Szittyakürt, 1978 (17. évfolyam, 1-9. szám)

1978-03-01 / 3. szám

1978. márciusihó «IttVAKÖkt 11. oldal Néhány szó a magyar rovásírásról Néhány évvel ezelőtt pársoros hír adta tudtul, hogy a Hont megyei Felsőszemeréden rovásírásos emléket találtak a falu templomának egyik kőportáléján. A rovásírásos emléket Püspöki Nagy Péter fejtette meg és hosszabb tanulmányt írt róla a Po­zsonyban megjelenő Irodalmi Szem­lében, amit a budapesti Magyar Nyelv is közölt. Ezt a tanulmányt külföldön nem sokan ismerik. Minthogy Ruffy Péter a Magyar Nemzet 1977. nov. 27-i, vasárnapi számában “A felsőszemerédi rovás­emlék” c. cikkében részletesebben ír erről és már régebben ismert rovás­írásos emlékeinkről, nem lesz érdek­telen, ha röviden mi is megemléke­zünk róluk, hogy azok minél széle­sebb körben ismertté váljanak. Felsőszemeréd ősi temetőjének — cintermének — temploma Má­tyás király korában épült késő gót stílusban. Számos átépítés folytán már elveszítette eredeti jellegét, de az egyik falába nyíló kőportálé a mai napig épen megmaradt. A kőportálé timpanonját sötétkék alapra festett freskó díszíti, amit kőgerenda választ el a kapu felső részétől. Ezen a kő­gerendán rovásírásos felírás látható. Ezt a felírást nem most fedezték fel, hiszen Fábián János alsószemerédi plébános már 1864-ben írt róla és azt elődjére, Jakubecz Malakiásra, hivatkozva glagolita betűkkel írt ó­­szláv feliratnak minősítette. Néhány évvel ezelőtt Püspöki Nagy Péter a pozsonyi egyetemen Alexander Huscava professzor írás­történeti előadását hallgatta erről a rejtélyes írásról, aminek a fényképét is megmutatták. Püspöki Nagy Péter fogadásból két óra alatt megfejtette és bebizonyította, hogy az ősi ma­gyar rovásírás és a következőt jelenti: “1482 Kürakó János mester”. Püspöki Nagy Péter a pozsonyi Irodalmi Szemlében és a budapesti Magyar Nyelvben megjelent tanul­mányában többek között ezeket írja: “A felsőszemerédi felirat... a magyar rovásírás máig ismert legrégibb, első biztosan datálható, eredeti helyén sértetlen állapotban fennmaradt epigráfiai emléke.” Ezek előrebocsájtása után Ruffy P. nyomán, de kissé kiegészítve, a régebben ismert rovásírásos emlé­keink a következők: A székelyderzsi rovásírásos tégla Pais Dezső szerint a 13. századból való, de nincs datálva; a csikszent­­mihályi (a Révai Nagy Lexikon sze­rint csikszentmiklósi) templom ora­tóriumának felirata: “Úrnak szüle­tésétül fogván írnak ezeröt százegy esztendőben, Mátyás, János, Estyán, Kovács csenálták, Mátyás mester csenálták” 1501-ben készült és 1749- es másolatát ismerjük, amelyiknek egyik példányát Teleki Tékában őr­zik; a bögözi templom freskóján látható rovásírás: “Atyai Están” nincs datálva; az énlaki unitárius templom menyezetdeszkáján látható “Georgyus Muzsnai Csak egy az Isten” rovásírás 1668-as évszámmal van ellátva; a homorodkarácsonyfal­­vi templom ablakának kőgerendáján 1944-ben felfedezett rovásírás kelet­kezése ismeretlen; az alsószentmi­­hályi (Torda-Aranyos vm.) templom falának egyik kövén lévő rovásos fel­írást 1972-ben tárták fel és még nincs megfejtve. Itt