Szittyakürt, 1978 (17. évfolyam, 1-9. szám)

1978-05-01 / 5. szám

8. oldal _______________________________imtVAKÖEt__________________________ 1978. május hó A magyar történelem egyik leg­­felemelőbb dátuma 1848 Március Idusa. Ahol magyarok élnek, ott minden évben megünneplik ezt a napot, elzúgják a Talpra Magyart, néhányan még arról is megemlékez­nek, hogy ezen a napon halt meg Attila... ezer oldalról világítják meg a 48-as eseményeket, a Széchenyi — Kossuth problémát... az ünnepség befejezése után jön a szürke hétköz­nap, megszokott kenyérharc, viszá­lyok, próbálkozások... Egészen más jellegű az ünneplés az elhagyott hazában, odahaza és más az emigrációban, mások is a lehetőségek — ezeket kell kihasz­nálni. Joggal kérdezhetnénk, hogy mi az értelme az ilyen történelmi évfor­dulók megünneplésének? Nagyon sok. Fenntartja a történelmi és nem­zeti tudatot, öntudatot... Nem vélet­len, hogy ahol ez a tudat nemkívá­natos, ott az ünneplés is megnehe­zül, vagy egyenesen lehetetlen. Amennyire elhomályosul történelmi ismeretünk, olyan mértékben lany­hul történelmi tudatunk, lassan el­felejtjük, hogy őseink honfoglaláskor összeölelkeztek a Kárpátmedencé­ben ottlévő véreikkel és bővenfolyó vérrel alapítottak hazát... Ahol a történelmi tudat kialszik, ott megszűnik a történelmi igény is. A népek életében is úgy van, mint a családok életében, a mindennapi életben... ha egy nagy adósság nem kerül a rovásra, akkor egy idő után feledésbe megy, azt a család eseté­ben sem követeli senki, hát még hogyan követelnék vissza néhány ge­neráció után a kései utódok? Pedig az ilyen nagy adósságokat sokszor visszaharcolták a nemfelejtő utódok, még családi háborúk árán is... így van ez az ellopott országok­kal, népekkel, területekkel... nem felejtheti el egy magyar sem, hogy őseink által szerzett Kárpátmedence magyar, a mienk, őseink vérén szer­zett jussunk és az évezredes küzde­lem, harc, vérveszteség ellenére még ott élünk és egyáltalán élünk turáni egyedülvalóságunkban, hogy a ket­tős malomkő a szláv és a germán még nem őrölt fel bennünket... de a csata áll, folyik a biológiai harc a megsemmisítésünkre... hát igen, eb­ben a harcban nagyon kell a törté­nelmi tudat. A harmadik tényező, amire a visz­­szaemlékezések kell, hogy vezesse­nek, az a cselekvés. 1848-ban ez a cselekvés lobbant lángra éppen a történelmi tudat eredménye képpen, az ellen a Habs­burg uralom ellen, mely évszázados elnyomásával, magyarsorvasztó tak­tikázásával szabadságharcba rob­bantotta a nemzetet. A francia forradalom, a reform­eszmék hatása, a növekvő szabadság­­vágy, a gyorsuló idő... egyre las­súbbnak mutatták Széchenyi gazda­sági felemelkedésére törő terveit... és inkább Kossuth gyújtó lelke és egyé­nisége hozta tűzbe a nemzetet és vitte a dicsőséges és mégis tragé­diába fúló szabadságharcba. A semmiből támadt a néphad­sereg, a honvédség a világ egyik nagy csodája. A Habsburgok által jól fel­szerelt Jellasich, 1848. szept. 11-én átkel a Dráván és a Balatonig nyo­mul, de a semmiből lett magyar sereg Pákozdnál diadalt arat felette, majd Székesfehérvárnál veri meg, egészen Swechatig szorítja... honvé­­deink már látják a bécsi Szt. István templom tornyait, hadseregünk 1/3-a még kaszával harcol... de át kell esni a tűzkeresztségen... jönnek a kezdeti vereségek... csatavesztés Szikszónál, dec. 30-án Móornál, fel­adjuk Pestbudát... de nem lankad a lelkesedés, özönlik a hadba a nép, lobog a szabadság lángja... győze­lem Szebennél, Tarczalnál... jön a tavaszi hadjárat... a nagy csata Ká­polnánál, ahol a többszörös császári túlerő sem tudott győzni a lelkesedés felett... Kossuth felkiált: —Kilenc oldalról támadják a ma­gyart! Folyik a tavaszi hadjárat... a dia­dalok sorozata... Szolnok, Nagy­szeben. Erdélyi diadalok, Bem apó győzelmei... Gábor Áron ágyút önt... majd Hatvan, Tapio-Bicske, Isaszeg, Vác, Komárom... Buda ostroma és bevétele... — de jön az orosz gőzhenger — már nyomják Varsóban Paskievics kiáltványát: MAGYARORSZÁG LAKOSAI! Törvényes fejedelmetek