Szittyakürt, 1978 (17. évfolyam, 1-9. szám)
1978-03-01 / 3. szám
1978. március hó $*ITTVAKOKT 3. oldal VARGA ISTVÁN: A JÖVŐBE NÉZŐ MÚLT Népünk nagy múltjának uralkodói, írott, dicsőséges tradicióinak szentistváni megsemmisítése után, államvezetői elveikben nagyhatalmi törekvések, vagy csak a már meglévő nemzeti létkomplekszum fenntartására irányuló, avagy később bekövetkezett Habsburg-járom alól felszabadítani akaró célkitűzések érdekében vezették nemzetünket. Kiemelkedő árpádházi királyainkra, az Anjouk-ra és a Hunyadiakra vonatkozik elsősorban az elsőnek említett uralkodói cél. A szentistváni kor előtti pap-királyok (lugálok) idejének nagyságát akarta ez a törekvés visszahozni és azt továbbfejleszteni. A “status quo”-uralkodóink között erkölcsi nagyságot és nemzetvezetői géniuszt legfőképpen a mi második honalapító IV. Béla királyunk mutatott fel, a mongoloktól majdnem megsemmisített és Nyugattól elárult és hátbadöfött nemzetünket életre keltve. Ugyancsak ő volt az egyetlen hosszabb életű árpádházi uralkodó is, Isten különös irgalmából, az I. István király Vérszerződést megszegő tette által az Árpádházra és nemzetünkre súlytó átok ellenére. Eme isteni kegy nélkül a magyar nemzet valóban megszűnt volna létezni a mongol —tatár invázió után. Az akkori uralkodó ausztriai herceg, II. Banbenberg Frigyes elhamarkodott, kárörvendő információi alapján egyes ostmarki kolostorok annaleseiben ezt így is örökítették meg... Csak IV. Béla királyunk tovább uralkodása és az ő szervezőképessége biztosíthatta akkor nemzetünk újjászületését. Történelmünk megszentelt emlékű és nevű vezérei, Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc, valamint a nagy erdélyi Bocskay-ak, Báthori-ak, Bethlenek együtt, lánglelkű első köztársasági elnökünkkel, Kossuth Lajossal, már kifejezetten, mint a “magyar királyi méltóságra” mindig méltatlan, idegen vérű és szellemű Habsburg-ház uralma alól fölszabadítani akaró irányzatok, vagy fegyveres felkelések vezérei lettek ismeretesek. A magyar nemzet fejlődése nagy gazdasági, közigazgatási és kulturális visszaeséseket szenvedett ezek következtében. Majdnem olyan méretűeket, mint a 150 éves török megszállás alól való “felszabadulásunk” utániak voltak. A másfél évszázados szakadatlan végvári harcok és nyílt mezei csatározások magyar pusztulásai után, szándékosan nagy késéssel elindított Habsburg- és Egyesült Európa-féle felszabadító háború küszöbén a bécsi Hofburg elérkezettnek látta az időt a kipusztított és kipusztítani hagyott magyarság helyébe németekkel és szlávokkal, s még több valach-oláhval benépesíteni a teljesen kihalt országrészeket, így akarván megszüntetni nemzeti létünket, ami Muhi után a Babenberg—Hochenstaufen házaknak akkor nem sikerült. Közvetlen nyugati szomszédaink nemzethalál küszöbére taszították a fajtánkat. Sok olcsó magyar ezt a tényt még a mai napig sem tudja ésszel felfogni, vagy nem akarja... Az ország népének jólétére vajmi kevés gondot fordítottak nemzetünk vezetői ezekben a véres évszázadokban. Épp ellenkezőleg. A hadviselés költségeinek tetemes része megintcsak a tengődő nép életfenntartása gyér alapjaiból vonatott el... A magyar népnek az ügyért való lelkesedése azonban pótolta az élet anyagi fenntartásában támadt űröket. Nem úgy, mint a “császári” felszabadítás után, amikor ingóságaitól és megmaradt jószágaitól is megfosztva, szabad prédájává vált a Szent Koronát bitorló Habsburg magyarellenességnek... A Mátyás-kori öt millióból alig maradt 1 és félmillió kifosztott, beteg magyar... — Az 1867-es ún. “kiegyezés” szégyenletesen fátyolt borítva a két évszázados nemzetgyilkos Habsburg kísérletekre, a csaló, hazug “császári és királyi szépnapok” Trianont előkészítő kelekótya farsangjába torkollott. A háborúvesztés és megcsonkítottság évtizedei alatt, a Horthyrendszerben a mi kis nyomorult országunk vezetett az első helyen, a világ nemzetei között az öngyilkosságok statisztikájában és a táplálék - talanság következményeképpen, a tüdővész pusztításában. A magyar feleslegessé vált a saját hazájában. Nem volt a számára munka, nem volt