kell megemlíteni a nagyszentmiklósi arany kincs 8-as számú tálján lévő rovásírást, mely Pataki László szerint: “Gelyse kiskán pesenyüj kenész”; a margitszigeti templomrom 5 rovásírásos kövét, amelyek közül a legnagyobbon lévő rovásírás szintén Pataki László sze­rint: “Kötthen ilkán — Écsken ki­­nisz...” és az 1677-ben szarvas­agancsból készült homorodkará­­csonyfalvi lőportartó szarut, amit 1972-ben fedeztek fel és a rajta lévő rovásírás még nincs megfejtve. Ruffy Péter a “nagy” rovásírásos emlékeink közül csak háromról tesz említést, pedig amint látni fogjuk, több is van. A “Nikolsburgi Rovásábécé”-t a Dietrichstein hercegek könyvtárának 1483-ban Nümbergben készült latin ősnyomtatványa egyik hártyaalapján 1933-ban fedezték fel. A hártya­alapot, melyen “Litterae Sicolorum” felírás alatt 47 rovás jel van, az ős­­nyomtatványról leválasztották a je­lenleg az Országos Széchenyi Könyv­tárban őrzik. Hogy mikor és honnan másolták bele az ősnyomtatványba, nem lehet megállapítani. A “Konstantinápolyi Felirat” szö­vege a következő: “Ezer ötczáz ti­zenöt esztendőben írták észt. László király öt követét váratták it. Bilaji Barlabás kettő esztendejik it vált. Nem tőn császár. Keteji Székel Tamás írta inét' Szeleimb török császár itet bé száz lóval.” Ezt tehát 1515-ben írták és 1553-ban a Veran­­csics-Zaj-féle követséggel Konstanti­nápolyban járt Derschwan bánya­tisztviselő találta meg egy istálló falán s másolta be naplójába. Der­schwan könyvtára a bécsi udvari könyvtárba került és ott a század elején Babinger Ferenc fedezte fel. Az istálló később leégett, így a felírás szövegét, amit a magyarul is tudó Thomsen dán tudós és Sebestyén Gyula fejtett meg, már csak a napló őrzi. A “Bolognai Rovásnaptár” a leg­terjedelmesebb rovásírásos emlé­künk. Luigi Ferdinánd Marsigli osztrák hadmérnököt 1690-ben Er­délybe vezényelték és ott a Székely­földön egy fatáblát talált, melyre a magyarok naptára és ünnepei voltak rovásírással felróva, s azt lemásolta. (A RNL szerint a naptár a 15. szá­zadból való.) Marsigli iratai, tér­képei később a bolognai egyetem könyvtárába került, ahol Veress Endre találta meg az 54-es számú iratkötegben. A “Nikolsburgi Rovásábécé” fel­fedezése előtt Fischer Károly Antal Budapesten 1889-ben megjelent “Hun-Magyar írás és annak fenn­maradt emlékei” c. munkájában már 12 rovásábécét gyűjtött össze. Ezek közül csak a három legrégibbet említem: Telegdi János 1598-ban megjelent “Rudimenta priscae Hun­norum linquae...” c. munkájában közölt 32-jelből álló rovásábécét, melyeknek a jelentését is megadja; Kájoni János csiksomlyói ferences “Alphabetum Hunno-Scythicum Si­­culicum” című 1623-ból való és Har­­sányi “Antiqua Hunnorum Elemen­ta” című 1678-ból való rovásábécéje. Mind a három csak másolatban maradt fenn. Püspöki Nagy Péter feltevése sze­rint rovásírásunk a 6. században a Meotis vidékén keletkezhetett és az avarok útján jutott el és terjedt el a Kárpátmedencében. Rovásírásunk­nak föltétlenül régebbinek kell len­nie, hiszen nem egy jele azonos több ókori írás jelével. De ennél sokkal