeretesek. De ne higyjük, hogy amerikai és francia részről nem követtek volna el ugyancsak számtalan bűncselekményt az emberségesség ellen! Igaz, hogy ezekben igen sokszor a színesek a tettesek, de parancsnokaik éppen nem fölmenthetők, mert a panaszosok, ha eléjük juthattak, akár gúnyosan is elutasítják... Különösen fölháborítók a hadifoglyokkal és sebesültekkel szemben elkövetett gaztettek. (Az ápoló személyzetet a vöröskereszt szovjet részeken nem védte, miképpen a genfi egyezmény emberiességi rendelkezései a nyugatiaknál is csak írott malaszt.) Ebben az adattárban, ami előttünk fekszik, csak a Darmstadt-i 91. sz. internálóban gyűjtött anyagot kapjuk. Tehát kicsiny töredéke mindannak, ami a “fölszabadítás” ürügye alatt történt. De még közte is Ilyen természetű tárgyalásokra azonban sem előzőleg Bruck-Királyhidán és Marienbadban, sem később, a köztársaság összeomlásáig, nem került sor... Csonka-Magyarország csak 1927 áprilisában tud rést törni a kisantant körötte kiépített acélfalán. A Rómában megkötött olasz—magyar barátsági szerződéssel Magyarország kilép teljes elszigeteltségéből. A ratifikáláskor a szerződést magyar részről aláíró Bethlen István miniszterelnök ezeket mondotta: “Tudjuk, hogy teljesen izolálva álltunk. Megcsonkított ország voltunk, természetes határok nélkül, teljesen lefegyverezve, gazdaságilag tönkretéve. Velünk szemben a győvannak magyarvonatkozásúak. Ezeket — jónak látva fölhívni rájuk a figyelmet — alább kivonatolom. Kamenec-Podolsk (URSS) egyik v. apáca-kolostora pincéjében vagy 15 magyar és német katonát az MKVD miután kezüket-lábukat összekötözték, benzinnel leöntve, élve elégették. — 1943 februárjában a D. oroszországi Krasnoarmeiskoje-Postischewo és Grischino községben szovjet katonák, de főleg férfi és női kommisszárok, részegen többszáz, egy magyar vasútépítő zászlólaj, valamint különböző alakulatok szabadságoljak és német ápolónőket lövöldözéseik céltáblájául használtak és halálra kínozták őket (192. 1.). — 1944 októberében egy német község határában francia hadifoglyok hulláját találták, akiket a Szovjet “fölszabadított”... (204. 1.). Ugyanekkor Nyíregyházán a lányokat annyira megerőszakolták, hogy a szerencsétlenek megőrültek és félmeztelen kacagva ordítozva szaladgáltak az utcán. Egy pincében, ahol 18-an rejtőztek, az oroszok géppisztollyal betörtek. Az asszonyok egy részét elhurcolták, a másikat a jelenlévők szeme láttára megerőszakolták. Az asszonyokat, akik ellenálltak s a férfiakat, akik nem engedelmeskedtek azonnal, a parancsnak nyomban agyonlőtték. — Ugyanekkor Nyíregyháza mellett egy községben a róm. kát. plébánost súlyosan bántalmazták, s arra kényszerítették, hogy résztvegyen az Oltáriszentség visszaélésszerű és meggyalázó használatára, majd (e szentségtörés után) községe 12 — 16 éves leányai megerőszakolásánál kellett jelen lennie. Továbbá arra kényszerítették, hogy a szovjet tiszteket és áldozataikat előbb katolikus szertartással megáldja! Több asszony és leány a megbecstelenítéssel járó bántalmazások következtében meghalt (204. sk. L.). íme, ez nem állati, hanem teljesen ördögi valami! — 1945 januárjában Székesfehérvárott (és Zeregejorsban) az asszonyokat és 14—16 éves lányokat megerőszakolták (207. 1.). A német szövegben aztán ez áll: “In Ferenz (Ungarn)...” stb. Valószínűleg a ferencvárosi pályaudvarról van szó, ahol egy vöröskeresztes vagon sebesültjeit páncélossal megtámadtak és 3 gránáttal felgyújtva megsemmisítettek. A sebesültek így haltak meg (u.o). Februárban a Dunaföldvárnál szovjet fogságba esett német katonáktól minden értéktárgyat elraboltak. Az egyik németnek azért vágták le az ujját, hogy jegygyűrűjét el vehessék, egy másiknak pisztollyal kiütötték két fogát, mert azok aranykoronázottak voltak (208. 