Szittyakürt, 1978 (17. évfolyam, 1-9. szám)
1978-02-01 / 2. szám
X XVII. évfolyam, 2. szám 1978. FEBRUÁR HÓ Ára: 85 cent Szocializmust - magyar módra! DR. KOVÁCS ERNŐ: INDULJUNK ÜJ UTAKON ERDÉLY FELÉ A külföldi magyarság nyomására történt Kádár—Ceausescu találkozó (1977. jún. 15—16) nem hozott lényeges változást a Romániában, de főleg Erdélyben lakó véreink sorsában. A holt ponton lévő magyarromán diplomáciai viszonyon sem javított, mely dacára nagy “szocialista testvéri” jelszavaknak, továbbra is hideg maradt. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a trianoni Csonkaország és a Kisantant ellenséges gyűrűjének észak- és dél-keleti vonalát képző, Erdélyt elrabló Nagy- Román királyság között jobb volt a viszony, mint a mai, “népköztársaságok” között. Ne is beszéljünk arról, hogy a magyar kisebbségnek mennyivel jobb sora volt, a maihoz viszonyítva. Ezt mi tudjuk, kik ott éltünk akkor, vagy hazajárhattunk, szinte korlátlanul. Persze, mert “fasiszták” voltak, intézik el ezt a fenti letagadhatatlan tényt a haza bölcsei a határ kétoldalán, de nem beszélnek arról, hogy az anyaország, épp úgy, mint az erdélyi magyarság a világ és a Népszövetség elé vitte sérelmeit akkor, és jogorvoslást követelt. Hol vagyunk ettől ma, három és fél évtizeddel a “testvéresülés” után? A debreceni és nagyváradi találkozó sovány mérlegét a díszebéden elhangzott pohárköszöntőkből magunk is felállíthatjuk. Kádár többek között ezeket mondotta: “Nagyobb figyelmet kellene fordítanunk a kulturális értékek cseréjére is, hogy valóra váltsuk a közös megállapodásokat”. — “Országaink sokoldalú kapcsolatainak fon tos tényezője a Magyar Népköztársaságban élő román és a Román Szocialista Köztársaságban élő magyar nemzetiség léte” stb., stb. Az oláh főbandavezér Ceausescu válaszából szintén kiemelek egy, legjellemzőbbnek ítélhető mondatot: “A történelmi körülmények alakulása folytán Magyarországon vannak román nemzetiségű, Romániában magyar nemzetiségű állampolgárok” — “minden egyes ország problémáinak megoldása természetesen az illető pártra és államra hárul”, stb., stb. További szószok után így folytatja: “hogy mindenkinek lehetősége legyen a saját nyelvén hozzájárulni a tudomány és kultúra vívmányaihoz.” Végük-“találkozónk új lehetőségeket nyitnak meg a román—magyar együttműködés fejlődése előtt.” A hivatalos közlemény folytatja a mellébeszélést, majd megállapítja: “A legfelsőbb szintű találkozó alkalmából aláírták az árucsere-forgalom bővítéséről szóló jegyzőkönyvet, a postai és távközlési(?) együttműködési egyezményt, a kishatár forgalmi egyezmény módosításáról szóló egyezményt, valamint az 1969-es vízügyi megállapodás meghoszabbításáról szóló egyezményt. A felek úgy értékelték, hogy a RSZKT-ban élő magyar nemzetiség és a MNKT-ban élő román nemzetiség létezése a történelem alakulásának, a sok évszázados szomszédságnak a következménye és a két ország baráti kapcsolatai fejlesztésének fontos tényezője.” — “A nemzetiségek — az illető ország állampolgárai — problémáinak meg oldása a két ország mindenikének belső ügye és felelőssége”, stb., stb. Még a híd-szerepről is említés tétetik s a román párt- és kormány-küldöttség meghívásával, magyarországi látogatásra, tárgyalásokra!?) végződik a hivatalos közlemény. “Román részről ezt megköszönték.” Na puff, kint vagyunk az összes vizekből! Mi azonban nem vagyunk olyan köszönősek. Nem köszönünk meg semmit egyiküknek sem. Lényeges változást követelünk erdélyi testvéreink helyzetében, nem bűvészkedést a szavakkal és mellébeszélést, főleg az oláhok részéről. Magyar nemzetiségről beszél Kádár, román ellenlábasa magyar nemzetiségű állampolgárokról, mintha egyenértékű, összehasonlítható minőségről és mennyiségről volna szó — végig két malomban őrölnek. Magyarország 1970-es népszámlálása szerint 12.624 román anyanyelvű él Magyarországon, szemben a senyvedő magyar milliókkal Romániában. A hajcsövesség és a szociális helyzet következtében a román és magyar népi határok peremén átszivárgott oláh zsellérek ivadékairól van szó. Kis román zátonyok, a Pártium kettévágásával “román”-részre eső, szorosan az új határ mentén élő, színtiszta magyar tömegekhez képest. Jövevények, szemben az ezreknél több év óta őslakos, államalkotó magyarsággal. Ez tehát az “évszázados szomszédság”, melyről a román főnök beszél? A történelem fordulatai pedig, a versaillesi és trianoni rossz béke, melynek következménye a II. világháború lett, Észak- Erdély visszatérésével, csak vezetőink ügyefogyottsága miatt nem szabadult fel a Bánát és Dél-Erdély is. A történelmi konjunktúrákat mi soha, de