figyelemre mél­tóbb az, hogy a jelenlegi hiedelem­mel szemben a rovásírást az egész Kárpátmedencében már ősidők óta ismerték és használták a legutóbbi időkig. Gyerekkoromban az Alföl­dön pásztoroknál én magam is lát­tam még olyan fapálcákat, amikre a gondozásra átvett jószágok száma és a gazda jele volt felróva. De, hogy csak ilyen kevés rovásírásos emlé­künk maradt fenn, az elsősorban an­nak tudható be, hogy a rovásíráshoz főként fapálcát, fatáblát használtak. Márpedig a fa nem a legidőtállóbb valami. Egyenesen csoda, hogy az énlaki templom famenyezetén lévő 1668-ból származó rovásírás még megvan. A fentiek azt is bizonyítják, hogy rovásírásunkat nemcsak fába rótták, hanem kőbe is vésték, sőt még falra is festették és érdekes módon az ilyenfajta rovásírásos emlékünk egy kivételével mind templomban ma­radt fenn. Ha ezer évnél ősibb kár­pátmedencei történetünk vérzivata­ros századai alatt nem pusztult volna el annyi ősi városunk és települé­sünk, ma százszor ennyi rovásírásos emlékünk lenne kőbe vésve és falra festve. De a megmaradt néhány ro­vásírásos emlékünk is mindennél hitelesebb bizonyítéka többezeréves kultúránk magasfokú fejlettségének. De ezek egyben azt is bizonyítják, hogy a Kárpátmedencében ősidők óta olyan magas kultúrájú magyar vagy legalább is magyarfajú népek éltek, akik már akkor saját rend­szerű írással rendelkeztek. A VIRRASZTÓ hírszolgálata asm g-Q_a_e_9_o.9_0-9-0 a 9 a o a o 9 a a a a afl KEDVES OLVASÓINK! Végtelenül sajnáljuk, hogy techni­kai okok miatt Kun-Hosszú S. “Ko­mor óczy Géza-. Sumer és Magyar?” c. tanulmányának közlését kénytele­nek voltunk szüneteltetni. Lapunk áprilisi számában folytatjuk a tanul­mány közlését, a Szerk. Körösi Csorna Sándor Történelmi Társaság Európai „Árpád Tagozata Fűry Lajos: “ÁRPÁD FEJEDELEM” c. könyve, 508 oldal. Kiadta: “The Hungarian Historical and Geographic Soc. of America, Inc.” 1977, Washington. * * * I. ELŐZMÉNYEK: a mintegy 600 oldalas kézirat ellen viharos tiltakozások futottak be a pénzadó Zolcsák Istvánhoz, aki e miatt Fűryt március 7-én 11(1) lé­nyeges rész átírására kérte fel. — A szerző európai “ajánló-kőrútján” azt állította, hogy könyvét: a) Fehér M. Jenő kiváló történészünk “át-lekto­­rálta” (ami azt jelentette, hogy ab­ban semminemű nemzet-ellenes be­állítás nem maradhatott benne!); b) művében a mi történelmi jogainkat csorbító rész nincsen. — A kanadai “Küldetés” utolsó számában olvas­tuk, hogy a könyvet 1-ső díjjal tün­tették ki s annak a terjesztését az Er­délyi Világszövetség támogatja. II. A KÖNYV ÁTVIZSGÁLÁSA UTÁNI ÁLLÁSFOGLALÁSUNK: 1. Tartalmát illetően: kitűnő elő­szavában Zolcsák István külön alá­húzza, micsoda történelmi-hamisítás volt az ún. “besenyő-komplexum”, melyet a magyar-gyűlölő prüni apát említett fel először s tőle sorban át­vették a dinasztikus érdekeket kép­viselő történészek, holott arról sem krónikáink, sem pedig az egykorú perzsa, görög stb. utazók, illetve tör­ténetírók nem írtak. — Fűry mégis — ezzel a teljesen helytálló megálla­pítással szemben — erre a besenyő­támadásra építi fel egész