felhívás­ra, ki Fölséges Uramnak segedelmét igénybe véve — egyesültek a főpa­rancsnokságom alá helyeztetett hadseregek Ausztria hadfiaival a­­végre, hogy a törvényes rendet, mely hazátokban a lázadás fegyvereivel erőszakosan felforgattatok — ismét helyreállítsák. A pártütés elmozdítói, akik közül csakhamar minden országok kalan­dorai összesereglének, boldogtalan elvakíttatástok saját személyes czél­­jaikra felhasználják. — Vétkes me­­rényeik titeket hűségtörésre ragad­tak. Mindazonáltal a Császár, az én Uram, nem hiheti, hogy a nemzet­nek többsége ősi erényét, a királyai Felséges Háza eránt mindenkori hű ragaszkodását megtagadhatta vol­na. Dicső emlékezetű Ferencz Csá­szárnak, úgy Ferdinánd Császárnak legbensőbb barátja, s 1-ső Ferencz József Királytoknak barátja és szö­vetségese az, ki általam Hozzátok szól, — Titeket hathatósan arra bí­randó, hogy vétkes tévedésiektől a becsület, hűség és kötelesség ösvé­nyére visszatértek. Az orosz had­sereg nem ellenségkép, hanem Ki­rálytok felhívására jön Hazátokba, ha Ti ellenségül fogadjátok, akkor ilyetén vakmerőségnek következmé­nyeit érzenditek. Bárha intéseim titeket töredelmes megtérésre s alávetésre bírnának. — S eképp a véres háborúnak iszonyú­­ságaitól megkímélnélek. Ez a leg­bensőbb óhajtása felséges Uram­nak. Varsón, máj. 23-án/jún.4-én/1849. Varsói Herczeg, Erivani Gróf Paskievics tábornagy és Őfelsége Minden Oroszok Császárja Hadseregének Parancsnoka. Nagyon ismerős szöveg, igen... és utána jött Haynau és Arad. A cselekvés ilyetén hősi kirobba­nása nem időszerű, de sokszor el­kerülhetetlen, magától jön, benne van a levegőben... ám mérsékletre int a történelem, kicsiny pontok va­gyunk a Nagy-ok politikai játéká­ban, ahol nincs adott szó és erkölcsi kiállás... A cselekvésnek más irányt kell szabni. Ha boncolgatjuk, hogy döntő történelmi pillanatokban miért maradtunk alul, rájöhetünk, hogy a sokszor rólunk alkotott igaz­talan rossz vélemény történelmünk elferdítéséből ered, hogy népünket hamis színben ismertetik meg a vi­lággal, hogy ellenségeink minden eszközt megragadnak, hogy a vilá­got rólunk hamisan informálják. Forrsámunkáik, könyveik, a lexi­konok tele vannak ellenünk irá­nyuló hamis állításokkal, ezeken ke­resztül lát és ítél meg minket a világ. Kitartó munkájuk eredménye meg is lett Trianonban, Benes, Masaryk, Titulescu, hazudtak rendületlenül, minden vonalon, céljaiknak meg­felelően, így lett Trianonban hajóz­ható folyó a kis Zagyva patak, Er­dély Dákoromán őshaza... Barátom gyermekei még a közelmúltban Besztercebányán azt tanulták az is­kolában, hogy a magyar az barbár nép és még ma is nyereg alatt pu­hítják a húst... az apa nem mert nekik cáfolatokkal előállni, de egy teljes nyári magyarországi nyaralás eredményes felvilágosítás és cáfolat volt. Tele vannak az angol, amerikai, francia, német tankönyvek a rólunk szóló kedvezőtlen és hamis beállítá­sokkal. A harcot erre a vonalra kell vinni..., de nem szalmalánggal, hanem évti­zedekre tervezett kitartó munká­val... abban a tudatban, hogy a harc gyümölcse csak akkor érik be, de ezt a harcot el kell kezdeni, nem holnap, hanem ma itt, ezzel a már­ciusi zászlóbontással... igen, most dörögjük el, Talpra Magyar, hí a haza... csakis ezen a vonalon tu­dunk ma harcolni az igazságunkért és a jövőnkért. Ez kitartó hangyamunka. Nem alapítunk új egyesületeket... az már úgyis van elég és kimerült a meddő­ségben, a világ minden sarkán, ahol magyarok élnek, álljunk össze és a helyileg legmegfelelőbb egyesület keretein belül kezdjük el a munkát. Nagy segítségünkre lehet a már létrejött Torontói Magyar Tanszék, a magyarság áldozata mellett a kanadai kormány 300.000 dollár hozzájárulással indította el. Nem­zetközileg elismert tudományos fó­rum lesz, egyetemi szinten. Vá­gyunk az, hogy vezetője olyan igaz, harcos magyar ember legyen, aki a legújabb magyar történelmi kutatá­sokkal is felvértezve fog harcolni igazságunkért és hivatalos cáfolója lesz a rólunk megjelent hamissá­goknak. Tegyük félre a magyar tekintélyek