Szittyakürt, 1978 (17. évfolyam, 1-9. szám)

1978-03-01 / 3. szám

4. oldal

$2imAKÖfcT

1978. március hó

lemi, erkölcsi és anyagi jólétének. Kormányára minden körülmények között biztosan számíthat, jóban és rosszban egyaránt; sohasem lesz szám, hanem mindig személy, nemzetének megbecsült fia, még akkor is, ha a vele született képességei csak szűkebb határok között teszik lehetővé számára a közösség szolgálatát... Az “Adok, hogy adj” egyensúlytalanságát ebben az esetben a “Nemzettestvér” méltósága egyenlíti ki, mely a közös Hit, a közös nyelv és a közös tradíció alapján állami intézményként őrködik minden magyar ember életkörülményei fölött... Soha a sumeriai magas közjóiét óta, a közös Hit gyakorlata és a társadalmi igazságok követelményeinek teljesítése jegyében biztosította pap-királyi államrend óta nem volt ilyen ideológiája népünknek.

A sumer mágus- és pap-királyi államrend immár hatezer éves múltjának szociális csodáiról az 1920-as évek második felében ejtett Ur városi ásatások bizonyítékai alapján Sir Leonard Woolley és régész társai számoltak be először a tudományos világnak. Ezt a szociális csodát a mi

nagy elődeink, a mah-gariak alkották meg...

Szálasi Ferenc ideológiája, a Hungarizmusba foglalt lépcsőzetes Turánizmus részleteivel nem szándékozunk ezen a helyen foglalkozni. Mi az ő emlékének tisztelgünk ma, bátor mártírhalálának harminckettedik évfordulója alkalmával. Mély hálával gondolunk gazdag szelleme munkásságára, mely elpusztíthatatlan érdemeket hagyott nemzetünk életében. Az általa megvázolt út és cél, a cél és követelések, a Hungarizmus mindig jelen lesz ott, ahol a mi útját tévesztett nemzetünk ismét az ő igazi célirányára talál... Jelen lesz akkor is, amikor az elkövetkező harmadik évezred lépcsőfokain, a honvesztés elmúlt évezredéből régi, sok évezredes elhivatottsága jegyében új, nagy honfoglalására indul el nemzetünk, Isten dicsőségének szolgálatában, a magyar név és a magyar ember méltóságának fényében. Szálasi Ferenc szelleme jelen lesz mindenütt, ahol megbecsülés veszi körül a magyar nevet. Az ő neve fényjelez minden tettet, ami a dolgozó, harcoló és alkotó nemzettestvér jólétét és megbecsülését hivatott szolgálni a jövő Nagy-Magyarországának határain belül és kívül... Életének gazdag munkái és mártírhalálának az egész európai közvéleményt megrendítő bátorsága biztosítják számára ezeket a kiváltságokat nemzetünk és a világ előtt.

* * *

— Emléked minden év múlásával jobban ragyog a lelkűnkben, Szálasi Ferenc. Bennünk és a magyar jövő közösségében ez állandósul, amíg magyar él ezen a földön, mert sokkal többet adtál, mint kaptál annak és attól, kit mindennél jobban értékeltél és szerettél, amíg erős, hűséges szíved dobogott: a te magyar népedért, a te magyar népedtől . . .

Azok számára, akik méltatlan életük megmentését, annak sokszor haszontalan továbbvitelét a tűzbe és vérbe borult szent Haza földjéről az 1944/45-ös hónapokban neked köszönhetik, mégis torz gúnyra fintorítják farizeus arcukat, ezeket a meggyőződésből írt sorokat véletlenül elolvasva, okulásul idézzük egy velünk rokon, másik nép fiának

nemrégen elhangzott szavait, e sorok írója előtt:

Borisz, majd Simeon bolgár királyok katonai irodájának volt főnöke, Ljubomir Zafiroff tábornok azonos nevű fia, itt Sao Paulo-ban, arra a kérdésünkre: miképpen lehet az, hogy a bolgár emigráció csupán egyetlen kicsi, havonként egyszer megjelenő “litografált” lappal rendelkezik (Németországban)? — ezt válaszolta:

“Nálunk az összeomlás és árulás 24 óra alatt történt meg. Országunk határai vörös kordonnal hermetikusan bezárultak egyetlen éjszaka leforgása alatt. A keresztény bolgár értelmiség ennél fogva a nemzetidegen csőcselék áldozatául esett a vörös politrukok védelme és uszításától kísérve. Mintegy háromszázhatvanezer (360.000) bolgár esett a féktelen mészárlások áldozatául egyetlen hónap alatt. Utána ment a többi a ‘népbírósági’ halál-perekben...

— Nekünk nem adott a sors egy bolgár Szálasi Ferencet. ”

DR LELBACH ANTAL Végzetes ^ ^ USA gazdoságpolitik^a

Elhangzott Clevelandben, a WBOE-FM 90.3 rádióállomás magyar programján. Műsorvezető: Szabadkai Sándor.