könyvét! S neki nem elég egy besenyő támadás! Még a honfoglalásra már elindult KÖNY VISMER TETÉS magyar törzsek hátába is támadtatja másodszor m(!) a besenyőket, amikor is 20.000 lovasukkal lemészároltatja a hátvéd-törzseket... Továbbiakban: Vérbulcsut, aki tudvalévőleg a 955- ig tartó nyugati hadjáratok legkivá­lóbb hadvezére volt — előre helyezi Árpád honfoglaló vezérei közé, ami­kor pedig Vérbulcsu nagyapja, Tas, éppen 12 éves fiú volt. Ezt még bele lehetne venni az “írói szabadság jo­gába”, de azt már nem, hogy Vér­bulcsut, a 465. és 466. oldalakon ijesztő, vérszomjas fenevadnak raj­zolja meg. Ezzel akarja szépíteni, hogy 955-ben miért is akasztották föl, miután bízva a nyugati becsü­letességben, lerakta a fegyverét és megadta magát?! De eme két súlyos, alapvető törté­nelmi-hamisítás mellett számos egyéb hibát is csinál: a nagy hun király neve úi. nem Attila (az a dol­mány-ruhadarab neve!), hanem Atilla. — Almos nem valahol délen, hanem Munkács közelében halt meg. — Honfoglaló csapataink nem tarthattak előbb 3 hetes (354. o.), aztán meg 1 egész hónapos pihenőt útközben (355. o.), mert akkor Simeon elérhette volna előttük a nyugati hágókat (Vereckét és Ucso­­kot). — Zsolt még csupán 3 éves pi­cike gyerek, amikor Fűry “teljes hadidíszben” lépteti fel (408. o.). — A morvák akkori “fejedelmét” Zwen­­tibold-nak hívták s mint a rabszol­gák vezérét említik a történetírók s Szvatopluk néven csupán a XVIII. század végefelé nevezik. Fűry soro­zatosan Szvatopluk-nak írja. — Ez a fölsorolás nem tart igényt a hibák teljes megnevezésére. Azt még elvé­gezzük. 2. Eme tartalmi hibák mellett ér­telemzavaró technikai bajok is bosz­szantják az éber olvasót: a) kimarad­tak a következő oldalak: 386., 387., 390., 391., 394., 395., 398. és 399., míg nyolc oldal hátán nem odatar­tozó oldalát találtunk: a 385-ös ol­dalon a 370-eset, 371-én a 388-asat, a 381-én a 374-eset, 375/392., 393/378, 379/396, 397/382, 383/400. (Szinte látjuk, micsoda kutyafuttában téptek ki egész fejeze­teket a reklamált kéziratból...) III. MEGÁLLAPÍTJUK: all megkövetelt helyesbítésből Fűry csupán egy lényegeset hajtott végre (Álmos selyemzsinóros meggyilkol­tatását), míg a többit benne hagyta. Ezért ezt a könyvet nem tartjuk al­kalmasnak a külföldi magyarság hagyomány-“ápolására”, s annak terjesztését mellőzni kérjük. Névadó Nagy Árpád érdemeinek ilyen csa­lárd csorbítását nem tűrhetjük s az ellen minden rendelkezésünkre álló eszközzel tiltakozunk. München, 1977. dec. 12-én. Katona Sándor ügyvezető RÖVID HÍR R. Canada International sporttudo­­sítója hírt ad a FIFA legutóbbi ülé­séről, ahol örömmel konstatálták, hogy a Buenos Aires-i Labdarúgó Világbajnokság elődöntő mérkőzé­seire minden jegy elkelt. Ugyan­akkor megállapodtak abban, hogy a következő világbajnokságot 1982- ben Spanyolországban, 1986-ban Columbiában rendezik. Az Egyesült Államok kérte az 1990-es világbaj­nokság rendezési jogát. Vajon Ma­gyarország mikor lesz abban a hely­zetben, hogy vállani tudja a rendezés nehézségeit?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents