Szittyakürt, 1978 (17. évfolyam, 1-9. szám)
1978-03-01 / 3. szám
8. oldal 1978. március hó TENNIVALÓINKRÓL. Ha vizsgálat alá vesszük és kiértékeljük az elmúlt két vagy három emigrációs évtized nemzetünk szolgálatában végzett tevékenységét, akkor arra a ténymegállapításra kell jutnunk, hogy a sok különböző kezdeményezés, áldozatos és fáradtságos munka ellenére, alapvető problémáink, sorskérdéseink egyikét sem voltunk képesek megoldani. Téves politikai ismereteink abban a hamiskás tévhitben ringattak bennünket, hogy számkivetettségünk ideiglenes csupán a rövid néhány év leforgása után hazamehetünk egy szabad, boldogabb hazába. Talán ennek következteképp, figyelmünket kizárólag hazánk fölszabadítására és az elszakított területek viszszacsatolására összpontosítottuk, valamint az ottélő magyarok, székelyek létért vívott küzdelmét követtük figyelemmel. Észre sem vettük, egészen az utóbbi évekig, hogy teendőink itt külföldön is lennének, méghozzá elsőrangú fontossággal bírók. Nézzük, melyek is lennének ezen tennivalók? 1. Hazánk felszabadítása. 2. Az elszakított területek visszacsatolása. 3. Történelmünk átértékelése és nemzeti érdekeink szolgálatába állítása. 4. Őstörténelmünk föltárása és köztudatba vitele. 5. Ifjúságunk magyar szellemben való nevelése. 6. Élet és magyarságszemléletünk magyar erkölcsi alapra helyezése, természetes lelki és szellemi beállítottságunk jegyében. Sokat lehetne írni az első két pont megoldására kiagyalt vállalkozásokról erkölcsi, vagy inkább felszíni sikereiről, s még többet gyakorlati csődjeiről. E pontok keresztülvitele nem azért lehetetlen, mert fizikai erőnket messze túlhaladja ellenségeink fölénye, hanem azért mert egy nemzetellenes idegen lelki és szellemi hódítás áldozatai lettünk. Hamis, fajtánkat becsmérlő és leértékelő történelmi oktatással elrabolták önismeretünket, melynek hiánya megtévesztette egészséges életösztönünket és nemzeti öntudatunkat futóhomokba gyökereztette. Elvesztettük józan politikai ítélőképességünket, nem tudtuk kihasználni azon kínálkozó történelmi pillanatokat, mikor nemzetünk sorsát jobbra fordíthattuk volna. Természetes lelki és szellemi tulajdonságainkkal ellentétes, ránk erőszakolt nyugati “keresztény” erkölcsi normák, lerombolták őseink nemes lelkületét, emberszeretetét, az uralkodó és köznép között fönnálló kölcsönös bizalmat és megbecsülést. Ezen kezdeményezések bármilyen őszinték és jóindulatúak voltak, ebből az útvesztőből szívták életnedvüket, tehát már csírájukban halálra voltak ítélve. Kiértékelésük eredményeként nyert ismeretek tennivalóinkhoz, aligha szolgálhatnak megbízható és használható adatokkal. A meddő évtizedek terméketlensége a 3. 4. 5. és 6. pontok vizsgálatainál döbbentünk rá. Ugyanis a tények itt szembe állítanak bennünket önmagunkkal. Kérlelhetetlen a sors. Bele kell néznünk “lelkünk aranytükrébe”! Krokodil könnyeket hullatunk erdélyi véreink tragikus sorsa fölött, de szemet hunyunk vagy észre sem vesszük, külföldön fölnevelkedő fiataljaink beolvadását az idegen néptengerbe. A mai napig egyetlen megnyugtató, jól kidolgozott terv nem látott napvilágot e kérdés megoldására. Hazát akarunk fölszabadítani, de figyelmenkívül hagyjuk az egyetlen lehetőséget, mely a kívánt eredményt meghozhatná. Fölkeli készülnünk azon történelmi pillanatokra, mikor a jelen nagyhatalmai elvesztik hatalmi és politikai egyensúlyukat és az ezáltal