A marxista gazdasági rendszernek az alapvető tévedése, ma már

azt mondhatjuk csalása az, hogy változatlanul az emberiség szükségleteit hangsúlyozza, de közben szabályozza az ellátást és a termelést,

ami az utóbbit lehetővé teszi.

Ennek a rendszernek az elkerülhetetlen eredménye a gazdasági kanibálizmus. Végeredményben a megsemmisítése a termelés növekedésének és az egyéni gazdasági előmenetelnek. Ezen gazdasági politika olyan ellentétes, hogy kizárólag csak egy diktatórikus uralom révén érvényesíthető. Azonban, nem kell kizárólag a szovjet gazdasági rendszerét analizálni, hogy lássuk ezen rendelkezések érvényesülését, mert sajnos utóbbi időben az Egyesült Államokban hasonló gazdasági politikát foganatosítanak.

A tragédia az, hogy ez a mérhetetlenül gazdag és magas fokú termeléssel és technikai fejlettséggel rendelkező állam, amely Adam Smith gazdasági elképzelésén nőt naggyá, megjutalmazva a termelő erőket és a befektetőt, mely mindég az ellátást favorizálta a követelményekkel szemben, most kísértésben van magáévá tenni a téves úgynevezett Keynesian gazdasági rendszert, ami egy vállfája a marxista gazdasági ideológiának. John Maynard Keynes gazdasági folozófiája egy téves elképzelésből és theoriából ered. Utóbbi azon az alapon áll, hogy nagyfokú állami túlköltekezéssel növelje az állami jövedelmet adózás révén és másrészt csökkentse a takarékosságra való szándékot. A túlköltekezés könnyelmű inspirálásával csábítja a fogyasztót, hogy ezáltal bizonytalanná tegye az egyén mindennapi életét, mert ha anyagi tartalékkal nem rendelkezik, akkor teljesen ki van szolgáltatva a hitelezőnek, ki másnak, mint a bankoknak és az ún. loan companyknak.

Keynes volt az, aki a marxi elképzelést tiszteletreméltóvá és a bankárok előtt haszonélvezővé tette. Utóbbiak révén úgy Anglia mint Amerika rabszolga módon ragaszkodik a Keynes-féle marxizmusnak elképzeléséhez. Anglia sorsa már megpecsételődött, Amerika a legjobb utón halad egy hasonló sors felé.

Azon elképzelés, hogy a gazdaságot serkenteni lehet nagy állami kiadásokkal, vagyis deficittel, melynek eredménye a tőke és a jólét átvitele lenne a megtakarított vagyonból és a gazdasági élet termelő részéből a munkapiacba nem bekapcsolódni vágyó elemeknek, a munkanélküliség emelkedését és az inflációt fokozza, és mi több csökkenti a termelési képességet és a személyi jövedelmet.

Carter elnök egész energia programja azt a gondolatmenetet követi, ami a hangsúlyt az ellenőrzésre és a korlátozásra teszi — mellőzve a kínálat szükségletét. Példa erre az olaj cartelektől adózással elvett jövedelem visszaszolgáltatása az olajfogyasztónak, ezzel elősegítve a fogyasztást és korlátozva a kínálatot.

Az amerikai népnek fel kellene ébrednie e csábító, de téves “ mythos”-ból, amely mindég több és több hiányhoz, de kevesebb jóléthez és ezáltal több állami megkötöttséghez vezet.

A régi Adam Smith-féle elmélet a gyakorlatban elősegítette és megjutalmazta a termelőt, felemelte a társadalmat és jólétet biztosított. A Keynesian elmélet a termelőképességet korlátok közé szorítja, ami inflációt idéz elő és a társadalmat egy alacsonyabb színvonalra kényszeríti. Ezáltal válik kirívóvá a szabad vállalkozásra alapozott népek életmódja és a marxista uralom alatt élő nemzetek szegénységben tengődő élete.

Carter elnök nem nagyon eredményes Washingtonban. A kongresszus majdnem minden javaslatát visszautasította. De nem csak a demokrata Kongresszussal gyűlt meg a baja, hanem a nép is elvesztette bizalmát az elnökkel szemben. Jelenleg még senki sem volt képes felfedezni mi Carter elnök személyi külpolitikai programja és milyen elveken alapszik. Az emberi jogokra való hivatkozása a gyakorlatban egy szégyenteljes visszakozás. Látjuk mi megy végre Belgrádban, ahol Mr. Goldberg csúfosan védekezésre szorult herceg Voroncov szovjet kiküldött előtt.

Úgy tűnik, hogy a népek szabadságának szellőztetése helyettesíti a külpolitikai program hiányát, vagy egy eszköz lenne eltitkolni, hogy mindez csak egy szemfényvesztés? Meg kell állapítani, hogy a Carter doktrína az emberi jogokkal kapcsolatban elveszítette a hozzá fűzött reményeket. Az emberiséget ezért ma jobban érdekli a világhatalmak egymás közti viszonya, amely egyelőre és mind kirívóbban a szocialista államok dinamikus előmeneteléről tanúskodik. Carter elnöknek sikerült az emberi jogok jelszava alatt elidegeníteni a szövetségeseit is, és a Nyugathoz húzó népeket, azzal a prepotens kijelentésével, hogy ő, és az Egyesült Államok vezetősége tudja a legjobban mi a jó a többi népeknek és országoknak.

Úgy tűnik, hogy Carter jelenlegi külpolitikája arra a hiedelemre van alapozva, hogy a világküzdelmet jelmondatokkal és a psychologiai hadviselés valamilyen formájával lehet megnyerni, ugyanakkor, azonban, nem vonakodik beavatkozni a baráti államok belügyeibe.

Úgy látszik, a Carter adminisztráció nincsen tudatában annak, hogy történelmi tapasztalatok alapján a psychologiai hadviselés és ideológiai eltérítés mindég csődöt mondott, pláne mikor olyan kísérletekkel próbálkozik, ami a barátot is ellenséggé teszi, mint ráerőszakolni nézeteit a barátságos államokra, hogy így erősítse lankadó népszerűségét saját hazájában.

Ami a politikai erkölcsöt illeti, jellemző rá, hogy favorizálja a kommunista országokkal való kereskedelmi kapcsolatok kiépítését, melyet jó ”business”-nek tart.

Egy “policy”, ami állítólag erkölcsi elvekre van alapozva, különösképpen megtámadható, ha nem következetes, hanem állhatatlan és ezeknek a példáknak a száma növekszik a “Double standard” hypocrisisével. Például Vance külügyminiszter kijelentette, hogy az Egyesült Államok készek beszüntetni a kubai embargót és helyreállítani a normális diplomáciai viszonyokat Kubával, ugyanakkor a kormány az emberi jogokra hivatkozva megvonta a segítséget a szegény csilei farmerektől. Érdekes, hogy egyidőben a fent említettekkel Mondale alelnök Juguszláviában járt, ahol nem tett említést az emberi jogok megsértéséről Titóék részéről, de biztosította Titót, hogy a nukleáris erőművekhez megkapják a szükséges alapanyagokat. Az alelnök úr szerint az Egyesült Államok kormánya csak az “egy ember, egy szavazat” szerint hajlandó a délafrikai kormányt törvényesnek elismerni.

Ugyanakkor feltétel nélkül segíti Afrika fekete baloldalra hajló diktátorait. Hogy a Szovjet 40 billió dollár segítséget kapott hitelre, az nem valószínű, hogy Solzenitzin, Szakharov, Bukovszkij meggyőző írásainak köszönhető, hanem inkább a Trilaterál Kommisszió haszonra éhes együttesnek.

Egy további példa: Panama. A Torrijos kormány annyira el van adósodva, hogy a Carter adminisztrációnak fel kellett emelni a Csatorna bevételéből való járadékot 2.3 millió dollárról 70 millióra. A Torrijos kormány ily módon szándékosan lett megmentve a katasztrófától.

Nem kulisszatitok, hogy a Panama Csatorna egyik amerikai tárgyalója Saul M. Limowitz főrészvényese egy amerikai banknak, amelyben Torrijos “elvtárs” kormányának tetemes adóssága van. A többi bankok, akik Torrijost a bajból kisegítették, többek között a Chase Manhattan Bank, David Rockefeller kontrolja alatt. Megemlítendő, hogy Panama és a Szovjetunió között egy egyezmény jött létre, mely szerint az oroszoknak tág gazdasági jogok lettek biztosítva. Többek között a Szovjetunió egy vízerőművet fog építeni Panamában a szovjet installációk megalapozására.

Pár évvel ezelőtt, amiről érthetetlenül a média nem tett említést, Breznyev megjósolta, hogy a “detente aegise” alatt a Szovjet 1980-as évek közepéig felül fogja múlni az Egyesült Államokat katonai felkészültségével. Ha ez megvalósul, a szovjet akaratát keresztül tudja vinni egy egyszerű katonai fenyegetéssel. Ez valószínű is, mert egy katonai fölény esetében ők harcolhatnának, túlélhetnék és megnyerhetnék az atomháborút. Tehát a lehetőség fennáll, hogy közeledünk ama apocalyptikus idők felé, amikor a szovjet szembe száll az Egyesült Államokkal, alternatíva elé állítva a kormányt a feltételnélküli megadás vagy a nukleáris megsemmisülés választása között. Szerintem nem kétséges, hogy a kormány a megadás mellett döntene.

Ha ez az idő elérkezik, a média szerepe kétségbevonhatatlan. Szerepét pompásan végezte. Ludas, hogy egy ilyen hazafiatlan állapotot teremtett, ami jelenleg fennáll, de rendszernek és a Trilaterál Commissio programjának, mely az Egyesült Államok szuverenitását aláaknázta és a szovjetet a gazdasági krízisből következetesen kihúzta.