a számára kenyér. A galíciai bevándorlók száma viszont állandóan növekedett... Az ő számukra volt érvényesülés, volt kenyér, kalács, pezsgő és gyors, soronkívüli állampolgárság. Az üresen puffogó irredenta és honmentő frázisok mellett, mint realitás, a kis megmaradt Magyarországból, a szabadjára engedett nemzetidegen elemek, melyek számára a bankhitel az országon belül és kívül nyomban megnyílt, a maguk számára egy igazi Kánaánt alapítottak, az éhbérért dolgozó magyar munkás verejtékéből. Ebben a Kánaánban azonban nem kellett a köves, homokos pusztákból a világ minden oldaláról odaözönlő aranyával termőföldet varázsolni elő. Ebben a kis, “ebek harmincadjára” engedett országban, Európa legjobb termőföldje az Isten adta eső vizével ontotta magából az “export-árút”. De a benne szenvedő dolgozó nép egyharmada szabadon választhatott a tápláléktalanság következtében pusztító tüdővész, a munkanélküliség miatti “öngyilkosság” vagy a kivándorlás között... Ez lett a nagy garral beharangozott szegedi gondolatból... Az új “vérszerződés” megpecsételésére nem késett az ünnepi aktus sem: a Várpalotában, a kormányzó egyik fia Goldberger Leó leányát vette el feleségül... A már családban lévő frigy hathatósan megerősödött ilyenképpen. A “gömbösi” ébredés éveiben sorozásra kerülő hadköteles ifjúság satnya, tápláléktalan testi állapota vészharangként rázta meg kis Honvédségünk tisztikarának, de főleg a Vezérkarának lelkiismeretét. Ennek hatása alatt egy történelmünkben teljesen új irányú politikai megmozdulás kezdett térthódítani. Ennek alapja a Honvédség tisztikarának magyar-érzelmű és nem K.u.K.eredetű elemeiből tevődött össze... Egy radikálisan szocialista és nemzeti megmozdulásról volt szó, melynek visszhangja soha nem látott méretekben jelentkezett és terjedt a polgári, illetve népi rétegekben. Történelmünk leghatalmasabb és legszervezettebb politikai mozgalma ebből született meg... És napvilágot látott a Honvédség Vezérkarának fiatal, de tudásban mindig kiemelkedő őrnagyának, Szálasi Ferencnek “Emlékeztetője”, melynek tartalma nem a meglévő nyomorult nemzeti lét fennmaradását tűzte ki célul, hanem egy teljes, társadalmi rendszert átformáló, újjá születést ígérő szocialista és nemzeti alapon, a Kárpát —Duna honegység fokozatos, jövőbeni visszaállítására. Az “Emlékeztetőt” mintegy másféléves országjárása után írta meg Szálasi Ferenc, mialatt több száz falut, községet és várost tanulmányozott át, a társadalmi élet megnyilvánulásainak minden síkján: különösen a népegészségügyi és közellátása terén. A gyászos eredményekről, vérlázító bizonyítékok részletezésével írta meg beszámolóját a Magyar Vezérkar fiatal őrnagya... A brossura címe a már említett “Emlékeztető” lett, mely sokszorosítva került egy időben a Honvéd Tisztikar és a kormányzó kabinetirodája elé, továbbítás végett. Keresztes-Fischer Lajos tábornok, Horthy szoros környezetéből, Szálasi Ferencet meghátrálásra akarta rábírni és elhallgattatni. Majd látva a fejleményeket a Tisztikarban, később egy “üzenettel” olyan “gyógyíthatatlan” betegséggel fenyegette meg Szálasi Ferencet, mely orvosilag nem “diagnosztikálható” sem a halál előtt, sem a halál után... Az ún. Horthy-rendszer ezúttal levetette az álarcát és legalább egy személlyel szemben termékeny képzelést szabadított el az addig már “elfojtva” találgatott halálos politikai betegségek és méltatlan helyeken történt öngyilkosságok igazi háttereiről... (Emlékezetes, hogy pl. Nagyatádi Szabó István egy jó étvággyal elfogyasztott társasebéd után egy falusi W.C.