Szittyakürt, 1978 (17. évfolyam, 1-9. szám)
1978-03-01 / 3. szám
10. oldal «ITTVAKOfcT 1978. március hó erősebb kifejezések is érték az ifjú rendezőket. Dehát, aki meggondolatlanul darázsfészket bolygat fel, az ne panaszkodjék. Örüljön, hogy néhány csípéssel megúszta oktalanságát! Nem helytálló a cikk megállapítása, hogy “a legszentebb magyar patritizmusból táplálkozó és ezért tiszteletreméltó erőket a trianoni béke barátainak és szégyelni-való-magyaroknak titulálnak, akkor valóban magasztos emberi erényeket és magyar nemzeti értéket sárral dobálnak”. Az elhangzott bírálatokat a megbíráltak minősíthetetlen viselkedése, durva, sértő kijelentései váltották ki. Mert: ki szelet vet, vihart aratl A szóbanforgó cikk befejező szakaszában Mr. Névtelen láthatóan ékelődni próbálkozik. Ironizálása szóra sem érdemes, legfeljebb egy kitételét kell helyes megvilágításba helyezni. “4-5 tüntetőt küldenek egy mások által más célból rendezett tüntetésre.” A számszerűség felett nem szállunk vitába, lehet, hogy Névtelen úr csak ennyit számolt meg — ha ugyan egyáltalában ott volt, csak éppen megállapítjuk, hogy a táblákat hordozók és feliratos trikókat viselők száma is sokszorosa volt a cikkben foglalt számnak. A “mások által más célból” rendezett tüntetésre az “irredentákat” nem küldte senki. Őket oda hívták! A washingtoni demonstráció szervezői röplapjaikon hirdették: “Erdély védelmében tüntetünkl Vegyen részt a tüntetésen és anyagilag támogassa mozgalmunkatl Minden magyarra számítunk!” A magyarság, a tellüvásnak eleget tett. Messze vidékekről, az utazás fáradalmaival nem törődve, fiatalok, idősek tömegesen érkeztek Washingtonba, hogy Erdélyért tüntessenek. Erdélyért, az erdélyi magyarságért, nem csak egyszerűen a “romániai kisebbségekért”! Mondanivalónk végéhez érkeztünk. Bemutattuk a washingtoni tüntetés rendezőinek hisztérikus kitörésekkel megspékelt durvaságát, mellyel becsületes, jószándékú magyarokat sértegettek. Elmondottuk az egyik ifjú titán arcátlan próbálgatását, mellyel egy magyar asszony trikóját akarta lerángatni. Nem érdemesítjük arra, hogy nevét leírjuk, jellemzésére annyi is elég, hogy “az alma nem esik messze a fájától”. Végtelenül sajnáljuk, hogy a “névtelen” cikkíró ezt egyszerűen bolhának nevezi, a jogos felháborodást pedig “felfújt elefántnak”. Vagy talán úgy gondolja Mr. Névtelen, hogy pártfogoltjai a “legjobb indulatú, a legszebb magyar patriotizmusból” fakadó érzelmeiktől indíttatva “ugratták ki a washingtoni bolhát”? Kár volt a “Rossz hű-hó semmiért” című írómánnyal elcsúfítani a “Székely Nép” jobb sorsra érdemes, igen szép kiállítású első oldalát. Erdélyi hírek Hónapok óta Király Károlynak, a Román Kommunista Párt központi bizottsága volt tagjának, a külföldi lapok szerint is 2 millió “romániai magyar kisebbség” védelmében írt levele tartja izgalomban az európai sajtót és annak jelentőségét a múlt évi Zsil-völgyi bányász sztrájknál is többre értékelik. Az ilyen világraszóló események mellett elsikkadnak a kisebb események, pedig kár ezeket figyelmen kívül hagyni, mert ezek talán még a nagy eseményeknél is fényesebben világítanak bele a román uralom alá kényszerített 3 millió, élet-halálharcát vívó magyar sötét éjszakájába. Az alábbi híreket Európába küldött levelekből ollózták ki és küldték nekünk. Kolozsvárról írják: “Erdélyben most új történelmi akció indult. A bukaresti ‘Editura Militare' sorra jelenteti meg a katonák részére az erdélyi fejedelmek életrajzát románul és abban azt bizonygatják, hogy az erdélyi fejedelmek mind románok voltak és a román országok egyesítését szolgálták. A sorozat címe: ‘Domnitori si voievozi al tarilor románé'. Az egyik megjelent kötet ‘Gheorghe Rákóczi IT és Carol Göllner írta.” Hát igen, így bosszulja meg magát az erdélyi fejedelmek nagylelkűsége, amivel fel akarták emelni az erdélyi mócokat és így hálálják meg most a románokká kozmetikázott oláhok, hogy azzal őket is elindították a művelődés útján. Egy Erdélyből nem rég kijött fiatalember írja: “Bizony Erdélyből csak rossz hírek érkeznek amellett, hogy ebben az évben a vigyorgó korszak széles rendet vágott kiváló magyaljaink között. Bartalis János, Olasz Lajos, Horváth István költők (utóbbi gyanús körülmények között egy milicia autó ütötte el), Nagy István vonalas író, továbbá a sokáig félrevonult szellemtörténész Mikó Imre és nem utolsósorban a legértékesebb, a magyar szellemi élet doyenje, Kós Károly már nincsenek az élők sorában... Otthoni rokonaimmal, de főleg volt diáktársaimmal levelezésben állok, viszont az utóbbi időben egyre jobban ritkulnak az üzenetek. Erre vonatkozólag egy nyugaton nyaralt kolozsvári barátom adott magyarázatot: a nyugattal levelezőket gyanús elemekként kezelik amellett, hogy nyilvántartásban vannak...” Idősb. Várady Attila mély fájdalommal tudatja, hogy szeretett felesége, Id. VÁRADY ANTALNÉ szül. SZENDEY MÁRTA életének 77., boldog házasságának 55. évében, 1978. február 13-án eltávozott az élők sorából. GYÁSZOLJÁK Férje id. Várady Attila Gyermekei: Évi, Zsuzsi, ifj. Attila, Szabolcs, Márti Vejei: Peterés Anthony, menye: Marcia Unokái: Silvia, Andris, Attila, Helga, Álmos, Zsuzsi, Marion, Attila S., Monika, Tamás, Béla Dédunokája: István, valamint rokonai és barátai Amerikában, Európában és Magyarországon. Emlékét kegyelettel megőrizzük Várady Attila 418 S. E. West Cabot Dr. Palm Bay, Florida 32905 Mikó Imréről az egyik kolozsvári levélben még ezt írták: “Időközben meghalt Mikó Imre is, aki a legtermékenyebb szakíró volt. Ö dolgozott Kelemen Lajos volt egyetemi főkönyvtáros munkásságának feldolgozásán is.” Kézdivásárhelyről írták: “Délután városnézni jártunk és egy helyi amatőrfényképész is velünk jött. A képek gyengén sikerültek, de arra jók, hogy fogalmat adjanak a főtérről és rajta a Váradról ide áttelepített Gábor Áron szoborról.” Nem ez az első ilyen eset. A múlt évben pl. Várad-Olaszi többszázéves magyar temetőjét a románok egyszerűen felszámolták és most a helyén burgonyát termesztenek. így akarják a románok a magyar “múltnak” még a nyomát is eltüntetni, különösen a határsávban. Ugyanakkor Kádárék a határ közelében élő, régen elmagyarosodott románokat készakarva visszarománosítják, hogy segítsenek megvalósítani az oláhok régi álmát a “Pana la Tisa”-t. Végül egy sporthír, amiről kevesen tudnak. A Kolozsvárott megjelenő “Igazság” 1977. szept. 