keletkezett lehetőséget, teljes szellemi és fizikai erőnket bevetve, célratörő magabiztonsággal használjuk ki. Az emberiség történetében voltak és lesznek ilyen helyzetadta lehetőségek. Ezen lehetőségeket életerős népek ki is tudták használni. Mi is képesek leszünk erre, ha fölkészítjük nemzetünket. Nem állhatunk meg a nagy fölismerés árnyékában, hogy a “Nyugatban nem bízhatunk”! Tudnunk kell azt is, hogy miért és mik a teendőink. Le kell ráznunk lelki bilincseinket, melyek immár egy ezredéve rövidzárlatólják egészséges életösztönünket. Honnan, miből kell kiindulnunk? Kiindulnunk abból kell ami vau és nem abból amit szeretnénk. Egy talajtvesztett, önmagában meghasonlott nemzet elvektől, vallásoktól széttépett lelkületéből. Nemzetünk lelkibeteg! S ha e ténnyel nem tudunk szembenézni, akkor még ismereteinkben nem vagyunk érettek arra, hogy az új magyar jövő alapjait lefektessük. Többen, a Magyar Vallás alapításában látják sorsunk jobbrafordulását. A Magyar Vallás szükségessége, nem lehet kétséges a jövő társadalmunk hite és erkölcse kialakításában. Figyelembe kell venni viszont azon tényt, hogy a Magyar Vallás soraiba csak azok állnak be, akik magyarok akarnak maradni függetlenül attól, hogy milyen értékekkel magyarázzák magyarságuk tartalmát. A Magyar Valláson belül szabadon gyakorolhatják sajátos istenhitüket, ami biztosítja lelkiegyensúlyukat, továbbá a valláson belüli közösség erőt és alkalmat ad magyarságuk ápolásához. Röviden, nem a M.V. tette őket magyarrá, hanem ők alapították a M.V-t, mert annak szükségességét látják. Ezzel szemben a közömbösek, a beolvadóban lévők és a kereszténység különböző felekezeteihez tartozók, a M.V.-t értetlenül, idegenkedéssel, vagy egyenesen gyanakvással fogadják. Márpedig ők is magyarok — mi több —, ők képezik a magyarság túlnyomó többségét. Egy beolvadt magyar Amerikában ugyan akkora veszteség mint az elszakított területek magyarjai, székelyei elvesztése. Ez nem azt jelenti, hogy a hazai problémáinknak hátatfordíthatunk, meg kell tenni amit megtehetünk, de a külföldön élő magyarok csatasorba állítása a mi feladatunk. Megnyerésük, visszahódításuk, megtartásukban rejlik céljaink megvalósításának sikere. Hol kezdjük tehát? Mamár meggyőző adatokkal lehet igazolni, hogy őstörténetünk ismeretei és történelmünk magyarszellemű átértékelése alkotó és öntudatformáló erőként hatol be nemzetünk lelkületébe. Élnünk kell a lehetőséggel! Lehetővé kell tennünk, hogy a magyarság széles rétegei megismerhessék elködösített múltunkat, mert ebből az ismeretből építhetjük ki önismeretünket. Az önismeret táplálja a szellemi alkotókészséget és józan ítélőképességet, ebből serken az önbizalom és magabiztonság, ami az egészséges életösztön melegágya. Tudnunk kell, hogy múltunkban mi volt pozitív és mi volt negatív hatással sorsunk alakulására. Ha ellenségeink fontosnak tartják történelmünk meghamisítását, akkor valóságos történetünk nagyfontosságú kell, hogy legyen számunkra. Egy széleskörű ismeretterjesztő mozgalom nem támaszkodhat csupán előfizetéses szaklapokra. A magyar nyelvű sajtótól egyelőre nem sokat várhatunk. Magyar rádiókkal kb. ugyanez a helyzet. A röplapszerű híradók viszont hatásosan alkalmazhatók. Amerikában és Kanadában még közel egy millió magyar él. Ahhoz, hogy mozgalmunktól elfogadható — tehát nem jó, vagy kiváló —, eredményt remélhessünk, legkevesebb 10%-ával kell