-t “választott” ki magának arra, hogy kötéllel vessen véget hirtelen feleslegesnek ítélt életének. Előtte pedig dr. Beniczky Ödön országos főkapitány egy korhadt pádon golyóval “ölte meg magát”, valószínűleg csak azért, hogy főkapitánysági kabinettjének vagy rezidenciájának takarításától megkímélje az erre hivatott személyzetet... stb. A “vesezsugorodás” politikai életünk erősebben nemzeti irányú vezető egyéniségeinek lett a “hivatalos” obitusa...) Magyarország a Grand Orient-nél sokkal vérengzőbb “Etelközi Szövetség” hangzatos “honvédő” bűnszövetsége neve alatt sínylődött. Az “EKSz” évszázados bűnös, magyartalan privilégiumok védelmében azt tette el láb alól, aki neki útjába került, főleg a földreform és a nemzeti jövedelem igazságos megosztását követelő szocialista és nemzeti célkitűzése miatt... Szálasi Ferenc egyénisége lehetetlenné tette azt, hogy párizsi katonai attaséi kiváltságok felajánlására, vagy burkolt, avagy kevésbé burkolt fenyegetések hatása alatt meghátráljon. A Tisztikarban iránta megnyilvánuló bizalom birtokában is, ehelyett akciót gyorsított. Népünk nyitott sebeit, a sorvadás életveszélyes méreteit, mely a magyar nép organizmusát kezdte ki, már több alkalommal, személyes eszmecserék folyamán, és zártkörű tiszti összejöveteleken is közölte, sőt az akkor még miniszterelnök Gömbös Gyulával részletesen megtárgyalta... Ennek ellenhatásaképpen született meg az emlékezetesen hírhedt, ékes “magyarsággal” elmondott kormányzói rádió-dörgedelem, melynek a mottója ez volt: “El a készekkel a hatserekről... ”. Minden történelmi nemzet erkölcsi tartaléka hadserege hivatásos altiszti és tisztikarának soraiban van. A katonai pálya az elhivatottságon kívül mindig bizonyos lemondásokkal jár a nemzet közössége javára. Aki ennek alárendeli magát, mégpedig saját megfontolásból, bizonyságot tesz olyan faji és nemzeterkölcsi tulajdonságok birtokáról, melyeket kell, hogy minden honpolgár benne tiszteljen. Innen van az, hogy történelmünk első, igazán radikálisan szocialista és nemzeti mozgalma, a Hungarizmus szellemi bölcsője a M. Kir. Honvédség Tisztikarában teremtetett meg, függetlenül a magasabb tiszti állományok K.u.K. formálta, sokszor magyartalan egyedeitől. Szálasi Ferenc, a Krisztus utáni második évezred utolsó századában nemzeti ideológiát adott a magyar nemzetnek, mely a bölcsőtől a sírig utat mutat minden magyarnak, miért, hogyan és milyen eszközökkel munkálkodjon a születése által neki predestinált nemzete keretében a létért, a haladásért, a közjóért, melynek ellenszolgáltatásaképpen ő maga is részese leend nemzete szel-Magyarország vértanú Nemzetvezetőjének az utolsó szó jogán elmondott beszédéből 19 4 6 „A szellem mindig erősebb, mint bárki más. Ha az igazság az életet szolgálja, akkor az igazság fog győzni és nem átmeneti hangulatok.“ „Kétezer évvel ezelőtt, az igazság hite volt a földön és Krisztust mégis keresztre feszítették.“ „Ezt a háborút egyáltalán nem nyerte meg senki sem. A háború nem abban áll, hogy a harcoló fél kezéből kiütöm a fegyvert, hanem abból, hogy az utána következő békét mindenkinek jóléte és életbiztonsága alapján valósítják meg.“ „Az én felfogásom szerint a jelenlegi események egyáltalán nem zárultak le. Még egyik fél sem győzött. A nagy világkérdés, a problémák, amelyek a háborúban felmerültek, még egyáltalán nincsenek megoldva.“ „A bennem élő hit és az új világ szempontjából én mindig olyan lépéseket tettem, amelyek meggyőződésem szerint a magyar Nemzet dicsőségét és boldogságát voltak hivatva szolgálni.“ „Első összeütközésem 1931-ben volt azzal az állami és társadalmi renddel, amely 1944 október 15-én végleg elbukott.“ 1944 október 15-én választani kellett, hogy a magyar Nemzet és vezetősége Kelet felé megy-e, vagy Nyugat felé. Az én döntésem és elhatározásom nem lehetett más a kifejtettek alapján, mint az, hogy ki kell tartani, mert a harc időnyerésért, drága időért folyik és aki megnyeri ezt az időt, az megnyerte a háborút is. Ténykedésemnek más alapja nem volt. Nem is lenne értelme, hogy más alapot adjak döntéseimnek, mert a legteljesebben ellenkezésbe jutnék azzal az ideológiával, amelyhez konokul ragaszkodom. Hogy én ezt meggyőződéssel vallom, az nem bűn. Hogy meggyőződéssel csak ennek tudok élni, az nem lehet bűn! Én a felelösségrevonás elől nem vonom ki magamat és nem menekülök előle. Amit rólam elmondottak, az valótlanság és személyes becsületemet a legsúlyosabban érinti. Én köszönöm mindenkinek, kivétel nélkül, aki engem ezen a súlyos úton követett, köszönöm az özvegyeknek, az árváknak, a hősi halottaknak, a rokkantaknak, hogy ezért a hitért áldozatot hoztak.“