3-i számában írják: “Cristina Itu sikere Tokioban. — Örömteli hír érkezett a KMSC-hez: a klubban, a Molnár-edzőházaspár kezei alatt felnevelkedett fiatal tornászlány, Cristina Itu szenzációsan szerepelt a Tokióban megrendezett nemzetközi női tornászversenyen. Ezen a vendéglátó országot képviselő tornásznők mellett csehszlovák, Egyesült Államok-beli, kanadai, magyar, NSzK-beli, román és szovjet sportolók vettek részt. A verseny során a résztvevők csak szabadonválasztott gyakorlatokat mutattak be. Valamennyiük közül a hazánk színeit képviselő Cristina Itu szerepelt a legjobban: 38.55 ponttal megnyerte az összetett versenyt... Cristina Itu mögött az Egyesült Államok-beli Stephanie Williams végzett a második helyen 38.35 ponttal, míg a harmadik helyet a szovjet Galina Jonas szerezte meg 38.25 ponttal.” Ha Cristina Itu nem is magyar — bár sosem lehet tudni —, az edzője neki is magyar, akárcsak a szintén kolozsvári Károly-házaspár, akik a románná kozmetikázott Kemenesi Annából (Nadja Comaneci) csináltak világhírű “román sztárt”. Ma, amikor a világ teli van olyan magyar sportolókkal, akik rátermettségükkel és tudásukkal idegen népeknek és országoknak szereznek dicsőséget, nem is szólva a kiváló magyar edzőkről, már az sem lepne meg minket, ha kiderülne, hogy a szovjet Galina Jonas név mögött egy kárpátaljai magyar rejtőzködik. A VIRRASZTÓ hírszolgálata. Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a Kereszt és Kard Mozgalom vezetősége IRODALMI PÁLYÁZAT A Kanadai Magyar írók Szövetsége (Canadian Hungarian Authors’ Association) a Kanadai Kulturális Minisztérium (Ministry of State Multiculturalism) támogatásával irodalmi pályázatot hirdet. A pályázat kategóriái: 1. Elbeszélés (nem hosszabb terjedelemben, mint 25 ritkán gépelt oldal). 2. Vers (maximum 10 ritkán gépelt oldal terjedelemben). 3. Mese, karcolat, humoreszk (legfeljebb 20 ritkán gépelt oldal terjedelemben). A díjak odaítéléséről háromtagú bizottság dönt, mely díjak kategóriánként külön-külön az alábbiak szerint oszlanak meg: L díj $300.00 II. díj $200.00 III. díj $100.00 A negyedik, ötödik és hatodik helyezettek elismerő oklevelet kapnak. A bíráló bizottság a pályadíjak visszatartásának és megosztásának jogát fenntartja. A pályázat módja: 1. A pályázaton részt vehet minden kanadai állampolgár, vagy hivatalosan bevándorolt személy, valamint a Kanadai Magyar írók Szövetsége külföldön élő tagjai. 2. Pályázni csak eredetiben magyar nyelven írott és máshol meg nem jelent irodalmi írásokkal lehet. 3. A pályázat jeligés. A pályamunkákhoz a jeligét feltüntető lezárt borítékban kérjük csatolni a pontos nevet és lakcímet. A kéziratokat három példányban az alábbi címre kérjük: Canadian Hungarian Authors’ Association 840 St. Clair Avenue, West, Toronto, Ontario M6C 1C1 Kéziratokat nem küldünk vissza és nem őrzünk meg. 4. A pályázat témája kötetlen és a pályázók minden kategóriában résztvehetnek. 5. A nyertesek hozzájárulnak, hogy a Kanadai Magyar írók Szövetsége által kiadásra kerülő kötetben díjnyertes munkáikkal szerepeljenek. 6. A díjazottak kívánságra a Kanadai Magyar írószövetség tagjaivá válhatnak a szövetség érvényben lévő Alapszabályzata szerint. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 1978. mayus 31. A jeligés borítékok felbontására és az eredményhirdetésre 1978. augusztus 20-án a fenti cím alatt kerül sor. A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA Kiadja a mozgalom központja XIX. évf., 3. szám — 1978. március hó Levelezési cím: Kereszt és Kard Mozgalom c/o Vasvári Zoltán, 8 Scudder St., Garfield, NJ 07026