kapcsolatot teremtenünk. Ehhez havi 25.000 példányban megjelenő röplapra lenne szükség. Ez megoldható lenne helyi szervezeteken belül ki-ki a maga környezetében, a helyi viszonyoknak megfelelően. E szervezetek legyenek kapcsolatban egymással és cseréljék ki tapasztalataikat. Központi irányítás legfeljebb alapvető irányvonalak meghatározása terén lenne szükséges. Ott, ahol meglenne a jóindulat esetleg az anyagiak, de nem eléggé fölkészültek ismereteikben, azok sokszorosítassák a mások által kiadott híradókat, akár saját nevükben és címükkel ellátva. Értelmetlen lenne, tennivalóink, felsorolt pontjai egyenkinti tárgyalása. Mielőtt bármilyen hangzatos tennivalóba vágnánk fejszénket, lelki egyensúlyunkat kell helyreállítanunk. Fel kell ráznunk közömbössé vált testvéreink szunnyadó magyarságát! Munkánkhoz szükséges tanokat, nemzetünk nagyszerű múltja önti magából. Erkölcsükben, szellemükben, hitükben jellegzetes magyar eszményképeket kell ifjúságunk elé állítani. Fel kell szabadítanunk a magyar szellem alkotó erejét. Ehhez le kell ráznunk egy ezredév bilincseit. S ha e szellem ismét alkotand, a magyar jövő ismét virágozand. Félmegoldás, a megsemmisülésbe vezet! A bálványoknak dőlni kell! BODROGI A DÉLMAGYARORSZÁGI FELSZABADÍTÓ TANÁCS HÍRANYAGÁBÓL: Jegyzet egy kiállításról Ha valaki körülnézett a laskói könyvtár olvasótermében rendezett tányérkiállításon, azt hihette, hogy egy sok színben viruló népi motvumgyüjtemény szivárványszínű lapjait teregették ki köré. Az erdélyi nagy kiterjedésű néprajzi sziget változatos, ösiségében egyedülálló motívumkincséből, a Drávaszöget híressé tevő fökötőminták, a matyók ismertnevezetes népművészetéből, a kalocsai íróasszonyok tündöklő kompozícióiból kaptunk ízelítőt Vankó Basa Lenke bemutatkozásakor. Az alkotó Erdélyből került hazánkba. Kolozsváron született, Székelykocsádon nevelkedett, s magával hozta azt az örökséget, ami évszázadokon át szállt apáról fiúra. Ha díszeit válogatja tányérjaihoz, a kiapadhatatlan, változatainak meghatározhatatlan forrásából meríti. Nagy hozzáértéssel használja a torockói. székely, kalotaszegi mintákat, él a díszes úrihímzés adta lehetőségekkel, de ugyanakkor a puritán paraszti hímzés hagyományaitól sem szakad el, ha mintát kell választania. De élénken élnek benne a mezöségi vagy sziki kézírásos minták is. Nem avatatlan akkor sem, ha tányérjait kalocsai, matyó vagy újabban drávaszögi mintával tölti ki. Úgy komponálja meg motívumait, hogy a stilizálás révén semmit sem károsodnak. A főkötőről átstilizált rákos, babos, cserebogaras vagy tavirózsás minta a barna mázon épp oly üdén, szuggesztíven hat. mint a főkötőn. S ezt a látogatók ragaszkodása igazolja — átfogalmazva, új összeállításban is magukénak érezték. Vankó Basa Lenke nagy merészségre vállalkozott, amikor varrotíasok, szűrök, főkötők mintáit vitte tányérra. A hosszú s nagy felületeken futó mintákból a fő motívumot ragadta ki, s ez az edény közepén a kerek egész, rülfutó, ugyancsak belőle táplálkozó kördíszítés öleli. Ornamentumai között megtalálható a torockói kígyós, gránátalmás, margarétás, sólymos, drávaszögi tavirózsás, rákos, kalocsai virágos stb. motívum. A virágok közül állandóan visszatérő a tulipán, a százszorszép, margaréta, rozmaring, rózsa stb. Mintáinak festésekor felfedezte azt az őseröt, amelyből a korokon átvonuló, értékükből semmit nem veszítő művészetek magukhoz veszik