az oláhok mindig kihasználták! A Szovjet 1940-ben moszkvai követünknek, Kristóffynak felkínálta egész Erdélyt; később önálló, független “Keleti Svájccal” kecsegtette a hiszékeny erdélyi ma(Folytatás a 1, oldalon) A SZENT KORONA ÜZENET A SZENT KORONÁRÓL A RABHAZA IFJÚSÁGÁHOZ! A Szent Korona milétét és közjogi helyzetét a Szent Korona tana foglalja magában, mely szerint a Szent Korona a legmagasabb közjogi hatalommal felruházott közjogi személyiség, szuverén nemzetszemély; az ország függetlenségének, önállóságának, a király és a nemzet között megosztott hatalomnak, a nemzetnek, az államnak, a királyi hatalomnak, a törvénynek és az igazságszolgáltatásunknak megtestesítője; épp ezért a nemzet csak a vele megkoronázott királyát ismerte el törvényes királyának. Királyaink adományozási joga — föld, nemesség és egyéb kiváltságok — a Szent Koronától eredt. Királyaink attól nyerték az “apostoli király” címüket és “apostoli jogaikat", mely szerint jogukban állott összehívni országos zsinatot, püspökségeket létesíteni vagy megszüntetni és vitás egyházkormányzati ügyekben dönteni. Királyaink attól nyerték a “placetum regium” nevű jogukat, mely szerint ellenőrizhették, engedélyezhették vagy elutasíthatták a pápák által püspökeinknek küldött rendelkezéseit, valamint papjaink pápának küldött leveleit. A Szent Korona urává lett az országbahozatalakor már létezett és a később megalkotott törvényeknek is, épp ezért, az igazságszolgáltatásunk mindig a Szent Korona nevében vagy annak jogán a király nevében, vagy a magyar állam nevében mondotta ki és hatotta végre az ítéleteit. Az ország és az egykori Magyar Birodalom minden talpalatnyi földje a Szent Koronáé volt, ezért hazánkban nem érvényesülhetett a középkorban mindenütt érvényben volt “patrimoniális” felfogás, mely szerint az ország földje az uralkodó fejedelem magántulajdona volt, azt bárkitől elvehette és bárkinek adhatta. A Szent Korona közjogi értelemben vett “testét” a rendi alkotmány évszázadaiban a király, a nemesség és a papság képezte, akik közvetlenül a Szent-Korona joghatósága alatt állottak. Nemzetünk jobbágysorsba döntött rétegét a velük szembeni jogtalan erőszak a földesurak joghatósága alá kényszerítette. Nemzetünk és foytánk ezen kiváló és legfontosabb rétegének ilyen megkülönböztetése, megalázása és elnyomása a Szent Korona megsértését jelentette, mert az ősi szabad társadalmunk egy részének jogfosztása, más részének előjogokkal való ellátása nemcsak káros volt hazánkra, de idegen is volt nemzetünket jellemző felfogásában. Ez a társadalmi forma kialakítása ellentétben állott a honfoglaló vezéreink által alkotott vérszerződéskori törvények szellemével és nyilván ellentétben kellett állania a már nem ismert pusztaszeri törvényekkel is. A Szent Korona közei ezeréves hatalma állandó és csorbíthatatlan, mert közjogi képtelenség lenne törvényt alkotni a minden jog és hatalom forrása ellen, a Szent Korona ellen. A Szent Korona hatalma és tisztelete független hazánk államformájától, annak politikai vagy gazdasági berendezésétől. Az első köztársaságunk idejében, Kossuth Lajos kormányzata alatt is a szentkoronás címer volt az ország felségjele, azt nyomták a Kossuthbankókra, azt használták a bélyegzőkön és az díszítette honvédeink csákóját. A Szent Koronát egy felekezet sem sajátíthatja ki a maga kegytárgyává, az mindnyájunk részére szent, azt nem a római pápától való eredete tette szentté, mert a Római Katolikus Egyház szentekre vonatkozó meghatározásának egyetlen szava sem vonatkoztatható a Szent Koronára. A meghatározás szerint “szentek azok a megdicsőüit lelkek, akik földi életükben Istent híven szolgálták és ezért jutalomképpen elnyerték a mennyország korongját. Szentek azok a tárgyak, helyek és cselekedetek, melyeket az Egyház szenteknek minősít, mert ezek kellékei az Istennek tetsző életnek vagy elősegítik azt.” — Ellenben, a Szent Korona azért szent, mert a nemzet már kezdettől fogva szentnek nevezte, mindig ihletett tárgya volt a nemzet tiszteletének és hozzávaló ragaszkodásának. Ez tette szentté a múltban és kell, hogy szentté tegye a jövőben is. A magyar közjog is mindenkor szentnek nevezi és így nevezte Werbőczy István is a közel 500 évvel ezelőtt írt Tripartitumában, a Hármas Törvénykönyvében. A Szent Korona felbecsülhetetlen értékű nemzetünk számára, mert annak története összeforrt hazánk történetével; a Szent Korona hatalma jóban és rosszban összefogta nemzetünk különböző rétegét az elmúlt ezer év alatt; hinnünk kell, hogy édestestvérként fogja összefogni a Kárpát—Duna-medence népét a jövőben is. THIRY SÁNDOR