ledöngetését. Azokat a magyarokat, történelmi múltunkban és jelenünk­ben, akiket mások, az idegenek megbecsülnek és jóhírnevet szerez­nek a magyarságnak, hagyjuk bé­kességben, ha már nem támogat­juk. Minden porszem, ami megbe­csülésünket növeli, egy szikla lehet igazságunk harcában. Ebben a harcban nincsen jobb és baloldal, ez nem napi politika, ebben a harcban fogjuk meg az eke mindkét szarvát, nyergesünk meg minden lovat a cél érdekében, a jó szántás után vár­hatjuk csak a jó aratást. Máris sokan dolgoznak ennek a célnak az érdekébe, de most szerve­zetten talán többre megyünk, írók, újságírók, történészek, régészek, a sumir rokonság kutatói, minden magyar sajtótermék legyen ebbe a célvonalba beállítva... Itt terjesztem elő a javaslatomat és kérem az Amerikai Magyar Szö­vetség nyugati parti elnökét Ft. Hites Kristóf bencés atyát, tegye magáévá a célkitűzésünket vegye a mai nappal megalakultnak ezt a munkacsoportot, tegyen felhívást a világ minden táján működő magyar egyesületek felé, hogy kövessék pél­dánkat... kezdjük el az idegen nyel­ven kiadott sajtótermékek átnézé­sét, minden sajtótermékben előfor­duló magyar vonatkozás számbavé­telét. Szervezzük meg a kapcsolatot a torontói magyar tanszékkel. Kérjen meg minden magyar újsá­got, hogy a köztünk lévő nézetelté­réseket félretéve — egyöntetűen ad­janak nyilvánosságot közlemé­nyeinknek, felhívásainknak, hogy a magyar sajtón keresztül mindenki tudomást szerezhessen lépéseinkről és eredményeinkről. Mozgósítsuk könyvtárosainkat, nagy feladat vár rájuk. Valahogy ellensúlyoznunk kell ellenségeink eredményes mun­káját. Ne tűnjenek el a könyvtárak pol­cairól a magyarra kedvező kiadvá­nyok, de annál nagyobb számban kerüljenek oda a magyar forrás­munkák, szervezzünk külön anyagi alapot ezek angol, francia, német kiadására, ez az alap csakis erre a célra legyen felhasználható. Ebben a történelmi jóvátételi harcban résztvehetnek az otthoniak is, mert ez nem ütközhet semmi politikával, ez kultúrharc... de résztvehetnek azok az itteni magya­rok is, akik nem mernek eljönni egy-egy okt. 23-i ünnepségre, mert “hazajárók” és nem akarják magu­kat “exponálni”. Senkit sem kül­dünk el, aki ebben a nemes harcban részt akar venni. Tehát, munkánk célkitűzése: Derítsük fel azokat a könyveket, sajtótermékeket, ahol rólunk írnak, hatékonyan igazítsuk ki azokat, amennyiben hamisan, akár tudat­lanságból, akár rosszindulatból erednek. A sajtóban minden lehető helyen és fórumon ismertessük a magyar­ság történelmi szerepét, helyzetét a Kárpátmedencében, többezeréves jelenlétét, alkotó és szervező erejét, magas kultúráját... Szervezzük be legfőbb támaszain­kat a magyar könyvtárosokat, lás­suk el a könyvtárakat magyar for­rásmunkákkal, melyek mindenben az igazságunkat hirdetik. Könyvtá­rosaink tartsák szemmel a könyvtá­rak magyar anyagát és azokat, akik a ránknézve kedvező könyveket el­tüntetik. Lássuk el a környékünkön élő egyetemi tanárokat, publicistákat és politikusokat megfelelő irodalom­mal és tájékoztató anyaggal. Figyeljük a napi sajtót és befo­lyásos folyóiratokat, a ránk nézve kedvezőtlen és ártalmas közlemé­nyeket, ferdítéseket minden lehető módon ellensúlyozzuk, követeljük a kiigazítást. Személyzeti megoldás: Az Amerikai Magyar Szövetség égisze alatt szervezzünk egyesület­közi bizottságot, minden tevékeny egyesületből két résztvevővel, a szer­vező munka elvégzésére. Minden év márciusi ünnepségén beszámolunk a zászlóbontás ered­ményéről, a “Magyar Figyelők” munkájáról. Szervezzük meg a rendszeres anyagi támogatást, ami csakis a fent említett célra legyen felhasználható. A kitűzött cél nemzetünk szem­pontjából sorsdöntő lehet és így minden áldozatot megérdemel. A támogatás beindítására szerény magam felajánlok az első évi támo­gatásra egyezer dollárt. A Magyarok Istene adja, hogy zászlóbontásunkat az emigrációban élő magyarság kövesse és végső fokon siker koronázza. Ügy legyen. Dr. Hites László a Magyar Ház volt elnöke, San Francisco, 1978. márc. 12.

Next

/
Thumbnails
Contents