a mindig újraszületéshez szükséges erőt. Nem véletlen tehát, hogy napjainkban a figyelem a népművészetre, a népi alkotók munkáira terelődött. Bennük mindenki felfedezheti magának a mindennapi életünkből annyira hiányzó éltető erőt, dinamikát. Ezt a forrást vettük észre Vankó Basa Lenke laskói bemutatkozásakor is. az önálló illúzióját kelti. Ezt a peremen kö- LÁBADI KÁROLY Könyvek — könyvtárak Baranya és Szlavónia magyar falvaiban a könyvtárak fenntartásában. könyvállományának biztosításában jelentős szerep jut a Horvátországi Magyarok Szövetsége keretében tevékenykedő könyvtárbizottságnak. Az elmúlt év során kiviláglott, hogy nagyon szükséges volt megalakítása, hisz szervező, irányító szerepe igen értékes. A legfontosabb feladatai közé a könyv népszerűsítése tartozott: a horvátországi magyar falvakban több könyvkiállítást szerveztek, amelyen bemutatták a magyar könyvkiadók legújabb termékeit. A népszerűsítésbe bevonták az iskolákat, művelődési egyesületeket, s így egy-egy könyvbemutatót tartalmas művelődési, szórakoztató műsorral is összekötöttek. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése kiállításának anyaga végleg Horvátországban maradt, amelyet a lakosság számának figyelembevételével osztottak el a falusi könyvtárak között, ezenkívül kézikönyvek kerültek a HMSZ központi könyvtárába, a pélmonostori Középiskolai Központba, valamint a Magyar Képes Újság szerkesztőségébe. A könyvajándékból részesült a Nagypiszanicán megnyílt könyvtár is. A bizottság elemzéséből kitűnt, hogy vannak még megoldatlan kérdések, amelyek rendezésére mindent latba kell vetni. Elsősorban az aggasztó helyiségprobléma várat megoldásra. A vörösmarti könyvtár sem fel meg a követelményeknek, s ugyanez a helyzet a rétfalusi Népkör keretében helyet kapott könyvtárral is. Mindkét helyen hamarosan orvosolják a nehézségeket. Vörösmarton ésszerűbb szervezéssel. a fűtés, takarítás stb. megoldásával válhat zavartalanná a könyvkölcsönzés. A rétfalusi esetében is hamarosan változások történnek — a tervek szerint ugyanis épül egy új könyvtár, melyben a magyar részlegnek is biztosítanak helyet. Várdarócon igénylik a könyvtár megnyitását, eddig azonban nem történt konkrét intézkedés a pélmonostori illetékes, a November 29. Népegyetem részéről. A bizottság a HMSZ-vel együtt szorgalmazza mielőbbi megnyitását. Baranya területén Pélmonostoron, Laskón, ahol legkedvezőbbek a feltételek, és Vörösmarton működik központi könyvtár. Szlavóniában a szétszórtság miatt nem nyílt mód központi könyvtár rak nyitására, ezért jól felszerelt falusi kölcsönzőhelyeket létesítettek. Ezek közül Kórógyon, Szentlászlón, Harasztiban, Rétfaluban és Dályhegyen zavartalan a kölcsönzés és könyvellátás. A szórványfalvak anyanyelvápoló tagozatai is kaptak kisebb-nagyobb könyvcsomagokat. A baranyai könyvtárak magyar könyvállománya meghaladja a tizenötezret, míg Szlavóniában négyezer körül van a könyvek száma. Jelentős a magyar tannyelvű és anyanyelvápoló iskolákban található tanári és diákkönyvtárak állománya is. A 30 diák- és 33 tanári könyvtár polcain tizennégyezer kötet sorakozik. A horvátországi könyvterjesztésben jelentős szerepet vállalt az újvidéki Forum Könyvkiadó is. Könyvbuszai több alkalommal felkeresik a legtávolabbi falvakat is, s így mód nyílik a könyvbarátoknak arra, hogy beszerezzék a legújabb szépirodalmi, szak- és egyéb jellegű kiadványokat. (-)