1.). — Budapestnél a német katonák szemét kiszúrták és koponyájukat összezúzták (u.o.). Marcali közelében — a német szöveg szerint Mestonje községben zők egységes tábort formáltak, úgyhogy mást, mint parancsszót részükről nem tapasztalhattunk — legfeljebb közönyt. Ez a szerződés az első példa arra, hogy egy győző nagyhatalom barátsági szerződést köt Magyarországgal, amely tényleg kiemeli Magyarországot abból az egyoldalú izoláltságból, melyben még az utóbbi években is volt." A hazai pártos történetírás (pl. Nemes Dezső, Kis Aladár, Tilkovszky Lóránt) ködösít, vagy mélyen hallgat arról, hogy a Csehszlovákia vezette kisantant magyar-ellenes célszövetség volt. Csődöt mondott ugyan, de szelleme máig kísért...! egy házban 40 — 50 asszony holttestét találták. Mellük levágva és alsótestük fölhasítva. A község lakói előadása szerint e szerencsétleneket előbb megbecstelenítették (209. 1.). Sárkeresztes (Fejér m.), ahol egy megerőszakolt nő hulláját találták, akinek mellbimbóit kiégették, torkát átmetszették a “fölszabadítok”. Távolabb vagy 12 gyermek agyonlőve s egy még nem 14 éves leányka, akinek lábait összekötözték, hogy harmincnál többen megerőszakolják! (210. 1.) — 45 márciusban Urgida (Fejér m.) községben egy 74 éves aszszony belehalt a megbecstelenítésbe s egy 13 éves lánykát kórházba kellett vinni (211. 1.). — Ősiben egy asszonyt többször megerőszakoltak... (u.o.). — Az előbb említett Mestonjeben vagy 15 asszonyt megbecstelenítettek és mellüket levágták! (u.o.) — Pusztaegrest kirabolták, sok asszonyt megerőszakoltak. Az egyiket 80-szor! A másikat a templomban! (212. 1.) Sopron közelében 1945. márc. 28-án, bár jól láthatóan jelezve volt, hogy kórházszerelvény, több szovjet vadászbombázó támadta. Eredmény: halottak s újabb súlyos sebesülések... (215. 1.) — Végül 1945 májusi adatként megütközéssel találjuk ezt: “Ungarn (tehát Magyarország) a Braunau-Mauerkirchen-i fogolytáborban a magyar őrség kifosztotta az odaterelt német katonákat és elvette gyűrűiket, órájukat” (287. 1.) — E fölpanaszolt eset két megjegyzést igényel. 1. Köztudomású, hogy B.-Mauerkirchen nem Magyarországon van, hanem Ausztriában. (Ld. erre ugyan e mű 83. 1-ját!) Hogy ott 45 májusában magyar őrség lett volna, ez aligha igaz. 2. Köztudomású, hogy a 45-ben Nyugat felé menekülők és kitelepítettek, köztük sok-sok magyar, bizony nem a legszívélyesebb fogadtatásra talált Ausztriában és Németországban. A Pécsi K.-munkaközösség kiváló tagja, Mosonyi Ákos, saját, nem igen épületes tapasztalataiból mondta a fentiek kapcsán pl. ezt: “45 Nagyszombatját a Bécstől északnyugatra fekvő laabeni községnél összeszűkülő völgyben a menekülők oszlopát német alakulatok elállták. A 15 — 20 km hosszú, zömmel magyar menekülő minden járművét átkutatták. Az értékesebb dolgot szállítókat kifosztották s fegyveres erőszak alkalmazásával elkobozták. Sokszor a menekülők vagyonkája utolsó morzsáit is! Itt láttam, amikor egy magyar alezredest pisztolya átadásának megtagadása miatt a németek megpofoztak. — A többórás fosztogatásnak az ugyanezen oszlopban menetelő, majdnem teljes hadi létszámú magyar utászszázad harcalakzatban fölfejlődve, véget vetett. De hamarosan hasonló fosztogatás áldozatául esett — lefegyverzés ürügye alatt. Ekkor még a málhás kocsikon lévő élelmiszert is elvették; {Folytatás a 10. oldalon) (Tanulmányrészlet) A Szövetségesek háborús bűncselekményei és gaztettei az emberiség ellen
